ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

6.FEJEZET

Már egy órája forgolódtam az ágyban, mire végül arra jutottam, hogy kimegyek a konyhába és iszok egy pohár vizet. Még mindig nehezen alszom el ebben a házban. Már felkapcsoltam a villanyt, mire észbe kaptam, hogy Jeong Guk biztosan a kanapén alszik. Letettem a pultra a poharamat és közelebb merészkedtem, hogy megnézzem felkeltettem-e az alvó fiút. Mocorogni láttam, de a szeme csukva volt. A haja izzadtan és kócosan lapult a homlokára a keze pedig görcsösen szorította a lepedőt, amit takarónak használt. Úgy nézett ki, mint akinek rémálma van. Nem tudtam eldönteni, hogy fel kellene ébresztenem, vagy inkább nem. Tanácstalanul álltam felette és néztem, ahogy összerándul. Egyik kezével elengedte a takarót, így a jobb keze lelógott a kanapéról. Vissza akartam helyezni az eredeti pozíciójába, de mikor hozzáértem a tenyeréhez összefűzte az ujjainkat és nem engedett a szorításából. Nem volt más választásom, mint, hogy leüljek a földre és mellette maradjak. Féltem, hogy felébresztem, de megkíséreltem a másik szabad kezemmel felemelni a fejét és felülni a kanapéra, hogy az ölembe hajtsa a fejét, nagyon óvatosan mozgattam így nem ébredt fel. Hogy megnyugtassam elkezdtem simogatni a haját időközönként. Egy fél óra múlva úgy látszott, mintha kisimultak volna a vonásai és sokkal békésebbnek tűnt.

Nagyon későre járhatott, mert mikor becsuktam a szemem, már nem volt erőm újra kinyitni.

Arra keltem fel, hogy Jeong Guk teste mocorogni kezdett mellettem. A kezeink még mindig össze voltak fűzve a fiú mellkasán pihenve. Az elején még nem tűnt fel neki a helyzet, amibe keveredtünk, de amint rendesen nyitva tudta tartani a szemét, villámgyorsan engedte el a kezem és felült nekem hátat fordítva, nem kell semmilyen diploma ahhoz, hogy tudjam, most mennyire kínosan és zavarban érezheti magát. Halvány fogalma sem volt róla, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Ahogy végre kiszabadult a kezem kezdett visszaállni a normális vérkeringésem.

- Mióta vannak rémálmaid? – szólaltam meg elsőként. Felálltam a kanapéról és kimentem a konyhába, hogy kávét csináljak. Guk csendesen követett a másik helyiségbe és leült az egyik távolabbi székre. Hol a hajába túrt idegesen, hol pedig a kezét tördelte.

- Mire gondolsz? – kérdezett vissza.

- Jeong Guk. – ejtettem ki a nevét. Végre felnézett így a szemünk egy magasságba került.

- Nem tudom. Rég óta. Amióta áthelyeztek. – habogta. Látszott, hogy nem szívesen beszél erről. Szégyelli magát? Csak mert rémálmai vannak? Ebben nincs semmi kivetni való.

- Még sosem mondtam ezt senkinek, szóval te vagy az első. – kezdtem bele, de ezúttal sokkal bizonytalanabbul. – Mikor elkezdtem dolgozni a hullaházban nekem is rémálmaim voltak, minden éjszaka. Még most is vannak. Nap, mint nap olyan dolgokat látunk, amiket nehéz önmagunkban feldolgozni. Semmivel nem vagy kevesebb, csak mert rosszat álmodsz.

Mire befejeztem a monológom lefőtt a kávé, kiöntöttem két bögrébe, majd az egyiket elé toltam.

- Köszönöm. – jegyezte meg halkan.

- Te .. – kezdett bele, majd hirtelen megállt, végül még is folytatta, most már a szemembe nézve. – Hogy csinálod? Hogy tudsz aludni éjszaka?

- Úgy nézek ki, mint aki jól alszik? – kérdeztem szórakozottan, majdnem fel is nevettem a feltételezésen.

- Azt hittem csak nekem vannak rémálmaim. – mondta, miközben belekortyolt a bögre tartalmába.

- Mi van a társaddal? Vele nem beszéltél erről? – kérdeztem kíváncsian, mire kelletlenül megrázta a fejét.

- Olyan makacs vagy. – végül nem bírtam ki és elkuncogtam magam.

- Terveztél valamit szilveszterre? – váltott témát Guk, miután megköszörülte a torkát.

- A nővéremmel szoktam ünnepelni, de a férjével most külföldön vannak. Sol Hye említette, hogy el akar rángatni egy szórakozó helyre, de biztosan találok valami kifogást. – ecseteltem.

- Én Busan-ba utazom, ha gondolod, velem jöhetnél. – közölte a meghívást, végig a bögréjét fixírozva.

- Nem lenne furcsa a szüleidnek? – gondoltam bele, nem akarok gondot okozni nekik, vagy esetleg félreértésbe keveredni.

- Van ott egy házam, nem kell a szüleimnél laknunk.

Egy részről csábít az ajánlat, mert így többet megtudhatok a fiúról, ha megnézem a szülővárosát, de másrészről nem értem, miért hívott meg. Valamint az, hogy ketten legyünk egy nagy ünnepkor, pedig nagyon személyesnek tűnik.

- Rendben. – egyeztem bele. Nem is tudom, hogy miért, de egyszerűen csak kimondtam a beleegyezésem. Jeong Guk-ot is meglepte, milyen hamar belementem. Lassan de biztosan kezdjük megismerni egymást, nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de valamilyen kapcsolat kezd kialakulni közöttünk, ami egyelőre még nincs kifejlődve eléggé, hogy megnevezzem.

Mielőtt még bármelyikünk is megszólalhatott volna, megcsörrent a telefonom. A főnököm hívott, hogy betudnék-e menni dolgozni, mert az egyik korboncnok beteget jelentett. Természetesen azt mondtam, hogy ráérek.

- Be kell menned? – kérdezte megerősítésként Guk.

- Igen. Később ezt még megbeszéljük. – beszéltem, de már felálltam az asztaltól, hogy a mosogatóba állítsam az üres poharakat.

Jeong Guk is felállt, mire értetlenül néztem rá.

- Beviszlek, egyébként is be akartam menni a rendőrségre pár dossziéért. – tudatta velem és már fel is vette a kabátját. Minden fenntartás nélkül elfogadtam az ajánlatot, hiszen be kell vallanom, sokkal kényelmesebb kocsival utazni, mint a tömött buszokon, főleg a reggeli órákban, mikor mindenki munkába igyekszik.

- Mit szoktál látni, amikor rosszat álmodsz? – szólalt meg meglepetésemre Jeong Guk. Nem válaszoltam azonnal, ezért azt hitte, hogy valami olyat kérdezett, amit nem kellett volna, de mielőtt szabadkozhatott volna elkezdtem beszélni.

- Holtakat, nyílván. Néha amikor késő estig bent vagyok, még hallucinálni is szoktam.

- Ezt hogy érted? – nézett rám egy pillanatra, majd vissza az útra.

- Mikor fáradt vagy, van, hogy elfelejtesz dolgokat. Elhelyeztem egy testet az asztalon, majd később egy másikon feküdt. Valójában én tettem át, mikor befejeztem a vizsgálatokat, de elfelejtettem. A munkatársaim kinevettek, amikor kértem, hogy soha többé ne osszanak be éjszakára, mert a holtak maguktól átfekszenek. Akkoriban azt hittem megőrültem.

- Hogyan szoktál hozzá?

- Nem tudom. Egy idő után természetes volt és többé nem foglalkoztam vele. – vontam vállat.

- Nehéz lehet ott dolgozni. – jegyezte meg tiszteletteljes hanglejtéssel.

- Nem nehezebb, mint neked. Ne becsüld le magad. Jó rendőr és jó nyomozó vagy. – bíztattam, de nem csak üres szavakat formáltam, komolyan is gondoltam.

- Köszönöm, hogy elhoztál. – zártam le a beszélgetésünket, ahogy lekanyarodott az intézetünk melletti parkolóba.

- Találkozunk otthon.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

5.FEJEZET

- Hát, érezd magad otthon. – nyitotta ki Jeong Guk előttem a lakás ajtaját visszafogottan. Halkan elmormoltam egy köszönömöt, majd magammal vonszoltam a cuccaim egy részét a másik felét Jeong Guk hozta be nekem.

- Remélem nem gondoltad, hogy nekem adod az ágyat, mert nem egyezek bele. – szólaltam meg. – Enyém a kanapé.

- Udvariatlanság lenne, ha nem hagynám, hogy tiéd legyen az ágy. – vitatkozott. Meg sem hallottam az előbbi mondatát inkább belestem a szobák mögé. Az egyik szoba a hálószoba a másik pedig a fürdőszoba volt. A nappali, ebédlő és konyha egybenyílik. A hálószobában csak egy éjjeli szekrény és egy széles ágy volt, a szemközti falon pedig a szekrények sorakoztak. Nem volt tele mindenfélével, mint Jae háza, sokkal inkább csak annyi volt, ami a minimumnak számít.

- Akkor én, most itt hagylak, be kell érnem a munkahelyemre. – nézett be a szobába Jeong Guk.

- Rendben van. Én nappalos vagyok, szóval majd reggel találkozunk, ha akkor még itt leszek. – habogtam. Már azt hittem, hogy elment, még visszanézett és pár percig gondolkodott, de végül megszólalt: - Ne felejtsd el bezárni az ajtót. A pulton hagytam a kulcsaid.

- Oké.

Miután elment fel alá járkáltam. Olyan szokatlan volt ez a lakás. Ha belegondolok, még csak most járok itt másodjára. A hajfestés óta nem jártam erre. Végül elkezdtem kipakolni a holmijaimat a tusfürdőmet a fürdőbe a samponommal együtt, az egyik üres szekrénybe pedig bepakoltam a magammal hozott kávékészítményeket. Kíváncsiságból benéztem a hűtőbe és ugyan azok a viszonyok fogadtak akár csak otthon. Vagy nincs a hűtőben semmi vagy a fele már rég meg romlott. Az elején nem tudtam, hogy nyissam-e ki a fiókokat, hátha találok helyet a ruháimnak, de végül szétnéztem. Az ajtó felöli szekrény teljesen üres volt. Nem tudom, hogy Jeong Guk szabadította fel nekem a szekrényt, vagy eleve nem volt használva, de elkezdtem a ruháimat is elrendezni. A fele polcos volt és volt egy ív amire fogassal tehettem pulóvereket vagy kabátokat. Az utolsó ruhadarab, amit azóta is őrizgettem, letettem az ágy szélére összehajtva, hogy majd megtalálja reggel. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek el, mintsem ő haza ér. Nem tudom, hogy mindig kínos lesz-e, vagy csak az elején, de úgy érzem, hogy kényelmetlenül érinti az, hogy beköltöztem.

Nehezebben aludtam el, mint szoktam és a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Mivel nem tudtam mit kezdjek a plusz időmmel ezért lefőztem két adag kávét, az egyiket bögrébe töltöttem és megittam a másik adagot pedig termoszba töltöttem, hogy meleg maradjon Jeong Guk számára, ha hazaér. A nappaliban találtam párat azokból a cetlikből, amiket a munkahelyén használ és írtam neki egy üzenetet.

Kicsit rendet raktam és bevetettem az ágyat. Lefelé levittem a szemetet, ami nagy részben abból állt, amit, korán reggel kiselejteztem a hűtőből és képzeletben felírtam, hogy a műszakom után el kellene mennem bevásárolni.

- Hmm, férfi illatod van. – szagolt bele a levegőbe Sol Hye, úgy nézett ki, mint aki nem hisz az orrának.

- Akkor nem csak én érzem. – suttogtam, de Sol Hye meghallotta.

- Mesélj csak. – parancsolt rám.

- Nem az, amire te gondolsz. Ami azt illeti a szabadnapom igen eseménydúsan telt. Kilakoltattak, így most az egyik barátomnál lakom.

- Kilakoltattak? De miért? – kérdezte meglepődötten.

- Én sem tudom pontosan. De lejárt a bérleti szerződésem, és elméletileg a tulajdonos talált egy jobb ügyfelet, így meg sem tudtam újítani.

- Ez borzalmas. – ölelt meg Sol és együtt érzően paskolta a hátamat.

- De most lássunk munkához. – tereltem a témát. – Tiéd a vízi hulla. – szögeztem le elsőként.

- Jó, mert most rossz passzban vagy. – bólogatott.

- Hé! Egyébként is te lennél a soros! – kiáltottam a lány után, de ő csak haladt tovább a folyosón ügyet sem vetve rám. Én is elindultam a bonctermek felé, hogy hozzákezdjek valamelyik testhez, a főnököm hirtelen jelenik meg a folyosón valamelyik ajtó túloldaláról és lendülettel kezd el maga után húzni az alkaromnál fogva.

- Szükségem van minden korboncnokra most. – jelentette ki erélyes hangján. Csak bólintani tudtam mielőtt tovább nem állt. Mindenkit behívattunk az előtérbe, csak ott fértünk el mind kényelmesen. Meglepően nyugtáztam, hogy a kezdő dolgozóink is mind itt vannak. Mi az az eset, ami ennyi patológust kíván meg?

- Ha még nem láttátok a hírekben, akkor most elmondom. Egy busznak hajtott egy veszélyes hulladékot szállító kamion. Nagyon sok halottunk van így minden emberemre szükségem van. Minden ma nem dolgozó patológust behívattam. Arra kérlek, hogy kettesével üljetek be az egyik kocsiba és siessetek a helyszínre.

Sol Hye és én értünk ki a leghamarabb a helyszínre. Felmutattuk az igazolványainkat, így a kint álló rendőrök beengedtek minket a káosz kellős közepébe. Már sikerült eloltaniuk a tüzet, oldalt egy sátorba bújtatva fektették le a hallottakat a kíváncsi szemek elől. Nekünk kellett ellenőrizni az esetleges életjeleket majd mi biztosítottuk a szállítást. A rendőrök végezték az oroszlánrészt, ami a testek személyazonosságának kiderítése volt. Az orvosok az élőkkel foglalkoztak. A nagy káoszban, mintha Jeong Guk-ot is felismertem volna, de alig láttam egy pillanatra az arcát. Mivel tele lett a kocsink, visszaindultunk a Patológiai Intézetbe. Miután minden test beérkezett hozzánk, csak akkor kezdődött nálunk a munka. Elsőként az azonosítás tartott sok ideig, a főnök el volt havazva a családtagok értesítésével, mi pedig a megfelelő címkézéssel és konzerválással voltunk elfoglalva. Az égési sérültek a legnehezebb esetek, nem nagyon tudunk velük kezdeni sok mindent és a családtagoknak is az a legnehezebb, hogy a legtöbbjük a felismerhetetlenségig égett. Nekem az volt a feladatom, hogy minden testnek ellenőrizzem a tüdejét és, hogy megállapítsam a tűz volt-e a halál oka. Hajnali háromig folyamatosan talpon voltam. Négy órát tudtam aludni az irodában az íróasztalnak dőlve, mielőtt még egy végső ellenőrzést követően végre hazaengedtek.

Miután leszállok a buszról, még 15 percet kell sétálnom, hogy elérjek Jeong Guk lakásáig. A friss levegő jót tett, sokkal éberebbnek éreztem magam tőle.

Próbáltam hangtalanul becsukni magam után az ajtót és minél kevesebb nesszel mozogni, bizonyára a lakótársam is nehéz napon volt túl. Mivel nem láttam a kanapén ezért benyitottam a hálószobába. Összegömbölyödve aludt az ágy szélénél, a haja teljesen az arcába lógott a paplan pedig félig lecsúszott róla. Mikor mellé értem pont fordult egyet, de az ágy rossz irányába, még időben megtartottam a fejét, hogy ne essen le, óvatosan visszaengedtem a párnára, de úgy tűnt, hogy ébredezik. A sejtésem be is bizonyosodott, amikor lassan kinyitotta a szemeit.

- Jól vagy? – kérdeztem.

- Jól. És te? – kérdezte rekedt hangon. Felült az ágyon és pislogott párat. – Mikor jöttél haza?

- Az előbb. – válaszoltam. – Megint megnőtt a hajad. – állapítottam meg, miközben a füle mögé próbáltam tűrni pár tincset. – Éhes vagy? – kérdeztem hirtelen felindulásból.

- Kicsit. – gondolkodott el, ami azt illeti nem volt meggyőző, de ennyi is elég volt. Kisomfordáltam a konyhába és benéztem a hűtőbe. A francba. Úgy volt, hogy a műszakom végén elmegyek bevásárolni, de végül nem csak nappali műszak lett belőle és teljesen kiment a fejemből.

- El kell mennem a boltba. – jegyeztem meg, mikor hallottam a fiú, közeledő lépteit.

- Átöltözök. – bólintott, majd visszavonult a szobájába. Gyorsan magára kapott egy fekete pulóvert és egy farmert, a haját pedig megfésülte, de ennél több változást nem észleltem. Beültünk a kocsijába és csak a legközelebbi szupermarket parkolójában állította le a motort.

- Te is ott voltál a helyszínen? – kérdezte meg Jeong Guk néhány perc néma csend után. A zöldséges pultnak dőlve fürkésztem a kínálatot, fel sem néztem a zöldségekből mikor válaszoltam.

- Persze, minden munkatársam kint volt. – bólintottam. A komor és fáradt hangulat ránk telepedett, nem is igazán beszélgettünk később, ahogy haladtunk a bolt tömött sorai között.

Mivel mindent összeszedtünk, amire szükségem lehetett, már csak a hosszú sort kellett kivárnunk a kasszánál. Jeong Guk felpakolt mindent a futó szalagra, majd előkotorta a zsebéből a pénztárcáját. Ahogy őt figyeltem felmerült bennem egy kérdés. A saját fizetésemből kiindulva az övé sem ölthet hatalmas méreteket, még is egy szebb lakásban él és drágábbnak tűnő ruhái is vannak. Udvariatlanság lenne megkérdezni, hogy a szülei tehetősek-e, valamint nem is tartozik rám, de szerintem ez lehet a helyzet.

Gyorsan észbe kaptam és elkezdtem szatyrokba pakolni a vásárolt cikkeket, miután Guk fizetett, elvett tőlem pár szatyrot, hogy segítsen. Egész úton azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok Jeong Guk-ról, annak ellenére, hogy már 2 éve ismerem. Az egy dolog, hogy Young Jae gyerekkori barátja, de az én barátom is. És valószínűleg ő sem tudhat rólam sok mindent, ennek ellenére soha nem is kérdezősködött, de azonnal befogadott mikor bajba kerültem.

- Köszönöm. – nyögtem ki a kocsiút alatt, mivel szólt a rádió azt hittem nem hallotta meg, de aztán rám nézett összezavarodott tekintetével. – Remélem jobban meg tudjuk ismerni egymást ezúttal. – fejtettem ki a gondolatfoszlányom egy részletét. Látszott, hogy nem nagyon érti, honnan jött ez hirtelen, de szerényen bólintott.

Visszaértünk Jeong Guk lakásához, ahol Young Jae már ránk várt.

- Mi tartott ennyi ideig? – toporzékolt.

- Valami történt? – kérdezte Jeong Guk, valóban kicsit feszültnek tűnt önmagához képest.

- Un Byeol, emlékszel még Se Byun-ra?

Megfagytam egy pillanatra, a levegőben megálltam a szatyrok emelésével.

- Remélem, nem azt akarod mondani, hogy a városban van? – reménykedtem.

- Miről van szó? Beavatnátok engem is? – nézett ránk felváltja Jeong Guk zavartan.

- Se Byun az egyik volt barátnőm. – mondta a tényt.

- És engem utál. – folytattam szem forgatva.

- Ami azt illeti, van, amit nem mondtam el neked Guk. Mikor még az orvosira jártam volt egy barátnőm. Miután szakítottam Se Byun-nal, együtt voltunk egy rövid ideig Un Byeol-lal.

Jeong Guk pislogott párat, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Nem tudom eldönteni, hogy milyen érzések suhantak át az arcán, mert sosem voltam jó abban, hogy leolvassam az érzéseit, mindenesetre a megdöbbenés tisztán kivehető volt.

- Nem kell komoly dologra gondolni, csak fél évig voltunk együtt, rájöttünk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat barátként és így alakult. – vontam vállat, mintha nem lenne nagydolog. Persze ez nem teljesen volt őszinte, valamilyen szinten a közös emlékeink befolyásolják a barátságunkat, de mindketten vagyunk elég érettek hozzá, hogy kezelni tudjuk a személyes érzéseinket. Nem jelenti azt, hogy szakítottunk, és már nem szeretem, egyszerűen csak nem szerelemből, hanem barátságból.

- Tudtam, hogy közel álltok egymáshoz, de erre nem gondoltam volna. – vallotta be a fiú, kicsit csalódottan.

- A múlt már elmúlt. – erősítette meg Jae és kivett a kezemből pár szatyrot. Jeong Guk, ugyan abban a helyzetben állt és meredt maga elé, mondani akartam neki valamit, de amint kinyitottam a szám vissza is csuktam.

- Menjünk be. – mondtam és a kezébe adtam pár szatyrot. A hangomra visszatért a valóságba, még mindig a gondolataiba révedt, de már megmozdult. Jae már egy ideje az ajtó előtt várt, hogy beengedjék.

Lepakoltunk a konyhapulton és elkezdtem elpakolni az ebédhez nem szükséges árukat. Jae látta a fiú töretlen zavartságát, ezért elkezdett szabadkozni, hogy nem akarta eltitkolni ezt előle, csak nem akarta, hogy másképpen nézzen ránk. A Jeong fiú hitegette a barátját, hogy nem haragszik, csak meglepte a dolog, de nekem valami nagyon sántít ebben a vallomásban, látszik, hogy zavarja valami. Fél füllel hallgatóztam, ahogy beszélgetnek, de úgy tettem, mint aki teljes figyelmével dolgozik az ebéden. 

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

4.FEJEZET

- Tetszett Jeong Guk-nak az ajándékod? – nézett fel kissé álmosan a papírmunkából Sol Hye. Ugyan azt a ruhát látom rajta, mint délelőtt.

- Igen. De te miért vagy itt ilyen korán? Te is esti műszakos vagy nem?

- Hamarabb behívtak, már 3 órája itt dekkolok. – fogta a fejét.

- Engem miért nem hívtak? – lepődtem meg. Ha ennyi a munka, akkor mindenkit berendelnek én még sem kaptam hívást.

- Mondtam, hogy szülinapi bulin vagy és, hogy megoldom egyedül is.

- Mi lett a vakrandiddal? – jutott hirtelen eszembe.

- Kész kudarc. Az istenek ez egyszer meghallgatták az imáimat és behívtak dolgozni, így le tudtam rázni a pasast.

- Annyira rossz volt? – simogattam meg a feje búbját, sajnálom, hogy nincs szerencséje a férfiak terén, pedig ő aztán tényleg próbálkozik.

- Menj haza, innentől átveszek mindent. – kapartam fel az asztalról.

- De dupla műszakom van. – szabadkozott.

- Vedd úgy, hogy átvettem. – segítettem felvennie a kabátját majd a sálját is a nyaka köré tekertem.

- Te vagy a legeslegjobb kolléganő, nem is. Te egy igazi angyal vagy. – bókolt.

- Inkább menjél, mielőtt meggondolom magam. – ráztam a fejem nevetve.

Futólag beszéltem a főnökkel és tájékoztattam, hogy Sol Hye-vel elcseréltük a műszakunkat, hümmögött válaszul, de eléggé szórakozottnak tűnt. Nekem is sokszor mondják, hogy szinte a munkahelyemen élek, még is a főnök ezt egy új szintre képes emelni. Mivel két holttestet jelentettek, a kollégámmal együtt mentünk a helyszínre, ezúttal ő vezetett. Általában Sol Hye-vel osztozkodom az ügyeletek során, így nem ismerem annyira jól a többi kollégámat, de párszor dolgoztam már együtt vele, így tudom, hogy nyugodtan rá bízhatom a másik testet. Láttam körvonalazódni az ismerős két fiút. Hyun Sik és Jeong Guk helyszíneltek a tetthelyen mikor kiértünk. Mivel Jun Gi, a kollégám még nem dolgozott velük, ezért bemutatkoztak. Hyun Sik-kal elindultak, hogy szemügyre vegyék a halott férjet, míg én a feleségnél maradtam Jeong Guk társaságában.

Nem helyénvaló, de megmosolyogtatott, hogy azt a dzsekit láttam rajta, amit tőlem kapott ajándékba. Próbáltam elrejteni a mosolyom, hiszen most dolgozom.

- Megnéznéd kérlek, van-e nála személyigazolvány? – kérte a fiú. Megnéztem mind a két zsebét, majd nemlegesen megráztam a fejem.

- Már kihűlt, az ízületek nem mozdíthatóak. – ellenőriztem. – A halál időpontja 8 és 36 óra közé tehető.

- Nincs külső látható sérülés. Sem lőtt seb, sem zúzódás vagy horzsolás. Kívülről teljesen egészségesnek néz ki. – vizsgáltam meg a testet tetőtől talpig.

- Várjunk csak. – néztem meg kissé tüzetesebben az áldozatot. - Beavatnál minket is? – tért vissza Hyun Sik és a korboncnok.

- Szerinted is mérgezéses esetnek tűnik? – tettem fel a kérdést Jun Gi-nak címezve. Aki egyetértően bólintott. Mivel nincs látható sérülés ez a legvalószínűbb eshetőség.

- A férfinek betört a koponyája. Mivel véres a padka széle, ezért beverhette oda, de nem vesztett elég vért, hogy abba haljon bele. – tájékoztatott.

- Az életben maradt kislányuk folyamatosan köhög, rázza a hideg és panaszkodott, hogy fáj mindene, már bevitték a kórházba. – tájékoztatott minket az egyik helyszínelő.

- Milyen ember mérgez meg egy átlagos családot?– tette fel az igen fontos kérdést Hyun Sik.

- Az a feladatunk, hogy ezt megtudjuk. – veregette meg a társa vállát Jeong Guk.

- Akkor mi megyünk is. – intettem Jun Gi-nak, hogy segítsen betenni a holttesteket a hullaszállítóba, majd visszamentünk az intézetbe, hogy elvégezhessük a testek feltárását.

A boncolás alapján kiderült, hogy nehézfém mérgezés történt, azon belül akut cinkmérgezésről van szó, ha mindenképpen fel kell állítanom egy diagnózist. Rövid időn belül nagy mennyiségű cinket vett fel a szervezet.

A mintákat elküldtem elemzésre, hogy biztosat tudjanak mondani, de nekem cinkmérgezésnek tűnik. Erről árulkodik a máj megnagyobbodása is. Felületesen kitöltöttem a boncjegyzőkönyvet, épp befejeztem a jegyzetelést mikor a két ügyért felelős férfi megjelent az ajtóban.

- Vese és a máj károsodott, végül összeomlott a keringési rendszer és ebbe haltak bele. – kezdtem magyarázni.

- Tényleg megmérgezték őket? – tudakolta Hyun Sik.

- Nehéz fémmérgezés. Ha engem kérdeztek cink, de amíg nincs meg a laboreredmény nem tudom biztosra mondani.

- Mik a cinkmérgezés tünetei? – érdeklődött Jeong Guk.

- Levertség, hidegrázás, köhögés, szapora lélegzet, izzadás, ízületi fájdalmak. – kezdtem el sorolni a tüneteteket, amik eszembe jutottak. – Mivel a kislány is ezeket a tüneteket produkálta ezért arra merek következetni, hogy ez lesz a bűnös.

- És gyógyítható? – kérdezte kissé bizonytalanul Hyun Sik, mint aki nem biztos, hogy hallani akarja a választ.

- Csak akkor, ha azonnal kezelik. Valamint a folyamat költséges és hosszadalmas. – nem ez az, amit a fiúk hallani akartak, de annak sem lenne értelme, ha hazudnék.

- Remélem, megoldjátok ezt az ügyet és elkapjátok a rohadékot, aki ezt tette.

Aprót bólintottak, majd elindultak, hogy hozzálássanak a nyomozáshoz.

Mivel végeztem a mérgezéses esetekkel, hozzáláttam a baseballütős gyilkossági holttesthez. Ma szintén forgalmas napunk van.

Hajnalban keveredtem haza a munkából, fogat mostam majd ledőltem a kanapéra szunyókálni, még az ágyig sem voltam képes elvonszolni magam egy duplaműszak után.

Még csak reggel nyolc volt, mikor a bérlő dörömbölt az ajtómon. Valami nagyon sürgős dologról lehet szó, mert egyébként sosem találkozom vele. Próbáltam még akkor is kidörzsölni a szememből az álmot, mikor valamilyen csoda folytán kinyitottam az ajtót, úgy éreztem, mintha csak 5 perce feküdtem volna le aludni.

- Miben segíthetek? – kérdeztem illedelmesen.

- Magát sosem lehet elérni. – bosszankodott a tulajdonos. – Csak közölni szeretném, hogy holnaptól lejár a bérleti szerződése.

- Értem, mikor kell megújítanom? – pislogtam az összekontyolt hajú nőre.

- Nem érti a lényeget kedvesem. Kaptam egy jobb ajánlatot, holnap mikor lejár a bérleti szerződése szeretném, ha kiköltözne.

- Mi? – nyíltak tágra a szemeim, az álmosság már csak távoli fogalomnak tűnt. Kétségbeesetten követeltem a válaszokat. – Holnap? De hogyan keressek egy másik lakást holnapig? Kérem, ne tegye ezt velem. – pánikoltam.

- Igazán sajnálom, de ezt önnek kell megoldania. Holnap estig költözzön ki, vagy kilakoltatom. – a nő hideg szavai tőrként álltak meg bennem. Becsuktam a tulajdonos távozása után az ajtót és csak meredtem magam elé. Élettelenül ültem pár percet és hagytam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Mihez fogok kezdeni? Honnan szerzek még egy lakást ilyen alacsony áron és ilyen hamar? Mitévő legyek?

Felkiáltva arrébb ugrottam, ahogy a kezemre folyt a forró kávé, de nem csak rám jutott, hanem a pultra ömlött, alig pár csepp talált célt a bögrében. Hideg vizet folyattam a sebre, hogy megszűnjön az égető érzés. Elmentem fürödni hátha attól megnyugszom, de a hideg víz sem tudta kitisztítani a fejemet. Felöltöztem majd sietősen Young Jae kávézójához rohantam, ő biztos tud nekem tanácsot adni, mit tegyek. Az ajtó előtt díszelgett a zárva tábla, ezért valószínűleg ma van a takarítás nap. A csengő felettem megszólalt, ahogy kitártam a kávézó ajtaját Jeong Guk és Young Jae beszélgetett egy-egy pohárral a kezükben. Szinte beviharzottam a tág térbe és meg sem álltam, míg el nem értem az asztalukhoz.

- Jól vagy? – simított végig a vállam vonalán Young Jae. – Valami történt?

- Meg fogok halni! – temettem az arcomat a kezembe. Úgy éreztem magam, mint aki már haldoklik. Hamarosan földönfutóvá válok.

- Mi? Miről beszélsz?! – mindkét fiút letaglózta a hír, szinte láttam magam előtt, ahogy a legrosszabb forgatókönyveket írják magukban. Ami érthető is, mivel sosem voltam még ki ennyire idegileg.

- Nem szó szerint. Kilakoltatnak, értitek?! Nincs hová mennem. Holnapig ki kell költöznöm. – ahogy hallottam magam, még jobban kezdtem pánikba esni.

- Honnan jött ez hirtelen? – értetlenkedett Jae, megnyugtatóan simogatta a hátamat, de ez nem volt elég.

- Korán reggel közölte velem a tulajdonos, hogy kapott egy jobb ajánlatot és mivel holnap lejár a szerződésem kilakoltatnak.

- Ezt megteheti? – kérdezte Jeong Guk aggódással.

- Persze, hogy meg. – helyeseltem. Már fél órája idegroncs állapotban vagyok, de, hogy a fiúk így mellettem állnak kezdek kicsit visszatérni önmagamhoz és megpróbálok objektíven hozzáállni a dolgokhoz.

- Lakhatsz nálam, amíg nem találsz új lakást. – ajánlotta fel Jae.

- Köszönöm, de nem szeretném hallgatni, ahogy az aktuális barátnőiddel vagy együtt. – hurrogtam le az ötletet.

- Akkor lakj Jeong Guk-nál. – javasolja és rámutat a szóban forgóra.

- Nem kell ezt tenned. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – szabadkoztam, de sokkal tanácstalanabbul. Ha nem fogadom el az ajánlatot, akkor tényleg nincs hova mennem.

- Te is megtennéd értem. Nem hozol kellemetlen helyzetbe, egyébként sem vagyunk olyan sokat otthon. – húzta mosolyra a száját, hogy felvidítson egy kicsit.

- Köszönöm szépen, nagyon sokkal tartozom neked. – öleltem meg nagy hévvel a fiút, annyira, hogy majd felborítottam a székével.

- És velem mi van? Én javasoltam. – piszkálódott Jae, de most ügyet sem vetettem rá. Hogy ilyen közel vagyok hozzá, érzem a kellemes parfümjének illatát, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lehet megölelni őt.

A varázs viszont elszállt, gyorsan elhúzódtam és ismét a tenyerembe temettem az arcomat. Ez olyan kínos.

- Azt mondtad holnapig ki kell pakolnod? – kérdezett rá Jae.

- Holnap estig, de igen. – helyeseltem.

- Akkor azt hiszem a szabadnapunkon pakolni fogunk. – sóhajtozott a fizikai munka hallatán.

- Ez a legkisebb probléma, ami azt illeti nincs sok cuccom, mivel nem sokat vagyok otthon. – vallottam be.

- Akkor tényleg összeillő lakótársak lesztek. – kontrázott rá Young Jae, mire két ütést szenvedett mindkét oldalról.

- Hé, mások ezért fizetni szoktak. – viccelődik tovább. Mire mindketten elfintorodunk.

- Fúj, Jae.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

2.FEJEZET

- Ugye tudod, hogy nagyon korán jöttél? – néztem összeszűkített szemekkel Young Jae-re. Kényelmesen terpeszkedett az egyik széken a konyhapulttal szemben, míg én az előbb kezdtem el készíteni a vacsorát.

- Jeong Guk is bármelyik pillanatban megérkezhet. – tájékoztatott.

- Mi? Miért? – kezdtem el pánikolni. Sehol se tartok a vacsorával, vagy is inkább ebéddel, ami azt illeti, mert még nagyon korán van. Csak azért kezdtem neki, mert Young Jae hirtelen megjelent az ajtómban és azt hittem kicsúsztam az időből. – Azt hittem vacsorában egyeztünk meg.

- Így volt. De Jeong Guk esti műszakos, így azt mondtam akkor ebédeljünk együtt.

- Nem úgy volt, hogy szabadnapos? – kérdeztem összezavarodva.

- Tudod, hogy megy ez. Ha be kell mennie, akkor be kell mennie. – rántott vállat könnyelműen.

- Akkor jobb, ha hozzálátok. – motyogtam magamnak bosszankodva. Épp elkezdtem volna kockákra vágni a húst, mikor csengettek. Megtöröltem a kezem az egyik konyharuhába, majd gyorsan ajtót nyitottam. Jeong Guk mosolygó alakja lépte át a küszöböt egy szatyrot tartva maga elé.

- Hoztam sütit. – jelentette ki. Young Jae jókedvűen kivette a kezéből, hogy meglesse a finomságokat.

- Remélem, még nem vagytok éhesek, mert még csak nem rég kezdtem hozzá. – kicsit ingerülten hangzottam, pedig nem akartam az lenni.

- Az én hibám a változtatás. Nagyon sajnálom, ha gondot okoztam. – érezte meg a hangulatom Jeong Guk és illedelmesen meghajolt. Még is, hogy haragudjak így?

- Nem arról van szó. – szabadkoztam. – Csak valaki elfelejtette megemlíteni nekem. – néztem ekkor szúrós szemekkel Young Jae-re. – De már ha mind itt vagytok, akkor segíthettek is nekem. – mosolyodtam el gonoszul. Ekkor fagyott le Young Jae arcáról a pimasz mosoly. Tudom, mennyi utál főzni, ezért is terveztem ezt a kis visszavágót.

Megvártam, míg mind a két fiú kezet mos. Jeong Guk nem tűnt, úgy hogy bánná, amiért segítenie kell, Young Jae arcán pedig annál inkább láttam mennyire nem akarja. Ismerem ezt a nézést, mivel én is mindig ilyen arcot vágtam, amikor a szüleim a kerti munkára akartak rávenni. Szerencsére a panelházakban nincsenek nagy kertek.

A két fiúnak kiadtam, hogy darabolják fel a zöldségeket én addig hozzákezdtem a húshoz. Young Jae amilyen hamar csak lehetett feltűnésmentesen kivonta magát a munkából, Jeong Guk azonban segített, amiben tudott. Látszott raja, hogy nem főz sokat, de nem is kezdő. Bizonyára alapdolgokat meg tud csinálni, hiszen ő is egyedül él.

Utoljára maradt a szósz, amivel bevonjuk a húst, aztán már csak egy tepsibe kellett beledobálni mindent. Csak annyi volt a dolgunk, hogy megvárjuk, míg lejár a sütési idő.

- Lisztes lett a pulóvered.  – kezdtem el törölgetni Jeong Guk pulóverének ujját. – Add ide, kimosom. – elkezdtem lehúzni a pulóver cipzárját, mikor láttam, hogy Jeong Guk kissé zavarban van, így eltávolodtam tőle és hagytam, hogy ő maga vegye le. Miután észrevettem mit csinálok, én is zavarban éreztem magam. Bedobtam a mosógépbe és elindítottam egy rövidprogramot, addig is volt időm, hogy arcot mossak. Young Jae mikorra visszaértem már megterítette az asztalt. Leültünk bár még az ebéd sült.

- Szóval milyen az első közös ügyetek? – érdeklődött Young Jae, titokban lopott egyet a Jeong Guk által hozott sütiből. Rosszallóan megráztam a fejem, nem hiszem el, hogy nem bírja ki ezt a 10 percet evés nélkül.

- Sorozatgyilkosság. Elég bonyolult ügynek néz ki, ha engem kérdezel. – válaszoltam elmélázva.

- Mivel már általános iskola óta barátok vagyunk, hogy őszinte legyek már az teljesen ledöbbentett, hogy rendőrnek akartál menni, az meg, hogy a bűnügyi osztályon vagy valami még hihetetlenebb. – bokszolt Jeong Guk vállába Young Jae.

- Ne kezd megint. – bosszankodott a fiú.

- A tesi órán egy kör után már úgy lihegtél, mint aki lefutotta az egész maratont. – nevetett fel a szemben ülő csipkelődő fiú, ezt én sem bírtam ki és szélesen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem.

- Te még most sem bírsz lefutni egy kört sem, menőmanó. – cukkoltam Young Jae-t. Aki színpadiasan a szívére tette a kezét.

- Ezzel most vérig sértettél. – felelt torzított hangon. Mind hangos nevetésben törtünk ki. A konyhából kezdtek jó illatok terjengeni, így felálltam, hogy elzárjam a sütőt. Mindannyian szedtünk az ételből azonban még túlforró volt, hogy azonnal hozzálássunk.

A pulóverről teljesen elfelejtkeztünk. Este mikor be akartam indítani egy adag mosnivalót, vettem ki a dobból az elfelejtett ruhadarabot. Felakasztottam a fogasra és a szekrény egyik jól látható helyére függesztettem, hogy ne felejtsem később visszaadni.

Az ágyba dőlve mindig ugyan az jut eszembe elsőként, a napok olyan hamar eltelnek.

Reggel miután beértem a munkahelyemre kíváncsiságból elkértem az általam begyűjtött eset jegyzőkönyvét. A szemem megakadt a toxikológiai jelentésen. Vas-oxid és kadmium só.

- Jó reggelt. – köszönt Sol Hye, kevesebb lelkesedéssel, mint szokott. Felnéztem a dokumentumokból és láttam mennyire elnyúzott képe van kolléganőmnek.

- Nem úgy fest, mintha neked az lenne. – kétkedtem.

- A szüleim tegnap meglepetésszerűen Szöulba utaztak. Nem értem miért érdemeltem ki ezt a büntetést. Előző életemben biztos elárultam az országot. – nyöszörgött.

- Ugyan, nem lehetnek olyan rosszak. – bíztattam.

- Ha megismernéd őket nem ezt mondanád. Anyám már vak randit szervezett nekem ma estére. Azt hazudtam, hogy ügyeletes vagyok, de ekkor meg fel akarta hívni a főnököm. – fogta a fejét Sol Hye, míg felidézte a reggeli borzalmakat. – Mindig, amikor meglátogatnak, azt hallgatom, hogy miért nincs barátom, és hogy gyorsan szerezzek valakit, aki elvisel, mert egyedül fogok meghalni.

- Ismerős helyzet. A nővérem ugyan ezeket vágja a fejemhez, minden együtt töltött ünnepkor. – kontrázok rá, együtt érző hangszínt megütve. – Szerencsére idén külföldön szilveszterezik a férjével, ezért most nem kellesz ezt hallgatnom. – osztom meg vele örömteljes híreimet.

- Akkor most nem tudsz lerázni és elmegyünk egy jó kis szilveszteri buliba és bepasizunk. Ha belegondolsz nincs már messze az újév. – gondolt bele Sol Hye. Elmerült a tervezgetésben, mikor a főnök megjelent az irodánk ajtajában és munkára utasított minket.

A napi autóbalesetes adagommal kezdtem, majd egy fojtogatásos esetet boncoltam.

- Hallottátok mi történt tegnap este? – ütötte meg a fülem az egyik mellettem dolgozó kolléga hangja.

- Annak a sorozatgyilkosnak az ügyére gondolsz? – kérdezett vissza egy másik férfi.

- Azt hallottam, hogy egy rendőr is megsérült.

- És még újonc is, szegény elég rosszul kezdett. – értett egyet a kollégájával.

- Ki sérült meg? – szálltam be a beszélgetésbe. Letettem a szikét az egyik kisasztalra, majd odasétáltam a másik asztalhoz, ahol a két pletykás korboncnok dolgozott.

- Ha jól emlékszem a nevére, akkor Jeon nyomozónak hívták. – válaszolt az egyik.

- Jeon Jeong Guk? – kérdeztem ijedten. – Biztos vagy benne? – kértem megerősítést, de már bújtam is ki a köpenyemből. – Ah, sajnálom, de most el kell mennem egy kis időre. Megtenné valamelyikőtök, hogy ezt befejezi? Már csak össze kell varrni. – magyaráztam félig az ajtóból.

Rohamos léptekkel haladtam az utcákon, leintettem egy taxit majd bemondtam a kórház címét. Ez a legközelebbi a városban, tehát biztosan a Hyan Memorial-ba szállították. A recepción megtudtam, hogy a második emelet 205-ös szobájába vitték az orvosa pedig Dr. Kim Myung Min. Az emeleten sikerült elkapnom a névtáblára kiírt nevet így tudtam váltani pár szót az orvossal. Elmondta, hogy a műtét során minden rendben ment és, hogy a golyó nem ért létfontosságú szervet, hamarosan ki is engedik, de még a mai nap bent tartják, hogy biztosan ne lépjen fel semmilyen komplikáció.

Nem volt egyedül a szobában, a társa a mellé húzott széken kuksolt és beszélgetett a beteggel. Az ajtó csapódására mindketten rám emelték a tekintetüket.

- Young Jae elmondta? – kérdezte, mikor az ágya mellé értem. Óvatos mozdulatokkal felült az ágyon, miközben a hasfalát fogta.

- Tehát nekem nem is akartál szólni? – kérdeztem kissé kiakadva. – Jae nem szólt egy szót sem. Viszont pletykás emberek vannak a Patológiai Intézetben.

- Sajnálom. – csak ennyit nyögött ki. Nem nézett rám, hanem végig lesütötte a szemét.

- Khm, akkor én megyek, és iszok egy kávét. – szabadkozott Hyun Sik.

- Nem kell. Már úgy is menni készültem. – feleltem hátat fordítva a fiúknak.

- Várj egy kicsit. – ragadta meg Jeong Guk a csuklómat, hogy megállítson a távozásban. Így maradtunk, míg Hyun Sik elhagyta a kórtermet.

- Haragszol? – kérdezte halkan. Most én voltam az, aki nem nézett rá.

- Aggódtam érted, és még csak fel sem hívtok, hogy köszi, jól vagyok. – sóhajtottam. Persze nem állunk olyan közel, mint ő Jae-vel, de azt hittem mi is barátoknak számítunk. Megérdemeltem volna legalább egy telefonhívást.

- Sajnálom. – ismételte el, bűnbánóan.

- Vissza kell mennem, dolgozni. – mondtam pár perc néma csend után. – Vigyázz magadra. – suttogtam. Közelhajoltam és adtam egy apró puszit a hajára. A folyosón összefutottam a bolyongó Hyun Sik-kel.

- Ne neheztelj rá sokáig, biztos csak nem akarta, hogy aggódj miatta. – védte meg készségesen társát.

-  Igazából nincs jogom, hogy nehezteljek. Csak egy közös baráton keresztül ismertük meg egymást és nem is igazán állunk közel. Az utóbbi időben mondjuk azt hittem, hogy kicsit jobban kijövünk egymással, de lehet csak belegondoltam. – vakartam meg a nyakam kissé kínosan. Nem is értem miért mondtam el mind ezt.

- El tudnád mondani nekem mi történt? Ha nem kérek ezzel sokat. – kérdeztem félénken. Nem tudom mennyire szabad egy civilt beavatnia a történtekbe.

- Egy rég óta körözött sorozatgyilkos nyomára bukkantunk tegnap este, követtük a nyomokat egy házig. A gyilkos elkezdett menekülni és mikor sarokba szorítottuk lövöldözni kezdett, későn reagáltam így csak akkor lőttem, mikor Guk már a földre került. – mesélte, bűntudat csengett ki a hangjából. Biztosan sokszor lepörögtek már az agyában az események és abban is biztos vagyok, hogy magát ostorozza a társa sebesülése miatt, holott nem az ő hibája.

- Értem. – bólintottam. – Nekem most vissza kell mennem dolgozni, így is tovább maradtam a kelleténél. Vigyázzatok magatokra. – köszöntem el.

- Te is. – kiáltott még utánam.

Mikor visszaértem a munkahelyemre kaptam egy alapos fejmosást, hogy nem léphetek le csak úgy a munka kellős közepén.

- Sajnálom. Nem fog újra előfordulni. – álltam mereven lehajtott fejjel.

- Mivel sokat túlórázol ezért természetesen nem tekinthető ez nagy problémának. Csak mielőtt lelépsz, rendezd el rendesen a holttestet, ennyit kérek. – váltott könnyedebb hangvételre a főnök, ezzel a tudtomra adni, hogy nem haragszik, csak legyek felelősségteljesebb. Érthető, hiszen a patológia nagyon fontos része az igazságszolgáltatás zökkenőmentes működéséhez, ezért kell professzionálisan és kifogástalanul dolgozni, hogy később ne tudják megkérdőjelezni azt.

Ezzel mind tisztában vagyok, csak egy percre elvesztettem a fejem.