CÍMLAP FORDÍTÁS FANFICTION NOVELLA

2018. szeptember 1., szombat

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


7.FEJEZET
- Olyan elgondolkodott vagy ma, minden rendben? – lökött oldalba Sol Hye. Felocsúdtam és aprót bólintottam.
- Valami nagyon furcsa nekem a tintás gyilkosságokkal kapcsolatban. – motyogtam az orrom alatt, ahogy ismét a kezembe vettem az áldozatok feljegyzéseit.
- Mire gondolsz? – nézett el a vállam fölött Sol Hye, hogy ő is vessen egy pillantást a feljegyzésekre.
- Még én sem tudom. Megvizsgálom még egyszer a testet. Nem tudnád helyettem elvégezni a kiírt boncolást? – fordultam a kérésemmel barátnőm felé.
- Az autóbaleset? – kérdezett vissza, mire megerősítésképpen bólintottam.
Megkerestem a tárolót, amiben a férfi feküdt és kihúztam a tálcát. Mindkét karján elszíneződésekre lettem figyelmes. Mély belső szöveti sérülések lehettek, mivel sokkal később jöttek ki a hullafoltok, mint egyébként szoktak. Egy gondolat ötlött fel a fejemben, megnéztem a többi testet is és náluk semmi védekezésre utaló jelet nem találtam. Valamivel el kellett kábítania az áldozatait, hogy azok ne ellenálljanak, ami igen nehéz feladat, főleg ha fegyverrel céloznak rád. A tetoválás és a lőtt seb valahogy nem kapcsolódik össze számomra, és még ez is. Az első áldozat erősen védekezett, míg a többi nem. Vettem mintát a többi áldozat szemcsarnok vízéből és felküldtem elemzésre. Bár ennyi idő elteltével nem reménykedhetek abban, hogy bármelyik áldozatnál kimutasson valamit.
Az egyik gyakornok megállított a folyosón és mélyen meghajolva üdvözölt és elnézést kért, ha esetleg megzavart. Villantottam egy kedves mosolyt, hogy bíztassam kicsit az esetlen gyakornoklányt.
- Miben segíthetek? – kérdeztem készségesen.
- Ezt az áldozatnál találtam. Leejtettem a telefonját, mikor zacskóztam a bizonyítékokat és ez esett ki a tokból. Tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna odaadnom, de beleejtettem a formalinba és nem akartam bajba kerülni, mert tönkre tettem egy bizonyítékot. – magyarázta a lány bűnbánóan.
- Emlékszel mi volt pontosan ezen a papíron? – kérdeztem, miközben tüzetesebben megnéztem a papírlapot. A formalin majdnem teljesen feláztatta a tinta nagy részét.
- Igen. Onnan ismerem, mert a bátyám gyakran jár szórakozó helyekre. A Galsaeg Gom belépő jegye.
- Nagyon köszönöm, sokat segítettél. – simítottam végig a vállán, majd sietősen végigtrappoltam a folyosón. Útban voltam a rendőrségre, mikor megláttam Hyun Sik alakját kiszállni az egyik járőr kocsiból az utcán.
- Téged kereslek. – rohantam le a fiút, aki meglepődve pislogott felém párat. Elmagyaráztam neki mi történt, hogy talán találtunk egy új nyomot a tintás gyilkoshoz.
- Felettébb különös szerintem, hogy valaki medvetetoválással rendelkező embereket öl és pont találunk az első áldozatánál egy belépőt a barnamedve nevezetű night clubba.
- Felhívtad Jeong Guk-ot? – kérdezett rá, válaszként megráztam a fejem.
- Szerintem nézzük meg, később is ráérünk neki szólni. – vetettem fel ötletként. Kelletlenül, de belement abba, hogy vele tartsak.
- Ne kószálj el és hagyd a beszéd részét rám. Ha Jeong Guk rájön, hogy megengedtem, hogy velem gyere, kitekeri a nyakam. – aggodalmaskodott, mikor már elértünk a szórakozóhelyhez. Kiszálltunk a kocsiból és egy marcona férfi állta el az utunkat a bejáratnál. Hyun Sik felmutatta az igazolványát, így a pasas kelletlenül arrébb állt.
 - Hol találom a tulajdonost? – fordult oda az egyik pultoshoz a nyomozó, sorosan a sarkában loholtam, és mint egy csendes árnyék figyeltem az eseményeket.
- Ki kérdezi? – szólt vissza a férfi csöppet sem barátságos hangon, mire Hyun felmutatta az igazolványát ismételten. Pusmogott valamit az egyik őrrel majd eltűnt egy távolabbi zárt ajtó mögött. Pár perc múlva beinvitáltak minket az egyik szobába, ahol már egy harmincas éveiben járó férfi köszöntött minket. Mindenkétséget kizáróan ő volt a tulajdonos. Helyet foglaltunk az íróasztalával szemben, elsőként megkínált minket alkoholos folyadékkal, amit mi elutasítottunk.
- A hölgy is helyszínelő? Milyen hálátlan feladat egy ilyen gyönyörű ifjú hölgynek. – nézett rám sötét szemeivel a férfi, mire hátrébb húzódtam a székben. Nem tetszett a hangneme, sem a szavai.
- Ismerős magának egy bizonyos barnamedve tetoválás. – tért a lényegre Hyun Sik az asztalra terítve az áldozatok karjáról készült fotókat.
- Én itt csak egy kezet látok. – tolta vissza flegmán a férfi a lapokat.
- És itt? – vett elő egy másik képet, amin a forma volt megtalálható, a rekonstrukcionált verzió.
- Ez a VIP belépőnek az ára. – mutatott a mintára, majd az asztalon összefont kezére támaszkodott.
- Milyen klubnak van belépő gyanánt tetoválása? – tette fel a kérdést a mellettem ülő.
- Ez egy új keletű klub. – vont vállat.
- Szükségünk lenne a VIP tagok listájára. – jelentette ki Hyun Sik, mire a férfi szemöldöke megrándult alig észrevehetően.
- Sajnálom, de nem adhatok át ilyen jellegű információt. – hárított diplomatikusan. – Attól tartok távozniuk kell. – állt fel a székéből.
- Felfogta, hogy emberek haltak meg? – állt fel Hyun Sik is a székből, állta a tulajdonos fagyos tekintetét.
- Nem szeretnék erőszakhoz folyamodni. – jelentette ki a férfi, de a két biztonsági őr elindult felénk a szavai értelmének ellenére. Hyun Sik mellé húzódtam, de nem nézett rám a tulajjal nézett farkas szemet, majd lemondóan felsóhajtott.
- Kitalálunk magunktól is. – mondta, majd hátat fordított a férfinek. Szótlanul követtem a kijáratig, az ott dolgozók pedig egészen addig minket bámultak, míg ki nem léptünk az ajtón. Hyun Sik elgondolkodva meredt maga elé, a kormányt ütötte ritmusosan az ujjbegyeivel és a bejáratra révedt.
- Itt valami nagyon nincs rendben. – szólalt meg végre, mikor beindította a motort.
- Biztosan titkolnak valamit. Szerintem többet tudnak a gyilkosságokról, mint ahogy azt elsőre gondoltuk. – értettem vele egyet.
- Hazaviszlek, későre jár. – váltott témát Hyun Sik, ahogy egyre távolodtunk a klubtól.
- Tudod, hol lakik Jeong Guk? – kérdeztem rá.
- Igen. Miért? – kérdezte különösen nézve rám.
- Lakótársak vagyunk. – tájékoztattam. Ezek szerint nem tudott róla. Azt gondoltam volna, hogy a társával több mindent megoszt, bár még csak nem rég óta dolgoznak együtt ezért még biztosan nincsenek olyan baráti viszonyban, ha jobban belegondolok.
Mikor az apartmanhoz értünk épp akkor érkezett meg Jeong Guk kocsija is, egyszerre szálltunk ki.
- Hát ti? – kérdezte, látszott az arcán mennyire váratlanul érte ez a helyzet. – Nem voltál bent, azt hittem hazamentél. De akkor ezek szerint nem. – ekkor Guk rám nézett és furcsán méregetni kezdett. Nem tudtam hova tegyem a viselkedését.
- Bemehetek? Lenne valami, amit meg kell beszélnünk. – magyarázta a társának Hyun Sik, ettől még inkább nem tudtam eldönteni, hogy mi járhat Jeong Guk fejében. Szó nélkül engedett be minket a lakásba, körbeültük az ebédlőasztalt egy csésze teával, majd Hyun Sik beavatta Guk-ot a mai fejleményekbe. Elmesélte szóról szóra a beszélgetést és azt, hogy milyen tartózkodó lett, mikor a VIP vendéglista szóba került.
- Miért vitted magaddal Un Byeol-t? Tudod, hogy milyen veszélyes a munkánk. – szólalt meg kicsit erélyesebben Jeong Guk, Hyun Sik-ot hibáztatva.
- Azt csinálok, amit akarok, tudtommal nem kell az engedélyed. Azért vitt el, mert megkértem rá. Az, akire mérgesnek kell lenned csak is én vagyok. – válaszoltam ugyan olyan erélyesen. Ki ő, hogy megmondja, mit tehetek és mit nem?
- Nyugodj le Byeol, Jeong Guk csak jót akar neked. – csitítgatott Hyun Sik, a becenév hallatán Guk arca kicsit elkomorodott, de nem szólt egy szót sem. Helyette felállt az asztaltól és bement a szobájába.
Hyun Sik mielőtt még beült volna a kocsijába villantott egy nekem szánt bocsánatkérő mosolyt, mire csak legyintettem egyet. Nincs miért bocsánatot kérnie, mert nem tett semmi rosszat. Megvártam, míg elindul a kocsival és csak utána mentem vissza a házba. Guk még mindig a szobájában lehet, mivel a konyhában nem volt. Elkezdtem előkészíteni a zöldségeket a vacsorához, valami könnyű zöldséglevest akarok főzni, de még nem döntöttem el biztosan, hogy azt fogom elkészíteni.
Egy darabig haboztam, hogy megkérdezem akar-e enni végül viszont bekopogtam. Mikor már azt hittem nem fog válaszolni egy gyenge ’igen’ hagyta el a száját. Az ágyon feküdt elterülve, időközben biztosan átöltözött, mert már nem ugyan az a ruha volt rajta. A farmer helyett egy melegítőben volt és egy egyszerű rövid ujjú fekte pólóban, elmosolyodtam, ahogy megláttam a fehér zoknit a földre dobálva az ágy előtt.
- Nézd..
- Szóval.. – kezdtük el egyszerre egymás szavába vágva. Elnevettem magam, pont mikor felegyenesedett az ágyon. Gesztikulált, hogy kezdjem előbb én.
- Szóval, éhes vagy? Készítettem egy kis zöldség levest. – mutattam hüvelykujjammal a konyha irányába.
- Igen. – bólintott, mindketten leültünk az asztalhoz és csendben enni kezdtünk. A tányér levesem végénél jártam, mikor végül mégis megszólalt.
- Ne haragudj a korábbiért. Igazad van, tényleg nincs jogom ahhoz, hogy megszabjam mit csinálhatsz. De a mi munkánk nagyon veszélyes. Nem szeretném, ha bajod esne. – miközben magyarázott végig a levesbe merített kanállal játszott.
- Nagyon jól tudom milyen veszélyes a munkád Guk. De én találtam a nyomot, ami a klubhoz vezetett és tényleg a végére akarok járni ennek az ügynek annyira, mint te. – osztottam meg vele az én álláspontomat is.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


6.FEJEZET
Már egy órája forgolódtam az ágyban, mire végül arra jutottam, hogy kimegyek a konyhába és iszok egy pohár vizet. Még mindig nehezen alszom el ebben a házban. Már felkapcsoltam a villanyt, mire észbe kaptam, hogy Jeong Guk biztosan a kanapén alszik. Letettem a pultra a poharamat és közelebb merészkedtem, hogy megnézzem felkeltettem-e az alvó fiút. Mocorogni láttam, de a szeme csukva volt. A haja izzadtan és kócosan lapult a homlokára a keze pedig görcsösen szorította a lepedőt, amit takarónak használt. Úgy nézett ki, mint akinek rémálma van. Nem tudtam eldönteni, hogy fel kellene ébresztenem, vagy inkább nem. Tanácstalanul álltam felette és néztem, ahogy összerándul. Egyik kezével elengedte a takarót, így a jobb keze lelógott a kanapéról. Vissza akartam helyezni az eredeti pozíciójába, de mikor hozzáértem a tenyeréhez összefűzte az ujjainkat és nem engedett a szorításából. Nem volt más választásom, mint, hogy leüljek a földre és mellette maradjak. Féltem, hogy felébresztem, de megkíséreltem a másik szabad kezemmel felemelni a fejét és felülni a kanapéra, hogy az ölembe hajtsa a fejét, nagyon óvatosan mozgattam így nem ébredt fel. Hogy megnyugtassam elkezdtem simogatni a haját időközönként. Egy fél óra múlva úgy látszott, mintha kisimultak volna a vonásai és sokkal békésebbnek tűnt.
Nagyon későre járhatott, mert mikor becsuktam a szemem, már nem volt erőm újra kinyitni.

Arra keltem fel, hogy Jeong Guk teste mocorogni kezdett mellettem. A kezeink még mindig össze voltak fűzve a fiú mellkasán pihenve. Az elején még nem tűnt fel neki a helyzet, amibe keveredtünk, de amint rendesen nyitva tudta tartani a szemét, villámgyorsan engedte el a kezem és felült nekem hátat fordítva, nem kell semmilyen diploma ahhoz, hogy tudjam, most mennyire kínosan és zavarban érezheti magát. Halvány fogalma sem volt róla, hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Ahogy végre kiszabadult a kezem kezdett visszaállni a normális vérkeringésem.
- Mióta vannak rémálmaid? – szólaltam meg elsőként. Felálltam a kanapéról és kimentem a konyhába, hogy kávét csináljak. Guk csendesen követett a másik helyiségbe és leült az egyik távolabbi székre. Hol a hajába túrt idegesen, hol pedig a kezét tördelte.
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza.
- Jeong Guk. – ejtettem ki a nevét. Végre felnézett így a szemünk egy magasságba került.
- Nem tudom. Rég óta. Amióta áthelyeztek. – habogta. Látszott, hogy nem szívesen beszél erről. Szégyelli magát? Csak mert rémálmai vannak? Ebben nincs semmi kivetni való.
- Még sosem mondtam ezt senkinek, szóval te vagy az első. – kezdtem bele, de ezúttal sokkal bizonytalanabbul. – Mikor elkezdtem dolgozni a hullaházban nekem is rémálmaim voltak, minden éjszaka. Még most is vannak. Nap, mint nap olyan dolgokat látunk, amiket nehéz önmagunkban feldolgozni. Semmivel nem vagy kevesebb, csak mert rosszat álmodsz.
Mire befejeztem a monológom lefőtt a kávé, kiöntöttem két bögrébe, majd az egyiket elé toltam.
- Köszönöm. – jegyezte meg halkan.
- Te .. – kezdett bele, majd hirtelen megállt, végül még is folytatta, most már a szemembe nézve. – Hogy csinálod? Hogy tudsz aludni éjszaka?
- Úgy nézek ki, mint aki jól alszik? – kérdeztem szórakozottan, majdnem fel is nevettem a feltételezésen.
- Azt hittem csak nekem vannak rémálmaim. – mondta, miközben belekortyolt a bögre tartalmába.
- Mi van a társaddal? Vele nem beszéltél erről? – kérdeztem kíváncsian, mire kelletlenül megrázta a fejét.
- Olyan makacs vagy. – végül nem bírtam ki és elkuncogtam magam.
- Terveztél valamit szilveszterre? – váltott témát Guk, miután megköszörülte a torkát.
- A nővéremmel szoktam ünnepelni, de a férjével most külföldön vannak. Sol Hye említette, hogy el akar rángatni egy szórakozó helyre, de biztosan találok valami kifogást. – ecseteltem.
- Én Busan-ba utazom, ha gondolod, velem jöhetnél. – közölte a meghívást, végig a bögréjét fixírozva.
- Nem lenne furcsa a szüleidnek? – gondoltam bele, nem akarok gondot okozni nekik, vagy esetleg félreértésbe keveredni.
- Van ott egy házam, nem kell a szüleimnél laknunk.
Egy részről csábít az ajánlat, mert így többet megtudhatok a fiúról, ha megnézem a szülővárosát, de másrészről nem értem, miért hívott meg. Valamint az, hogy ketten legyünk egy nagy ünnepkor, pedig nagyon személyesnek tűnik.
- Rendben. – egyeztem bele. Nem is tudom, hogy miért, de egyszerűen csak kimondtam a beleegyezésem. Jeong Guk-ot is meglepte, milyen hamar belementem. Lassan de biztosan kezdjük megismerni egymást, nem gondoltam volna, hogy valaha is ezt mondom, de valamilyen kapcsolat kezd kialakulni közöttünk, ami egyelőre még nincs kifejlődve eléggé, hogy megnevezzem.
Mielőtt még bármelyikünk is megszólalhatott volna, megcsörrent a telefonom. A főnököm hívott, hogy betudnék-e menni dolgozni, mert az egyik korboncnok beteget jelentett. Természetesen azt mondtam, hogy ráérek.
- Be kell menned? – kérdezte megerősítésként Guk.
- Igen. Később ezt még megbeszéljük. – beszéltem, de már felálltam az asztaltól, hogy a mosogatóba állítsam az üres poharakat.
Jeong Guk is felállt, mire értetlenül néztem rá.
- Beviszlek, egyébként is be akartam menni a rendőrségre pár dossziéért. – tudatta velem és már fel is vette a kabátját. Minden fenntartás nélkül elfogadtam az ajánlatot, hiszen be kell vallanom, sokkal kényelmesebb kocsival utazni, mint a tömött buszokon, főleg a reggeli órákban, mikor mindenki munkába igyekszik.
- Mit szoktál látni, amikor rosszat álmodsz? – szólalt meg meglepetésemre Jeong Guk. Nem válaszoltam azonnal, ezért azt hitte, hogy valami olyat kérdezett, amit nem kellett volna, de mielőtt szabadkozhatott volna elkezdtem beszélni.
- Holtakat, nyílván. Néha amikor késő estig bent vagyok, még hallucinálni is szoktam.
- Ezt hogy érted? – nézett rám egy pillanatra, majd vissza az útra.
- Mikor fáradt vagy, van, hogy elfelejtesz dolgokat. Elhelyeztem egy testet az asztalon, majd később egy másikon feküdt. Valójában én tettem át, mikor befejeztem a vizsgálatokat, de elfelejtettem. A munkatársaim kinevettek, amikor kértem, hogy soha többé ne osszanak be éjszakára, mert a holtak maguktól átfekszenek. Akkoriban azt hittem megőrültem.
- Hogyan szoktál hozzá?
- Nem tudom. Egy idő után természetes volt és többé nem foglalkoztam vele. – vontam vállat.
- Nehéz lehet ott dolgozni. – jegyezte meg tiszteletteljes hanglejtéssel.
- Nem nehezebb, mint neked. Ne becsüld le magad. Jó rendőr és jó nyomozó vagy. – bíztattam, de nem csak üres szavakat formáltam, komolyan is gondoltam.
- Köszönöm, hogy elhoztál. – zártam le a beszélgetésünket, ahogy lekanyarodott az intézetünk melletti parkolóba.
- Találkozunk otthon.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

5.FEJEZET
- Hát, érezd magad otthon. – nyitotta ki Jeong Guk előttem a lakás ajtaját visszafogottan. Halkan elmormoltam egy köszönömöt, majd magammal vonszoltam a cuccaim egy részét a másik felét Jeong Guk hozta be nekem.
- Remélem nem gondoltad, hogy nekem adod az ágyat, mert nem egyezek bele. – szólaltam meg. – Enyém a kanapé.
- Udvariatlanság lenne, ha nem hagynám, hogy tiéd legyen az ágy. – vitatkozott. Meg sem hallottam az előbbi mondatát inkább belestem a szobák mögé. Az egyik szoba a hálószoba a másik pedig a fürdőszoba volt. A nappali, ebédlő és konyha egybenyílik. A hálószobában csak egy éjjeli szekrény és egy széles ágy volt, a szemközti falon pedig a szekrények sorakoztak. Nem volt tele mindenfélével, mint Jae háza, sokkal inkább csak annyi volt, ami a minimumnak számít.
- Akkor én, most itt hagylak, be kell érnem a munkahelyemre. – nézett be a szobába Jeong Guk.
- Rendben van. Én nappalos vagyok, szóval majd reggel találkozunk, ha akkor még itt leszek. – habogtam. Már azt hittem, hogy elment, még visszanézett és pár percig gondolkodott, de végül megszólalt: - Ne felejtsd el bezárni az ajtót. A pulton hagytam a kulcsaid.
- Oké.
Miután elment fel alá járkáltam. Olyan szokatlan volt ez a lakás. Ha belegondolok, még csak most járok itt másodjára. A hajfestés óta nem jártam erre. Végül elkezdtem kipakolni a holmijaimat a tusfürdőmet a fürdőbe a samponommal együtt, az egyik üres szekrénybe pedig bepakoltam a magammal hozott kávékészítményeket. Kíváncsiságból benéztem a hűtőbe és ugyan azok a viszonyok fogadtak akár csak otthon. Vagy nincs a hűtőben semmi vagy a fele már rég meg romlott. Az elején nem tudtam, hogy nyissam-e ki a fiókokat, hátha találok helyet a ruháimnak, de végül szétnéztem. Az ajtó felöli szekrény teljesen üres volt. Nem tudom, hogy Jeong Guk szabadította fel nekem a szekrényt, vagy eleve nem volt használva, de elkezdtem a ruháimat is elrendezni. A fele polcos volt és volt egy ív amire fogassal tehettem pulóvereket vagy kabátokat. Az utolsó ruhadarab, amit azóta is őrizgettem, letettem az ágy szélére összehajtva, hogy majd megtalálja reggel. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek el, mintsem ő haza ér. Nem tudom, hogy mindig kínos lesz-e, vagy csak az elején, de úgy érzem, hogy kényelmetlenül érinti az, hogy beköltöztem.
Nehezebben aludtam el, mint szoktam és a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Mivel nem tudtam mit kezdjek a plusz időmmel ezért lefőztem két adag kávét, az egyiket bögrébe töltöttem és megittam a másik adagot pedig termoszba töltöttem, hogy meleg maradjon Jeong Guk számára, ha hazaér. A nappaliban találtam párat azokból a cetlikből, amiket a munkahelyén használ és írtam neki egy üzenetet.
Kicsit rendet raktam és bevetettem az ágyat. Lefelé levittem a szemetet, ami nagy részben abból állt, amit, korán reggel kiselejteztem a hűtőből és képzeletben felírtam, hogy a műszakom után el kellene mennem bevásárolni.

- Hmm, férfi illatod van. – szagolt bele a levegőbe Sol Hye, úgy nézett ki, mint aki nem hisz az orrának.
- Akkor nem csak én érzem. – suttogtam, de Sol Hye meghallotta.
- Mesélj csak. – parancsolt rám.
- Nem az, amire te gondolsz. Ami azt illeti a szabadnapom igen eseménydúsan telt. Kilakoltattak, így most az egyik barátomnál lakom.
- Kilakoltattak? De miért? – kérdezte meglepődötten.
- Én sem tudom pontosan. De lejárt a bérleti szerződésem, és elméletileg a tulajdonos talált egy jobb ügyfelet, így meg sem tudtam újítani.
- Ez borzalmas. – ölelt meg Sol és együtt érzően paskolta a hátamat.
- De most lássunk munkához. – tereltem a témát. – Tiéd a vízi hulla. – szögeztem le elsőként.
- Jó, mert most rossz passzban vagy. – bólogatott.
- Hé! Egyébként is te lennél a soros! – kiáltottam a lány után, de ő csak haladt tovább a folyosón ügyet sem vetve rám. Én is elindultam a bonctermek felé, hogy hozzákezdjek valamelyik testhez, a főnököm hirtelen jelenik meg a folyosón valamelyik ajtó túloldaláról és lendülettel kezd el maga után húzni az alkaromnál fogva.
- Szükségem van minden korboncnokra most. – jelentette ki erélyes hangján. Csak bólintani tudtam mielőtt tovább nem állt. Mindenkit behívattunk az előtérbe, csak ott fértünk el mind kényelmesen. Meglepően nyugtáztam, hogy a kezdő dolgozóink is mind itt vannak. Mi az az eset, ami ennyi patológust kíván meg?
- Ha még nem láttátok a hírekben, akkor most elmondom. Egy busznak hajtott egy veszélyes hulladékot szállító kamion. Nagyon sok halottunk van így minden emberemre szükségem van. Minden ma nem dolgozó patológust behívattam. Arra kérlek, hogy kettesével üljetek be az egyik kocsiba és siessetek a helyszínre.
Sol Hye és én értünk ki a leghamarabb a helyszínre. Felmutattuk az igazolványainkat, így a kint álló rendőrök beengedtek minket a káosz kellős közepébe. Már sikerült eloltaniuk a tüzet, oldalt egy sátorba bújtatva fektették le a hallottakat a kíváncsi szemek elől. Nekünk kellett ellenőrizni az esetleges életjeleket majd mi biztosítottuk a szállítást. A rendőrök végezték az oroszlánrészt, ami a testek személyazonosságának kiderítése volt. Az orvosok az élőkkel foglalkoztak. A nagy káoszban, mintha Jeong Guk-ot is felismertem volna, de alig láttam egy pillanatra az arcát. Mivel tele lett a kocsink, visszaindultunk a Patológiai Intézetbe. Miután minden test beérkezett hozzánk, csak akkor kezdődött nálunk a munka. Elsőként az azonosítás tartott sok ideig, a főnök el volt havazva a családtagok értesítésével, mi pedig a megfelelő címkézéssel és konzerválással voltunk elfoglalva. Az égési sérültek a legnehezebb esetek, nem nagyon tudunk velük kezdeni sok mindent és a családtagoknak is az a legnehezebb, hogy a legtöbbjük a felismerhetetlenségig égett. Nekem az volt a feladatom, hogy minden testnek ellenőrizzem a tüdejét és, hogy megállapítsam a tűz volt-e a halál oka. Hajnali háromig folyamatosan talpon voltam. Négy órát tudtam aludni az irodában az íróasztalnak dőlve, mielőtt még egy végső ellenőrzést követően végre hazaengedtek.
Miután leszállok a buszról, még 15 percet kell sétálnom, hogy elérjek Jeong Guk lakásáig. A friss levegő jót tett, sokkal éberebbnek éreztem magam tőle.
Próbáltam hangtalanul becsukni magam után az ajtót és minél kevesebb nesszel mozogni, bizonyára a lakótársam is nehéz napon volt túl. Mivel nem láttam a kanapén ezért benyitottam a hálószobába. Összegömbölyödve aludt az ágy szélénél, a haja teljesen az arcába lógott a paplan pedig félig lecsúszott róla. Mikor mellé értem pont fordult egyet, de az ágy rossz irányába, még időben megtartottam a fejét, hogy ne essen le, óvatosan visszaengedtem a párnára, de úgy tűnt, hogy ébredezik. A sejtésem be is bizonyosodott, amikor lassan kinyitotta a szemeit.
- Jól vagy? – kérdeztem.
- Jól. És te? – kérdezte rekedt hangon. Felült az ágyon és pislogott párat. – Mikor jöttél haza?
- Az előbb. – válaszoltam. – Megint megnőtt a hajad. – állapítottam meg, miközben a füle mögé próbáltam tűrni pár tincset. – Éhes vagy? – kérdeztem hirtelen felindulásból.
- Kicsit. – gondolkodott el, ami azt illeti nem volt meggyőző, de ennyi is elég volt. Kisomfordáltam a konyhába és benéztem a hűtőbe. A francba. Úgy volt, hogy a műszakom végén elmegyek bevásárolni, de végül nem csak nappali műszak lett belőle és teljesen kiment a fejemből.
- El kell mennem a boltba. – jegyeztem meg, mikor hallottam a fiú, közeledő lépteit.
- Átöltözök. – bólintott, majd visszavonult a szobájába. Gyorsan magára kapott egy fekete pulóvert és egy farmert, a haját pedig megfésülte, de ennél több változást nem észleltem. Beültünk a kocsijába és csak a legközelebbi szupermarket parkolójában állította le a motort.
- Te is ott voltál a helyszínen? – kérdezte meg Jeong Guk néhány perc néma csend után. A zöldséges pultnak dőlve fürkésztem a kínálatot, fel sem néztem a zöldségekből mikor válaszoltam.
- Persze, minden munkatársam kint volt. – bólintottam. A komor és fáradt hangulat ránk telepedett, nem is igazán beszélgettünk később, ahogy haladtunk a bolt tömött sorai között.
Mivel mindent összeszedtünk, amire szükségem lehetett, már csak a hosszú sort kellett kivárnunk a kasszánál. Jeong Guk felpakolt mindent a futó szalagra, majd előkotorta a zsebéből a pénztárcáját. Ahogy őt figyeltem felmerült bennem egy kérdés. A saját fizetésemből kiindulva az övé sem ölthet hatalmas méreteket, még is egy szebb lakásban él és drágábbnak tűnő ruhái is vannak. Udvariatlanság lenne megkérdezni, hogy a szülei tehetősek-e, valamint nem is tartozik rám, de szerintem ez lehet a helyzet.
Gyorsan észbe kaptam és elkezdtem szatyrokba pakolni a vásárolt cikkeket, miután Guk fizetett, elvett tőlem pár szatyrot, hogy segítsen. Egész úton azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok Jeong Guk-ról, annak ellenére, hogy már 2 éve ismerem. Az egy dolog, hogy Young Jae gyerekkori barátja, de az én barátom is. És valószínűleg ő sem tudhat rólam sok mindent, ennek ellenére soha nem is kérdezősködött, de azonnal befogadott mikor bajba kerültem.
- Köszönöm. – nyögtem ki a kocsiút alatt, mivel szólt a rádió azt hittem nem hallotta meg, de aztán rám nézett összezavarodott tekintetével. – Remélem jobban meg tudjuk ismerni egymást ezúttal. – fejtettem ki a gondolatfoszlányom egy részletét. Látszott, hogy nem nagyon érti, honnan jött ez hirtelen, de szerényen bólintott.
Visszaértünk Jeong Guk lakásához, ahol Young Jae már ránk várt.
- Mi tartott ennyi ideig? – toporzékolt.
- Valami történt? – kérdezte Jeong Guk, valóban kicsit feszültnek tűnt önmagához képest.
- Un Byeol, emlékszel még Se Byun-ra?
Megfagytam egy pillanatra, a levegőben megálltam a szatyrok emelésével.
- Remélem, nem azt akarod mondani, hogy a városban van? – reménykedtem.
- Miről van szó? Beavatnátok engem is? – nézett ránk felváltja Jeong Guk zavartan.
- Se Byun az egyik volt barátnőm. – mondta a tényt.
- És engem utál. – folytattam szem forgatva.
- Ami azt illeti, van, amit nem mondtam el neked Guk. Mikor még az orvosira jártam volt egy barátnőm. Miután szakítottam Se Byun-nal, együtt voltunk egy rövid ideig Un Byeol-lal.
Jeong Guk pislogott párat, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Nem tudom eldönteni, hogy milyen érzések suhantak át az arcán, mert sosem voltam jó abban, hogy leolvassam az érzéseit, mindenesetre a megdöbbenés tisztán kivehető volt.
- Nem kell komoly dologra gondolni, csak fél évig voltunk együtt, rájöttünk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat barátként és így alakult. – vontam vállat, mintha nem lenne nagydolog. Persze ez nem teljesen volt őszinte, valamilyen szinten a közös emlékeink befolyásolják a barátságunkat, de mindketten vagyunk elég érettek hozzá, hogy kezelni tudjuk a személyes érzéseinket. Nem jelenti azt, hogy szakítottunk, és már nem szeretem, egyszerűen csak nem szerelemből, hanem barátságból.
- Tudtam, hogy közel álltok egymáshoz, de erre nem gondoltam volna. – vallotta be a fiú, kicsit csalódottan.
- A múlt már elmúlt. – erősítette meg Jae és kivett a kezemből pár szatyrot. Jeong Guk, ugyan abban a helyzetben állt és meredt maga elé, mondani akartam neki valamit, de amint kinyitottam a szám vissza is csuktam.
- Menjünk be. – mondtam és a kezébe adtam pár szatyrot. A hangomra visszatért a valóságba, még mindig a gondolataiba révedt, de már megmozdult. Jae már egy ideje az ajtó előtt várt, hogy beengedjék.

Lepakoltunk a konyhapulton és elkezdtem elpakolni az ebédhez nem szükséges árukat. Jae látta a fiú töretlen zavartságát, ezért elkezdett szabadkozni, hogy nem akarta eltitkolni ezt előle, csak nem akarta, hogy másképpen nézzen ránk. A Jeong fiú hitegette a barátját, hogy nem haragszik, csak meglepte a dolog, de nekem valami nagyon sántít ebben a vallomásban, látszik, hogy zavarja valami. Fél füllel hallgatóztam, ahogy beszélgetnek, de úgy tettem, mint aki teljes figyelmével dolgozik az ebéden. 

2018. június 3., vasárnap

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


4.FEJEZET
- Tetszett Jeong Guk-nak az ajándékod? – nézett fel kissé álmosan a papírmunkából Sol Hye. Ugyan azt a ruhát látom rajta, mint délelőtt.
- Igen. De te miért vagy itt ilyen korán? Te is esti műszakos vagy nem?
- Hamarabb behívtak, már 3 órája itt dekkolok. – fogta a fejét.
- Engem miért nem hívtak? – lepődtem meg. Ha ennyi a munka, akkor mindenkit berendelnek én még sem kaptam hívást.
- Mondtam, hogy szülinapi bulin vagy és, hogy megoldom egyedül is.
- Mi lett a vakrandiddal? – jutott hirtelen eszembe.
- Kész kudarc. Az istenek ez egyszer meghallgatták az imáimat és behívtak dolgozni, így le tudtam rázni a pasast.
- Annyira rossz volt? – simogattam meg a feje búbját, sajnálom, hogy nincs szerencséje a férfiak terén, pedig ő aztán tényleg próbálkozik.
- Menj haza, innentől átveszek mindent. – kapartam fel az asztalról.
- De dupla műszakom van. – szabadkozott.
- Vedd úgy, hogy átvettem. – segítettem felvennie a kabátját majd a sálját is a nyaka köré tekertem.
- Te vagy a legeslegjobb kolléganő, nem is. Te egy igazi angyal vagy. – bókolt.
- Inkább menjél, mielőtt meggondolom magam. – ráztam a fejem nevetve.
Futólag beszéltem a főnökkel és tájékoztattam, hogy Sol Hye-vel elcseréltük a műszakunkat, hümmögött válaszul, de eléggé szórakozottnak tűnt. Nekem is sokszor mondják, hogy szinte a munkahelyemen élek, még is a főnök ezt egy új szintre képes emelni. Mivel két holttestet jelentettek, a kollégámmal együtt mentünk a helyszínre, ezúttal ő vezetett. Általában Sol Hye-vel osztozkodom az ügyeletek során, így nem ismerem annyira jól a többi kollégámat, de párszor dolgoztam már együtt vele, így tudom, hogy nyugodtan rá bízhatom a másik testet. Láttam körvonalazódni az ismerős két fiút. Hyun Sik és Jeong Guk helyszíneltek a tetthelyen mikor kiértünk. Mivel Jun Gi, a kollégám még nem dolgozott velük, ezért bemutatkoztak. Hyun Sik-kal elindultak, hogy szemügyre vegyék a halott férjet, míg én a feleségnél maradtam Jeong Guk társaságában.
Nem helyénvaló, de megmosolyogtatott, hogy azt a dzsekit láttam rajta, amit tőlem kapott ajándékba. Próbáltam elrejteni a mosolyom, hiszen most dolgozom.
- Megnéznéd kérlek, van-e nála személyigazolvány? – kérte a fiú. Megnéztem mind a két zsebét, majd nemlegesen megráztam a fejem.
- Már kihűlt, az ízületek nem mozdíthatóak. – ellenőriztem. – A halál időpontja 8 és 36 óra közé tehető.
- Nincs külső látható sérülés. Sem lőtt seb, sem zúzódás vagy horzsolás. Kívülről teljesen egészségesnek néz ki. – vizsgáltam meg a testet tetőtől talpig.
- Várjunk csak. – néztem meg kissé tüzetesebben az áldozatot. - Beavatnál minket is? – tért vissza Hyun Sik és a korboncnok.
- Szerinted is mérgezéses esetnek tűnik? – tettem fel a kérdést Jun Gi-nak címezve. Aki egyetértően bólintott. Mivel nincs látható sérülés ez a legvalószínűbb eshetőség.
- A férfinek betört a koponyája. Mivel véres a padka széle, ezért beverhette oda, de nem vesztett elég vért, hogy abba haljon bele. – tájékoztatott.
- Az életben maradt kislányuk folyamatosan köhög, rázza a hideg és panaszkodott, hogy fáj mindene, már bevitték a kórházba. – tájékoztatott minket az egyik helyszínelő.
- Milyen ember mérgez meg egy átlagos családot?– tette fel az igen fontos kérdést Hyun Sik.
- Az a feladatunk, hogy ezt megtudjuk. – veregette meg a társa vállát Jeong Guk.
- Akkor mi megyünk is. – intettem Jun Gi-nak, hogy segítsen betenni a holttesteket a hullaszállítóba, majd visszamentünk az intézetbe, hogy elvégezhessük a testek feltárását.
A boncolás alapján kiderült, hogy nehézfém mérgezés történt, azon belül akut cinkmérgezésről van szó, ha mindenképpen fel kell állítanom egy diagnózist. Rövid időn belül nagy mennyiségű cinket vett fel a szervezet.
A mintákat elküldtem elemzésre, hogy biztosat tudjanak mondani, de nekem cinkmérgezésnek tűnik. Erről árulkodik a máj megnagyobbodása is. Felületesen kitöltöttem a boncjegyzőkönyvet, épp befejeztem a jegyzetelést mikor a két ügyért felelős férfi megjelent az ajtóban.
- Vese és a máj károsodott, végül összeomlott a keringési rendszer és ebbe haltak bele. – kezdtem magyarázni.
- Tényleg megmérgezték őket? – tudakolta Hyun Sik.
- Nehéz fémmérgezés. Ha engem kérdeztek cink, de amíg nincs meg a laboreredmény nem tudom biztosra mondani.
- Mik a cinkmérgezés tünetei? – érdeklődött Jeong Guk.
- Levertség, hidegrázás, köhögés, szapora lélegzet, izzadás, ízületi fájdalmak. – kezdtem el sorolni a tüneteteket, amik eszembe jutottak. – Mivel a kislány is ezeket a tüneteket produkálta ezért arra merek következetni, hogy ez lesz a bűnös.
- És gyógyítható? – kérdezte kissé bizonytalanul Hyun Sik, mint aki nem biztos, hogy hallani akarja a választ.
- Csak akkor, ha azonnal kezelik. Valamint a folyamat költséges és hosszadalmas. – nem ez az, amit a fiúk hallani akartak, de annak sem lenne értelme, ha hazudnék.
- Remélem, megoldjátok ezt az ügyet és elkapjátok a rohadékot, aki ezt tette.
Aprót bólintottak, majd elindultak, hogy hozzálássanak a nyomozáshoz.
Mivel végeztem a mérgezéses esetekkel, hozzáláttam a baseballütős gyilkossági holttesthez. Ma szintén forgalmas napunk van.
Hajnalban keveredtem haza a munkából, fogat mostam majd ledőltem a kanapéra szunyókálni, még az ágyig sem voltam képes elvonszolni magam egy duplaműszak után.

Még csak reggel nyolc volt, mikor a bérlő dörömbölt az ajtómon. Valami nagyon sürgős dologról lehet szó, mert egyébként sosem találkozom vele. Próbáltam még akkor is kidörzsölni a szememből az álmot, mikor valamilyen csoda folytán kinyitottam az ajtót, úgy éreztem, mintha csak 5 perce feküdtem volna le aludni.
- Miben segíthetek? – kérdeztem illedelmesen.
- Magát sosem lehet elérni. – bosszankodott a tulajdonos. – Csak közölni szeretném, hogy holnaptól lejár a bérleti szerződése.
- Értem, mikor kell megújítanom? – pislogtam az összekontyolt hajú nőre.
- Nem érti a lényeget kedvesem. Kaptam egy jobb ajánlatot, holnap mikor lejár a bérleti szerződése szeretném, ha kiköltözne.
- Mi? – nyíltak tágra a szemeim, az álmosság már csak távoli fogalomnak tűnt. Kétségbeesetten követeltem a válaszokat. – Holnap? De hogyan keressek egy másik lakást holnapig? Kérem, ne tegye ezt velem. – pánikoltam.
- Igazán sajnálom, de ezt önnek kell megoldania. Holnap estig költözzön ki, vagy kilakoltatom. – a nő hideg szavai tőrként álltak meg bennem. Becsuktam a tulajdonos távozása után az ajtót és csak meredtem magam elé. Élettelenül ültem pár percet és hagytam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Mihez fogok kezdeni? Honnan szerzek még egy lakást ilyen alacsony áron és ilyen hamar? Mitévő legyek?
Felkiáltva arrébb ugrottam, ahogy a kezemre folyt a forró kávé, de nem csak rám jutott, hanem a pultra ömlött, alig pár csepp talált célt a bögrében. Hideg vizet folyattam a sebre, hogy megszűnjön az égető érzés. Elmentem fürödni hátha attól megnyugszom, de a hideg víz sem tudta kitisztítani a fejemet. Felöltöztem majd sietősen Young Jae kávézójához rohantam, ő biztos tud nekem tanácsot adni, mit tegyek. Az ajtó előtt díszelgett a zárva tábla, ezért valószínűleg ma van a takarítás nap. A csengő felettem megszólalt, ahogy kitártam a kávézó ajtaját Jeong Guk és Young Jae beszélgetett egy-egy pohárral a kezükben. Szinte beviharzottam a tág térbe és meg sem álltam, míg el nem értem az asztalukhoz.
- Jól vagy? – simított végig a vállam vonalán Young Jae. – Valami történt?
- Meg fogok halni! – temettem az arcomat a kezembe. Úgy éreztem magam, mint aki már haldoklik. Hamarosan földönfutóvá válok.
- Mi? Miről beszélsz?! – mindkét fiút letaglózta a hír, szinte láttam magam előtt, ahogy a legrosszabb forgatókönyveket írják magukban. Ami érthető is, mivel sosem voltam még ki ennyire idegileg.
- Nem szó szerint. Kilakoltatnak, értitek?! Nincs hová mennem. Holnapig ki kell költöznöm. – ahogy hallottam magam, még jobban kezdtem pánikba esni.
- Honnan jött ez hirtelen? – értetlenkedett Jae, megnyugtatóan simogatta a hátamat, de ez nem volt elég.
- Korán reggel közölte velem a tulajdonos, hogy kapott egy jobb ajánlatot és mivel holnap lejár a szerződésem kilakoltatnak.
- Ezt megteheti? – kérdezte Jeong Guk aggódással.
- Persze, hogy meg. – helyeseltem. Már fél órája idegroncs állapotban vagyok, de, hogy a fiúk így mellettem állnak kezdek kicsit visszatérni önmagamhoz és megpróbálok objektíven hozzáállni a dolgokhoz.
- Lakhatsz nálam, amíg nem találsz új lakást. – ajánlotta fel Jae.
- Köszönöm, de nem szeretném hallgatni, ahogy az aktuális barátnőiddel vagy együtt. – hurrogtam le az ötletet.
- Akkor lakj Jeong Guk-nál. – javasolja és rámutat a szóban forgóra.
- Nem kell ezt tenned. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – szabadkoztam, de sokkal tanácstalanabbul. Ha nem fogadom el az ajánlatot, akkor tényleg nincs hova mennem.
- Te is megtennéd értem. Nem hozol kellemetlen helyzetbe, egyébként sem vagyunk olyan sokat otthon. – húzta mosolyra a száját, hogy felvidítson egy kicsit.
- Köszönöm szépen, nagyon sokkal tartozom neked. – öleltem meg nagy hévvel a fiút, annyira, hogy majd felborítottam a székével.
- És velem mi van? Én javasoltam. – piszkálódott Jae, de most ügyet sem vetettem rá. Hogy ilyen közel vagyok hozzá, érzem a kellemes parfümjének illatát, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lehet megölelni őt.
A varázs viszont elszállt, gyorsan elhúzódtam és ismét a tenyerembe temettem az arcomat. Ez olyan kínos.
- Azt mondtad holnapig ki kell pakolnod? – kérdezett rá Jae.
- Holnap estig, de igen. – helyeseltem.
- Akkor azt hiszem a szabadnapunkon pakolni fogunk. – sóhajtozott a fizikai munka hallatán.
- Ez a legkisebb probléma, ami azt illeti nincs sok cuccom, mivel nem sokat vagyok otthon. – vallottam be.
- Akkor tényleg összeillő lakótársak lesztek. – kontrázott rá Young Jae, mire két ütést szenvedett mindkét oldalról.
- Hé, mások ezért fizetni szoktak. – viccelődik tovább. Mire mindketten elfintorodunk.
- Fúj, Jae.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


3.FEJEZET
- Most rám is haragszol, amiért nem szóltam? – duzzogott a telefonba Young Jae.
- Nem haragszom egyikőtökre sem. Csak egyszerűen nincs időm csevegni. Még fel kell boncolnom egy igen előrehaladott oszlásos esetet azokkal pedig több baj van, mert óvatosabban kell dolgozni, így sokáig fog tartani. – avattam be a részletekbe, kotnyeles barátomat. Tudtam, hogy amit a munkámról kezdek el beszélni a beszélgetést lezártnak tekinthetem. Jae még az Egyetemen orvosnak akart tanulni, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem bírja a vért, így átiratkozott vendéglátásra. Amikor csak szóba került a kórboncnoki munkám Jae elterelte a témát, vagy csak békén hagyott.
- Megértettem. Még egy utolsó kérdés, holnap szabadnapod van igaz?
- Éjszakás vagyok, de mondhatjuk azt is. Napközben ráérek. Miért?
- Remek! Jeong Guk-nak néztél már szülinapi ajándékot?
- Úristen!? Az holnap van? – csaptam a homlokomra. El sem hiszem, hogy kiment a fejemből.
- Sejtettem. Akkor délelőtt keress neki valamit, mert délután segítened kell megszervezni a bulit.
- Te mit vettél neki? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod. Nem engedem, hogy lekopizd. – gúnyolódott Young Jae.
- Ez tudod mennyire igazságtalan? Általános óta ismeritek egymást, én pedig még csak pár éve ismerem. Ez egy nem fer játék. – panaszkodtam. Bármennyire erősen gondolkodom, egyszerűen nem jut eszembe olyan ajándék, amiben biztos lennék, hogy tetszene neki. Még az is megfordult a fejemben, hogy becsomagolom neki a pulóverét, de az nem lenne ajándék, hanem csak visszaszolgáltatás. Jae a hisztimmel nem törődve bontotta a vonalat és egyedül hagyott a gondolataimmal.
- Vagy vegyek neki egy pólót? – gondolkodtam hangosan.
- Kinek? – érdeklődött Sol Hye, frissen és üdén libbent be az üvegajtón, ahogy az megszokható volt tőle. Ezek szerint a szülei visszautazhattak, mert ismét nyugodtnak tűnt.
- Még nem vettem Jeong Guk-nak szülinapi ajándékot és holnap lesz a buli. – avattam be a helyzetembe.
- Mivel én is éjszakás vagyok, akkor elmehetünk délelőtt együtt nézni valamit. – ajánlotta fel készségesen barátnőm.
- Te vagy a legjobb. – öleltem meg futólag, de aztán inkább hozzáláttam a munkámhoz. Még ki kellett töltenem két halotti bizonyítványt és csak utána kezdtem neki a boncolásnak. Rutin munka volt, semmi különleges. Utoljára az előrehaladt bomlású testnek kezdtem neki, ami kísértetiesen hasonlított a tetoválásos sorozatgyilkos módszerére. Levettem a kenetet a kezéről, ha tényleg igazam van, akkor a toxikológia ki fogja mutatni a vas-oxidot és kadmium sót. Mivel a test igen előrehaladott állapotban van, szabad szemmel már nem látható az égési sérülés sem a tetoválás nyomai. Egy 9mm-es golyót szedtem ki a férfi mellkasából, de ez érdekes módon nem haladt át a szíven, ez a lépbe ágyazódott és annak perforációja okozta a halált. Lehet, hogy tévedek, de inkább felküldtem a mintákat ellenőrzésre. Elvégeztem a végső öltéseket a férfin, majd elhelyeztem az egyik tárolóban.
A mai nap meglehetősen csendesen telt, nem volt sok esetünk, így bőven volt időnk boncjegyzőkönyveket írni, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Nagyon rég nem volt részem ilyen eseménytelen napban.
Félbe kellett hagyjam a félig megrágott szendvicsemet, amikor a laborból hívtak. El faxolták nekem az eredményeket, míg vártam, hogy kinyomtassa a gép sikerült lenyelnem az utolsó falatokat. Ez már a harmadik barna tintával tetovált áldozat, nem lehet véletlen egybeesés. Fogtam a papírokat és sietősen magamra kaptam a kabátomat, a rendőrség épülete a korbonctan közelében helyezkedik el, így nem kell messzire mennem. Nem igazán ismerem ezt az épületet, és van olyan hatalmas, mint a mi intézetünk, ezért is tartott több ideig még elvergődtem magam Jeong Guk asztaláig. A többi asztallal ellentétben az övé tiszta volt. Papírírószer kellékek a kis henger alakú tartókban voltak összegyűjtve, az ügyakták pedig sorban a jobb oldali fiók felett. Mikor mellé értem, akkor láttam meg, mit tanulmányoz ennyire a számítógép képernyőjén. Logókat pörgetett végig, amiken valamilyen módon medve motívum volt található, egy cetlire ki volt gyűjtve pár cím, ami előtte hevert a klaviatúra mellett.
- Úgy látom te is ezen az ügyön dolgozol. – szólaltam meg, mikor láttam, hogy annyira elmélyült a munkában, hogy észre sem vett.
- Un Byeol nonna. – nézett fel a képernyőről meglepetten. Nekitámaszkodtam az asztal üres oldalának, majd odanyújtottam a nyomozónak a kezemben összegyűrődött lapokat. – Nem ismerős? – kérdeztem költőien.
- Ismeretlen férfi, barna tetoválással a bal kezén. De van valami, ami nem stimmel. – folytattam.
- Micsoda? – nézett fel a lapok közül. Fáradtan hátradőlt a székében és oldalra tűrte a hosszúra nőtt tincseit. Ráférne egy hajvágás.
- A halál oka a lépbe fúródott golyó. – tértem vissza a gondolatmentemhez.
- Nem a szívbe? – kérdezett vissza, megerősítésre várva. Nemlegesen megráztam a fejem.
- Honnan van a holttest? Ma még nem mentünk ki helyszínre.
- Tegnap este hozták be, de a nappalisokra hagyták a boncolást. A körülményeket nem tudom.
Jeong Guk elkezdett pötyögni a billentyűzeten, beírta a dátumot, majd kikereste a szóban forgó esetet.
- Egy fiatal házaspár talált rá a testre egy elhagyatott telken, amit egy hónapja örökölt a feleség a nem régiben elhunyt nagymamától. A ház évek óta üresen állt a telken. – olvasta hangosan a jelentést.
- Még várom a csontok kortani jelentését, így nem tudok még biztosat mondani. – tettem hozzá.
- Ha csak nem volt ennél korábbi áldozat is, akkor azt hiszem megtaláltuk a legelső gyilkosságot. – állt fel hirtelen a székből, majd elkezdett kutakodni a dossziék között. Időrendi sorrendbe rakta a 3 aktát, majd kinyitotta őket az első lapnál. Letépett egy másik cetlit a tömbről, majd felírta a közös vonásokat. Férfi, tetoválás, lőtt seb, 3 áldozat? – állt a fecnin elnagyolt írással.
- Akkor én, hagylak dolgozni. – szólaltam meg végül. – Oh, tényleg, holnap szabadnapos vagy igaz? – kérdeztem.
- Igen. Miért? – kérdezett vissza, furcsállóan.
- Young Jae felhívott és kötelezett minket, hogy menjünk besegíteni a kávézó takarításában délután kettőkor. – adtam elő a fedő sztorinkat.
- Már alig várom. – forgatta meg a szemét a fiú. Elfelejtette volna a születésnapját? Nem tűnik úgy, mintha gyanút fogott volna. Milyen helyszínelő az ilyen? Próbáltam leplezni a mosolyomat, mert ezzel tényleg feltűnést keltenék, de nehéz volt visszafogni magam.
- Köszönöm, hogy szóltál. – nézett fel még utoljára a papírokból. Kifelé menet összetalálkoztam Hyun Sik-kel is, Jeong Guk társával. Neki megemlítettem a születésnapi bulit, amit holnap rendezünk. Mielőtt még visszamentem volna dolgozni, megígértettem vele, hogy egy szót sem szólhat erről Jeong Guk-nak.

Kivételes alkalmak egyikének számított, hogy most leléptem mikor a nappali műszakom véget ért, általában mindig túlórázom valamennyit, de most mindennel készen voltam, amit beterveztem, ebben az évben az első nyugodt napnak köszönhetően. Bárcsak mindennap ilyen kevés haláleset történne, de persze ez nem így működik.
Kikapcsolódni is jutott időm, hosszú idő óta először vehettem a kezembe egy vastag könyvet, az ágyon elnyúlva szívtam magamba a betűket és hosszú órákig olvastam. Egy idő után éreztem, hogy elfáradt a szemem, így lefeküdtem aludni.
Korán keltem, hogy reggelit készítsek, amiért Sol Hye kedvesen felajánlotta, hogy eljön velem ajándékot nézni, meghívtam magamhoz, hogy reggelizzünk meg együtt és utána együtt indulhatunk el az egyik tömegközlekedési eszközzel.
- Mindenképpen ruhát akarsz neki venni? – kérdezte Sol Hye, ahogy nézelődtünk a kirakatokban.
- Fogalmam sincs. Ez csak egy ötlet volt. – néztem körbe tanácstalanul.
- Ő mit vett neked tavaly?
- Könyvet. – válaszoltam.
- Komolyan? – nevetett fel a barátnőm.
- Most mi a baj a könyvvel? – kérdeztem vissza, felháborodottan.
- Legalább jó könyv volt?
- Igen, tetszett. – mosolyodtam el. – De térjünk vissza az én ajándékomra. Te mit vennél egy fiúnak?
- Tavaly parfümöt vettem, ha jól emlékszem. – gondolkodott.
- Ha nincs pasid mikor vettél férfinak ajándékot? – kérdőjeleztem meg.
- Nem lehetnek fiú barátaim, mint neked? – háborodott fel kissé.
- Az apukádnak vetted igaz? – kérdeztem, csipkelődve.
- Igen. – duzzogott. Hirtelen elnevettem magam, mert az elején azt hittem, hogy csak viccel, de tényleg eltaláltam. – Mindig is irigyeltem, hogy neked vannak fiú barátaid. – mélázott el, a kirakatok nézegetése közben.
- Az a baj, hogy te randizni akarsz a fiúkkal és nem barátkozni. – karoltam át a nyakát a nálam pár centivel alacsonyabb lánynak.
- Az miért baj?
- Nem baj. Nem úgy értettem. – ráztam a fejem. – Mit szólsz ehhez? – mutattam az egyik kirakatra. A próbababán egy sötétkék színű farmerkabát volt, ami felkeltette az érdeklődésem.
- Kicsit drága. – nézte meg Sol Hye közelebbről.
- Mennyire? – fintorodtam el. Én is közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem az árcímként. Tényleg nem tartozott az olcsóságok közé, de láttam már drágább kabátot is. – Annyira nem vészes. De szerinted tetszeni fog neki? – kérdeztem aggódóan.
- El tudod képzelni, hogy felvesz egy ilyet?
- Én igen. – mondtam, miközben lelki szemeim előtt megjelent Jeong Guk a kabátban.
- Akkor próbáljuk meg. Max visszaváltjuk. – a boltban már csak egy méretet találtunk a kabátból, szemlátomást jónak tűnt, de nem vagyok tisztában Jeong Guk méreteivel.
Végül megvettük, ha tényleg nem jó, akkor hátha ki tudjuk cserélni egy nagyobbra vagy kisebbre amennyiben szükséges, mindesetre eltettem a számlát.
- Nekem mennem kell, ha időben ott akarok lenni. – nézett a karórájára Sol Hye.
- Hova mész? – érdeklődtem.
- Emlékszel, hogy anyám vak randit szervezett nekem? Pont oda megyek. – magyarázta, a legkevésbé sem lelkesen.
- Kitudja, lehet, hogy tetszeni fog. – próbáltam lelket önteni belé, kevés sikerrel. Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól, majd siettem, hogy elérjem a buszom. Rekordidő alatt értem Young Jae kávézójához, időközben, ő már elkezdte a készülődést. Lehúzta a redőnyöket, hogy ne lássanak be, így viszont kénytelenek voltunk felkapcsolni a villanyokat. Fél óra múlva megérkezett a rendelt torta. Jae kipakolt mindent az asztalokra, poharakat, tányérokat, villákat. Én felsepregettem és arrébb toltam az asztalokat, hogy több helyünk legyen.
- Mit vettél? – kérdezte Jae, hangosan szólt az aláfestő zene, így alig hallottam a kérdést.
- Találtam egy nagyon jó dzsekit. – mondtam el végül.
- Mond, hogy csak viccelsz. – nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Ne, ugye nem azt vettél te is? – kérdeztem kétségbeesetten. Kaján vigyor jelent meg Jae arcán, ekkor már tudtam, hogy csak szívatni akart.
- Istenemre mondom, ha elkaplak halott ember vagy! – üldöztem az asztalok között, közben a parfissal ütöttem ahol csak értem. Az ajtóhoz erősített csengő zavarta meg a kis csetepaténkat. Jeong Guk és a társa lépett be a kávézóba, ránéztem az órára és igen csak hosszúra nyúlt a takarításunk.
- Boldog Születésnapot Jeon Jeong Guk! – kiáltottuk el magunkat egyszerre, de még utoljára kiporoltam Jae hátsóját, mielőtt letettem volna a seprűt. Hyun Sik elnevette magát a társa meglepett arckifejezésén. Ezek szerintem tényleg elfelejtette a születésnapját. Összesen 10-en voltunk, még jött pár ember aki Jae és Jeong Guk barátja, én viszont nem ismertem őket. Ettünk a tortából, körbeültük az egyik nagy asztalt. Egy kellemes társaság jött össze, sztorizgattak és élvezték ha Guk-ot zavarba hozhatták valamilyen régi sztori feltárásával. Mindenki átadta az ajándékát a vendégek közül, csak én és Jae maradtunk a végére. 2 órán keresztül voltak itt a vendégek, míg már csak hárman maradtunk. Először Young Jae nyomta a fiú kezébe az ajándékát, ami egy doboz hajfesték volt. Jeong Guk meredt a dobozra, majd Jae-re.
- Majd Un Byeol befesti neked. – kócolta össze Guk haját. Most tűnt fel, hogy visszább lett vágva és formailag is kicsit újított.
- És most én jövök. – toltam félre Jae-t. – Nem tudtam pontosan, hogy milyen méretet hordasz, remélem jó lesz. – nyújtottam át a fekete ajándéktasakot benne a gondosan összecsomagolt kabáttal. Levette a jelenlegi kabátját és felpróbálta az újat. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy pont úgy áll rajta, ahogyan kell.
- Köszönöm! Használni fogom. – mosolyodott el szélesen.
- Akkor most már levághatom a címként, így hogy nem kell cserélni. – emeltem fel az asztalról az egyik ollót.
- Köszönöm srácok. Teljesen kiment a fejemből milyen nap van ma. – tördelte a kezét, kicsit zavarban volt a figyelmességünk miatt.
- Már megint nem nézted meg az üzeneteidet? Anyukád mindig küld SMS-t. Írj vissza mielőtt, ideutazik, hogy szétrúgja a segged. – szidta meg Jae. Az ünnepelt elővette a telefonját, majd elkezdett bíbelődni az okos készülékkel.
- És akkor most már indulhatunk. – csapta össze a tenyerét Young Jae.
- Hova? És ki fog eltakarítani? – néztem körbe, hatalmas kupit hagytunk magunk után.
- Majd holnap elintézem. Most megyünk Jeong Guk-hoz, hogy befesthesd a haját. – megragadott mindkettőnket és vonszolt maga után a kijárat felé, egyikünk sem érette hova siet. Bepakoltuk Jeong Guk ajándékait a csomagtartóba, majd a két fiú előre ült én pedig hátra.
- Miért akarod mindenképpen most befestetni a haját? – intéztem a kérdésem Jae-hez.
- Mert mindketten elfoglaltak vagytok, most pedig nem. Valamint mindkettőtök hamarosan megy esti műszakra, szóval minél hamarabb el kell kezdeni. – sorolta az érveit, amivel nem igazán tudtunk vitába szállni. Mikor elérkeztünk a bérházhoz, kissé ideges lettem. Még sosem voltam Jeong Guk otthonában. Ismerem pár éve, de sosem alakult úgy, hogy be kellett néznem hozzá valamiért. Így belegondolva furcsa, mivel ő már párszor járt az én lakásomban.
- Minden szükséges kellék a tasakban van. – nyújtotta át nekem Jae a Jeong Guk ajándékát, belepillantottam és tényleg minden meg volt. Tál, amibe összekeverem a festéket, ecset és még egy sűrű fogazatú fésű is. Meglepően felkészült, ezt biztosan így tervezte el. Megkaptam a kulcsokat is, hogy kinyissam az ajtót, míg a fiúk behozták a maradék ajándékokat és ledobták őket a kanapéra. Én addig hozzákezdtem az előkészületekhez. Leterítettem az asztalra pár újságpapírt, hogy ne fogja össze a festék a fát, abban az esetben, ha lecsöppenne és húztam egy nejlonzsákot a szék karfájára is.
- Van olyan törölköződ, ami nem baj, ha festékes lesz? – kérdeztem. Jeong Guk, bólintott, majd eltűnt egy kis időre az egyik szobában.
- Kész vagyok, ülj le. – mutattam a mellettem lévő kihúzott székre. Engedelmesen leült, ekkor ráterítettem a törölközőt. Jae elkezdte kinyomni a tálba a festéket. Jeong Guk megijedt, amikor szürke színű festék jött ki a tubusból.
- Nyugalom, nem szürke lesz a hajad, később bebarnul. – nyugtattam a fiút.
- Miért vettél neki hajfestéket Jae? – kérdeztem meg végül, amikor megláttam a festéket megfogalmazódott bennem a kérdés, de végül nem tettem fel azonnal.
- Amióta elkezdett dolgozni szingli, hátha egy új imázs majd hoz neki egy barátnőt.
Belemártottam az ecsetet a festékbe majd elkezdtem felvinni a hajának tövével kezdve. Mikor kész voltam egy csíkkal, a fésűvel ráfésültem egy új adag hajrészletet.
- Még fiatal, miből gondolod, hogy barátnő kell neki? Valamint a te segítséged nélkül is tud szerezni, ha akar. – néztem fel egy pillanatra a munkából, majd visszatértem a festéshez.
- Neked hány pasid volt mióta a hullaházban dolgozol? – fonta össze maga előtt az ujjait Jae, várva a nyilvánvaló válaszomat.
- Tudod, hogy egy se. Nehéz úgy randizni, hogy egy hullaházban dolgozom, még is ki akarna egy ilyen lánnyal randizni? – sóhajtottam lemondóan. Nem arról van szó, hogy nem akarnék kapcsolatot, egyszerűen csak nem tudok kapcsolatot létrehozni, ez általában nem is zavar, mert eléggé lefoglal a munkám. De néha napján igazán jó lenne valaki.
- Nem azért nincs barátod, mert egy hullaházban dolgozol. Ha a szerelem szembe köpne, se vennéd észre. – rázza a fejét Jae rosszallóan.
- Nem váltanánk témát? – kérdeztem kicsit ingerültebben.
- Akkor térjünk vissza Jeong Guk szerelmi életére. – vigyorgott Jae.
Jeong Guk bosszúsan felmordult mire elnevettem magam. Mivel nem olyan hosszú a haja a fele festék megmaradt. Belemasszíroztam a fejbőrébe a festéket, majd vártunk, hogy hasson.
- Látod, mondtam, hogy be fog barnulni. – mutattam a tálban lévő sötétbarna színű festékre.
- Hogy haladtok az üggyel? – érdeklődtem.
- Már megint csak a munka. – pufogott azonnal Young Jae.
- Akkor beszéljünk a te szerelmi életedről? – kérdeztem csipkelődve. Bár ő oktat ki minket, neki sem fényesebb a szerelmi kapcsolata.