6.FEJEZET

Kedvesek voltak velem, kérdeztek tőlem pár dolgot, de nem nagyon volt időnk ismerkedni, mert menni kellett egy interview helyszínére. Ahogy a Soo Hyun is mondta nekem korábban nagy részben az volt a dolgom az előkészületekben, hogy segítsek nekik, ahogy tudok. Odaadtam nekik a ruháikat, segítettem a sminkes unniknak ha tudtam megfogtam valamit, vagy odaadtam. Összességében élveztem, amit csináltam. A rohanás miatt pedig nem is nagyon volt időm gondolkodni. Épp egy üveg vízzel szlalomoztam a szorgos dolgozók között, amikor megpillantottam az EXO tagokat. A hirtelen 180 fokos fordulatban úgy elvitt a lendület, hogy majd elestem. Mit keresnek itt? Hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy álca nélkül találkozom a fiúkkal? Mennyi ennek az esélye? Se maszk, de paróka, Kai ha pontosan engem nézne, valószínűleg elég hamar rájönne, ki vagyok, azután, pedig jönnének a kérdések, hogy mit keresek itt, és így arra is rájöhetnek, hogy az új bandába tartozom. Araszolni kezdtem az ellenkező irányba ekkor pedig egy kemény mellkasba ütköztem, mikor felnéztem rájöttem, hogy U-Kwon az, akihez a testrész tartozik.

- Mit csinálsz? – kérdezte furcsálló tekintettel, külső szemlélőként lehet, valóban nem tűnök normálisnak.

- Ami azt illeti, bujkálok. – vallottam be és az EXO felé pillantgattam, akik majdnem készek voltak, hogy elkezdődjön a felvétel.

- Maszkot viseltél előttük nem? Akkor nem tudnak felismerni. – ismertette velem a tényeket. Egy sóhajtást követően pedig válaszoltam:

- Az egyik tagot régebbről ismerem, így a kinézetem alapján fel tud ismerni. – vallottam be, de igyekeztem, hogy ne említsek, vagy tegyek semmilyen árulkodó jelet, amivel az énekes tudtára adnám jelenleg Kai-ra gondolok. Ez egy olyan apró részlet, amiről senki sem tud, ezért szeretném, ha titokban is maradna. Mikor a felvétel elkezdődött leültem az egyik üres székbe és figyeltem őket. Nagyon karizmatikusak a tv-ben és látni őket munka közben valahogy lázba hozott. Én is szeretnék szerepelni a tv-ben, hogy kérdéseket tegyenek fel az albumunkkal kapcsolatban vagy a tagokkal. Tényleg szeretném én is átélni.

- Emeld fel a kezed, hogy ha volt már barátnőd. – mondta az interviews hölgy, ekkor a tekintetem visszavándorolt a fiúkra. Azt hittem kiesik a szemem amikor Kai is felnyújtotta a kezét még pár másik taggal együtt. Van valami, amiről nem tudok?

- Oh, Kai-ssi, meglepődtem. – szólalt meg a nő. – Ti tagok tudtatok erről?

- Mi is most hallunk erről először. – tiltakozott Suho, aki szintén nagy szemekkel bámulta a fiút.

- Komoly kapcsolat volt? Még tart? – tette fel a kérdéseit a nő, mire kicsit hezitálva, de Kai válaszolt. Nem érzi rosszul magát az interviews hölgy, hogy belegázol valakinek a személyes terébe? Ilyesmit nem illik kérdezni szerintem ilyen szemérmetlenül.

- A legkomolyabb kapcsolatom volt eddig, de egy éve vége lett. – vallotta be, éreztem, hogy az arcom piros színt vesz fel. Most tényleg rólam beszélne a tv-ben? Áh, biztosan egy másik lányról van szó. De pontosan megmondta, hogy egy éve ért véget, akkor az csak én lehetek, ha nem csalt meg. Bár sosem tudhatom. Elképzelhető, bár én nem igazán gondolom ezt. Az interviews hölgy kérdezett még valamit, de nem értettem, csak a választ hallottam meg.

- Hosszú szőke haja volt, nagy szemei.

- Esetleg külföldi?

- Nem, koreai. Festette a haját szőkére. – ellenkezett a fiú. Ujjaival megdörzsölte a fülét, mint amikor zavarban van. És mikor nem számítottam rá, hirtelen az irányomba nézett. Nem a nőre vagy az egyik tagra, túlnézett a felállított forgatási területen, a tekintete pedig megakadt rajtam. A szemei hatalmasra nőttek, meglepődött, összezavarodott. Bennem pedig egyből megszólalt a vészcsengő, ideje lelépnem innen. Felismert, de elég távol voltam tőle, hogy ne higgyen a szemének. Ha szerencsém van hamar elfelejti ezt az esetet. Szerencsére miután az interview véget ért az EXO elhagyta a helyszínt és ismét foglalkozhattam a munkámmal, anélkül, hogy a miatt kellene tartanom Jong In felbukkan, és rájön, ki vagyok. Nem így akarom elmondani. Sőt, az lenne a legjobb, ha sosem jönne rá és élhetném továbbra is a problémamentes életemet. Nem szeretek másokért aggódni és ő állandóan aggódásra késztet. Ennek ellenére a nap végére sok tapasztalatot gyűjtöttem be, jobban beleláttam a színfalak mögé és megértettem hogyan működik ez az egész. Persze nem minden nap ilyen mozgalmas egy idol életében, de elég sok ilyen helyzet van, amihez hozzá kellesz szoknom ha, befut a bandánk.

A következő hetek gyakorlással mentek el. Sokat találkoztunk az EXO-val a közös dal és a tánc miatt. Időközben gyakoroltuk a részeket, amiket éneklünk és a táncot is közösen gyakoroltuk, hogy minél összeszokottabbak legyünk majd a színpadon. A görcs a gyomromban azonban nem múlt el, amikor Jong In-nal kellett táncolnom forgott velem a világ. Nem beszéltünk soha sem a tánc közben, de mindketten éreztük a másik elkötelezettségét és a tánc szeretetét. Ez az, amit nagyon tisztelek a fiúban, hogy képes mosolyogni miközben táncol, mert élvezi, és mert boldoggá teszi, hogy ezt csinálhatja, ez pedig engem is mosolygásra késztet. Nem tudok ellene tenni, de nem is akarok.

Aztán az igazgató rábólintott az előadásokra és most már különböző helyszíneken adtuk el a dalt és ahhoz eltáncoltuk a koreográfiát. A rajongók nagyon lelkesek voltak, főleg azoknál a részeknél, amikor a fiú és a lány egymással táncol, nem csak szinkronban egymással. Lenyűgöző volt látni azt a sok embert, akik elismerik a munkánkat és fizetnek azért, hogy lássanak minket.

- Jól vagy? – kérdeztem Kai-tól, egy kissé elvarázsoltnak tűnt. Forró volt az arca, de ezt betudtam a reflektorok és a tánc miatt kreált hőnek. Nekem is melegem volt, de Kai elég sápadtan nézett ki az egyik fellépés során. Ennek ellenére még mindig tökéletesen táncolt, így nem aggódtam. A tiltakozásának ellenére rávettem, hogy pihenjen le a hotel szobájában, sajnáltam mivel ezt a napot kaptuk a városnézésre, de nem úgy tűnt, mint aki kész várost nézni.

- Jézusom Kai, te lázas vagy. – mondtam, a tenyeremet a forró homlokára simítottam azután, miután nagy nehezen elértem, hogy feküdjön le pihenni. Készségesen hoztam vizes ruhát és cseréltem miután átvette a test hőjét. Innen már nem nagyon harcolt velem, ekkora már teljesen leterítette a láz. Én pedig akár egy aggódó anyuka őrködtem felette. Miért kötök ki mindig mellette? Mi lenne vele, ha nem lennék itt? Most lázasan nézelődne az utcákon addig, amíg össze nem esne, és halálra nem rémítené a tagokat. Sosem törődik magával. Mindig nekem kellett aggódnom helyette is. Ebben a pár percben, mintha lepergett volna előttem az együtt töltött időszakunk, akkor is ugyan ezeken rágódtam. Hát egy év alatt semmit sem változott?

Egész éjszaka vele voltam, az ágy végébe kuporogva aludtam el a földön ülve az ágyon támaszkodva a kezeimmel, amire a fejemet hajtottam. Mikor a beteg reggel mozgolódni kezdett engem is felkeltett a felületes álmomból, amikor felemeltem a fejem a párnaként használt kezeimről a nyakam nagyot reccsent a fájdalom szétterjedt az egész nyakamon, ezen túl sosem alszom el ilyen kényelmetlen pózban. Egy igazi kínszenvedés így kelni. – jegyeztem meg magamban.

- Hm, úgy látszik lement a lázad. – mondtam majd elvettem a homlokáról a kezem, hogy eltakarjam a számat ásítás közben. Úgy éreztem magam, minta egy percre sem hunytam volna le a szemem.

- Te egész éjszaka itt voltál? – nézett rám Jong In csillogó szemekkel, biztosan még a láz egyik mellékhatása. Tekintetét a földön lévő tálra vezette majd a feje mellé esett vizes rongyot vizslatta. – Úgy emlékszem azt mondtad nem kedvelsz. Még is mindig segítesz rajtam. – motyogta, hogy nem nézett közben a szemembe.

- Úgy van. Ezért légy hálás és csinálj reggelit. – tápászkodtam fel az ágy mellől és egy kényelmesebb széket választottam inkább ülőhelynek. Nem hittem volna, hogy Kai tényleg feláll és reggelit fog készíteni, de úgy tűnik még meg tud lepni engem. Úgy terveztem, hogy pihenek egy kicsit és a saját szobámba megyek, de muszáj voltam megvárni a rántottát, amit a fiú próbált meg össze katyvasztani a hiányosan felszerelt konyhában. Egymással szemben ültünk az ebédlőasztalnál Jong In az asztallap tetejére összekulcsolt kezekkel várta az ítéletemet, még én lassan a számhoz emeltem a villát. A színe sárga volt, az illata is hasonlított a tojáséra, így végül beleharaptam a készítménybe. Nem vártam, hogy jó lesz, de meglepően ehető volt.

- Ez egész jó. – dicsértem meg, és hogy nyomatékosítsam a mondandómat bekaptam még egy falatot. 

Elmosolyodott, de hamarosan rendezte a vonásait. Azon gondolkodtam, hogy most mit mondjak neki, hogy ne álljon be a kínos csend, de ekkor az én csapatomból és az EXO-ből is emberek tűntek fel az ebédlőben.

- Hát ti? – adott hangot a meglepődöttségének az egyik lány, mire Kai-val kínosan összenéztünk. El akartam mondani, hogy Jong In lázas volt, de nem engedte. A fejével nemlegesen intett, én pedig bosszúsan reagáltam a mimikájára. Hiszen akkor most mit mondjak?

- Miért reggeliztek együtt? Ilyen jó lett a kapcsolatotok? – tette fel a kérdést Xiumin, ami majdnem nevetésre késztetett.

- Igen, annyira jóban lettünk, hogy egész éjszaka beszélgettünk. – adtam nevetségesen rossz választ. A többiek nem tudták erre hogyan reagáljanak így a témát be is fejeztük. Én végre eljutottam a szobámba ahol elkészültem. Összepakoltam az indulásra.

Felültünk a buszra, ahol 2 óra utazás várt még ránk. Mivel rosszul aludtam az éjjel, a buszút nagy részében álomra hajtottam a fejem. A fellépésünket az esti órákba tették, így amikor megérkeztünk mentünk el várost nézni, immár mindannyian. Néha lopva Jong In-ra pillantottam, hogy ellenőrizzem jól van-e. Néha sikerült is rajta kapnia, hogy őt nézem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ezért jól jött, amikor Kyung Soo csatlakozott hozzám a sétában és beszélgetésbe elegyedtünk. Egy idő után lemaradva a többiektől több boltba is benéztünk és különféle témákról beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam a társaságában. Az éjszakai fellépés is sikeresen végződött, nem voltak hibák a koreográfiában és Kai is képes volt teljes erőbedobással táncolni.

A szállodába visszaérkezve a külön szobámba vonultam be és társaságul pár sojus üveget vittem magammal.

×

- Már ha itt vagy, nem kérsz egy kicsit? – nyújtottam felé a sojus üveget. Még józan voltam, de a gondolataim kezdtek ködössé válni. Nagy meglepetésemre Jong In elfogadta a felé nyújtott szeszes italt, majd leült mellém a kanapénak támasztva a hátát. Középre rakta az italt és felváltva húztuk meg a tartalmát. A gátlásaink kezdtek feloldódni, ahogy az üveg tartalma egyre fogyóban volt. Majd azt még 3 másik üveg követte.

- Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire. – mondta részegen Kai, annyira nem volt magánál, hogy egy kicsit kibillenve az egyensúlyából az ölembe esett a feje.

1. Egybe kötött búcsú koncert

Sziasztok! Szeretném bemutatni nektek a Sugar free első fejezetét, ami egy Suga Fanfiction-t foglal magába. Ahogy a Blog címe is taglalja (Korean boys fanfiction) szeretnék több idolról is történetet publikálni. A jelenleg futó Away from you című történetem mellett szeretném ezt is elkezdeni, de mindenképpen a már futó történetem élvezi a nagyobb odafigyelésem, szóval ezeknek a részei lassabban fognak jönni. Jó olvasást kívánok, remélem elnyeri a tetszéseteket!

1. Egybe kötött búcsú koncert

Az öltözőben ültünk a három lánnyal a tükrös asztalok előtt, akik már szinte a testvéreimnek számítottak, csendben hagytuk, hogy a sminkért felelős lányok elvégezzék rajtunk az utolsó simításokat. Nem szokványos koncert volt, ezért a hangulat sem volt tele izgatottsággal, inkább szomorúan bámultunk magunk elé. Ahogyan itt ültünk tudatosult bennünk, hogy valóban itt állunk, az utolsó búcsú koncertre készülünk és egy évig nem ragadunk újra mikrofont. Mindenki várta a megérdemelt pihenését, de valahogy engem nehezebben érintett a hosszú szünet gondolata, mint elsőre hittem. Valójában nekem nem lett volna ellenemre, hogyha még is tovább folytatnánk. Már szinte láttam a szemeim előtt, ahogy újra belecsöppenek a régi unalmas életembe, visszaköltözöm Európába és csak lustálkodok, néha találkozok a családommal és a barátaimmal, talán újra elkezdek tanulni és leteszem az állatorvosi mesterképzést, amiről régen mindig is álmodtam. Akármennyire is nehéz és fárasztó munkának tartottam, hogy idol vagyok, nagyon szeretem azt csinálni, amihez valóban értek. Rámosolyogtam az engem sminkelő lányra, aki tudatta velem, hogy készen vagyok. Szemeimet a többieken járattam, ahogy a fodrász, kezelésbe vette vörös tincseimet.

Hyo Ji a bandánk maknae tagja, éppen a barátjával váltott SMS üzeneteket, míg a fodrász begöndörítette vállig érő sötét fekete fürtjeit. Füstös smink emelte ki apró szemeit és vörös rúzs telt ajkait, manóhoz hasonló arcán furcsa hatást keltett ez a sötét koncepció, de elragadó látványt nyújtott.

Mellette Ro foglalt helyet, a csapat legalacsonyabb tagja, neki már világosabb színvilágot adtak, a hosszú szőkére festett haja pedig csak kivasalva hullott vállaira, nem volt értelme többet foglalkozni vele, hiszen az elengedhetetlen kelléke a sapka már most ott volt a rapper lány feje búbján. Mikor észrevette a tekintetem felém fordulva kacsintott egyet, majd visszanézett a tükörbe, hogy tovább tanulmányozhassa kinézetét.

Az utolsó tag Min Ah közvetlen mellettem ült és a sminkessel beszélgetett arról, hogyan fogja tölteni a hirtelen felszabadult idejét. Azt hiszem ő az, akit a leginkább megviselt a híressé válás. Arcát a rózsaszín színek kombinációja fedte, ajkait pedig egy lila árnyalatú rúzs emelte ki még inkább. Hosszú göndör fekete haja volt, amit a fodrász csak egy kicsit elrendezett, hogy esztétikusabb legyen és lefújta lakkal.

Miközben a lábamat lóbáltam felborítottam a szék alá helyezett magas sarkú cipőt, amit a fellépésen kellesz viselnem. Belebújtattam a lábaimat és felálltam, hogy felvehessem a fellépő ruhámat, amit a stylist gondosan kikészített nekem, sajnos viszont hamar mennie kellett, hiszen ma ünneplik a kisfia születésnapját és arról nem szívesen maradt volna le. Még sok idő állt rendelkezésünkre, mivel előttünk lesz még egy fellépés. Ők is most tartják a búcsú koncertet, így a Big Hit Entertainment úgy döntött, hogy egyszerre zavarjuk le egy hatalmas stadionban, ezzel is spóroltak. Természetesen a bevételen nem kellett aggódniuk, hiszen két híres banda utolsó koncertjére sokan szeretnének eljutni, hogy még utoljára lássák kedvencüket. Persze a búcsú nem örökre szólt, de sosem lehet tudni, mi lesz egy év múlva. Mi sem és a rajongók sem tudhatták, ezért volt fontos, hogy még is pontot tegyünk az íre.

A lányokkal arra jutottunk, hogy megnézzük a BTS fiúkat, hiszen ahogyan mi, ők sem fognak aktívkodni egy teljes éven keresztül. Egy számunkra fenntartott helyen nézhettük végig, ahol remek rálátással figyelhettük őket, valamint a rajongóikat, akik már a fiúk feltűnése előtt hatalmasat sikítottak. Dallamos számaik voltak, így mi is élveztük a koncertjüket a lányokkal hol jobbra, balra dülöngélve, vagy pedig ha tudtuk a szöveget még tátogtunk is. A végén, amikor a búcsúzás következett, nem igazán tudták mit mondjanak, így inkább csak a rajongókat próbálták felvidítani, de az ő szemükben is csillogtak a könnyek, a rajongók pedig egyenesen bőgtek. Mi apró mosollyal figyeltük az eseményeket, ha akartunk volna se sírhattunk, mert a sminket már nem lett volna, aki visszavarázsolja ránk a staff nagy része, pedig már elment, amikor befejeződött az előkészület.  Mielőtt még a fiúk lejöttek volna a színpadról mi visszamentünk a színfalak mögé, hogy készen álljunk a saját koncertünkre.

- Lányok, ide is elérkeztünk. – kezdtem bele beszédembe Leader-ként. – Egy ideig ez lesz az utolsó koncertünk, szóval mutassuk meg, hogy mennyire szeretjük a rajongóinkat és egymást. Eldobni a szomorú arcokat, csak is mosolygós lányokat szeretnék látni. – biztattam őket, én is felhúztam magamra az önfeledten és boldogan mosolygó lányt, hiszen nagyon hálás voltam mindenért, és azt akartam, hogy a rajongók is a mosolygós Blue Shy-ra emlékezzenek, a lány bandára, akiket idáig támogattak. Bár én nem voltam koreai származású, csak itt telepedtem le, még is közel érzem magamhoz és szinte már szülőhazámként gondolok rá. Mindenképpen egy csodálatos fejezet zárul le ma az életemben és büszkén mondhatom, hogy egyetlen percét sem bántam meg. A kemény gyakorlást, a sok énekórát és tánccal eltöltött időt újra megcsinálnám.

Egy gyors meghajlásra volt időnk a BTS fiúkhoz fordulva, akik épp most jöttek le a színpadról. Ők is udvariasan meghajoltak előttünk, de nem volt időnk beszélgetésbe bonyolódni, hiszen mi következtünk. Az összevágott rövidfilm véget ért, amiben az együtt eltöltött idő volt dokumentálva, vicces jelenetek, koncert felvételek pár perces bevágásai. A hatalmas képernyőn a bandánk neve rajzolódott ki ég kék betűszínnel írva és felcsendült az első szám intro-ja. A közönség erős sikításban és üvöltözésben tört ki, izgatottan kántálni kezdték a nevünket csak arra várva, hogy végre megjelenjünk és elkezdődjön a show.

Egy kisegítő felerősítette a fejünkhöz a mikrofont és bebiztosította, hogy tánc közben ne essen le. Egymás kezét szorongatva léptünk a hatalmas színpadra, ami most csak a miénk volt. A mosolyunk szélesedett, ahogy figyeltük a rajongók mozzanatait és reakciót, elolvastunk pár táblát, de nem volt sok időnk nézelődni, hiszen az első dal elkezdődött. The Way I Love You című dalunkkal kezdtünk, ez volt a debütáló dalunk, és így régen csendült fel egy koncerten, ezért a rajongók nagy örömmel fogadták. Mikor Hyo Ji elkezdte a dalszövegét, a rajongók is vele együtt énekelték, nem volt tiszta, de láttam az éneklő lány szemében, hogy mennyire örül annak, hogy még most is szeretik ezt a dalt és tudják a szövegét. A refrént már közösen kezdtük el és éneklés közben haladtunk a színpad szélei felé, hogy közelebb legyünk a közönséghez. Sokan kinyújtották a kezüket és pedig mosolyogva megszorítottam pár kezet, de ügyelve arra, hogy senki se tudjon lerántani. A dal végéhez közeledve visszaálltunk a helyünkre és integettünk párat a két szám közötti szünetben. A következő szám sokkal gyorsabb ütemű volt Like A Monster névre keresztelt címadó dalunkkal folytattuk és a már jól begyakorolt koreográfiát kezdtük el táncolni. Ahogy a számok egymás után következtek a hangulat is egyre jobb volt. Nagyon melegem lett, éreztem, ahogy az izzadság végig folyik rajtam, a sok reflektorfény erős hőtermelését még egy radiátor is megirigyelte volna. A kimerítő tánc sem volt éppen pihentető, ennek ellenére a legjobb formámat hoztam és végig mosolyogtam, puszikat dobáltam és szívecskéket mutattam, amikor csak alkalmam nyílt rá.

A koncert felén túl voltunk. Lihegve roskadtunk le a számunkra kikészített székre a három lánnyal és a karfára terített törölközővel itattuk fel az izzadság cseppeket, majd megittunk egy liter vizet fejenként. Három percnél több pihenő időm nem volt, hiszen Min Ah szóló dala a vége felé járt. Lepacsiztam a két tovább ücsörgő lánnyal, majd helyet cseréltem, az eddig kint szorgosan éneklő barátnőmmel. Az én szóló dalom következett, ami egy angol dal volt. Kelly Clarkson - Behind These Hazel Eyes dalát választottam, aminek első akkordjai akkor kezdődtek mikor a színpad közepére pozícionáltam magam. Énekelni kezdtem, néha-néha a szemembe hulló tincseket igazgattam és a közönség között járattam a tekintetem. A BTS tagokat is felfedeztem, hogy ott ülnek, ahol nem régen mi néztük az ő koncertjüket. A dallal párhuzamosan ringatták a fejüket, de nem figyelhettem őket tovább, mivel a refrénnél erősen kellett koncentrálnom, hogy minden hang a helyén legyen. Egy nehéz dal volt a magas és erős hangok miatt, de a hangszínemnek megfelelt.

- Here I am, Once again, I'm torn into pieces, Can't deny it, Can't pretend, Just thought you were the one, Broken up deep inside, But you won't get to see the tears I cry, Behind these hazel eyes. – erőteljesen énekeltem a refrén szövegét, kicsit előredőlve testemmel, hogy jobban kijöjjenek a hangok. Ahogy a második részhez értem újra elhalkítottam a hangom és megütöttem azt a mély hangszínt, amire szükségem volt. Amikor a dal véget ért a rajongók kántálni kezdték a nevemet én pedig majdhogynem derékszögben meghajoltam a közönség előtt. A tekintetem egy magasságba került egy könnyező lány sötét íriszeivel, kedvesen rámosolyogtam, majd odanyújtottam neki az egyik fonott karkötőmet a csuklómról, örömmel kapott utána a többi rajongó pedig sikítozni kezdett körülötte. Mondtam neki, hogy ne sírjon, mire szerényen bólintott. Végszóként integettem párat, majd átadtam a színpadot az utánam következő lánynak.

Két szám erejéig még tudtam pihenni, amíg mindenki szóló dala be nem fejeződött. Újból egyszerre léptünk színpadra és elénekeltük még a megmaradt négy számot, azután már csak a búcsúzkodás volt hátra. Egymást átkaroltuk a lányokkal és a színpad közepére hátráltunk, hogy mindenki jól lásson. A kivetítőn nagyban láthatták, ahogyan hálásan pislogunk a sok emberre, akik ma este körbevesznek minket.

- Elérkeztünk a koncert végéhez. – szólaltam meg enyhén pihegve. – Nagyon köszönjük, hogy itt voltatok velünk, hiszen most egy ideig nem leszünk aktívak. – mondtam szomorkásan, de próbáltam erős maradni, hogy be tudjam fejezni, amit elkezdtem. – Sokat gondolkodtam azon, mit fogok most nektek mondani, de őszintén most semmi nem jut az eszembe. Azon kívül, hogy nagyon köszönök mindent és szeretlek titeket! – meghatódottan vizsgáltam végig a síró közönséget. – Te sírsz? – kérdeztem a mellettem sírdogáló Ro-t, kicsit felnevetve, de már az én szemeim is könnyesek voltak. – Gyertek ide. – mondtam, majd egymásba karolva csendesen szipogtunk. A rajongók hangosan kiabálták, hogy ne sírjunk, mire mi is válaszoltunk, hogy akkor ti se.

- Nagyon hálásak vagyunk ezért a két évért, amit veletek együtt tölthettünk el. Sokat nevettünk és sírtunk.. – Ro időnként megállt, hogy csitítsa a sírását, mosolyt erőltetve magamra fordultam a lány felé és letöröltem a könnyeit.

- Ez nem az a banda végét jelenti, mindenképpen visszajövünk és reméljük, hogy addig is megvártok minket. – vette át a szót legfiatalabb tagunk. Az összefüggéstelen sikítás egyre erősödött, de a koncert végére értünk, így itt kellett hagynunk a közönséget. Pihentünk egy kicsit a színfalak mögött és letörölgettük a könnyeinket. Fáradtan szálltunk be a kocsiba, ami az apartmanunkhoz vitt.