2017. május 14., vasárnap

7.Fejezet

 7.Fejezet
Gyenge karjaimmal nehezen sikerült felállítanom, többször is majdnem elestünk, de végül sikerült felkerülni a kanapéra. Jong In feje a vállamra dőlt és éreztem, hogy minden levegővételével csiklandozza a nyakam.
- Kire emlékeztetlek? – kérdeztem kótyagosan. A fejem zúgott és nehezen jutott el az agyamig az információ. Idő kellett, míg értelmeztem a kérdéseket és válaszokat, de ahogy láttam Jong In is hasonlóképpen öntudatlan volt. Erre a beszélgetésre lehet holnap nem is fogunk emlékezni.
- Egy lányra, akit szerettem.
- És már nem szereted? – féltem feltenni a kérdést. Nem szabadna, hogy érdekeljen, de nem tehetek róla. A részeg ember mindig igazat mond.
- Én szeretem őt, ő nem szeret engem. Elhagyott már egy éve.
- Biztos oka volt rá. – védtem meg önmagamat. A szívem hevesen kalapált, Jong In még szeret engem. És én elhagytam. De újra elhagynám. Kai nem változik meg, még most is ugyan olyan. Még ugyan az az ok is meg van, amiért elhagytam. Én is szeretem őt. De ez nem elég. Már egy ideje nem elég.
- Miért hagyott el? Egy éve folyamatosan ezt kérdezem magamtól. Annyira szerettem őt, nem értem.
- Biztosan veszekedtetek. – rántottam meg a vállamat. Így igaz, a szakításunk előtti hónapban minden nap csak veszekedtünk. Nem volt szívem akkor még, hogy elbúcsúzzak tőle, próbáltam rávezetni a probléma forrására, de lehetetlen volt.
- Sokat. Késő estig dolgoztam minden nap és mikor hazamentem mindig veszekedtünk. Nem tehetek róla, hogy ilyen a munkám. – hangja egyszerre volt vádló és szomorú.
- Tudod, miért nem kedvellek? – álltam fel hirtelen a kanapéról, de megszédültem és visszaestem egyenesen az eldőlt fiúra. – Azért mert te vagy Kim Jong In.
- Mert híres vagyok? Féltékeny vagy? – homlokráncolva nézett rám, még mindig nem érti. De hogyan is várhatnám el tőle, hogy részegen megértse, amikor józanul sem ment neki.
- Kai aki a színpadon táncol és énekel, az, aki szívét beleadja abba, amit szeret. Azt a fiút kedvelem. Te viszont Kim Jong In vagy, aki csak önmagára gondol senki másra. – olyan rég óta nehezednek ezek a szavak a vállamra, hirtelen megkönnyebbültem, hogy útjára engedtem ilyen hosszú idő után.
- És az a baj, hogy most, ha ezt el is mondtam neked semmin sem változtat.
×
Egy egyenletesen fel lemozgó mellkason ébredtem, próbáltam felemelni a fejem, de az alkohol utáni macskajaj aligha engedte ezt. Hosszú percekig csak feküdtem, ismerős érzés kerített hatalmába, olyan nosztalgikusnak éreztem. Aztán hirtelen felismertem az illatot, ami az alattam fekvő mellkasból áradt. Kim Jong In édes illatát. Amikor felegyenesedtem a kanapéról elkapott a hányinger. Lassan sétáltam ki a konyhába és ittam egy pohár vizet, ami kicsit enyhített a rosszul létemen. Visszamentem Jong In-hoz, hogy felkeltsem. Gyengéden rázogattam a vállát és szólítgattam, de nem használt. Visszamentem a konyhába és bekaptam egy hányinger elleni tablettát, úgy döntöttem hagyom még aludni a fiút a nappaliban. Tegnap jobban át kellett volna ezt gondolni, de arra az eshetőségre nem is gondoltam, hogy nem egyedül leszek részeg. Ma reggel indulunk haza, ez egy jó dolog, mert így nem kell másnaposan fellépnünk, és rossz dolog, mert nem biztos, hogy jót fog tenni a gyomrunknak a busz rázkódása. A kanapé előtti asztalra kikészítettem neki egy pohár vizet és egy gyógyszert, hogy ha felébred én pedig elkezdtem a hálószobában összepakolni a bőröndömet. Nem tartott sokáig mivel csak a legszükségesebb dolgokat vettem ki belőle.
- Felébredtél? – néztem farkasszemet a fiúval, aki épp a víz utolsó kortyait nyeli le. Kótyagosan bólintott. – Jobb lenne, ha visszamennél, a szobádba mielőtt a többiek keresni kezdenek. – javasoltam.
Ismét bólintott. Furcsán viselkedett, ami feltűnt, de nem tettem szóvá, hagytam, hogy csendben elhagyja a szobát.
A haza úton egész végig csendben volt és magába roskadva gondolkodott valamin. Látszott rajta, hogy nagyon foglalkoztatja valami. Talán emlékszik arra, amit tegnap mondtam? Áh, nem hiszem, elég sokat ittunk még nekem is vannak homályos részletek.
Az utazás végeztél mindenki haza mehetett és kaptunk ajándékba két szabad napot, hogy kipihenjük a mozgalmas hetünket.
Már mindenki hazament, én is így akartam tenni, de ekkor Jong In megállított. Pár percig meredten bámult rám.
- Vedd le a maszkod. – mondta. - Nem veszed le?! – bábuként tűrtem, ahogy erős kezeivel megmarkolja a vállam. Összehúztam magam a dühös megszólításra, nem akartam hinni a szememnek. Hogy az a szelíden mosolygó fiú ugyan az a személy, aki most szikrát szór a szemeivel. Arcán át suhannak az érzelmek, megbántottság, csalódottság és düh. Az utálat központja pedig én vagyok. Az ujjai elfehéredtek annyira ragaszkodtak a pulóverem anyagához, arcával a nyakhajlatomba hajol. Hallom a légzését és érzem a meleg párát, amit kilélegzik, nem is emlékszem mikor volt utoljára hozzám ilyen közel.
- Jong In. – szólítottam a nevén, időm sem volt lecsukni a szemem olyan hirtelen csókolt meg. A sokkból felocsúdva próbáltam ellökni magamtól, de Jong In továbbra is a számra tapasztotta az övét. Végül abbahagytam a kapálózást, ekkor a fiú engedett a szorításából, de nem eresztett. Remegő kezeimmel a hajába túrtam és közelebb vontam magamhoz.  Mindkettőnkből hangos sóhaj szökött ki egymás közelségétől, az énekes pedig kihasználta a helyzetet és elmélyítette a csókot.
Fel sem fogtam mi történt, egyszer csak Jong In eltávolodott. Zavarodott tekintetemet rajta tartottam.
- Valami nem hagy nyugodni. Miért csinálod ezt velem? Már megint ugyan az az érzés. – Kai beletúr sűrű hajába és frusztráltan hagy ott egyedül a gondolataimmal.
Otthon nem jött álom a szememre még mindig éreztem Jong In ajkait az enyémeken, az a furcsa és ismerős érzés egyszerre kerít, hatalmába a szívem ritmusa nem akar csendesedni pedig már több mint egy órája történt az eset. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek egyet sétálni, hátha az kiüríti a fejem.
Fejemet lehajtva lépkedtem az aszfaltozott utcán, mellettem kígyózó kocsik sora haladt el, sóhajtottam egyet, aminek a hidegben látható jele lett. A telefonom csörgésére felriadtam a révedésből megpillantottam a kijelzőn Jong In nevét, hezitáltam, hogy felvegyem-e, de végül kíváncsian emeltem a fülemhez a készüléket. Mit akarhat még?
- Hol vagy? – kérdezte a fiú egyből a tárgyra térve. A hangjában volt valami furcsa. Egész nap furcsa dolgokat művel, fogalmam sincs mi ütött belé.
- Hazafelé tartok, miért? – válaszoltam, lassan sétáltam tovább, az ajkamba haraptam és idegesen vártam a választ. Miért hívott fel ilyen késő éjszaka?
- Beszélnem kell veled. – jelentette ki határozottan a fiú, mire ledermedtem. Talán még sosem hallottam ilyen határozottnak, mint most. Nem láttam az arcát, de eltudtam, képzelni azt a komoly tekintetet, amivel most engem nézne.
- Fáradt vagyok, hosszú napom volt. Nem lehetne inkább holnap? – próbálkoztam reménykedve.
- Már késő.
- Miért? – szólaltam meg értetlenül, ekkor pedig újra megszólalt:
- Fordulj meg.
Mindenféle gondolkodás nélkül fordítottam hátra a tekintetem, mikor a tekintetünk találkozott épp akkor engedte le a kezét, amiben a telefont tartotta. Kétségbeesetten fordultam vissza, látta az arcomat. Mit tegyek? Látott, tudja, ki vagyok. Most már biztosan tudja, hogy én vagyok az. Majd belefulladok az aggodalomba. Nem tudom mitévő legyek. Hirtelen két kéz karolt át hátulról, Jong In ezüstös fürtjei a nyakamat csiklandozzák, a leheletét látom magam mellet, ahogy ködként bukfencezik a levegőben.
- Mit csinálsz? – ocsúdok fel, el akarom tolni magamtól, de ő csak még szorosabban karolt át. – Összekeversz valakivel. - próbálkoztam a jól begyakorolt mondattal. Ez csak egy álom. Hamarosan felébredek és rájövök ez az egész nem történt meg velem.
- Eun Soo. – mondta ki a nevem halkan, nem is kellett hangosabbnak lennie, hogy meghalljam, mert szinte a fülembe suttogta.
- Jong In. – a testem automatikusan reagált rá, olyan furcsa volt kimondani a nevét, úgy igazából. – Mióta tudod? – kérdeztem halkan, hogy őszinte legyek abban reménykedtem, hogy nem hallja meg, de nem így történt.
- Amikor lerészegedtünk a maszkod félrecsúszott alvás közben. Felismertelek.
Akkor ezért volt olyan furcsa egész nap. Hát ez volt az oka. Nem értem, akkor miért nem árulta ez rögtön tudja, kivagyok? Miért pont most?
- Dühös voltam rád. Az elejétől fogva titkoltad előttem. Aztán pedig azon járt az agyam, hogy miért nem árultad el. Eszembe jutott, hogy az elejétől kezdve távolság tartó vagy velem, csak akkor kezdtél kicsit emberszámba venni, amikor kollégák lettünk. Aztán pedig az jutott eszembe, hogy egy éve nem láttalak és hiányoztál.
- Mire akarsz ezzel célozni? Kezdjük újra? Vagy legyünk barátok? Nem gondolod, hogy ha ezt akartam volna, akkor már az első nap megmondom, ki vagyok? – kiszakítottam magam a fiú öleléséből és távolságot tartva szembe fordultam vele. Félve néztem a szemeibe, az suhant át az agyamon, hogy ha meglátom, a tekintetét elbizonytalanodom. Szerencsére nem volt eléggé kivilágítva az utca, hogy az arca minden rezdülését észrevehessem.
- Kérlek hallgass meg! – közeledett, de nem engedtem magamhoz ismét közel, hátráltam, ahogy próbált előre lépni. Hangja azonban megdobbantotta a szívemet, olyan megtörten hangzott. Ha ezt egy éve azon a napon bevetette volna, talán másképpen alakultak volna a dolgok.
- Nem akarok tőled hallani semmit. – vágtam hozzá olyan hideg hangon, amennyire csak tudtam. Nehezemre esett megfordulni és elsétálni, de megtettem.
Fáradt voltam, az elemeim teljesen lemerültek egy ilyen kimerítő nap után. Amint lefeküdtem a kanapéra el is aludtam. Nyúzottan keltem fel másnap, korán kipattantak a szemeim. Sétálva tettem meg az utat az SM Entertainment-hez még sok időm volt addig, amíg a menedzser értem jött volna, ezért is döntöttem a séta mellett. Nem bírtam egy helyben ülni és várni, a tegnap este óta. Minden izmom megfeszült, még a kedvenc dalaim sem tudták elfedtetni velem Jong In hangját, arcát, vagy az ölelését. Még mindig érzem a meleg leheletét a tarkómon.
Úgy gondoltam, hogy a táncteremben majd lenyugszom. Sorra táncoltam ez az összes koreográfiát, amit valaha ismertem, az időérzékem teljesen elveszett nem tudnám megmondani mióta, táncolok, de elég sok ideje. A homlokomon izzadságcseppek gyöngyöznek a testem pedig teljesen kimelegedett az állandó mozgástól. A levegőt is szaporán vettem. Az egyik mozdulatnál megcsúsztam a talajon és pofára estem. A hajguminak is csak ennyi kellett, hogy végleg lecsússzon az intenzív gyakorlás miatt már csak a hajvégeimet tartotta össze. A vörös tincsek eltakarták az arcomat és rátapadtak a vállamra. Üvölteni lett volna kedvem, de visszafogtam magam. Helyette csak belerúgtam az első tárgyba, ami elém került.
A próbaterem ajtaja kitárult és Jong In lépett be rajta. Amint rájöttem, hogy ő az lesütöttem a szemeimet és elkezdtem összeszedni a cuccaimat.
- Táncolj velem. – szólalt meg. De én nemlegesen megráztam a fejem.
- Dolgom van. – csúszott ki a számon a kifogás.
A falnak lapulva közelítettem meg az ajtót, Jong In a jobb karjával elzárta előlem a menekülési utat, majd mikor ki akartam hátrálni a mási kezét is a falnak támasztotta. A vállam felett helyezkedett el mindkét tenyere teljesen közre fogva az alakomat.
- Csak egy percet adj.
Nehézkesen bólintottam, vártam, hogy hátrébb lépjen, de ez nem történt meg.
- Meghallgatlak, de először lépj ki az aurámból.
Elgondolkodott. Mi jár a fejében? Azt hiszi, hogy így akarok elszökni? Hogy amint elenged, kirohanok a szobából? Végül is nem rossz gondolat. És nem is áll messze tőlem.
- Megígérem, hogy meghallgatlak. De csak ha távolabb mész. Már csak fél perced maradt. – karba tett kézzel vártam, hogy Jong In cselekedjen, próbáltam magabiztosságot erőltetni magamra. Végül megtette, amit kértem, lassan lecsúsztam a földre és törökülésben a hátamat a falnak döntve vártam, hogy megszólaljon. Mikor megkönnyebbült, hogy nem menekülök el elhelyezkedett előttem. Pár néma percig csak engem nézett, már azon voltam, hogy tényleg kisétálok azon az ajtón, de ekkor.
- Miért szakítottál velem?
- Ezt komolyan kérdezted? – az állam a földet súrolta. Nem tudom, hogy dühös legyek, elkeseredett vagy mérhetetlenül csalódott. Ezzel betelt a pohár, ha már nyíltan rákérdezett, akkor nincs mit tenni. – Tudod, hogy a szakításunk előtti hetekben folyton veszekedtünk. Mikor megkérdeztem mi bajod, hárítottad. Mikor szembesítettelek, hogy hazudsz dühös lettél rám. Hogy tudnék egy olyan fiút szeretni, aki nem értékeli önmagát? Ha te nem szereted önmagad, én sem tudlak.
Láthatóan elgondolkodott azon, amit mondtam. Számomra olyan egyértelműen látszott ez, nem értem, hogy eddig ő hogyan nem vette észre. Vagy csak nem akarta észrevenni? Ebben az egy hónapban, mióta szerződtem az SM-hez megismertem Kai-nak azt az oldalát, amiről nekem sosem beszélt. Az elején azt hittem, hogy azért csinálja, mert csak velem akar foglalkozni, de később rájöttem, hogy a sztár életéről nem tud beszélni.
- Mit tennél, ha azt mondanám, neked megváltozom? – hirtelen felemelte a fejét és csillogó szemeivel áthatóan nézett. A szemei csillogtak akár a remény utolsó sugarai. Még is mit akar kihozni ebből a borzalmas beszélgetéséből?
- Hogy változnál meg? Min akarsz változtatni? Miért változnál meg? – tettem fel a kérdéseket egymás után, ezzel nyilvánvalóan összezavartam őt. Sejtettem mire akar kilyukadni, de valahogy nem ébredt fel bennem a remény. Az ember nem tud megváltozni egy perc alatt, abban sem vagyok biztos, hogy Jong In meg tud változni valaha is.
- Nem fogok többé elzárkózni. El akarom mondani neked, amikor szomorú vagyok, amikor boldog vagyok. Beszélgetni akarok veled random dolgokról, majd komoly dolgokról, mindenről. Az az egy év ráébresztett arra mi hiányzott leginkább a kapcsolatunkból. – kezeivel megragadta az arcomat, azt hittem hirtelen, hogy meg akar csókolni, de nem tette. Nem is lett volna helyén való.
- Mi hiányzott? – kérdeztem rá végül.
- Igazad van. Sosem becsültem magam, mindig a hibáimat vettem észre és erre összpontosítottam. De te, mindig azt érezteted velem, hogy tökéletes vagyok. Amikor kitaláltuk a közös táncot a dalhoz. Állandóan azon járt az agyam, hogy hol rontottam el, de te akaratlanul is mindig megdicsértél. Engem néztél, amikor te sokkal jobb táncos vagy nálam. Akkor kerített hatalmába az az ismerős érzés, amit csak akkor éreztem, amikor veled vagyok. És ez nagyon hiányzott.
- Erről beszélek. A színpadon olyan magabiztos tudsz lenni. Miért nem bízol sosem eléggé önmagadban? Az régen rossz, ha valaki egyből azt feltételezi magáról, hogy ő a hibás, ő rontott el mindent. – annyira elragadott az indulat, hogy valójában fel sem fogtam a mondandójának burkolt jelenségét. Egyszerűen mindig feldühít, hogy nem értékeli magát jobban. - Felteszek egy kérdést. – mondtam kifújva a bent tartott levegőt. Adok neki egy esélyt. – Ha jól válaszolsz a kérdésre, akkor teljesítem egy kívánságod. – a legőszintébb arckifejezésemmel néztem rá. Bólintott.
- Ha visszapörgethetnéd az időt, arra az időre, amikor találkoztunk. És ha már akkor tudod, hogy szét fogunk menni és ezzel fájdalmat okozol nekem. Nem jöttél volna belém azzal a kávéval?
Míg gondolkodott engem fürkészett a szemeivel, hátha abból megtudja, milyen fajta válaszra számítok. Még bennem sem fogalmazódott meg valójában, de amint meghallom tudni fogom, hogy azt akartam-e hallani vagy sem.
- Ha lenne egy lehetőségem, hogy újracsináljak mindent. Akkor biztosan neked mentem volna azzal a kávéval újból és annyiszor amennyiszer kell, hogy észrevegyél. Remélem, ezt a választ várod. Most az egyszer önző akarok lenni, nem akarom, hogy más nevetessen meg, hogy valaki más öleljen. Én akarok lenni az a valaki.
Megnyaltam az ajkaimat, majd elmosolyodtam. – Helyes válasz.
Erre Kai is megkönnyebbülten elmosolyodott. Hiszek neki. Elhiszem, hogy meg tud változni, hogy végre jobban fogja értékelni magát. Hiszen már is elindult ezen az úton. – Állj fel. – húztam magam után, majd mikor mindketten felegyenesedtünk a táncterem belsejébe sétáltam. – Azt mondtad táncoljunk együtt. Vagy már nem akarod? – kérdeztem vissza, Jong In tekintete ellágyult és eltűnt róla teljesen a zavarodottság. A zene elindult, mi pedig táncoltunk. Nem is tudom mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak. A szemeim előtt csillagok táncoltak, a fellegekben járok. A dal véget ért, majd elkezdődött az EXO-val közreműködött számunk. Egyáltalán nem volt kínos vele táncolnom ez alkalommal. Teljes összhangban voltunk. Mindketten belefeledteztünk a táncba, ezért is nem vettük észre, amikor az EXO többi tagja belépett a terembe. Nem volt rajtam a maszkom, de többé nem is éreztem úgy, hogy el kellene takarnom az arcomat előlük.
- Milyen szép arcod van. – hüledezett Xiumin. Eszembe is jutott, hogy ő volt az, aki a kinézetem felől érdeklődött D.O-nál mikor elbújtam a szertárban. Meglepődtem amikor Jong In hátulról átölelt.
- Szép igaz? – helyeselt a fiú mögöttem, nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam, most mosolyog, mint a tejbe tök.  
- Mintha levegőváltozást éreznék közöttetek? – járatta a tekintetét köztem és Kai között Sehun. A fiú nem igazán ragadt le azon, hogy most először láthatta az arcomat.
- Elég bonyolult helyzet, majd talán egyszer elmesélem. – magyarázta Jong In.

VÉGE

2017. május 13., szombat

6.Fejezet

6.Fejezet
Kedvesek voltak velem, kérdeztek tőlem pár dolgot, de nem nagyon volt időnk ismerkedni, mert menni kellett egy interview helyszínére. Ahogy a Soo Hyun is mondta nekem korábban nagy részben az volt a dolgom az előkészületekben, hogy segítsek nekik, ahogy tudok. Odaadtam nekik a ruháikat, segítettem a sminkes unniknak ha tudtam megfogtam valamit, vagy odaadtam. Összességében élveztem, amit csináltam. A rohanás miatt pedig nem is nagyon volt időm gondolkodni. Épp egy üveg vízzel szlalomoztam a szorgos dolgozók között, amikor megpillantottam az EXO tagokat. A hirtelen 180 fokos fordulatban úgy elvitt a lendület, hogy majd elestem. Mit keresnek itt? Hogy lehetek ilyen szerencsés, hogy álca nélkül találkozom a fiúkkal? Mennyi ennek az esélye? Se maszk, de paróka, Kai ha pontosan engem nézne, valószínűleg elég hamar rájönne, ki vagyok, azután, pedig jönnének a kérdések, hogy mit keresek itt, és így arra is rájöhetnek, hogy az új bandába tartozom. Araszolni kezdtem az ellenkező irányba ekkor pedig egy kemény mellkasba ütköztem, mikor felnéztem rájöttem, hogy U-Kwon az, akihez a testrész tartozik.

- Mit csinálsz? – kérdezte furcsálló tekintettel, külső szemlélőként lehet, valóban nem tűnök normálisnak.
- Ami azt illeti, bujkálok. – vallottam be és az EXO felé pillantgattam, akik majdnem készek voltak, hogy elkezdődjön a felvétel.
- Maszkot viseltél előttük nem? Akkor nem tudnak felismerni. – ismertette velem a tényeket. Egy sóhajtást követően pedig válaszoltam:
- Az egyik tagot régebbről ismerem, így a kinézetem alapján fel tud ismerni. – vallottam be, de igyekeztem, hogy ne említsek, vagy tegyek semmilyen árulkodó jelet, amivel az énekes tudtára adnám jelenleg Kai-ra gondolok. Ez egy olyan apró részlet, amiről senki sem tud, ezért szeretném, ha titokban is maradna. Mikor a felvétel elkezdődött leültem az egyik üres székbe és figyeltem őket. Nagyon karizmatikusak a tv-ben és látni őket munka közben valahogy lázba hozott. Én is szeretnék szerepelni a tv-ben, hogy kérdéseket tegyenek fel az albumunkkal kapcsolatban vagy a tagokkal. Tényleg szeretném én is átélni.
- Emeld fel a kezed, hogy ha volt már barátnőd. – mondta az interviews hölgy, ekkor a tekintetem visszavándorolt a fiúkra. Azt hittem kiesik a szemem amikor Kai is felnyújtotta a kezét még pár másik taggal együtt. Van valami, amiről nem tudok?
- Oh, Kai-ssi, meglepődtem. – szólalt meg a nő. – Ti tagok tudtatok erről?
- Mi is most hallunk erről először. – tiltakozott Suho, aki szintén nagy szemekkel bámulta a fiút.
- Komoly kapcsolat volt? Még tart? – tette fel a kérdéseit a nő, mire kicsit hezitálva, de Kai válaszolt. Nem érzi rosszul magát az interviews hölgy, hogy belegázol valakinek a személyes terébe? Ilyesmit nem illik kérdezni szerintem ilyen szemérmetlenül.
- A legkomolyabb kapcsolatom volt eddig, de egy éve vége lett. – vallotta be, éreztem, hogy az arcom piros színt vesz fel. Most tényleg rólam beszélne a tv-ben? Áh, biztosan egy másik lányról van szó. De pontosan megmondta, hogy egy éve ért véget, akkor az csak én lehetek, ha nem csalt meg. Bár sosem tudhatom. Elképzelhető, bár én nem igazán gondolom ezt. Az interviews hölgy kérdezett még valamit, de nem értettem, csak a választ hallottam meg.
- Hosszú szőke haja volt, nagy szemei.
- Esetleg külföldi?
- Nem, koreai. Festette a haját szőkére. – ellenkezett a fiú. Ujjaival megdörzsölte a fülét, mint amikor zavarban van. És mikor nem számítottam rá, hirtelen az irányomba nézett. Nem a nőre vagy az egyik tagra, túlnézett a felállított forgatási területen, a tekintete pedig megakadt rajtam. A szemei hatalmasra nőttek, meglepődött, összezavarodott. Bennem pedig egyből megszólalt a vészcsengő, ideje lelépnem innen. Felismert, de elég távol voltam tőle, hogy ne higgyen a szemének. Ha szerencsém van hamar elfelejti ezt az esetet. Szerencsére miután az interview véget ért az EXO elhagyta a helyszínt és ismét foglalkozhattam a munkámmal, anélkül, hogy a miatt kellene tartanom Jong In felbukkan, és rájön, ki vagyok. Nem így akarom elmondani. Sőt, az lenne a legjobb, ha sosem jönne rá és élhetném továbbra is a problémamentes életemet. Nem szeretek másokért aggódni és ő állandóan aggódásra késztet. Ennek ellenére a nap végére sok tapasztalatot gyűjtöttem be, jobban beleláttam a színfalak mögé és megértettem hogyan működik ez az egész. Persze nem minden nap ilyen mozgalmas egy idol életében, de elég sok ilyen helyzet van, amihez hozzá kellesz szoknom ha, befut a bandánk.
A következő hetek gyakorlással mentek el. Sokat találkoztunk az EXO-val a közös dal és a tánc miatt. Időközben gyakoroltuk a részeket, amiket éneklünk és a táncot is közösen gyakoroltuk, hogy minél összeszokottabbak legyünk majd a színpadon. A görcs a gyomromban azonban nem múlt el, amikor Jong In-nal kellett táncolnom forgott velem a világ. Nem beszéltünk soha sem a tánc közben, de mindketten éreztük a másik elkötelezettségét és a tánc szeretetét. Ez az, amit nagyon tisztelek a fiúban, hogy képes mosolyogni miközben táncol, mert élvezi, és mert boldoggá teszi, hogy ezt csinálhatja, ez pedig engem is mosolygásra késztet. Nem tudok ellene tenni, de nem is akarok.
Aztán az igazgató rábólintott az előadásokra és most már különböző helyszíneken adtuk el a dalt és ahhoz eltáncoltuk a koreográfiát. A rajongók nagyon lelkesek voltak, főleg azoknál a részeknél, amikor a fiú és a lány egymással táncol, nem csak szinkronban egymással. Lenyűgöző volt látni azt a sok embert, akik elismerik a munkánkat és fizetnek azért, hogy lássanak minket.
- Jól vagy? – kérdeztem Kai-tól, egy kissé elvarázsoltnak tűnt. Forró volt az arca, de ezt betudtam a reflektorok és a tánc miatt kreált hőnek. Nekem is melegem volt, de Kai elég sápadtan nézett ki az egyik fellépés során. Ennek ellenére még mindig tökéletesen táncolt, így nem aggódtam. A tiltakozásának ellenére rávettem, hogy pihenjen le a hotel szobájában, sajnáltam mivel ezt a napot kaptuk a városnézésre, de nem úgy tűnt, mint aki kész várost nézni.
- Jézusom Kai, te lázas vagy. – mondtam, a tenyeremet a forró homlokára simítottam azután, miután nagy nehezen elértem, hogy feküdjön le pihenni. Készségesen hoztam vizes ruhát és cseréltem miután átvette a test hőjét. Innen már nem nagyon harcolt velem, ekkora már teljesen leterítette a láz. Én pedig akár egy aggódó anyuka őrködtem felette. Miért kötök ki mindig mellette? Mi lenne vele, ha nem lennék itt? Most lázasan nézelődne az utcákon addig, amíg össze nem esne, és halálra nem rémítené a tagokat. Sosem törődik magával. Mindig nekem kellett aggódnom helyette is. Ebben a pár percben, mintha lepergett volna előttem az együtt töltött időszakunk, akkor is ugyan ezeken rágódtam. Hát egy év alatt semmit sem változott?
Egész éjszaka vele voltam, az ágy végébe kuporogva aludtam el a földön ülve az ágyon támaszkodva a kezeimmel, amire a fejemet hajtottam. Mikor a beteg reggel mozgolódni kezdett engem is felkeltett a felületes álmomból, amikor felemeltem a fejem a párnaként használt kezeimről a nyakam nagyot reccsent a fájdalom szétterjedt az egész nyakamon, ezen túl sosem alszom el ilyen kényelmetlen pózban. Egy igazi kínszenvedés így kelni. – jegyeztem meg magamban.
- Hm, úgy látszik lement a lázad. – mondtam majd elvettem a homlokáról a kezem, hogy eltakarjam a számat ásítás közben. Úgy éreztem magam, minta egy percre sem hunytam volna le a szemem.
- Te egész éjszaka itt voltál? – nézett rám Jong In csillogó szemekkel, biztosan még a láz egyik mellékhatása. Tekintetét a földön lévő tálra vezette majd a feje mellé esett vizes rongyot vizslatta. – Úgy emlékszem azt mondtad nem kedvelsz. Még is mindig segítesz rajtam. – motyogta, hogy nem nézett közben a szemembe.
- Úgy van. Ezért légy hálás és csinálj reggelit. – tápászkodtam fel az ágy mellől és egy kényelmesebb széket választottam inkább ülőhelynek. Nem hittem volna, hogy Kai tényleg feláll és reggelit fog készíteni, de úgy tűnik még meg tud lepni engem. Úgy terveztem, hogy pihenek egy kicsit és a saját szobámba megyek, de muszáj voltam megvárni a rántottát, amit a fiú próbált meg össze katyvasztani a hiányosan felszerelt konyhában. Egymással szemben ültünk az ebédlőasztalnál Jong In az asztallap tetejére összekulcsolt kezekkel várta az ítéletemet, még én lassan a számhoz emeltem a villát. A színe sárga volt, az illata is hasonlított a tojáséra, így végül beleharaptam a készítménybe. Nem vártam, hogy jó lesz, de meglepően ehető volt.
- Ez egész jó. – dicsértem meg, és hogy nyomatékosítsam a mondandómat bekaptam még egy falatot.
Elmosolyodott, de hamarosan rendezte a vonásait. Azon gondolkodtam, hogy most mit mondjak neki, hogy ne álljon be a kínos csend, de ekkor az én csapatomból és az EXO-ből is emberek tűntek fel az ebédlőben.
- Hát ti? – adott hangot a meglepődöttségének az egyik lány, mire Kai-val kínosan összenéztünk. El akartam mondani, hogy Jong In lázas volt, de nem engedte. A fejével nemlegesen intett, én pedig bosszúsan reagáltam a mimikájára. Hiszen akkor most mit mondjak?
- Miért reggeliztek együtt? Ilyen jó lett a kapcsolatotok? – tette fel a kérdést Xiumin, ami majdnem nevetésre késztetett.
- Igen, annyira jóban lettünk, hogy egész éjszaka beszélgettünk. – adtam nevetségesen rossz választ. A többiek nem tudták erre hogyan reagáljanak így a témát be is fejeztük. Én végre eljutottam a szobámba ahol elkészültem. Összepakoltam az indulásra.
Felültünk a buszra, ahol 2 óra utazás várt még ránk. Mivel rosszul aludtam az éjjel, a buszút nagy részében álomra hajtottam a fejem. A fellépésünket az esti órákba tették, így amikor megérkeztünk mentünk el várost nézni, immár mindannyian. Néha lopva Jong In-ra pillantottam, hogy ellenőrizzem jól van-e. Néha sikerült is rajta kapnia, hogy őt nézem. Próbáltam elterelni a gondolataimat, ezért jól jött, amikor Kyung Soo csatlakozott hozzám a sétában és beszélgetésbe elegyedtünk. Egy idő után lemaradva a többiektől több boltba is benéztünk és különféle témákról beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam a társaságában. Az éjszakai fellépés is sikeresen végződött, nem voltak hibák a koreográfiában és Kai is képes volt teljes erőbedobással táncolni.
A szállodába visszaérkezve a külön szobámba vonultam be és társaságul pár sojus üveget vittem magammal.
×
- Már ha itt vagy, nem kérsz egy kicsit? – nyújtottam felé a sojus üveget. Még józan voltam, de a gondolataim kezdtek ködössé válni. Nagy meglepetésemre Jong In elfogadta a felé nyújtott szeszes italt, majd leült mellém a kanapénak támasztva a hátát. Középre rakta az italt és felváltva húztuk meg a tartalmát. A gátlásaink kezdtek feloldódni, ahogy az üveg tartalma egyre fogyóban volt. Majd azt még 3 másik üveg követte.

- Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire. – mondta részegen Kai, annyira nem volt magánál, hogy egy kicsit kibillenve az egyensúlyából az ölembe esett a feje.

2016. december 26., hétfő

5.Fejezet


5.Fejezet
A tenyerem izzadt a szívem pedig fénysebességgel száguldozott a mellkasomban. Jong In mellett álltam, a táncterem túloldalán pedig lazán elhelyezkedve a négy pár, akiknek most meg kell tanítanunk a táncot. Kicsit aggódom, hiszen ez olyan táncra sikerült, ahol figyelned kell a párodra és két emelés rész is található benne, nem is beszélve a majdnem folytonos érintkezést a párok között, ezzel pedig szerintem csak nekünk van problémánk, akik ezt kitaláltuk, de meg kellett felelnie a balladaszerű szerelmes számhoz.
A fiúk sorban leültek a tükrök elé, hiszen előbb a lányoknak kellett megtanítanom a részeket. A párossal kezdem, hiszen a fiúk is itt vannak, tehát azt tudjunk inkább gyakorolni az egyéni részt külön-külön is megtaníthatom.
- Először el kéne táncolnotok, hogy tudjuk, miről van szó. – szólalt meg Dol Mi. Én, pedig ha tudnék ölni a tekintetemmel már halott lenne. Eléggé ciki volt a próbákon is, nem kell, hogy még mindenki végig is nézze. Végül sajnos mindenki egyetértett az ötlettel, így amikor felcsendült a zene szembe kellett néznem Kai-val. Az idegességem egyre nőtt, amikor egymás felé sétáltunk. Behunytam a szemem, amikor mögém került, hátha ezzel kicsit átszellemülök. Ez csak egy tánc. – mondogattam magamnak. Követtem a tekintetemmel Kai kezeit, ahogy egyesével tette a vállamra őket, majd a lábammal egy fél kört írtam le miközben megfogtam a felém nyújtott kezét. Hátrafelé léptem, míg ő előre, egy forgást követően pedig szemben találtam magam vele. Bal keze a derekamon volt jobb kezével pedig végigsimított a hajamon. Ezt követte az a rész amikor Kai hátradöntött, majd végre meg kezdődött az egyénileg végrehajtott mozdulatsor. Kicsit hátrébb állt meg és ugyan azokat a mozdulatokat ismételtük el. Azt sem fogtam fel igazán, amikor az emelős rész következett, csak akkor, amikor már a levegőben voltam majd átfontam a lábaimmal a fiú derekát. Közelebb bújtam hozzá ő pedig megpörgetett a levegőben, olyan közel volt. A nyakunkon éreztük egymás lélegzetvételét. Ahogy elengedett a kinyújtott karjainkat v alakba helyeztük el majd ismét egyedül táncoltunk. A zene tovább ment, de mi megálltunk, elég volt a tánc első részletét megmutatni nekik egyelőre. A többiek tátott szájjal néztek ránk. Én hamar zavarba jöttem a tekintetektől, de ahogy láttam Kai is hasonló állapotban volt.
- Úristen! Ezt ti találtátok ki? Ez fantasztikusan jó! – lelkendezett elsőként Baek Hyun, majd a többiek is csatlakoztak hozzá. Miután a felettébb kínos beszélgetés véget ért, elkezdhettem megtanítani a lépéseket a lányoknak. Egyenként vettem őket elő, majd lépésről lépésre megmutattam nekik a táncot, majd mikor már úgy gondoltam, hogy egy részt gyakorolhatunk beálltam a fiút helyettesítve. Hiszen az EXO-s fiúknak jelenleg nem veszem hasznát, mivel Kai még nem került sorra, hogy megtanítsa. Felváltva tanítjuk a tagokat, ezért Dol Mi-t követően Kai Baek Hyun-t vette kezelésbe és elismételte a procedúrát, mint én. Mivel Kai nem állhatott be a lány helyére azt a szerepet is én helyettesítettem. Baek Hyun-nal nem volt olyan kínos, mivel őt inkább tekinthettem a diákomnak, aki most táncot tanul. Kai-val ez nem lehetséges, egyéb okok miatt. Baek Hyun felemelte a kezeit, mint egy balett lépésnél én pedig átbújtam a karjával alakított hurkon.
- Az ujjaidat tedd szét egy kicsit, amikor megfogod a csípőjét, hogy stabilan tudd tartani. Tartsd fel, majd engedd el egy kicsit, de a kezeidet tartsd a háta mögött, hogy ne essen le. – magyarázta Kai, míg a tanuló fiú félve tette meg a rá vonatkozó utasításokat. Ám elvesztette az egyensúlyát így mindketten elestünk.
- Úristen, jól vagy? – kérdeztem nevetve, közben pedig próbáltam lekászálódni róla.
- Ne haragudj. – simított végig bűnbánóan a vállamon. – Nem sérültél meg ugye?
- Ezt nekem kellene kérdeznem, végül is, én estem rád. – ráztam meg a fejem mosolyogva. Meg is könnyebbült a fiú, ám amikor a tánctanára megkeményedett alakjára pillantott azonnal alább hagyott a mosolya.
- Nagyon figyelj oda, ha ez a színpadon történik meg az egész gyakorlás a semmibe veszett és az előadás is. – szidta le az énekest, aki bőszen bólogatni kezdett. Végül nem gyakoroltuk el még egyszer, Kai azt mondta, hogy hagyjuk, így én következtem a következő lánnyal.
- Karolj át, majd mikor elengedlek, a lábaidat fond át a csípőmön jó erősen, nehogy eless. – adtam az instrukciókat, bár a Baek Hyun-nal való esésem után nem nagyon merte Ji Un megcsinálni az emelős részt.
- Jó, most eressz el. – nevettem el magam, amikor még mindig belém csimpaszkodott. Lehet nem a legnehezebb résszel kellett volna indítanunk. Mire mindenkin végigmentünk mindenki hulla fáradt lett. Azok között is mi ketten, mivel a dolog nagy része ránk hárult, tehát egész idő alatt táncolnunk kellett.
- Jaj, szegény csípőm. – panaszkodtam Dol Mi-nak, miközben az érintett testrészemet dörzsölgettem. Holnapra lehet egy kis lila folt fog ott keletkezni. Nem arra lett kitalálva, hogy mindenféle emberek itt nyomorgassák szegényt.
- Jaj de sajnállak. Borzalmas lehet, hogy ennyi pasi emelget téged. – kontrázott rá a lány szarkasztikusan, mire egy szemforgatással jutalmaztam. Nem találtam viccesnek, tényleg fáj, ha ennyire megragadják a csípődet. Na, majd meglátom, hogy ha eleget gyakorolnak mit fognak majd mondani.
Szerencsére másnap nem volt közös gyakorlás egy interview miatt, amire az EXO volt hivatalos. Így volt időm a lányokkal foglalkozni, hogy megtanítsam nekik az egyéni táncot. És a másik ok, amiért örültem ennek, hogy a csípőm jelenleg nem élt volna túl egy visszavágót. Késő estig bent voltunk, addig gyakoroltunk, amíg tökéletesre meg nem tudta csinálni mindenki.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Életvidám emberek, akik élvezik, amit csinálnak, még ha a tánc nem is mindegyik tag erőssége igyekszik, hogy egyre jobb lehessen. Emiatt pedig nagyon büszke vagyok rájuk.
×
Meglepődtem, amikor másnap reggel a lányokat a táncteremben találtam. Tudtommal nem beszéltünk meg újabb gyakorlást, így nem értettem mit keresnek itt.
- Mindig olyan korán bejössz gyakorolni úgy gondoltuk ez egyszer veled tartunk. – szólalt fel mosolyogva Dol Mi a csapat nevében, én pedig hatalmas ölelésbe vontam a csapatot. Elindítottam a zenét, én a lány között járkálva figyeltem a mozdulataikat, kijavítottam őket helyenként, de sok segítség már nem volt szükséges. Végül beálltam Ri Ta mögé, mint fiú és újból eltáncoltuk a koreográfiát. Időközben az EXO-s fiúk is megérkeztek és felsorakozva nézték, ahogy táncolunk. Mikor végeztünk beálltak közénk azok a tagok, akik részt vesznek a táncban, azok a tagok, akik nem pedig csak továbbra is figyeltek. Mivel 5 lány van a csapatomban velem együtt nem kerülhetett be a táncba az összes tag. Akik nem vesznek részt benne azok: Kyung Soo, Chan Yeol és Chen. Ők továbbra is a szoba szélében leülve nézték a gyakorlás.
Egy hetet vártunk még a dalszövegre, de végül Dol Mi és Baek Hyun összehozták azt is. 14-en zsúfolódtunk be egy kicsi szobába, hogy meghallgassuk, és amikor azok ketten elénekelték. Libabőrös lettem annyira szép szám született belőle. A dalszöveg pedig egy olyan szerelmes dal, ami egyáltalán nem tipikus. Nem szakítós, nem is a túlcsöpögős féle. A hangsúly arra terelődik, hogy mi lesz évek múlva, hogy gyerekeik lesznek és, hogy együtt lesznek, míg meg nem halnak. Akár a mesékben.
×
- Biztos nem lesz belőle baj, ha kipróbálom? – simítottam végig a szőke tincseimen, megszoktam, a paróka sötét szálait ezért furcsa volt takarás nélkül lenni. A Seven Season Entertainment előterében ácsorogtunk, U-Kwon pedig türelmesen végighallgatta a vészmadárkodásomat.
- Figyelj Ai, beszéltünk a menedzsereddel, beszéltünk az én menedzseremmel is. Mi volt a válasz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve miközben megragadta a vállaimat.
- Azt mondták, hogy próbáljam ki. – válaszoltam és bólintottam önmagamnak, hogy valóban nincs mitől tartanom. Minden engedélyt megkaptam arra, hogy egy napig a Block B körül legyeskedjek és belelássak az idolok és staffosok munkájába is egyaránt. A menedzser is azért bólintott rá, mert így tapasztalatot szerzek debüt előtt, hogy mi vár rám a későbbiekben. És ha valaki kérdezi, hol vagyok, azt mondja, hogy egy rám bízott feladaton dolgozom.
- Nem haragszol, ha itt magadra hagylak? A staffos tagok vezetője hamarosan itt lesz és elmagyarázza neked a dolgokat. – mosolygott felém bíztatóan én pedig csak bólogattam, hogy nyugodtan menjen a dolgára, így is több időt pocsékolt el a velem való veszekedéssel, mint kellett volna. A staffosok vezetőjét Soo Hyun-nak hívják és egy nagyon aranyos lány. Körbevezetett és minden zugban körbenézhettem ahol a staffosoknak belépése lehetett elmagyarázta mennyi fajta segítő létezik és azt is elmagyarázta, hogy a mai napon én melyik kategóriába fogok tartozni.
- Mint gondolom, tudod a Block B-hez vagy beosztva. Az lesz a feladatod, hogy segítsd őket, mivel a mai napjuk elég sűrű a feszített tempó miatt nagy szükség lesz rád, hogy a dolgok akadálymentesen és gyorsan történjenek. Gondolok ilyen apró dolgokra, hogy vizet viszel nekik, odaadod a ruháikat. Ezzel megkönnyíted a dolgukat, mivel nem nekik kell ezt mind keresgélni és így időt spórolunk. Érted?
- Igen. – helyeseltem nagy lelkesedéssel. Talán túlságosan is lelkes lettem, mivel Soo Hyun furán kezdett méregetni.
- Még valami. Ezt minden staffosnak elmondom, neked nem akartam mivel csak egy napig leszel itt, de végül csak szóbahozom. Nem tudom, hogy rajongó vagy-e vagy sem, de szeretném, ha természetesen viselkednél velük, és ami a legfontosabb, hogy ne tartsd fel őket feleslegesen. Ez most bunkón hangozhat, de remélem, érted miért mondom ezt.
- Persze, teljesen világos. Mindent meg fogok tenni, hogy hasznos legyek és a legjobb tudásom szerint végzem majd a munkát. - hajoltam meg és elmondtam a tipikus új dolgozó szöveget. Ennek ellenére mindent komolyan gondoltam, attól pedig nem kell félni, hogy elkap a fangirl láz, hiszen nap, mint nap idolokkal találkoztam az utóbbi időben. Még Jong In mellett is kibírtam, hogy ne szóljak be, amivel elárulhatnám magam, így úgy gondolom a Block B semmilyen hatást nem tud rám gyakorolni. Nem is beszélve arról a táncról, amit Kai-val kellett végigcsinálnom.
- Helyes. – mondta a nő megenyhült tekintettel, majd odavezetett a csapat öltözőjéhez. Nemes egyszerűséggel nyitott be én pedig abban a pillanatban eltakartam a szemem. Azért még sem kellene betörni egy fiúkkal teli öltözőbe.
- Ne legyél nyuszi. Semmi olyat nem fogsz látni, amit eddig még nem. – bíztatott kuncogva a staffos lány, amire ha lehet még inkább zavarba jöttem, de azért szorosan követtem Soo Hyun-t, be a szobába.
- Srácok bemutatnám az új staffos tagot, aki ma veletek lesz és segít nektek, fogadjátok szeretettel. Oh, tényleg, mi is a neved? – fordult hátra a nő. Most mit mondjak? Ai? Nem lehet az a színpadi nevem, de az eredeti nevemet sem akarom megosztani velük. Gyorsan ki kellene találnom egy nevet? Mit tegyek?
- Min Hye! – kiáltotta el magát Yoo Kwon és szorosan magához ölelt. Min Hye? Mi a franc?
- Áh, szóval Min Hye. Oh, várjunk csak, ti ismeritek egymást? – mutogatott ránk összezavarodottan Soo Hyun. A meglepődöttség csak úgy sütött a szemeiből, ami nem is olyan meglepő. Még én is teljesen lesokkolódtam.

- Régi barátok vagyunk. Egy iskolába jártunk mindig segített nekem a tanulásban. – magyarázkodott U-Kwon. Úgy adta el a hazugságát, hogy majdnem én is bedőltem neki, pedig én tudtam, hogy semmi közünk nem volt egymáshoz a hit the stage-s fellépésünk előtt. Végül Soo Hyun itt hagyott a tagokkal, én pedig illedelmesen bemutatkoztam a U-Kwon által kreált névvel. 

4.Fejezet


4.Fejezet
- 3, 2, 1. – számoltam vissza, miközben beálltam a kezdő pozícióba. A dal elindult én pedig megkezdtem a táncot. Yoo Kwon hamarosan becsatlakozott és már együtt alakítottuk a mozdulatokat még nem volt tökéletes az összhang, de éreztem, hogy jó úton haladunk afelé. Az ezt következő mozdulatsor után a koreográfia szerint Kwon megforgatott a tengelyem körül majd átkaroltam a nyakát miközben megpördült velem a levegőben. Az intenzív gyakorlástól a szapora lélegzetvételeink betöltötték a próbatermet. Mikor észbe kaptunk már 9 szempár bámult ránk én pedig még mindig U-Kwon karjai közt voltam. Zavarba jöttem a figyelő tekintetektől így elsőként a táncpartnerem szólalt meg.
- Próbátok lesz? Ne haragudjatok, azt hittük nem lesznek utánunk, még gyakorolni akartunk egy kicsit. – szabadkozott a furcsálló tekintetek kereszttüze alatt, de egyáltalán nem volt zavarban, ellenben velem.
- Mire gyakoroltok? – kérdezte barátságosan Lay, a többi fiú pedig elkezdte lepakolni a cuccait. A tekintetemmel szándékosan kikerültem Jong In-t, nem akartam ennél is zavarba ejtőbb helyzetet.
- A Hit the Stage-n fogunk fellépni hamarosan, de eddig nem nagyon volt időnk gyakorolni. – szólaltam meg végül én. Magamat is megleptem vele milyen gördülékenyen jöttek a szavak. A partneremmel összepakoltuk a cuccainkat és hagytuk, hogy az EXO birtokba vegye a tánctermet. Kíváncsiságból fél szemmel Kai-ra sandítottam, aki már is elkezdte a bemelegítést. Miért is hittem egy pillanatra is, hogy érdekli, kivel táncolok? A Block B énekesével elhagytuk a termet és eldöntöttük, hogy együtt vacsorázunk. A pletykákkal ellentétben szerintem Yoo Kwon egy nagyon rendes fickó így nem okoz gondot vele dolgozni, sőt felszabadulás. Jong In-nel pont az a probléma, hogy nem jövünk ki egymással, ezért nem tudunk összedolgozni, pedig a tánc kitalálásával, is foglalkoznunk kellene lassan, de ahhoz képest még egyszer sem tudtunk bemenni a táncterembe, hogy ötleteljünk. Aznap mikor egyedül lettünk hagyva a táncteremben minden szó nélkül lelépett. Elhiszem, hogy nem akar velem dolgozni, de még sem szállhat szembe a SM-mel. Ők pedig minket egy csoportba osztottak be hogy a táncért feleljünk.
- Valami baj van? Csak nem a tánctermes dolog? – kérdezett rá U-Kwon, mire megráztam a fejem és rámosolyogtam, próbáltam elhessegetni magamtól a nem rég felgyülemlett idegességemet. Ezt hozza ki belőlem az a fiú már a gondolatával is.
- Az tény, hogy elég rossz pillanatban nyitottak be, de nincs bűntudatom miatta vagy ilyesmi. Nem csináltunk semmit, szóval semmi okom nincs rá. – magyarázkodtam, bár amerre terelődött a téma kicsit érzékenyen érintett.
- Teljesen igazad van. – nyugtatott meg és kedvesen rám mosolygott, hogy enyhítsen a kislányos zavaromon. – Holnap reggel összehozhatnánk egy próbát, hogy kitaláljuk hogyan tovább. A tánc első fele ugyan meg van, de még mindig nincs koreográfiánk 2 percre. – tanakodott miközben a szájába gyömöszölt egy kis tésztát a zöldséges leveséből.
- Egyetértek, már csak 2 hetünk van a fellépésig. – helyeseltem. Annyira azért nem aggódtam, mint tűnhetett, bíztam U-Kwon-ban és hittem abban, hogy nagyon hamar össze tudunk dobni valami látványos kis táncot. Persze azért nem vehetem könnyűszerrel.  Számára fontos ez a fellépés, hiszen mindenképpen tovább akar jutni, így nekem is mindent bele kell adnom, hogy a legjobb formámat nyújtsam.
- Még egyszer ne haragudj, hogy ilyenre kértelek ilyen rövid időkorláttal. De azért örülök, hogy együtt dolgozhatunk. – szabadkozott két falat között. Én is lenyeltem a levesem maradékát, hogy válaszolhassak.
- Ugyan már. Nem tehetsz arról, hogy a partnered lesérült. Én pedig szívesen segítek neked, szeretek veled dolgozni. – mondtam őszintén, ami hatalmas mosolyra késztette az idolt.
- Kérnék tőled egy szívességet, viszont ha nem bánnád. – kezdtem bele zavartan, a fiú ellenben bólintott, hogy nyugodtan folytassam. Mivel az SM falain kívül is találkoztunk akárcsak most nem vettem fel a maszkomat, azzal magamra vontam volna a figyelmet. Tehát a befutott idol ismeri, a valódi kinézetemet ez pedig nyugtalansággal tölt el. Nem nézem ki belőle, hogy kiírja twitterre, de azért szeretném megerősíteni, hogy bízhatok-e benne. – Tudod a bandámmal az SM-hez úgy léptünk be, hogy a személyazonosságunk titokban maradhatott, tehát mindenki csak a művészneveinket ismeri és a parókás állarcos lányokat. Szeretném, hogy ha titokban tartanád, ki vagyok a cég falain belül és kívül is.
- Akkor ez legyen a mi közös titkunk. – mosolygott a férfi majd jelképesen lakatott tett a szájára és eldobta a kulcsot. A paródiája megnevetett. – Mivel én tudom egy titkodat ezért én is elárulok neked valamit holnap. Bemegyek hozzád az SM-hez és elviszlek valahova, ha nem bánod.
- Nincs programom tudtommal. – tájékoztattam.
- Szuper. – csapta össze a tenyereit jókedvűen, majd intett a pincérnek, hogy felvennénk a számlát. Tiltakoztam, hogy a fiú fizesse a vacsorámat, de végül az ő makacssága nyert és a pincér türelmetlenkedése. Elköszöntünk egymástól az étterem előtt. Mikor kiléptünk az ajtón már baseballsapkában és maszkban váltunk el, mivel engem senki sem ismer, így nekem nem kellett álcázással bajlódnom, neki viszont igen. Meg is jegyezte még utoljára, hogy a titkom biztonságban van, majd elhajtott a kocsijával én pedig fogtam egy taxit.
×
A menedzser másnap reggel eljött értem, hogy bevigyen az SM Entertainment-hez és míg a kocsiban ültünk megkérdezte tőlem mit tervezek a mai napra. Elmondtam neki a U-Kwon-nal való gyakorlást terveztem és azt, hogy azután elmegyünk valahova. Nem volt ellenvetése, csak figyelmeztetett, hogy vigyázzak, amikor valamelyik idollal az SM épületén kívülre megyek, hiszen így én is könnyen lebukhatok, ha nem vigyázok. Tudomásul is vettem és nem is akartam kockáztatni semmit. De az sem megoldás, ha nem megyek sehova. Ahogy beígértük a táncteremben gyakoroltunk és nagyjából összeállítottuk a koreográfiát a tovább 2 percre. Lefürödtünk és felfrissítettük magunkat azután indultunk el Yoo Kwon kocsijával a helyre, amit mutatni akart nekem. Meglepődtem, amikor a Seven Seasons Entertainment kapujában találtam magam. Mit akar mutatni a saját ügynökségénél? Egy percig elbizonytalanodtam. Beléphetek oda úgy, hogy más ügynökséghez tartozom? Yoo Kwon is megláthatta rajtam a kétségek jeleit, mivel belém karolt és úgy vonszolt be az épületbe, ezek után már magamtól követtem a fiút. Még az SM-ben sem ismerem ki jól magam, így ha egyedül lennék, biztosan eltévednék ezért ügyeltem arra, hogy ne tévesszem szem elől a vöröses fürtökkel ellátott fiút. Haladtunk az emeleteken, míg nem elérkeztünk egy szobához, amibe benyitott. Egy stúdiószobának tűnt, teljesen úgy volt berendezve, mint az SM-nél. U-Kwon elvett a sarokban felállított gitárok közül egyet, majd játszani kezdet rajta pár akkordot. Én helyet foglaltam az egyik fotelban és figyeltem a fiút. Levettem a maszkomat, itt bent nem volt rá szükségem. A fiú a húrok lefogása mellett énekelni is elkezdett. Egy dallamos számot játszott el, egyáltalán nem találtam ismerősnek, így biztos, hogy eddig még nem hallottam ezt a dalt. A szövege arról szólt, hogy az emberek állarcokban járnak és elrejtik a valódi tulajdonságaikat. Néha nehéz volt nem személyesre venni a szöveget és nem hozni párhuzamba a jelen helyzetemmel. Fantasztikus szám volt. Mikor az utolsó hang is elhalt akkor szólalt meg:
- Ez az én titkom. Én írtam ezt a dalt és te vagy az első, akinek ezt megmutattam. – árulta el. Félve nézett fel rám, bizonyára a reakcióm miatt lett ideges. Kíváncsi mit szólok hozzá és attól tart, hogy esetleg nem tetszett. Széles mosolyra húzom a számat és tapsolni kezdek.
- Nem hiszem el, hogy ez az első saját dalod. Olyan mintha már ezer éve ezzel foglalkoznál. Had hallgassam meg még egyszer. – kértem. A fiú gitárral a kezében kifújta, a bent tartott levegőt, majd újra eljátszotta nekem a dalt. Remek dal volt, nem volt szomorú hangzata, pörgős dallam volt, a szöveg pedig tele volt tartalommal. Teljesen lenyűgözött. Nagyon jól esik, hogy egy ilyen dolgot megosztott velem, nem kis bátorságra lehetett szüksége. Még is csak a féltve őrzött dalát énekelte el nekem kétszer is.
- Mostantól akár lehetnénk legjobb barátok is. Ismerjük egymás titkait. – hozta fel a témát a fiú, miután letette a hangszerét.
- Éppen ezért sose vesszünk össze, hogy a titkaink biztonságban legyenek. – helyeseltem, mire a fiú is hevesen bólogatott. Sokkal felszabadultabbnak nézett ki, biztos örül annak, hogy végre valaki meghallgatta a dalát és jó visszajelzéssel fogadta. Még ha nem is vagyok szakértő, fülem nekem is van.
- Ha akarnál, se tudnál most már levakarni magadról, barátom. – mondta mosolyogva és összekócolta a hajamat.
- Akkor mostantól, hogy hívjalak? – kérdeztem.
- Az Oppa-t hanyagoljuk, nem vagyunk testvérek se szerelmesek. Mit szólsz ha hyung-nak hívnánk a másikat?
- Hyung? De én lány vagyok nem igazán helyes nyelvtanilag. De tetszik. – bólogattam. Mindketten a másik számához azt a nevet írtuk be, hogy a „legjobb Hyung” így ha hívjuk a másikat ez fog villogni a képernyőn.
Az idő gyorsan eltelt, U-Kwon-nak próbálnia kellett a csapatával így én visszamentem az SM-be. 
×
- Hogy van a lábad? – kérdeztem.
- Jól. – válaszolt tömören, miközben a telefonján kapcsolgatta a bemelegítéshez használható zenéket. Miután visszatértem az SM-hez a menedzser letámadott, hogy menjek le a próbaterembe és barátkozzak meg Kai-val. Azt is hozzátette, hogy jó lenne, ha körvonalazódna bennünk már egy koreográfia.
- Az összes számotokra tudom a táncot, tehát használhatjuk azt is bemelegítésnek. – szólaltam meg végül, amikor észrevettem a tanácstalanságát. Látszott rajta, hogy meglepődik, de végül elindította az egyik számukat, aminek a Call me baby volt a neve. A formációkat nem tartottuk be, végig egymás mellett táncoltunk és egyénileg hajtottuk végre a mozdulatokat. Van egy rész a táncban ahol nem tökéletes a mozdulatsorom összekapcsolása a refrén előtti soroknál és ezt Kai is észrevette. Anélkül kezdte el nekem megmutatni lassan a lépéseket, hogy felfogta volna, ezzel segíteni akar nekem. Hamar kapcsoltam és ugyan olyan tempóban megismételtem párszor. A varázs viszont hamar tovaszállt és ismét ugyan olyan bunkó lett, mint volt. Gyerekes. Ennél gyerekesebb férfit még nem láttam. Nem kérem, hogy szeressen, de a munkában félre kéne tennie az előítéleteit vagy bármit, amit gondol rólam. Nem is beszélve, hogy ő hagyott el engem, nekem minden okom meg van, hogy utáljam őt, még is én vagyok a türelmesebb vele.
- Még a szám sincs, kész nem értem miért kell akkor gyakorolnunk. – panaszkodtam, csak később jöttem rá, hogy ez a mondat hangosan is kicsúszott a számon. Megigazítottam a maszkomat majd a feszültség levezetése képen elkezdtem mozogni és hagytam, hogy az érzéseim elragadjanak és csak random alakítottam a fejemben megfogalmazódott lépéseket. A tükörben figyeltem a mozdulatok tisztaságára, de fél szememmel Jong In-t vizslattam. Nehéz elhinni, hogy az az idő is eljött, amikor nem én figyelem őt tánc közben. Vajon az érzéseim is megváltoztak? Azt hajtogatom, hogy utálom, de még is segítettem neki, amikor elesett tánc közben. Józanul gondolkodva ott kellett volna hagynom és hazamennem. Még sem tettem meg, persze ezt foghatjuk a kötelességtudatomra. A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolataimból, D.O neve villant a képernyőn, kérdő tekintettel meredtem a készülékre, de végül felvettem.
- Szia. – köszöntem.
- Szia! Jong In-nel szeretnék beszélni, úgy tudom, együtt gyakoroltok.
- Igen, de miért nem hívod a mobilján?
- Ilyenkor hívhatom, de amint belép, a táncterembe teljesen elérhetetlenné válik. – bosszankodott a fiú, mire elmosolyodtam.
- Kim Jong In-t keresik telefonon. – mondtam hivatalosan, majd átnyújtottam neki a telefonomat.
- Kyung Soo? .. Igen.. miért? ..igen, megyünk. – telefonálás közben bólogatott arra a kocsi díszre emlékeztetett. Meg is van, bólogató kiskutya!
- Hova mész? – kérdeztem, mikor visszavettem a készüléket tőle.

- Te is jössz, a dalról van szó. Most kapjuk meg a dallamot, amire majd építenünk kellesz a táncot. – magyarázta és összeszedte a cuccait, követtem a példáját és én is összeszedtem a holmimat. 

3.Fejezet


3.Fejezet
Az éjszakámat álmatlanul hánykódva töltöttem el a lakásomban. Másnap reggel pedig olyan fáradtnak éreztem magam, mint aki hetek óta nem aludt 5 óránál többet. Kisomfordálva a konyhámba két kávéadagot összeöntve készítettem el az energia bombámat, hogy nyitva tudjam tartani a szemem a nap hátralevő igen hosszú részében. Az igazgató azt kérte tőlünk, hogy kezdjünk el gondolkodni az első dalunkon. Ha elég jóra írjuk meg, akkor még a debütáláshoz is felhasználhatjuk, de ha nem sikerül egy valaki más által írt számot kellesz felénekelnünk, ezt az opciót pedig senki sem akarta a csapatban. Ennek a tehernek az oroszlánrésze pedig Jin Soo-nak jutott ki, mivel közülünk ő az, aki korábban is eszkábált dalokat, ebben az esetben nem nagyon tudunk segíteni neki, csak is támogatni tudjuk. Ami számomra meglepő volt, hogy a menedzser maga akart velem négyszemközt beszélni és a nap folyamán meg is keresett, míg az épületben lézengtem. Leültünk az irodájában és feszített figyelemmel vártam, hogy előálljon egy okkal, amiért hivatott. Elmondta nekem a körítést, miszerint úgy sincs jobb dolgom jelenleg, elvállalhatnék egy egyéni munkát, amit nem rég ajánlottak fel a cégnek és engem találtak rá a legalkalmasabbnak. Érdeklődve hallgattam a részleteket, de egy kicsit megijedtem, amikor szóba került a fotózás szó.
- Bizonyára nem ismeretlen neked az EXO énekese D.O Kyung Soo neve. Vele kellene dolgoznod egy nap erejéig egy fotósorozat keretében. A koncepció az ősz és az őszi kollekcióhoz keresett idolokat a Vogue magazin. Rád gondoltunk, de rajtad áll, hogy elfogadod-e az ajánlatot.
- Miféle képekről lenne szó? – érdeklődtem.
- Semmi zavarba ejtőt nem kell csinálnod ettől, nem kell tartanod.
Rábólintottam. Még mondott nekem pár információt a helyszínről valamint megnevezte a napot, amikor ez az egész megrendezésre kerül. Meglepően közeli dátum volt. Aláírtam a kinyomtatott szerződést, majd meghajolva távoztam. Csatlakoztam Dol Mi-hez a büfében és elmeséltem neki miért hivatott a menedzser.
- Nagyon büszke vagyok rád! Azt gondoltam volna, hogy tőből visszautasítod a felkérést. – veregetett vállon a lány, mire én arrébb húzódtam, hogy ne tudjon tovább ütögetni. Belekortyoltam a poharamba, Dol Mi pedig elkezdte rágni a félig otthagyott szendvicsét.
- Miből gondolod, hogy egyből visszautasítom?
- Igaz, most D.O-ról van szó. Csak Kai-t utasítanád vissza. – koppintott a fejére a lány, mintha valami fontos dolgot kevert volna össze. A mondat hatására félrenyeltem a kortyolgatott vizet és kikerekedett szemekkel bámultam a barátnőmre. Valóban azt hallottam, amit mondott?
- Még is miből gondolod ezt? – kérdeztem hisztérikusan. Nem úgy tűnt, mint aki találgat, úgy mondta, hogy a mondat telibe találjon, bele a közepébe.
- Szívem. – tette a kezét a vállamra és lesajnálóan pislogott párat, mintha valami nagyon egyszerű és érthető dolgot kellene elmagyaráznia. – Mindenkit emberszámba veszel Kai-n kívül, ergo nagyon hülyének kell lenni, hogy ne tűnjön ez fel. Főleg a legjobb barátnődnek. Csak azt nem tudom mivel ártott neked szerencsétlen.
- Ne folyj bele olyan dolgokba, amit nem érthetsz meg. – közöltem vele szárazon. Mit tudsz te? Állítólag a legjobb barátnőm vagy, az én pártomon kellene állnod nem pedig Jong In-t szegénykézni. Minden további szó nélkül felálltam, amit a barátnőm furcsa pillantásokkal jutalmazott azonban túlságosan felhúztam magam, hogy érdekeljen. Miért vagyok ilyen ingerlékeny, ha róla van szó? Miért nem tudok egyszerűen közömbösséget érezni iránta? Gyűlölöm, amiért még mindig befolyásolja az életemet.
×
A napokban nem hozta fel a témát Dol Mi amiért hálás voltam. Nem szeretek rossz viszonyban lenni vele, de ha Jong In-ról van szó, nem tudom magamban tartani a véleményem. A táncterembe vonultam, hogy táncoljak egy kicsit, talán az valamiképpen feloldja a feszültséget bennem. De minden átkozott terem, minden átkozott mozdulat rá emlékeztet. Mintha képtelen lennék szabadulni tőle és ez az érzés minduntalan fojtogat. Miután az órára pillantottam egyszer csak bevillant, hogy ma kell mennem a fotózásra, én pedig még mindig az SM tánctermében állok izzadtan. Villám gyorsan kapartam össze a cuccaimat és fogtam egy taxit, hogy minél előbb hazaérhessek. Lezuhanyoztam és felöltöztem egy átlagos öltözetbe, az idő is ott volt, szóval alig lettem kész mikor a menedzser megnyomta a lakáshoz tartozó csengőt, de pont belefértem az időbe hála annak, hogy sminkelnem vagy a hajammal nem kellett foglalkozzak.
A menedzsernek egy ezüstszínű autója állt kint, így ő vitt el engem a fotózás helyszínére. Mivel nem a szabadban tartjuk, hanem a négy fal között ezért egy fotóstúdiónál szálltunk ki. Lenyűgözött az építmény mérete, de kellett is ennyi hely, hiszen sok teret vesz igénybe egy ilyen helyszín felállítása. Nagyon újnak éreztem magam ezért idegességemben az ujjaimat tördelve haladtam szorosan a menedzser széles háta mögött. Hogy őszinte legyek ötletem sincs, mit kellene itt produkálnom. Tudják, hogy kezdő vagyok igaz? Remélem nincsenek nagy elvárások az irányomban. Amint beértünk a dolgok sűrűjébe ki sem láttam a sok sürgölődő stábtagtól. Az én felkészítésemmel megbízottak pedig azonnal megkezdték a munkálatokat. Először a hajamat oldották meg. Levették a parókát majd egy ahhoz hasonlóval tértek vissza. A fodrász még felfogta az eredeti szőke hajamat majd gondosan elhelyezte rajta a műhajat. Ügyelt arra, hogy tökéletesen természetesnek tűnjön. Ezek után egy halvány sminket kaptam és végül csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a ruhát, amit adtak és a maszkomat. Több furcsa pillantást kapok mindegyes nap az állarc miatt, de már egészen megszoktam. Nagyon tetszettek azok az őszi darabok, amik a kezem ügyébe kerültek szóval jól éreztem magam bennük. Már csak magával a fotózással voltak kisebb nagyobb problémáim.
Az egyik staff-os tag azt mondta, hogy a kezdésig ismerkedjek meg a másik féllel mivel még 10 perc áll rendelkezésemre. Azt is elmondta, hogy ezzel megkönnyítem a dolgom, hiszen könnyebben dolgozol egy olyan személlyel, akit szimpatikusnak vélsz. Ezzel egyet is értettem. Mikor kiléptem az öltözőből meg is láttam az említett személyt, ahogy teljes harci szerelésben várakozik az egyik kanapén.
- Örülök a találkozásnak, Ai vagyok. – mutatkoztam be, mikor a fiú látótávolságába értem ő pedig viszonozta a gesztusomat. Összeszorítottam a remegő kezeimet és próbáltam kevésbé idegesnek tűnni, amikor helyet foglaltam mellette a kanapén.
- Ne izgulj annyira. Majd én segítek neked, hiszen ez az első fotózásod. Csak annyi a dolgod, hogy élvezd egy kicsit. – nyugtatott, majd ujjaival mosolyt varázsolt az arcára, amitől jobb kedvem lett.
- Mire kell számítanom?
- Hát, mivel ez egy címlapfotózás ezért valószínűleg képeken lesz, illusztrálva hogyan kell pózolnunk. Csak azt kellesz tenned, amit látsz. – avatott be. Teljes testével felém fordult és megnyugtatóan mosolygott miközben elsorolta a tudnivalókat. Eddig nem láttam belőle túl sokat, de kedves embernek tűnt. Miután ezeket megtudtam inkább arra koncentráltunk a fennmaradó 5 percben, hogy jobban megismerjük egymást. Ezzel együtt a beszélgetés a díjátadón nyújtott előadásunkra is kitért valamint az EXO munkásságára is, amit az ő szájából érdekesnek találtam. Jong In sosem mesélt nekem a munkájáról, míg együtt voltuk, nem igazán volt beszédtéma így nem is nagyon tudtam semmit arról, amit átélt a fiúkkal. Kyung Soo vicces történeteket is mesélt nekem, amitől sokkal felszabadultabb lettem és egy percre teljesen elfelejtettem, hogy nem sokára ki kell állnom a kamera elé.
Viszont az a pillanat is elérkezett. Ahogy Kyung Soo mondta korábban valóban meg kellett néznünk 3 képet és azt hasonlóan lemintázni. Az elején azonban még csak rutin fotók voltak, csak egymás mellett kellett állnunk és a kamerába néznünk. Nem volt nagy ördöngösség. Aztán a következő szintre léptünk és már meg kellett fognunk egymás kezét. Azt hittem jobban fogok izgulni, de valóban segített az, hogy nem ebben a pillanatban kellett szembesülnöm a fiúval. Sokat segített, hogy előtte beszélgettünk. Egyáltalán nem éreztem cikinek az egészet. Ahogy telt az idő egyre jobban egymáshoz szoktunk, hiszen egész nap tartott a fotózás. Mindketten kezdtünk önmagunk lenni a másik előtt és mindkettőnkből előjött az a gonosz csipkelődő természet, de egyikünk sem sértődött meg egy-egy beszóláson. Úgy éreztem, hogy valóban egy hullámhosszon vagyunk. A végére nagyon elfáradtunk, mielőtt még elhagytuk volna a helyszínt, vagy is én elhagytam volna, mivel Kyung Soo volt olyan kedves és meg várt, míg értem jött a menedzser, addig is egy kicsit tovább beszélgettünk és a búcsú pillanatában végül telefonszámot is cseréltünk.
A Dormban lelkesen meséltem el mindent a napomról a lányoknak, akik olvadozva hallgatták az EXO-s fiúról szóló beszámolómat és végül azt is megemlítettem, hogy meg van a száma. Erre még ők sem számítottak.
Másnap összefutottunk a büfében az SM épületében így közös megegyezés alapján tartottunk egy közös ebédet. Ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedveltem Kyung Soo-t. Sosem gondoltam volna, hogy valaha jóban leszek bármelyik EXO-s taggal is, Kai után. De D.O minden várakozásomat felülmúlta. Kyung Soo az egyik filmjéről beszélt, aminek nemrég ért véget a forgatása és megosztott velem pár vicces sztorit. Mindketten hangosan felnevetünk, amikor valaki megszólította D.O-t. Mikor hátranézek a szemem előtt az egész EXO közelít felém és ebben a társaságban Kai is benne van. Baekhyun hevesen integet, amire D.O csak szemforgatással válaszol. Kezdtem pánikba esni, felálltam az asztaltól és szabadkozások közepette eliszkoltam mielőtt még a többi tag a közelembe ért volna. Még nem állok készen ennyi fiút megismerni. Bőven elég nekem egyelőre egy is. Mivel Chanyeol volt hozzám a legközelebb ezért kénytelen voltam köszönni neki, amit viszonzott is, de leléptem mielőtt még beszélgetés kezdődhetett volna. Próbáltam lecsillapítani a hevesen dobogó szívemet, ez nagyon meleg helyzet volt. Nincs problémám a többi fiúval a bandából, de fogalmam sincs, mire számítsak tőlük. Megvártam, míg elmennek és csak azután kommandóztam ki a helyiségből.
A stúdiószobába igyekeztem, hogy csatlakozzam a lányokhoz, amikor az EXO tagok hangját véltem felismerni a közeledő zajforrásban. Egyre hangosabban hallottam a nevetésüket. Jobbra és ballra tekintgettem Dol Mi pedig pont abban a szent percben sétált elém a folyosón. Mielőtt bármit is mondhatott volna berántottam a jobb oldalamon lévő raktárba és csendre intettem. Kérdő tekintete szinte lyukat vájt a mellkasomba én viszont a kinti zajokat figyeltem.
- Nincs semmi baja veletek, egyszerűen csak félénk és nem ismer titeket ezért rohant el. – magyarázta Kyung Soo. Ezek most rólam beszélnek?
- Hol találkoztál vele, hogy ilyen jóban vagytok? – tette fel a kérdést Baekhyun hangja, magát az arcát csak elképzelni tudtam a csukott ajtó miatt.
- Tegnap együtt voltunk a fotózáson.
- És láttad az arcát? Kíváncsi vagyok, hogy néz ki a maszk nélkül. – szólalt meg most Xiumin, ha jól ismerem a hangját. A csapat zaja viszont már egészen messze hallatszott így kimerészkedtem a folyosóra. Dol Mi pedig végre hangot adhatott a nem értésének.
- Mi a franc folyik itt? Miért is bujkálsz az EXO elöl? A legfontosabb pedig, hogy mióta vagy te az EXO beszédtémája? – csípőre tett kézzel várta a választ, amit én meg is adtam neki. Persze minden olyan fontos információt miszerint régen kapcsolatom volt az egyik taggal nyilván nem említettem meg.
×
Bár tudtam, hogy nagy az esély arra, hogy ismét összefussak Kai-val még is bent maradtam késő estig, hogy zongorázzak, mint azon a napon is, amikor felborította a seprűt és így észrevettem. A D.O-val kötött barátságom örömére most hanyagoltam Kelly Clarkson-t és valami vidámabb dallamot vettem elő. Jó érzés, hogy szereztem egy barátot. Ellenben hamar kifogytam a vidám dallamokból és úgy döntöttem, hogy ideje hazamennem. Mikor a recepció mellett haladtam el, ami ebben az időben természetesen már üres volt, a fülemet megütötte a halk zene. Végül is, ő is meglesett engem a múltkor, miért ne adhatnám neki vissza. – futott át az agyamon a gondolat és a lábam magától útnak indult. Le a hosszú lépcsősoron, ahogy közelebb értem a próbatermekhez egyre hangosabb lett a zene és már kezdtem részleteket kivenni a szövegből. Bekukucskáltam a terembe és láttam, ahogy Jong In táncol. Pont úgy, ahogy az emlékeimben él. Mikor táncol, semmi más nem érdekli, azt sem venné észre, ha most besétálnék, az ajtón annyira elvan a kis világában. Pár percig még figyeltem a kecses mozdulatokat, majd hátat fordítottam a teremnek. Ideje volt, hogy tényleg haza menjek. Pár lépést tettem meg a lépcsők irányába, amikor hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Ijedten fordultam vissza az üveghez, hogy megnézzem mi történt. Jong In a földön ült és zihálva vette a levegőt. Egy darabig mozdulatlanul tartotta ugyan azt a pózt, de amikor próbált felállni a jobb lábára eltorzult az arca. Nem kiáltott fel, de látszott rajta, hogy fáj neki. Eltört? Vagy kificamította? Miért próbál még így is táncolni? Pihennie kéne, nem megerőltetni magát. Miután ráeszméltem, hogy tulajdonképpen most azért a fiúért aggódom, aki összetörte a szívemet. Díjat érdemelnék. A legnagyobb bolond címmel. Nem bírtam tovább nézni, ahogy feláll és gyakorol, amíg újból elég rosszul nem lép, hogy a földön kössön ki. Mindig csak a bohókás Jong In-t láttam, aki élvezi a táncot. Sosem gondoltam bele, hogy valójában min megy keresztül, hogy azokat a táncokat ilyen jól előadja. A későesti gyakorlások és most ez is. Mikor újból hallottam, ahogy a földre rogy össze nem bírtam tovább idegekkel és minden gondolkodás nélkül rontottam be a terembe. Olyan zajt csaptam az ajtó kinyitásával, hogy az lett volna a csoda, ha nem néz fel. Nagyon jól tudtam, hogy minden teremben kell lennie elsősegély készletnek ezért bőszen keresgélni kezdtem majd mikor odaértem Kai-hoz leguggoltam, hogy egy szintben legyünk.
- Mutasd. – parancsoltam rá. Nem ellenkezett, még sokkban volt, hogy mit keresek itt. Vagy az sokkolta le, hogy valaki először látta a gyakorlásának szenvedéseit. A bokája kiugrott a helyéről, biztosan maga alá csavarodott a lába, amikor elesett. Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, nem súlyos sérülés, magától is rendbe jön, de azért piszkosul fájhat. A dobozból elővettem egy köteg fáslit és elkezdtem mumifikálni a bokáját.
- Fel tudsz állni? – kérdeztem, sokkal lágyabb volt a hangom, mint szerettem volna. Sután bólintott. Amikor a fájós lábát is letette a talajra újra megingott, de én elég gyorsan utánakaptam, hogy ne essen el megint.
- Szerencséd, hogy sokáig gyakoroltam ma. Elment az eszed? És mit csinálsz, ha nem vagyok itt? – a hangom számon kérő volt, mintha bármivel is tartozna nekem. Kezdtem egyre jobban összezavarodni. Fogalmam sincs, miért viselkedem így. De azt is tudom, hogy csak úgy nem tudtam volna elsétálni mellette, amikor fájdalmai vannak. Legyen az Jong In, Teréz anya vagy egy ismeretlen.
Jong In lehajtott fejjel állt mellettem még mindig belé voltam karolva, hogy stabilan tartsam. A haja belelógott a szemébe, automatikusan odanyúltam, hogy kisöpörjem onnan. Nehéz ellenállni a régi megszokás hatalmának. – Elvitte a cica a nyelved? Vagy talán nem érted a koreait? – kérdezgettem tovább.
- Ki vagy te, hogy prédikálj nekem? – hangja fölényes volt. Sosem hallottam még így beszélni, az állam a földet súrolta a meglepettségtől. De azt is tudtam, hogy valójában igaza van. Semmi jogom nem volt hozzá, hogy kioktassam. Attól függetlenül nem hagyom szó nélkül.
- Moderáld magad Kim Jong In, mert nem akarlak itt hagyni, de ha így folytatod, akkor megfordulok és elmegyek. – olyan idegenül hangzott a számból a neve, míg régen szinte énekelve ejtettem ki a szótagokat, most szinte köptem a szavakat. Hihetetlen mennyi minden változhat meg egy röpke év alatt.
- Senki sem kért arra, hogy segíts. – vágott vissza és próbált kiszabadulni a tartásomból.
- Az isten szerelmére maradj nyugton. Nem kell, hogy kedvelj. Hogy őszinte legyek, én, nem kedvellek. De akkor sem hagylak itt. Nem megyek el, amikor tudom, hogy segíthetek. Ha a férfijúi büszkeségedet félted, akkor biztosítalak, hogy ami itt történt köztünk marad. És most arra kérlek, hogy fogd be.
Nagyon lassan tudtunk haladni felfelé a lépcsőn. Míg felértünk egy szót sem szóltunk egymáshoz. Jong In is csak annyira támaszkodott rám, amennyire muszáj volt. Hívtam neki egy taxit, de mielőtt még beszállt volna odaköpött egy köszönömöt.
- Ezt meg sem hallottam. Majd akkor mondj ilyet, ha komolyan is gondolod. – e szavakkal búcsúztam tőle és kissé sem diszkréten rácsaptam a taxi ajtaját.
×
Az azt követő napokban nem mentem be a céghez inkább otthon tengettem a napjaimat arra hivatkozva, hogy otthoni környezetben sokkal jobban tudok dalt írni. Kényelmesebb is volt otthon lenni, mivel így nem kellett állandóan viselnem a maszkomat. Valóban dolgoztam egy dalszövegen, de nagyon kezdetleges volt, a szöveg pedig tele ellentmondással. De persze ez nem okozott meglepetést. Nem fog a dalszövegem rendezetten összeállni, ha még a gondolataimat sem tudom összerendezni. Minden egyes nap, mióta láttam Jong In-t megsérülni érte aggódok.  Azon kapom magam, hogy meg akarom tudni jól van-e, hogy eszik rendesen, vagy, hogy pihen eleget. Megőrjítenek ezek a fajta gondolatok és nem tudok megálljt parancsolni nekik. Már az ötödik papír fecnit gyűrtem össze és dobtam el a szobában. Annyi összegyűlt, hogy egy tengert meg tudnék vele tölteni. Dol Mi csörtetett be a szobába és kihajtogatta az egyik papírlapot.
- Ez nem is dalszöveg. – mutatta azt a cetlit, amire a „bunkó paraszt” jelzőt firkantottam.
- Az nem is. Az csak egy felettébb kedves jelző. Elvétve találsz ennél jobbat is. – morogtam frusztráltan. A barátnőm mosollyal válaszolt a szarkasztikus kijelentésemre majd lehuppant mellém az ágyra.
- És kit tisztelsz meg vele?
- Kettőt találhatsz. – replikáztam cseppet sem jókedvűen. A lány csak nevetve megpaskolta a hátamat.
- Akkor jó hír lehet számodra, hogy ma nem jött be az SM-be.
Tudom jól. Még szép hogy nem ment be kificamított bokával. Ha megtette volna én magam siettem volna a céghez, hogy megfojtsam. Inkább visszanyeltem a kikívánkozó szavaimat és firkálni kezdtem az egyik lapra. „Barna szem, elbűvölő mosoly, tökéletes álca.” Dol Mi sokatmondóan pillantott a csúnya kézírással készített szószerkezetekre, nagyon úgy tűnt, hogy elég sok mindent sejt.
Abbahagytam a dalszerkesztéssel járó szenvedéseket és kivonultam a többiekhez vacsorázni. Az asztalnál az SM-nél töltött időnket beszéltük át, hogy mik a hátrányai és előnyei. Átbeszéltük a különszerzett tapasztalatokat és az is szóba került, hogy az igazgató szeretne velünk beszélni. Még csak fél hónapja vagyunk a szórakoztató iparban így nem hiszem, hogy valami kifogása lenne ellenünk. De ezen kívül pedig nem tudtuk elképzelni mit szeretne tőlünk személyesen az igazgató. Másnap, a szombati napon kénytelenek voltunk mindannyian bevonulni az SM Entertainment-hez.
Amit ott hallottam az rendesen megdolgoztatta az agytekervényeimet. Először a fotózásom, most pedig ez. Egyre több akadályba ütközöm, de ezúttal nem vagyok biztos abban, hogy el tudom gördíteni az utamból ezt a hatalmas problémát. A Debüt dalunk előtt azt akarja az igazgató, hogy dolgozzunk egy közös dalon az EXO-val. Ez jót tenne nekünk, mivel így kevesebb reklámmal is felkeltjük az emberek érdeklődését. Csalásnak érezem ezt az egészet, de nem igazán volt választási lehetőségünk. A csapatom többi tagja pedig egyenesen a fiúk karjaiba ájulnának amint lehetséges, egyáltalán nem voltak ellene a dolognak, nem úgy, mint én.  Ami ezek után tetőzte a helyzetet az volt, hogy Kai is színre lépett. És amikor már végleg lehervadt az arcomról a mosoly abban a pillanatban történt, amikor a csapatok szétosztásának eredményét hallgattuk.
- Kai és Ai felelősek a tánc részéért. – ejtette ki a súlyos szavakat a menedzser, aki el lapról olvasta fel a végleges döntéseket. Mindenkinek volt egy adott feladata. A csapat tagjai pedig egy az én lányaimból és egy az ő fiúikból álltak. Egymás mellett nagyon hülyén hangzott a nevünk. Mindenki megtudta ez által, milyen kreatív vagyok. A színpadi nevem a Kai-ból született egy k elhagyásával. De a kreatívnál még jobb tulajdonságom a hatalmas ostobaságom és szerencsétlenségem együttes ütő ereje. Pedig annyira reménykedtem, hogy Kyung Soo-val osztanak egy csoportba. Valamivel kivívhattam az égiek haragját mivel fél hónapja kő keményen szívat. Amint a nevünk elhangzott a tekintettünk összetalálkozott, mindketten kikerekedett szemekkel bámultuk a másikat. De mielőtt még túl feltűnő lett volna az ellenszenvünk egymás iránt, ellenkező irányba néztünk és többet nem is néztem rá. Még bele sem akartam gondolni, hogy kettesben kelljen táncot kitalálnunk egyáltalán azt sem akartam, hogy közünk legyen egymáshoz. De ha valóban meg kell tennünk és már pedig ez a feladatunk, akkor kommunikálnunk kell egymással, de ez a legutóbbi beszélgetésből leszűrve nem lesz éppen kulturált. Hogy dolgozzak egy olyan emberrel, akit szívből gyűlölök?

Ketten maradtunk a táncteremben, többé nem volt hova futnom és elmenekülni sem tudtam. Csak is ő és én maradtunk a teremben és hamarosan be is állt a kínos csend, mivel már nem voltak itt az emberek, hogy fecsegjenek helyettünk.