6.FEJEZET

Kedvesek voltak velem, kérdeztek tőlem pár dolgot, de nem nagyon volt időnk ismerkedni, mert menni kellett egy interview helyszínére. Ahogy a Soo Hyun is mondta nekem korábban nagy részben az volt a dolgom az előkészületekben, hogy segítsek nekik, ahogy tudok. Odaadtam nekik a ruháikat, segítettem a sminkes unniknak ha tudtam megfogtam valamit, vagy odaadtam. Összességében élveztem, amit csináltam. A rohanás miatt pedig nem is nagyon volt időm gondolkodni. Épp egy üveg vízzel szlalomoztam a szorgos dolgozók között, amikor megpillantottam az EXO tagokat. A hirtelen 180 fokos fordulatban úgy elvitt a lendület, hogy majd elestem. Mit keresnek itt? Hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy álca nélkül találkozom a fiúkkal? Mennyi ennek az esélye? Se maszk, de paróka, Kai ha pontosan engem nézne, valószínűleg elég hamar rájönne, ki vagyok, azután, pedig jönnének a kérdések, hogy mit keresek itt, és így arra is rájöhetnek, hogy az új bandába tartozom. Araszolni kezdtem az ellenkező irányba ekkor pedig egy kemény mellkasba ütköztem, mikor felnéztem rájöttem, hogy U-Kwon az, akihez a testrész tartozik.

- Mit csinálsz? – kérdezte furcsálló tekintettel, külső szemlélőként lehet, valóban nem tűnök normálisnak.

- Ami azt illeti, bujkálok. – vallottam be és az EXO felé pillantgattam, akik majdnem készek voltak, hogy elkezdődjön a felvétel.

- Maszkot viseltél előttük nem? Akkor nem tudnak felismerni. – ismertette velem a tényeket. Egy sóhajtást követően pedig válaszoltam:

- Az egyik tagot régebbről ismerem, így a kinézetem alapján fel tud ismerni. – vallottam be, de igyekeztem, hogy ne említsek, vagy tegyek semmilyen árulkodó jelet, amivel az énekes tudtára adnám jelenleg Kai-ra gondolok. Ez egy olyan apró részlet, amiről senki sem tud, ezért szeretném, ha titokban is maradna. Mikor a felvétel elkezdődött leültem az egyik üres székbe és figyeltem őket. Nagyon karizmatikusak a tv-ben és látni őket munka közben valahogy lázba hozott. Én is szeretnék szerepelni a tv-ben, hogy kérdéseket tegyenek fel az albumunkkal kapcsolatban vagy a tagokkal. Tényleg szeretném én is átélni.

- Emeld fel a kezed, hogy ha volt már barátnőd. – mondta az interviews hölgy, ekkor a tekintetem visszavándorolt a fiúkra. Azt hittem kiesik a szemem amikor Kai is felnyújtotta a kezét még pár másik taggal együtt. Van valami, amiről nem tudok?

- Oh, Kai-ssi, meglepődtem. – szólalt meg a nő. – Ti tagok tudtatok erről?

- Mi is most hallunk erről először. – tiltakozott Suho, aki szintén nagy szemekkel bámulta a fiút.

- Komoly kapcsolat volt? Még tart? – tette fel a kérdéseit a nő, mire kicsit hezitálva, de Kai válaszolt. Nem érzi rosszul magát az interviews hölgy, hogy belegázol valakinek a személyes terébe? Ilyesmit nem illik kérdezni szerintem ilyen szemérmetlenül.

- A legkomolyabb kapcsolatom volt eddig, de egy éve vége lett. – vallotta be, éreztem, hogy az arcom piros színt vesz fel. Most tényleg rólam beszélne a tv-ben? Áh, biztosan egy másik lányról van szó. De pontosan megmondta, hogy egy éve ért véget, akkor az csak én lehetek, ha nem csalt meg. Bár sosem tudhatom. Elképzelhető, bár én nem igazán gondolom ezt. Az interviews hölgy kérdezett még valamit, de nem értettem, csak a választ hallottam meg.

- Hosszú szőke haja volt, nagy szemei.

- Esetleg külföldi?

- Nem, koreai. Festette a haját szőkére. – ellenkezett a fiú. Ujjaival megdörzsölte a fülét, mint amikor zavarban van. És mikor nem számítottam rá, hirtelen az irányomba nézett. Nem a nőre vagy az egyik tagra, túlnézett a felállított forgatási területen, a tekintete pedig megakadt rajtam. A szemei hatalmasra nőttek, meglepődött, összezavarodott. Bennem pedig egyből megszólalt a vészcsengő, ideje lelépnem innen. Felismert, de elég távol voltam tőle, hogy ne higgyen a szemének. Ha szerencsém van hamar elfelejti ezt az esetet. Szerencsére miután az interview véget ért az EXO elhagyta a helyszínt és ismét foglalkozhattam a munkámmal, anélkül, hogy a miatt kellene tartanom Jong In felbukkan, és rájön, ki vagyok. Nem így akarom elmondani. Sőt, az lenne a legjobb, ha sosem jönne rá és élhetném továbbra is a problémamentes életemet. Nem szeretek másokért aggódni és ő állandóan aggódásra késztet. Ennek ellenére a nap végére sok tapasztalatot gyűjtöttem be, jobban beleláttam a színfalak mögé és megértettem hogyan működik ez az egész. Persze nem minden nap ilyen mozgalmas egy idol életében, de elég sok ilyen helyzet van, amihez hozzá kellesz szoknom ha, befut a bandánk.

A következő hetek gyakorlással mentek el. Sokat találkoztunk az EXO-val a közös dal és a tánc miatt. Időközben gyakoroltuk a részeket, amiket éneklünk és a táncot is közösen gyakoroltuk, hogy minél összeszokottabbak legyünk majd a színpadon. A görcs a gyomromban azonban nem múlt el, amikor Jong In-nal kellett táncolnom forgott velem a világ. Nem beszéltünk soha sem a tánc közben, de mindketten éreztük a másik elkötelezettségét és a tánc szeretetét. Ez az, amit nagyon tisztelek a fiúban, hogy képes mosolyogni miközben táncol, mert élvezi, és mert boldoggá teszi, hogy ezt csinálhatja, ez pedig engem is mosolygásra késztet. Nem tudok ellene tenni, de nem is akarok.

Aztán az igazgató rábólintott az előadásokra és most már különböző helyszíneken adtuk el a dalt és ahhoz eltáncoltuk a koreográfiát. A rajongók nagyon lelkesek voltak, főleg azoknál a részeknél, amikor a fiú és a lány egymással táncol, nem csak szinkronban egymással. Lenyűgöző volt látni azt a sok embert, akik elismerik a munkánkat és fizetnek azért, hogy lássanak minket.

- Jól vagy? – kérdeztem Kai-tól, egy kissé elvarázsoltnak tűnt. Forró volt az arca, de ezt betudtam a reflektorok és a tánc miatt kreált hőnek. Nekem is melegem volt, de Kai elég sápadtan nézett ki az egyik fellépés során. Ennek ellenére még mindig tökéletesen táncolt, így nem aggódtam. A tiltakozásának ellenére rávettem, hogy pihenjen le a hotel szobájában, sajnáltam mivel ezt a napot kaptuk a városnézésre, de nem úgy tűnt, mint aki kész várost nézni.

- Jézusom Kai, te lázas vagy. – mondtam, a tenyeremet a forró homlokára simítottam azután, miután nagy nehezen elértem, hogy feküdjön le pihenni. Készségesen hoztam vizes ruhát és cseréltem miután átvette a test hőjét. Innen már nem nagyon harcolt velem, ekkora már teljesen leterítette a láz. Én pedig akár egy aggódó anyuka őrködtem felette. Miért kötök ki mindig mellette? Mi lenne vele, ha nem lennék itt? Most lázasan nézelődne az utcákon addig, amíg össze nem esne, és halálra nem rémítené a tagokat. Sosem törődik magával. Mindig nekem kellett aggódnom helyette is. Ebben a pár percben, mintha lepergett volna előttem az együtt töltött időszakunk, akkor is ugyan ezeken rágódtam. Hát egy év alatt semmit sem változott?

Egész éjszaka vele voltam, az ágy végébe kuporogva aludtam el a földön ülve az ágyon támaszkodva a kezeimmel, amire a fejemet hajtottam. Mikor a beteg reggel mozgolódni kezdett engem is felkeltett a felületes álmomból, amikor felemeltem a fejem a párnaként használt kezeimről a nyakam nagyot reccsent a fájdalom szétterjedt az egész nyakamon, ezen túl sosem alszom el ilyen kényelmetlen pózban. Egy igazi kínszenvedés így kelni. – jegyeztem meg magamban.

- Hm, úgy látszik lement a lázad. – mondtam majd elvettem a homlokáról a kezem, hogy eltakarjam a számat ásítás közben. Úgy éreztem magam, minta egy percre sem hunytam volna le a szemem.

- Te egész éjszaka itt voltál? – nézett rám Jong In csillogó szemekkel, biztosan még a láz egyik mellékhatása. Tekintetét a földön lévő tálra vezette majd a feje mellé esett vizes rongyot vizslatta. – Úgy emlékszem azt mondtad nem kedvelsz. Még is mindig segítesz rajtam. – motyogta, hogy nem nézett közben a szemembe.

- Úgy van. Ezért légy hálás és csinálj reggelit. – tápászkodtam fel az ágy mellől és egy kényelmesebb széket választottam inkább ülőhelynek. Nem hittem volna, hogy Kai tényleg feláll és reggelit fog készíteni, de úgy tűnik még meg tud lepni engem. Úgy terveztem, hogy pihenek egy kicsit és a saját szobámba megyek, de muszáj voltam megvárni a rántottát, amit a fiú próbált meg össze katyvasztani a hiányosan felszerelt konyhában. Egymással szemben ültünk az ebédlőasztalnál Jong In az asztallap tetejére összekulcsolt kezekkel várta az ítéletemet, még én lassan a számhoz emeltem a villát. A színe sárga volt, az illata is hasonlított a tojáséra, így végül beleharaptam a készítménybe. Nem vártam, hogy jó lesz, de meglepően ehető volt.

- Ez egész jó. – dicsértem meg, és hogy nyomatékosítsam a mondandómat bekaptam még egy falatot. 

Elmosolyodott, de hamarosan rendezte a vonásait. Azon gondolkodtam, hogy most mit mondjak neki, hogy ne álljon be a kínos csend, de ekkor az én csapatomból és az EXO-ből is emberek tűntek fel az ebédlőben.

- Hát ti? – adott hangot a meglepődöttségének az egyik lány, mire Kai-val kínosan összenéztünk. El akartam mondani, hogy Jong In lázas volt, de nem engedte. A fejével nemlegesen intett, én pedig bosszúsan reagáltam a mimikájára. Hiszen akkor most mit mondjak?

- Miért reggeliztek együtt? Ilyen jó lett a kapcsolatotok? – tette fel a kérdést Xiumin, ami majdnem nevetésre késztetett.

- Igen, annyira jóban lettünk, hogy egész éjszaka beszélgettünk. – adtam nevetségesen rossz választ. A többiek nem tudták erre hogyan reagáljanak így a témát be is fejeztük. Én végre eljutottam a szobámba ahol elkészültem. Összepakoltam az indulásra.

Felültünk a buszra, ahol 2 óra utazás várt még ránk. Mivel rosszul aludtam az éjjel, a buszút nagy részében álomra hajtottam a fejem. A fellépésünket az esti órákba tették, így amikor megérkeztünk mentünk el várost nézni, immár mindannyian. Néha lopva Jong In-ra pillantottam, hogy ellenőrizzem jól van-e. Néha sikerült is rajta kapnia, hogy őt nézem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ezért jól jött, amikor Kyung Soo csatlakozott hozzám a sétában és beszélgetésbe elegyedtünk. Egy idő után lemaradva a többiektől több boltba is benéztünk és különféle témákról beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam a társaságában. Az éjszakai fellépés is sikeresen végződött, nem voltak hibák a koreográfiában és Kai is képes volt teljes erőbedobással táncolni.

A szállodába visszaérkezve a külön szobámba vonultam be és társaságul pár sojus üveget vittem magammal.

×

- Már ha itt vagy, nem kérsz egy kicsit? – nyújtottam felé a sojus üveget. Még józan voltam, de a gondolataim kezdtek ködössé válni. Nagy meglepetésemre Jong In elfogadta a felé nyújtott szeszes italt, majd leült mellém a kanapénak támasztva a hátát. Középre rakta az italt és felváltva húztuk meg a tartalmát. A gátlásaink kezdtek feloldódni, ahogy az üveg tartalma egyre fogyóban volt. Majd azt még 3 másik üveg követte.

- Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire. – mondta részegen Kai, annyira nem volt magánál, hogy egy kicsit kibillenve az egyensúlyából az ölembe esett a feje.

13.FEJEZET

Levegő hiányában megszakítottuk a csókot, de nem húzódott el teljesen, feje centikre volt az enyémtől. A szívem csak úgy zakatolt a mellkasomban, a gondolkodásom pedig csigalassúságúvá vált. Egészen idáig élénken élt bennem a vita, vagy, hogy mit szerettem volna mondani még a fiúnak, de egyetlen tettével elérte, hogy semmire se emlékezzek. Kihasználva, hogy mindketten elmerültünk a gondolatainkban kimásztam a fiú alól és az ágy mellett pár méterre meredtem magam elé.

- Aish, teljesen elfelejtettem mit akartam. – morogtam, miközben beletúrtam szőke fürtjeimbe. És miért lett hirtelen olyan meleg a szobában?

Jong In felült az ágyon és kuncogni kezdett. Zavarba jöttem, ahogy véletlenül kimondtam ezt hangosan. Arcomat a tenyerembe temettem és azt kívántam most azonnal nyeljen el a föld, vagy hirtelen váljak láthatatlanná.

Észre sem vettem, mikor állt fel az ágyról a fiú, egyszer csak karok húztak magukhoz és szoros ölelésbe zártak. Jong In és köztem a karjaim útban álltak, de amikor és is viszonoztam az ölelést, már teljesen a testének tudott préselni. Csendben álltunk legalább 5 percig és hallgattuk az egyenletes lélegzetvételeinket. Egyikünk sem tudta, mit kellene most mondani a másiknak.

- Ne haragudj tovább Sehun-ra. Ő csak jót akart. – szólaltam meg végül a barátja védelmére kelve. Sóhajtott egyet, majd eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Magyarázd el, miért lenne ez jó nekem? – hangjában eltökéltség volt, végre túltette magát a duzzogó kisfiún és tiszta fejjel kész volt meghallgatni a valóságot. Megkönnyebbültem, de a dolog nehéz része még csak most következett.

- Figyelj, én szeretnélek jobban megismerni. De a lányok, akik körül vesznek, maguknak akarnak, és én nem vagyok kész arra, hogy szembe szálljak velük. – utolsó mondatomhoz érve elszégyelltem magam, de ez volt az igazság. Jong In népszerű fiú volt, nem is lehet ezért hibáztatni, benne van a génjeiben. Én pedig nem tudok azonnal megváltozni, szeretem a kényelmes életet ahol minden egyszerű, de Jong In minden volt, csak nem egyszerű.

- Sehun ezt megértette és bevette azt a hirtelen ötletet, ha a barátnőjének titulál, akkor nem kell bujkálnunk, vagy attól félnem, hogy a lányok ferde szemekkel vizslatnak. – folytattam a monológot. Megálltam és vártam, amíg a fiú mérlegelte a hallottakat. Úgy tűnt, hogy hisz nekem, ami jól esett. Jól láthatóan őrlődött magában, szomorúnak láttam és egy kicsit dühösnek is, de egyáltalán nem az irányomba szólt. Sokkal inkább a körülötte legyeskedőkre neheztelhetett. Fogalmam sem volt, milyen válaszra számítsak tőle, de ha arra jutna, hogy nem éri meg neki ez a kapcsolat, akkor nekem mindenképpen el kell fogadnom a döntést.

- Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezd magad mellettem. Sajnálom, ha önző vagyok, de akármilyen kellemetlen arra kérlek, hogy tarts ki. Igyekezni fogok, hogy ne zavarjanak minket.

Szemei bűntudattól csillogtak, de én meg könnyebbülten elmosolyodtam. Nem tudom mivel érdemeltem ki egy ilyen fiú figyelmét, valószínűleg előző életemben megmentettem az országot, vagy mi.

- Felejtsük el ezt az egészet. Már belefájdult a fejem a sok idegességbe és aggodalomba. – mormoltam apró hamis mosolyra húzva ajkaim. Ez a mosoly egyáltalán nem jókedvről árulkodott, inkább az volt nevetséges amilyen helyzetbe keveredtünk.

- Mielőtt még elfelejtenénk, ki kéne, találni mi legyen akkor Sehun-nal. Ha kiderül, hogy blöfföltetek abból baj lesz.

Most először vélek végre valamilyen gondoskodó érzelmet Sehun felé a mai napon, Jong In-től, aminek hihetetlenül örülök. Az a tény viszont tényleg elszomorító, hogy valahogy el kell simítani az ügyet. Így nem maradhat.

- Azt beszéltük, hogy azonnal nem „szakíthatunk” mert túl feltűnő lenne, szóval pár hétig eljátsszuk a szerelmespárt és utána rendezünk egy szakítós jelenetet. – avattam be a tervbe. Kelletlenül bólintott, nem volt odáig az ötlettől, de beleegyezett.

- Itt maradsz éjszakára? – kérdezte félénket a fiú nagyokat pislogva felém.

- Legyen. – bólintottam. Elfeküdtünk az ágyon, Jong In magunkra húzta a takarót és közelebb araszolt hozzám. Mosolyogva bámultunk egymás szemébe hosszú percekig, mintha csak versenyeztünk volna, ki tudja tovább nézni a másikat.

- Miért lóg mindig a hajad a szemedbe? – kérdeztem nevetve, majd kisöpörtem a fekete tincseket.

- A hajam is motivál, hogy hozzám érj. Biztosan tetszel neki. – flörtölt viccesen a fiú, az arcomat elöltötte a forróság, de a sötétben nem látszott a pillanatnyi zavarom. Összeszedtem magam és válaszoltam.

- Akkor azt hiszem, összejövök a hajaddal, nagyon szép pár lennénk nem? – viccelődtem, mint aki nem értette az enyhe célzást.

- Fejezd be, féltékeny leszek. – villantott hatalmas mosolyt a fiú, ujjaival közrefogta az egyik szőke tincsemet és játszani kezdett vele.

- A hajadra? – kérdeztem értetlenül, mire egy frappáns válasz érkezett:

- Azt hiszem én is összejövök a hajaddal. Pont összeillünk. – mondta.

Nevetve elfordultam a másik irányba és jobban magamra húztam a paplant. Jong In továbbra is a hajammal játszott, amikor elnyomott az álom.

*

Arra keltem, hogy az arcomat csiklandozza valami. Mikor a szemem hozzászokott az ablakon beáramló fényhez láttam meg, pár sötét tincset a látómezőmben, a fiú a nyakamba szuszogott, a haja pedig az arcomba lóg több irányból is. Hátamra fordulva keltem fel a fiú pedig oldalt fordulva simult hozzám. Próbáltam arrébb csúszni, hogy növeljem a távolságot, de Jong In csak még erősebben húzott magához.

- Csak még öt percet. – morogta a nyakba álmos hangon.

- Egy perccel sem több. – replikáztam, a fiú pedig csak hümmögött. Ezek szerint csak nekem volt nagyon szokatlan ez a felállás. Fogalmam sincs, most hogyan állunk egymással. Az egy dolog, hogy már nem hagyjuk figyelmen kívül a másikat, de a viselkedése nagyon közvetlen. A tábor elején még teljes meggyőződéssel mondhattam, hogy nem kedvelem a fiút, de már igen is kedvelem. Azt pedig, hogy milyen értelemben, még nem tudom.

Úgy éreztem, hogy letelt az öt perc, így a fiú morgása ellenére is kimásztam a melegséget árasztó paplan alól. A fürdőben megfésülködtem és megmostam az arcomat. Félénken sétáltam vissza a még mindig lustálkodó fiúhoz.

- Tudnál adni egy pulcsit? – kérdeztem feszengve. Nem igazán szerettem volna, még visszamenni a faházba, de ha ugyanabban a ruhában jelenek meg az emberek előtt, azok elkezdenek kombinálni és még mélyebbre jutunk a hazugságokban. Egy fekete pulcsit kaptam, ami nagyobb volt, mint számítottam rá. Az egész pólómat eltakarta szóval a célnak megfelelt.

A Jong In-nal töltött éjszakám alatt nem gondoltam a tegnapi incidensre amit Yongguk-kal zavartunk le, de ahogy feljött a reggel és egyre közeledett az idő, amikor is szembe kell néznem vele, a beszélgetésünk minden részlete csak úgy záporozott a fejemben és a mondatai nagy súllyal nehezedtek rám. Nem akartam elveszíteni egy ilyen értékes barátot, de Yongguk nem úgy tűnt, mint aki megelégedne a baráti státusszal továbbra is, hiszen akkor nem vallotta volna be az érzéseit. Jong In-nal alakult valami, amit nem akartam elrontani, még ha az eszem azt is súgná, hogy Yongguk sokkal nyugalmasabb és biztosabb választás lenne. Valamint tartoztam annyival neki, hogy nem bolondítom, amikor más téren nem érdeklődöm iránta, csak is baráti szeretetről tudnék beszélni, akármennyire próbálkoznék.

Rosszkedvűen ballagtam Jong In mellett az osztályterem felé. A fiú értetlenül ált a viselkedésem előtt, de biztosítottam, hogy most nem vele kapcsolatosak az aggodalmaim. Tanácsra volt szükségem, de nem Jong In-tól. Egyáltalán nem tartottam jó ötletnek elmondani a mellettem sétáló fiúnak a tegnap esti vallomás sztoriját. Ő lenne az utolsó ember, akihez fordulnék ebben a kérdésben.

A tanárok összehívták az egész évfolyamot és meglepve a diákokat egy egész napos erdei túrára invitált minket. Ennek fejében hatalmas reggelit kaptunk és útra valót, ha megéheznénk. Valahogy megint abba a furcsa társaságba kerültem bele, mint tegnap. A táborból megindulva haladtunk felfelé az emelkedőkön a fák között szlalomozva. A négyes fogat újra összeállt, Ha Na, én, Sehun és legjobb barátja alakítottuk a csoportot. Sehun és Jong In újból kijöttek egymással, de mind kettejüknél láttam azért még egy kis neheztelést. Bár a nézeteltérés rendezve lett, elfelejtve nem. Ennek ellenére nem volt kínos a társasággal sétálni, kezdtem megszokni az új környezetet és az újonnan szerzett barátaimat is.

A szemem előtt Yongguk alakja rajzolódott ki, aki egyedül sétált pár méterrel előttünk. Meg sem közelítette önmagát, nagyon nyúzottnak tűnt és rosszkedvűnek. Rosszul éreztem magam, amiért én váltottam ki belőle mindezt. A lelkiismeretemet azzal próbáltam megnyugtatni, hogy valaki másnak adok esélyt arra, hogy együtt legyen ezzel a fiúval, akivel majd boldogabb lesz, mint velem lehetett volna. Ám ez sovány vigasz volt.

Erőt vettem magamon és elindultam felé, hogy tisztázzam a dolgokat egyszer és mindörökké. Dobogó szívvel és kifacsart lelkiismerettel bámultam azokba a fekete szemekbe. Ezzel elérte, hogy még rosszabbul érezzem magam.

8.FEJEZET

- Sajnálom, de erre az órára kénytelenek lesztek más párt keresni. – mondtam, engem is meglepő magabiztossággal.

A lányok nagyon ellenségesen néztek rám, majdhogynem félnem kellett nehogy valamelyik, úgy gondolja, hogy ő nem szeretne mégis más párt találni. Végül megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogy a tanár kimondta a végszót. Jong In-nel leültünk az egyik asztalhoz.

- Köszönöm. - suttogta, hogy csak én halljam meg, a körülöttünk lévők pedig ne. Aprót biccentettem, még mindig zavarban voltam, ahogy eljátszottam a kemény csajt pár perccel ezelőtt.

- Jól van, úgy látom, mindenkinek van párja. – nézett végig a társaságon a tanár. – Az alapanyagok előttetek vannak, ezt az előző csoport gyűjtötte össze szóval nem kell ezzel bajlódnotok. Csak arra koncentráljatok, hogy egy jó madáretetőt készítsetek. Jó munkát! – amint befejezte a Park tanár úr a beszédet, halk beszélgetés lepte el a termet. Magam elé csúsztattam egy nagyobb fadarabot és kezembe vettem a kézi fűrészt is, készen arra, hogy megalkossam a madáretető alapzatát.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte Jong In, aggódó tekintettel vizslatva a kezemben lévő éles tárgyat.

- Nem vagyok olyan szerencsétlen, mint látszik. – emeltem felé mutatóujjamat, egyenesen kikértem magamnak a kételkedését.

- Hagy segítsek legalább. – mondta, majd megragadta a fűrész másik végét. Először be pozicionáltuk a helyét, majd felém kezdtem húzni, majd cseréltünk és a fiú felé mozdult a fűrész. Végül 5 perc kemény munka árán elvágtuk a fa kellő részét és lefektettük az asztal közepére. Még vágtunk kisebb darabokat, ami a ház oldalaként fog funkcionálni, azután már végleg letettük a vágó szerszámot.

- Látod, nem lett semmi bajunk. – mosolyogtam a fiú felé „én meg mondtam” pillantást küldve. Ő is csak mosolyogva megforgatta a szemét, majd hozzákezdtünk a ragasztáshoz. Én nyomtam a ragasztó csíkot, ő pedig oda helyezte a fadarabot.

- Ez nem egyenes. – figyelmeztettem, majd a helyére csúsztattam a fát. Zavartan kaptam el a kezem Jong In kezéről.

- Bocsánat. – motyogtam. Ingatta a fejét, biztosítva arról, hogy nincs baj. Csendesen folytattuk a munkát, de később már sokkal, fesztelenebb hangulattal tudtunk barkácsolni tovább.

- Nagyobb kell, szerinted, hogy fér be ide egy madár is? – néztem felváltva a fiúra, majd az ajtónak titulált lyukra.

- Megoldja. – mondta összehúzott szemöldökkel az ajtót bámulva, mintha csak attól, hogy nézi majd nagyobb lesz.

Nevetve megráztam a fejem, majd vágtam egy nagyobb nyílást, így végül felkerült a szemben lévő oldal is egy nagyobb méretű ajtóval. Odavittük a tanárhoz, aki meg dicsérte a munkánkat és elengedett minket 15 perccel hamarabb. Fogalmam sem volt, mit kezdjek a hirtelen rám szakadt szabadidővel. Ez volt az utolsó óra, így nem is volt más dolgom.

- Mit csináljunk? – kérdeztem a mellettem sétáló fiútól. Láthatóan elgondolkodott, de nem úgy tűnt, mintha bármi értelmes is az eszébe jutott volna.

- Elmehetünk a faházamba beszélgetni. – mondta pár perc gondolkodás után. – Úgy értem, tényleg csak beszélgetni akarok, nem tervezek semmit. – kezdett el mentegetőzni, mire elnevettem magam. Amíg nem mondta eszembe nem jutott volna ezt gondolni.

- Értem én, benne vagyok. – bólintottam.

Elbaktattunk a házáig, ahol aztán elnyúltam az ágyon. Jong In törökülésben mellém telepedett, majd megigazította a haját, ami ismét a szemébe hullott.

- Hogy-hogy saját faházad van? – kérdeztem meg az első dolgot, ami már nagyon fúrta az oldalamat a buli estéje óta.

- Zsúfoltak a szobák a fiúknál és pont elférnek, hogy a két testvér ugye veled lakik, így én kaptam egy sajátot. – rántotta meg a vállát könnyelműen.

- Értem, szóval ezért. – bólogattam. – De nem rossz egyedül itt? – néztem körbe a szobában. Most már én is feltornáztam magam ülési helyzetbe.

- Legalább tudok aludni. Sehun kegyetlenül horkol. – mondta egy kis fintorral az arcán, amitől kuncognom kellett.

- Yongguk is szokott, amikor zenét hallgatok este még azon át is hallom. – ráztam meg a fejem rosszallásomat kifejezve.

- Képzeld el ha Sehun-nal egy szobába kerülne, megindulna a földrengés. – humorizált, mindketten nevetni kezdtünk és visszadőltünk az ágyra.

- Hah, nem akarok vissza menni a házba. – sóhajtottam pár perc múlva. – Yongguk mostanában nagyon hamar mérges lesz, és mindig csak veszekszünk. – panaszkodtam.

- Féltékeny, hogy a kis antiszoc Ni Ki másokkal is barátkozni merészel. – gúnyolódott, és megpróbálta utánozni a szobatársam mély hangját, eléggé kevés sikerrel, de engem megmosolyogtatott.

- Várj, te most le antiszocialistáztál? – kérdeztem vissza.

- De hiszen az vagy. Fél éve ülök melletted angolon és még sosem láttam, hogy beszéltél volna valakihez a két fiún kívül. De látom a fejlődést, Ha Na-val úgy látom, jól kijössz, meg Sehun-nal is. – mikor Sehun-t említette, mintha egy kis neheztelés lett volna a hangjában.

- Te sem vagy éppen olyan nagymenő dzsigoló, mint az iskolában tűntél. – vágtam vissza. – Egész kedves vagy. – helyesbítettem, majd mutatóujjammal megböktem a homlokát.

- Szerinted milyen vagyok? – kérdezte komoly arccal. A szemembe nézett közben, míg én gondolkodni kezdtem.

- Fogalmam sincs, csak azt látom, amit mutatni akarsz. – kezemmel oldalra túrtam a hajam, hogy én is akadálymentesen tudjak nézni a fiú fekete szemeibe.

Jong In csábosan elmosolyodott. Már jócskán benne jártunk a délutánban és a nap kezdett lemenni, de én még mindig itt fekszem Jong In ágyán és beszélgetek vele.

- Itt maradhatnék éjszakára? Nem akarok most Yongguk-kal veszekedni és biztos kezdené, amint belépek az ajtón. – forgattam meg a szemeimet.

- Maradhatsz, ha megígéred, hogy nem horkolsz. – vette viccesre a figurát, az előbbi beszélgetésünkre utalva. Nevetve megütöttem a mellkasát és rosszallóan ránéztem. 

Átmásztam a másik ágyra és ruhástól beletemettem magam a paplanba. Még beszélgettünk egy kicsit, de mindketten fáradtak voltunk már.

- Add a kisujjad. – szólal meg egy idő után Jong In. Értetlenül oldalra fordítom a fejemet és kérdőn nézek a fiúra, aki látszólag nem viccnek szánta az előbbi kijelentését. Keze kint lógott az ágy szélén, félénken, de engedelmesen ugyan úgy kinyújtottam a kezemet, hogy lelógjon az ágyról, Jong In pedig összefonta a kisujjainkat.