6.FEJEZET

Kedvesek voltak velem, kérdeztek tőlem pár dolgot, de nem nagyon volt időnk ismerkedni, mert menni kellett egy interview helyszínére. Ahogy a Soo Hyun is mondta nekem korábban nagy részben az volt a dolgom az előkészületekben, hogy segítsek nekik, ahogy tudok. Odaadtam nekik a ruháikat, segítettem a sminkes unniknak ha tudtam megfogtam valamit, vagy odaadtam. Összességében élveztem, amit csináltam. A rohanás miatt pedig nem is nagyon volt időm gondolkodni. Épp egy üveg vízzel szlalomoztam a szorgos dolgozók között, amikor megpillantottam az EXO tagokat. A hirtelen 180 fokos fordulatban úgy elvitt a lendület, hogy majd elestem. Mit keresnek itt? Hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy álca nélkül találkozom a fiúkkal? Mennyi ennek az esélye? Se maszk, de paróka, Kai ha pontosan engem nézne, valószínűleg elég hamar rájönne, ki vagyok, azután, pedig jönnének a kérdések, hogy mit keresek itt, és így arra is rájöhetnek, hogy az új bandába tartozom. Araszolni kezdtem az ellenkező irányba ekkor pedig egy kemény mellkasba ütköztem, mikor felnéztem rájöttem, hogy U-Kwon az, akihez a testrész tartozik.

- Mit csinálsz? – kérdezte furcsálló tekintettel, külső szemlélőként lehet, valóban nem tűnök normálisnak.

- Ami azt illeti, bujkálok. – vallottam be és az EXO felé pillantgattam, akik majdnem készek voltak, hogy elkezdődjön a felvétel.

- Maszkot viseltél előttük nem? Akkor nem tudnak felismerni. – ismertette velem a tényeket. Egy sóhajtást követően pedig válaszoltam:

- Az egyik tagot régebbről ismerem, így a kinézetem alapján fel tud ismerni. – vallottam be, de igyekeztem, hogy ne említsek, vagy tegyek semmilyen árulkodó jelet, amivel az énekes tudtára adnám jelenleg Kai-ra gondolok. Ez egy olyan apró részlet, amiről senki sem tud, ezért szeretném, ha titokban is maradna. Mikor a felvétel elkezdődött leültem az egyik üres székbe és figyeltem őket. Nagyon karizmatikusak a tv-ben és látni őket munka közben valahogy lázba hozott. Én is szeretnék szerepelni a tv-ben, hogy kérdéseket tegyenek fel az albumunkkal kapcsolatban vagy a tagokkal. Tényleg szeretném én is átélni.

- Emeld fel a kezed, hogy ha volt már barátnőd. – mondta az interviews hölgy, ekkor a tekintetem visszavándorolt a fiúkra. Azt hittem kiesik a szemem amikor Kai is felnyújtotta a kezét még pár másik taggal együtt. Van valami, amiről nem tudok?

- Oh, Kai-ssi, meglepődtem. – szólalt meg a nő. – Ti tagok tudtatok erről?

- Mi is most hallunk erről először. – tiltakozott Suho, aki szintén nagy szemekkel bámulta a fiút.

- Komoly kapcsolat volt? Még tart? – tette fel a kérdéseit a nő, mire kicsit hezitálva, de Kai válaszolt. Nem érzi rosszul magát az interviews hölgy, hogy belegázol valakinek a személyes terébe? Ilyesmit nem illik kérdezni szerintem ilyen szemérmetlenül.

- A legkomolyabb kapcsolatom volt eddig, de egy éve vége lett. – vallotta be, éreztem, hogy az arcom piros színt vesz fel. Most tényleg rólam beszélne a tv-ben? Áh, biztosan egy másik lányról van szó. De pontosan megmondta, hogy egy éve ért véget, akkor az csak én lehetek, ha nem csalt meg. Bár sosem tudhatom. Elképzelhető, bár én nem igazán gondolom ezt. Az interviews hölgy kérdezett még valamit, de nem értettem, csak a választ hallottam meg.

- Hosszú szőke haja volt, nagy szemei.

- Esetleg külföldi?

- Nem, koreai. Festette a haját szőkére. – ellenkezett a fiú. Ujjaival megdörzsölte a fülét, mint amikor zavarban van. És mikor nem számítottam rá, hirtelen az irányomba nézett. Nem a nőre vagy az egyik tagra, túlnézett a felállított forgatási területen, a tekintete pedig megakadt rajtam. A szemei hatalmasra nőttek, meglepődött, összezavarodott. Bennem pedig egyből megszólalt a vészcsengő, ideje lelépnem innen. Felismert, de elég távol voltam tőle, hogy ne higgyen a szemének. Ha szerencsém van hamar elfelejti ezt az esetet. Szerencsére miután az interview véget ért az EXO elhagyta a helyszínt és ismét foglalkozhattam a munkámmal, anélkül, hogy a miatt kellene tartanom Jong In felbukkan, és rájön, ki vagyok. Nem így akarom elmondani. Sőt, az lenne a legjobb, ha sosem jönne rá és élhetném továbbra is a problémamentes életemet. Nem szeretek másokért aggódni és ő állandóan aggódásra késztet. Ennek ellenére a nap végére sok tapasztalatot gyűjtöttem be, jobban beleláttam a színfalak mögé és megértettem hogyan működik ez az egész. Persze nem minden nap ilyen mozgalmas egy idol életében, de elég sok ilyen helyzet van, amihez hozzá kellesz szoknom ha, befut a bandánk.

A következő hetek gyakorlással mentek el. Sokat találkoztunk az EXO-val a közös dal és a tánc miatt. Időközben gyakoroltuk a részeket, amiket éneklünk és a táncot is közösen gyakoroltuk, hogy minél összeszokottabbak legyünk majd a színpadon. A görcs a gyomromban azonban nem múlt el, amikor Jong In-nal kellett táncolnom forgott velem a világ. Nem beszéltünk soha sem a tánc közben, de mindketten éreztük a másik elkötelezettségét és a tánc szeretetét. Ez az, amit nagyon tisztelek a fiúban, hogy képes mosolyogni miközben táncol, mert élvezi, és mert boldoggá teszi, hogy ezt csinálhatja, ez pedig engem is mosolygásra késztet. Nem tudok ellene tenni, de nem is akarok.

Aztán az igazgató rábólintott az előadásokra és most már különböző helyszíneken adtuk el a dalt és ahhoz eltáncoltuk a koreográfiát. A rajongók nagyon lelkesek voltak, főleg azoknál a részeknél, amikor a fiú és a lány egymással táncol, nem csak szinkronban egymással. Lenyűgöző volt látni azt a sok embert, akik elismerik a munkánkat és fizetnek azért, hogy lássanak minket.

- Jól vagy? – kérdeztem Kai-tól, egy kissé elvarázsoltnak tűnt. Forró volt az arca, de ezt betudtam a reflektorok és a tánc miatt kreált hőnek. Nekem is melegem volt, de Kai elég sápadtan nézett ki az egyik fellépés során. Ennek ellenére még mindig tökéletesen táncolt, így nem aggódtam. A tiltakozásának ellenére rávettem, hogy pihenjen le a hotel szobájában, sajnáltam mivel ezt a napot kaptuk a városnézésre, de nem úgy tűnt, mint aki kész várost nézni.

- Jézusom Kai, te lázas vagy. – mondtam, a tenyeremet a forró homlokára simítottam azután, miután nagy nehezen elértem, hogy feküdjön le pihenni. Készségesen hoztam vizes ruhát és cseréltem miután átvette a test hőjét. Innen már nem nagyon harcolt velem, ekkora már teljesen leterítette a láz. Én pedig akár egy aggódó anyuka őrködtem felette. Miért kötök ki mindig mellette? Mi lenne vele, ha nem lennék itt? Most lázasan nézelődne az utcákon addig, amíg össze nem esne, és halálra nem rémítené a tagokat. Sosem törődik magával. Mindig nekem kellett aggódnom helyette is. Ebben a pár percben, mintha lepergett volna előttem az együtt töltött időszakunk, akkor is ugyan ezeken rágódtam. Hát egy év alatt semmit sem változott?

Egész éjszaka vele voltam, az ágy végébe kuporogva aludtam el a földön ülve az ágyon támaszkodva a kezeimmel, amire a fejemet hajtottam. Mikor a beteg reggel mozgolódni kezdett engem is felkeltett a felületes álmomból, amikor felemeltem a fejem a párnaként használt kezeimről a nyakam nagyot reccsent a fájdalom szétterjedt az egész nyakamon, ezen túl sosem alszom el ilyen kényelmetlen pózban. Egy igazi kínszenvedés így kelni. – jegyeztem meg magamban.

- Hm, úgy látszik lement a lázad. – mondtam majd elvettem a homlokáról a kezem, hogy eltakarjam a számat ásítás közben. Úgy éreztem magam, minta egy percre sem hunytam volna le a szemem.

- Te egész éjszaka itt voltál? – nézett rám Jong In csillogó szemekkel, biztosan még a láz egyik mellékhatása. Tekintetét a földön lévő tálra vezette majd a feje mellé esett vizes rongyot vizslatta. – Úgy emlékszem azt mondtad nem kedvelsz. Még is mindig segítesz rajtam. – motyogta, hogy nem nézett közben a szemembe.

- Úgy van. Ezért légy hálás és csinálj reggelit. – tápászkodtam fel az ágy mellől és egy kényelmesebb széket választottam inkább ülőhelynek. Nem hittem volna, hogy Kai tényleg feláll és reggelit fog készíteni, de úgy tűnik még meg tud lepni engem. Úgy terveztem, hogy pihenek egy kicsit és a saját szobámba megyek, de muszáj voltam megvárni a rántottát, amit a fiú próbált meg össze katyvasztani a hiányosan felszerelt konyhában. Egymással szemben ültünk az ebédlőasztalnál Jong In az asztallap tetejére összekulcsolt kezekkel várta az ítéletemet, még én lassan a számhoz emeltem a villát. A színe sárga volt, az illata is hasonlított a tojáséra, így végül beleharaptam a készítménybe. Nem vártam, hogy jó lesz, de meglepően ehető volt.

- Ez egész jó. – dicsértem meg, és hogy nyomatékosítsam a mondandómat bekaptam még egy falatot. 

Elmosolyodott, de hamarosan rendezte a vonásait. Azon gondolkodtam, hogy most mit mondjak neki, hogy ne álljon be a kínos csend, de ekkor az én csapatomból és az EXO-ből is emberek tűntek fel az ebédlőben.

- Hát ti? – adott hangot a meglepődöttségének az egyik lány, mire Kai-val kínosan összenéztünk. El akartam mondani, hogy Jong In lázas volt, de nem engedte. A fejével nemlegesen intett, én pedig bosszúsan reagáltam a mimikájára. Hiszen akkor most mit mondjak?

- Miért reggeliztek együtt? Ilyen jó lett a kapcsolatotok? – tette fel a kérdést Xiumin, ami majdnem nevetésre késztetett.

- Igen, annyira jóban lettünk, hogy egész éjszaka beszélgettünk. – adtam nevetségesen rossz választ. A többiek nem tudták erre hogyan reagáljanak így a témát be is fejeztük. Én végre eljutottam a szobámba ahol elkészültem. Összepakoltam az indulásra.

Felültünk a buszra, ahol 2 óra utazás várt még ránk. Mivel rosszul aludtam az éjjel, a buszút nagy részében álomra hajtottam a fejem. A fellépésünket az esti órákba tették, így amikor megérkeztünk mentünk el várost nézni, immár mindannyian. Néha lopva Jong In-ra pillantottam, hogy ellenőrizzem jól van-e. Néha sikerült is rajta kapnia, hogy őt nézem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ezért jól jött, amikor Kyung Soo csatlakozott hozzám a sétában és beszélgetésbe elegyedtünk. Egy idő után lemaradva a többiektől több boltba is benéztünk és különféle témákról beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam a társaságában. Az éjszakai fellépés is sikeresen végződött, nem voltak hibák a koreográfiában és Kai is képes volt teljes erőbedobással táncolni.

A szállodába visszaérkezve a külön szobámba vonultam be és társaságul pár sojus üveget vittem magammal.

×

- Már ha itt vagy, nem kérsz egy kicsit? – nyújtottam felé a sojus üveget. Még józan voltam, de a gondolataim kezdtek ködössé válni. Nagy meglepetésemre Jong In elfogadta a felé nyújtott szeszes italt, majd leült mellém a kanapénak támasztva a hátát. Középre rakta az italt és felváltva húztuk meg a tartalmát. A gátlásaink kezdtek feloldódni, ahogy az üveg tartalma egyre fogyóban volt. Majd azt még 3 másik üveg követte.

- Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire. – mondta részegen Kai, annyira nem volt magánál, hogy egy kicsit kibillenve az egyensúlyából az ölembe esett a feje.

2. Az ajánlat

Majdnem dél volt, amikor kikecmeregtünk az ágyból, neki láttunk a reggelinek, ami már ebédként is funkcionált. Épp egy nagy gombóc rizst tuszkoltam a számba, amikor Min Ah szólt, hogy csörög a telefonom. Hörcsög pofával vettem el a készüléket a kezei közül, de csak az után vettem fel a telefont, hogy lenyeltem az ételt.

- Haló? – emeltem a fülemhez az eszközt.

- Jó reggelt Ai! Azért hívlak, hogy amilyen hamar csak tudsz, gyere be a Big Hit-hez. – szólalt meg a vonal másik végén a menedzser mély tónusú hangja.

- Miről van szó? – érdeklődtem. Annyiban lezárta a beszélgetést, hogy ez nem telefon téma és bontotta a vonalat. Visszaültem az ebédlőasztalhoz és befejeztem az étel maradékának eltüntetését, üres gyomorral csak nem megyek el a céghez.

- Mi történt? – kérdezte Ro, kibámulva a sapka karimája alól. Megigazított a baseball sapkát a fején, hátrafogta vele a tincseket, amik akadályozták a csirke elfogyasztásában. Letettem a villát és eltoltam magam az asztaltól.

- Be kell mennem a céghez, azt konkrétan nem mondták miért, csak annyit, hogy beszélni akarnak velem. – magyaráztam a dolgot és bevonultam a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam. Leengedtem az eper szőke hajkoronámat és ki szedegettem a hajgumiba ragadt szálakat.

- Remélem nem valami bandával kapcsolatosat, mert én holnap már utazok haza Busan-ba. – gondolkodott hangosan Min Ah. A lányok a fürdőajtóból figyelték, ahogyan tevékenykedem, és elfogadható állapotba varázsolom magam.

- Nem hiszem, akkor mindenkit behívnának. – okoskodta ki rapper barátnőnk még mindig a sapkáját igazgatva.

Szempilla spirállal kihúztam a szempilláimat, hogy hosszúnak és feketének nézzenek ki, ezzel le is tudtam a sminket. Kifésültem a hajam és visszakontyoltam a fejem tetejére. Felöltöztem és magamhoz vettem a szükséges dolgokat, mint a pénz a taxira és a telefonom. Elköszöntem és kiléptem a lakásból. Egy taxi vitt el a céghez, gyorsan besettenkedtem az ajtón és a menedzserem irodájába igyekeztem. Útközben majd kitörtem a derekam, ahogy a szembe jövő személyzetnek köszöntem illedelmesen, ahogy kellett, de végül sikerült eljutnom az irodákig.

- Ai, gyere beljebb. – köszöntött az öt évvel idősebb férfi, Gum menedzser. Helyet foglaltam az egyik széken és vártam, mi fog ezek után következni. Keresztbe fonta az asztalon lévő kezeit és felém fordította tekintetét felnézve az asztalon heverő papírokból:

- Az elnöktől kaptunk egy javaslatot, miszerint szerződtetnénk téged külön erre az évre.

- A bandán kívül? – kérdeztem kitágult pupillákkal.

- Igen. Biztos ismered a Trouble Maker formációt. – mondta, de ismét felnézett a papírokból, hogy megerősítést kapjon. Bólintottam, így folytatta. – Szóval egy ehhez hasonló duót szeretnénk létrehozni és mivel a csapatod éppen szünetel, nem ütközne másik napirenddel.

- Így rám gondoltak. – mondtam ki a nyilvánvalót. Most a férfin volt a sor, hogy bólintson.

- A többieknek már mind voltak terveik, de úgy tudom neked még nincsenek. Arra gondoltam talán érdekelne. Benne lennél? – kérdezte. Amikor Gum menedzser, kérdést tesz fel, sosem éreztem azt, hogy választási lehetőségem lenne. A gondolat pedig, hogy maradhatok ebben a világban és folytathatom az éneklést elég csábító volt. Nem akartam haza menni és pattogatott kukoricát majszolva tévézni, vagy tanulni, hogy megkapjam a doktori címem, maradni akartam, hogy énekes lehessek. Annyiban voltam bizonytalan, hogy a lányok hogyan fogják fogadni a hírt, ha úgy döntök, elfogadom.

- Ki lenne a másik fél? – adtam hangot a másik fejemben motoszkáló gondolatnak.

- A bandája neki is most ment szünetre, biztosan találkoztál vele a koncerten. Suga a BTS-ből lenne a partnered. – magyarázta. – Még ő sem írta alá a szerződést, de ha te elvállalod, akkor ő is biztosan bele megy. – folytatta a tájékoztatást.

- Nem igazán volt alkalmunk beszélni, mert rohantunk a színpadra. – vallottam be. Tudtam a fiúról pár dolgot, amit éppen a netről és a cikkekből olvastam, de személyesen ismerni azért más dolog lenne. Fogalmam sincs, hogy tudnánk-e együtt dolgozni, de úgy gondoltam, hogy ha nem is próbálom, akkor sosem tudom meg.

- Rendben. Szeretném elfogadni az ajánlatot. – mosolyogtam rá a férfire, aki bólintott és megjegyezte, hogy szerinte jó döntést hoztam. Megkaptam a szerződés másolatát, hogy fussam át otthon és majd a héten be kell jönnöm, aláírni. Illedelmesen elköszöntem és egy kávé kíséretében, amit a büfében vettem, haza indultam.

Otthon megmutattam a lányoknak a szerződést és átrágtuk magunkat rajta. Még elmondtam, amit szóban beszéltünk meg a menedzserrel és végül azt is elárultam ki lesz a partnerem, ha elvállalja. A lányok jól fogadták, nem volt kifogásuk ellene, hiszen a saját szabadidőmben azt teszek, amit akarok, ahogy ők is.

- Olyan szerencsés vagy, Suga-val egy egész éven át. – sóhajtozott Hyo Ji. Nyílt titok volt, hogy oda van a BTS fiúcsapatért, féltékeny szemekkel vizslatott, de azért gratulált az új szerződésemhez.

- Lehet, meglesz a második lány, akinek barátja lesz a mi kis maknae lánykánkon kívül. – húzogatta a szemöldökét Min Ah, könyökét pedig az oldalamba vájta. A többiek is beszálltak a játékba és már az esküvőt tervezték.

- Yah! Még alá sem írtam, fejezzétek be. – ráztam a fejem rosszallóan. – A szerződés pedig kiköti, hogy nem lehetünk együtt. – mutattam a 10. pontra a szerződésben.

- Ugyan, az csak elrettentésnek van, senki sem tartja be. – húzogatta a vállát Ro. – És nézd, abban az esetben, ha mind a két fél kéri, ki lehet bújni ez alól a pont alól. – mutatta meg a kisbetűvel írt részt, kétszer is átvizsgáltam a sorokat, de valóban ez a szöveg állt ott, feketén-fehéren.

- Nekem nem lesz szükségem erre a pontra. – zártam le a témát és a szobában lévő fiókba süllyesztettem a papírt. A többi időt arra használtuk, hogy együtt töltsünk még pár kellemes órát. Hiszen holnap Min Ah utazik haza és lassan a többiek is itt hagynak. Még ezen a héten lesz társaságom, de utána mind hazamennek. Nagyon szomorú voltam, hiszen két évig együtt voltunk szó szerint a nap 24 órájában a lányokkal és most egyedül maradok.

Azért izgatott is voltam, sosem dolgoztam még együtt egy férfi idollal, csak fotózásnál esett meg, de zenei téren még nem volt alkalmam. Nagyon reménykedtem abban, hogy jól ki fogunk jönni egymással, hiszen egy évig fogjuk boldogítani a másikat. 

12. FEJEZET

Kim Jong In szemszöge:

Épp letettem az eddig olvasott könyvet az asztalra, amikor hallottam, hogy valaki benyit a szobába. Kíváncsian szegeztem az ajtóhoz a pillantásom, ekkor szembe találtam magam egy szőke lánnyal, aki olyan óvatosan lépett be, mintha legalább az oroszlánbarlangba érkezett volna meg. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte és innen is hallottam, ahogy kulcs zörög a zárban. Ni Ki villám sebességgel fordult meg és rángatni kezdte a kilincset, de az cseppet sem mozdult.

- Nyisd ki! – kiabálta a lány és tenyerével ráütött a fa ajtóra.

- Eszem ágában sincs, amíg nem beszélitek meg a kettőtök dolgát! – ordibált kintről Ha Na.

- Ha kijutok innen, esküszöm, hogy megverlek! – fenyegetőzött. Rám sem nézett, csak akkor, amikor én is odasétáltam az ajtóhoz és ellenőriztem, hogy az ajtó valóban be van-e zárva. Egyszerre engedtük ki egy fáradt sóhajt, mire mindketten egymás szemébe bámultunk halálos szinkronban, de nem voltunk olyan helyzetben, hogy élvezzem azoknak a szemeknek a pillantását, így elkaptam a fejem. Idegesen szorította a füléhez a telefont és beletúrt a hajába, kérdés sem volt kit tárcsázott.

- Nem! – vágta rá azonnal. Még mindig az ajtóval próbálkoztam, de sejtettem, hogy nem fog kinyílni varázsütésre. Valahol lennie kell egy pótkulcsnak, de őszintén megmondva fogalmam sem volt hol keressem.

- Csak mond el neki és vagy figyel, vagy nem! – felkaptam a fejem a vékony hisztérikus hangra, ami a telefonból jött, elég hangos volt, hogy én is halljam. A lány eltartotta a fülétől a telefont, majd amikor a vonal másik végén lévő Ha Na rendes hangnemre váltott újra csevegni kezdett vele cseppet sem türelmesen. Eddig is tudtam, hogy nem szereti a váratlan helyzeteket. Ha nem lettem volna mérges rá, akkor még fel is nevettem volna a hihetetlenül akaratos lányon, akinek mindene volt az irányításmániája.

Volt időm megfigyelni, elég szembetűnő volt, amikor a teremben kikapta a négyesre sikerült angol dolgozatot és láttam, ahogy önmagában hatalmas hisztit csapott, még jobban megerőltette magát és csak azért is kitűnően megtanulta a következő anyagot. Ni Ki olyan ember volt, aki utálta az olyan dolgokat amiket nem irányíthatott, vagy pedig nem úgy alakult, ahogy eltervezte. A visszaemlékezésből visszatérve csoszogtam oda az ágyhoz és magamra húztam a takarót. Felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát, ahogy a szőkeség kérte és már alvást akartam imitálni, amikor beszélni kezdett.

- Ne zavarj, csinálj bármit, de ne szólj hozzám. – vágtam a lányhoz félbeszakítva a monológja előtt és átfordultam a hátamra, szememet a plafonra szegeztem, hallottam, ahogy a lány fájdalmasan felsóhajt, már azt hittem, hogy feladja. Kicsit elszomorodtam, hogy ilyen hamar képes voltam lerázni, eddig pedig olyan lázasan szerette volna elmondani mi történt közte és Sehun között. Ahogy a két nevet egymás mellett említettem, majdhogy nem elkapott a hányinger. Ni Ki szép volt, a maga különleges európai vonásaival, szép kékeszöld szeme, pisze orra és vékony keskeny ajkai vannak, akár egy angyalnak, nem volt meglepő, hogy a legjobb barátomnak is szemet szúrt. Tudtam, hogy a lány mennyire is esztétikus. De az, hogy Sehun ilyen szinten hátba támadott volt a legrosszabb érzés, csak is azért, mert sejthette, hogy érdekel a lány, amióta csak mellé kerültem az első angol órán. Az elején azt gondoltam azért, mert máshogy nézett ki, mint a többi nőnemű egyed, de ahogy kezdtem megismerni, annál jobban megtetszett az a konzervatív személyiség, amit eddig csak az iskolapadból figyelhettem.

A hideg megcsapott, ahogy lehúzták rólam a takarót. Hirtelen már csak annyit észleltem, hogy a dühös tekintetű nő ráül a csípőmre és a fejem mellé szegezi a csuklóimat.

- Meg fogod hallgatni amit, mondani akarok. Nem hagyom, hogy úgy viselkedj, mint egy sértődött óvodás. – hangja kimért volt és magabiztos. A hosszú haja csiklandozta az arcomat, kellemes illatot árasztott magából. A felbátorodott lány elérte, hogy már én is cselekedjek, ezzel lerombolva a magának tudott előnyét.

- Emlékeztetlek, hogy nálam van az erő fölény. – morogtam, és könnyeden változtattam a helyzeten, ez már nyilvánvalóan nem tetszett a lánynak, hogy újból ő került a rosszabb pozícióba. Hevesen magyarázni kezdett az alattam tekergő lány és mindenféle szavakkal illetett, hogy kompenzálja mennyire nem ura a helyzetnek. A mondat, amire igazán felfigyeltem, amikor elárulta magát.

 – A közeledben majdhogy nem híresnek érzem magam, mintha bűn lenne az, hogy érdekelsz. – utolsó szavainál ráharapott az ajkaira és zavartan visszavett a hangerejéből, most tudatosult benne, hogy valójában elszólta magát.

- Ezért Sehun-hoz menekülsz? – kérdeztem fanyar arckifejezéssel. Nem teljesen győzött meg a magyarázatával, de a közelségétől kezdtem elgyengülni. Egyre inkább azon járt az eszem, hogy azokat a csípős mondatokat kiejtő ajkakat elhallgattassam, sajátos módon.

- Hát ő jobb választás volna. – vágott vissza élesen. Fejét felemelte a párnákról, ezzel teljesen megcsapva édes illatával, már nem akartam gondolkodni, csak is cselekedni.

- Mond csak, Sehun tud ilyet? – kérdeztem már szinte a szájába suttogva a szavakat. Nem vártam választ azonnal birtokba vettem azokat az ajkakat, amik még pár pillanattal ezelőtt minden létező dolognak tituláltak. Az elején dühösen tenyereivel a mellkasomat ütötte, de ahogy nem eresztettem el a csókból, egyre gyengült, majd el is maradt az ellenkezés. A lány már nem próbálkozott semmivel, elmélyítettem a csókunkat, testemmel ránehezedtem mire egy halk nyögés szökött ki ajkai közül, ezzel tökéletes lehetőséget adva, hogy a nyelvemmel is felfedezzem a lány száját. Kezeivel hátratúrta a hajam, hogy ne lógjon a szemembe, és ha még lehetséges volt még közelebb húzott magához. Azt akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Több barátnőm is volt már, túl voltam egy-két kapcsolaton, de, hogy valami olyan után vágyódjak ennyire, ami nem is az enyém, új dolog volt. Fogalmam sincs mit művel velem ez a nő, de teljesen elveszi a józan eszem. A hangja, a szemei, az arca, ahogy szája összepréselődik, miközben mosolyog, minden tette annyira vonzóvá teszi számomra.