CÍMLAP FORDÍTÁS FANFICTION NOVELLA

2018. június 3., vasárnap

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


4.FEJEZET
- Tetszett Jeong Guk-nak az ajándékod? – nézett fel kissé álmosan a papírmunkából Sol Hye. Ugyan azt a ruhát látom rajta, mint délelőtt.
- Igen. De te miért vagy itt ilyen korán? Te is esti műszakos vagy nem?
- Hamarabb behívtak, már 3 órája itt dekkolok. – fogta a fejét.
- Engem miért nem hívtak? – lepődtem meg. Ha ennyi a munka, akkor mindenkit berendelnek én még sem kaptam hívást.
- Mondtam, hogy szülinapi bulin vagy és, hogy megoldom egyedül is.
- Mi lett a vakrandiddal? – jutott hirtelen eszembe.
- Kész kudarc. Az istenek ez egyszer meghallgatták az imáimat és behívtak dolgozni, így le tudtam rázni a pasast.
- Annyira rossz volt? – simogattam meg a feje búbját, sajnálom, hogy nincs szerencséje a férfiak terén, pedig ő aztán tényleg próbálkozik.
- Menj haza, innentől átveszek mindent. – kapartam fel az asztalról.
- De dupla műszakom van. – szabadkozott.
- Vedd úgy, hogy átvettem. – segítettem felvennie a kabátját majd a sálját is a nyaka köré tekertem.
- Te vagy a legeslegjobb kolléganő, nem is. Te egy igazi angyal vagy. – bókolt.
- Inkább menjél, mielőtt meggondolom magam. – ráztam a fejem nevetve.
Futólag beszéltem a főnökkel és tájékoztattam, hogy Sol Hye-vel elcseréltük a műszakunkat, hümmögött válaszul, de eléggé szórakozottnak tűnt. Nekem is sokszor mondják, hogy szinte a munkahelyemen élek, még is a főnök ezt egy új szintre képes emelni. Mivel két holttestet jelentettek, a kollégámmal együtt mentünk a helyszínre, ezúttal ő vezetett. Általában Sol Hye-vel osztozkodom az ügyeletek során, így nem ismerem annyira jól a többi kollégámat, de párszor dolgoztam már együtt vele, így tudom, hogy nyugodtan rá bízhatom a másik testet. Láttam körvonalazódni az ismerős két fiút. Hyun Sik és Jeong Guk helyszíneltek a tetthelyen mikor kiértünk. Mivel Jun Gi, a kollégám még nem dolgozott velük, ezért bemutatkoztak. Hyun Sik-kal elindultak, hogy szemügyre vegyék a halott férjet, míg én a feleségnél maradtam Jeong Guk társaságában.
Nem helyénvaló, de megmosolyogtatott, hogy azt a dzsekit láttam rajta, amit tőlem kapott ajándékba. Próbáltam elrejteni a mosolyom, hiszen most dolgozom.
- Megnéznéd kérlek, van-e nála személyigazolvány? – kérte a fiú. Megnéztem mind a két zsebét, majd nemlegesen megráztam a fejem.
- Már kihűlt, az ízületek nem mozdíthatóak. – ellenőriztem. – A halál időpontja 8 és 36 óra közé tehető.
- Nincs külső látható sérülés. Sem lőtt seb, sem zúzódás vagy horzsolás. Kívülről teljesen egészségesnek néz ki. – vizsgáltam meg a testet tetőtől talpig.
- Várjunk csak. – néztem meg kissé tüzetesebben az áldozatot. - Beavatnál minket is? – tért vissza Hyun Sik és a korboncnok.
- Szerinted is mérgezéses esetnek tűnik? – tettem fel a kérdést Jun Gi-nak címezve. Aki egyetértően bólintott. Mivel nincs látható sérülés ez a legvalószínűbb eshetőség.
- A férfinek betört a koponyája. Mivel véres a padka széle, ezért beverhette oda, de nem vesztett elég vért, hogy abba haljon bele. – tájékoztatott.
- Az életben maradt kislányuk folyamatosan köhög, rázza a hideg és panaszkodott, hogy fáj mindene, már bevitték a kórházba. – tájékoztatott minket az egyik helyszínelő.
- Milyen ember mérgez meg egy átlagos családot?– tette fel az igen fontos kérdést Hyun Sik.
- Az a feladatunk, hogy ezt megtudjuk. – veregette meg a társa vállát Jeong Guk.
- Akkor mi megyünk is. – intettem Jun Gi-nak, hogy segítsen betenni a holttesteket a hullaszállítóba, majd visszamentünk az intézetbe, hogy elvégezhessük a testek feltárását.
A boncolás alapján kiderült, hogy nehézfém mérgezés történt, azon belül akut cinkmérgezésről van szó, ha mindenképpen fel kell állítanom egy diagnózist. Rövid időn belül nagy mennyiségű cinket vett fel a szervezet.
A mintákat elküldtem elemzésre, hogy biztosat tudjanak mondani, de nekem cinkmérgezésnek tűnik. Erről árulkodik a máj megnagyobbodása is. Felületesen kitöltöttem a boncjegyzőkönyvet, épp befejeztem a jegyzetelést mikor a két ügyért felelős férfi megjelent az ajtóban.
- Vese és a máj károsodott, végül összeomlott a keringési rendszer és ebbe haltak bele. – kezdtem magyarázni.
- Tényleg megmérgezték őket? – tudakolta Hyun Sik.
- Nehéz fémmérgezés. Ha engem kérdeztek cink, de amíg nincs meg a laboreredmény nem tudom biztosra mondani.
- Mik a cinkmérgezés tünetei? – érdeklődött Jeong Guk.
- Levertség, hidegrázás, köhögés, szapora lélegzet, izzadás, ízületi fájdalmak. – kezdtem el sorolni a tüneteteket, amik eszembe jutottak. – Mivel a kislány is ezeket a tüneteket produkálta ezért arra merek következetni, hogy ez lesz a bűnös.
- És gyógyítható? – kérdezte kissé bizonytalanul Hyun Sik, mint aki nem biztos, hogy hallani akarja a választ.
- Csak akkor, ha azonnal kezelik. Valamint a folyamat költséges és hosszadalmas. – nem ez az, amit a fiúk hallani akartak, de annak sem lenne értelme, ha hazudnék.
- Remélem, megoldjátok ezt az ügyet és elkapjátok a rohadékot, aki ezt tette.
Aprót bólintottak, majd elindultak, hogy hozzálássanak a nyomozáshoz.
Mivel végeztem a mérgezéses esetekkel, hozzáláttam a baseballütős gyilkossági holttesthez. Ma szintén forgalmas napunk van.
Hajnalban keveredtem haza a munkából, fogat mostam majd ledőltem a kanapéra szunyókálni, még az ágyig sem voltam képes elvonszolni magam egy duplaműszak után.

Még csak reggel nyolc volt, mikor a bérlő dörömbölt az ajtómon. Valami nagyon sürgős dologról lehet szó, mert egyébként sosem találkozom vele. Próbáltam még akkor is kidörzsölni a szememből az álmot, mikor valamilyen csoda folytán kinyitottam az ajtót, úgy éreztem, mintha csak 5 perce feküdtem volna le aludni.
- Miben segíthetek? – kérdeztem illedelmesen.
- Magát sosem lehet elérni. – bosszankodott a tulajdonos. – Csak közölni szeretném, hogy holnaptól lejár a bérleti szerződése.
- Értem, mikor kell megújítanom? – pislogtam az összekontyolt hajú nőre.
- Nem érti a lényeget kedvesem. Kaptam egy jobb ajánlatot, holnap mikor lejár a bérleti szerződése szeretném, ha kiköltözne.
- Mi? – nyíltak tágra a szemeim, az álmosság már csak távoli fogalomnak tűnt. Kétségbeesetten követeltem a válaszokat. – Holnap? De hogyan keressek egy másik lakást holnapig? Kérem, ne tegye ezt velem. – pánikoltam.
- Igazán sajnálom, de ezt önnek kell megoldania. Holnap estig költözzön ki, vagy kilakoltatom. – a nő hideg szavai tőrként álltak meg bennem. Becsuktam a tulajdonos távozása után az ajtót és csak meredtem magam elé. Élettelenül ültem pár percet és hagytam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Mihez fogok kezdeni? Honnan szerzek még egy lakást ilyen alacsony áron és ilyen hamar? Mitévő legyek?
Felkiáltva arrébb ugrottam, ahogy a kezemre folyt a forró kávé, de nem csak rám jutott, hanem a pultra ömlött, alig pár csepp talált célt a bögrében. Hideg vizet folyattam a sebre, hogy megszűnjön az égető érzés. Elmentem fürödni hátha attól megnyugszom, de a hideg víz sem tudta kitisztítani a fejemet. Felöltöztem majd sietősen Young Jae kávézójához rohantam, ő biztos tud nekem tanácsot adni, mit tegyek. Az ajtó előtt díszelgett a zárva tábla, ezért valószínűleg ma van a takarítás nap. A csengő felettem megszólalt, ahogy kitártam a kávézó ajtaját Jeong Guk és Young Jae beszélgetett egy-egy pohárral a kezükben. Szinte beviharzottam a tág térbe és meg sem álltam, míg el nem értem az asztalukhoz.
- Jól vagy? – simított végig a vállam vonalán Young Jae. – Valami történt?
- Meg fogok halni! – temettem az arcomat a kezembe. Úgy éreztem magam, mint aki már haldoklik. Hamarosan földönfutóvá válok.
- Mi? Miről beszélsz?! – mindkét fiút letaglózta a hír, szinte láttam magam előtt, ahogy a legrosszabb forgatókönyveket írják magukban. Ami érthető is, mivel sosem voltam még ki ennyire idegileg.
- Nem szó szerint. Kilakoltatnak, értitek?! Nincs hová mennem. Holnapig ki kell költöznöm. – ahogy hallottam magam, még jobban kezdtem pánikba esni.
- Honnan jött ez hirtelen? – értetlenkedett Jae, megnyugtatóan simogatta a hátamat, de ez nem volt elég.
- Korán reggel közölte velem a tulajdonos, hogy kapott egy jobb ajánlatot és mivel holnap lejár a szerződésem kilakoltatnak.
- Ezt megteheti? – kérdezte Jeong Guk aggódással.
- Persze, hogy meg. – helyeseltem. Már fél órája idegroncs állapotban vagyok, de, hogy a fiúk így mellettem állnak kezdek kicsit visszatérni önmagamhoz és megpróbálok objektíven hozzáállni a dolgokhoz.
- Lakhatsz nálam, amíg nem találsz új lakást. – ajánlotta fel Jae.
- Köszönöm, de nem szeretném hallgatni, ahogy az aktuális barátnőiddel vagy együtt. – hurrogtam le az ötletet.
- Akkor lakj Jeong Guk-nál. – javasolja és rámutat a szóban forgóra.
- Nem kell ezt tenned. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – szabadkoztam, de sokkal tanácstalanabbul. Ha nem fogadom el az ajánlatot, akkor tényleg nincs hova mennem.
- Te is megtennéd értem. Nem hozol kellemetlen helyzetbe, egyébként sem vagyunk olyan sokat otthon. – húzta mosolyra a száját, hogy felvidítson egy kicsit.
- Köszönöm szépen, nagyon sokkal tartozom neked. – öleltem meg nagy hévvel a fiút, annyira, hogy majd felborítottam a székével.
- És velem mi van? Én javasoltam. – piszkálódott Jae, de most ügyet sem vetettem rá. Hogy ilyen közel vagyok hozzá, érzem a kellemes parfümjének illatát, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lehet megölelni őt.
A varázs viszont elszállt, gyorsan elhúzódtam és ismét a tenyerembe temettem az arcomat. Ez olyan kínos.
- Azt mondtad holnapig ki kell pakolnod? – kérdezett rá Jae.
- Holnap estig, de igen. – helyeseltem.
- Akkor azt hiszem a szabadnapunkon pakolni fogunk. – sóhajtozott a fizikai munka hallatán.
- Ez a legkisebb probléma, ami azt illeti nincs sok cuccom, mivel nem sokat vagyok otthon. – vallottam be.
- Akkor tényleg összeillő lakótársak lesztek. – kontrázott rá Young Jae, mire két ütést szenvedett mindkét oldalról.
- Hé, mások ezért fizetni szoktak. – viccelődik tovább. Mire mindketten elfintorodunk.
- Fúj, Jae.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


3.FEJEZET
- Most rám is haragszol, amiért nem szóltam? – duzzogott a telefonba Young Jae.
- Nem haragszom egyikőtökre sem. Csak egyszerűen nincs időm csevegni. Még fel kell boncolnom egy igen előrehaladott oszlásos esetet azokkal pedig több baj van, mert óvatosabban kell dolgozni, így sokáig fog tartani. – avattam be a részletekbe, kotnyeles barátomat. Tudtam, hogy amit a munkámról kezdek el beszélni a beszélgetést lezártnak tekinthetem. Jae még az Egyetemen orvosnak akart tanulni, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem bírja a vért, így átiratkozott vendéglátásra. Amikor csak szóba került a kórboncnoki munkám Jae elterelte a témát, vagy csak békén hagyott.
- Megértettem. Még egy utolsó kérdés, holnap szabadnapod van igaz?
- Éjszakás vagyok, de mondhatjuk azt is. Napközben ráérek. Miért?
- Remek! Jeong Guk-nak néztél már szülinapi ajándékot?
- Úristen!? Az holnap van? – csaptam a homlokomra. El sem hiszem, hogy kiment a fejemből.
- Sejtettem. Akkor délelőtt keress neki valamit, mert délután segítened kell megszervezni a bulit.
- Te mit vettél neki? – kérdeztem kíváncsian.
- Majd megtudod. Nem engedem, hogy lekopizd. – gúnyolódott Young Jae.
- Ez tudod mennyire igazságtalan? Általános óta ismeritek egymást, én pedig még csak pár éve ismerem. Ez egy nem fer játék. – panaszkodtam. Bármennyire erősen gondolkodom, egyszerűen nem jut eszembe olyan ajándék, amiben biztos lennék, hogy tetszene neki. Még az is megfordult a fejemben, hogy becsomagolom neki a pulóverét, de az nem lenne ajándék, hanem csak visszaszolgáltatás. Jae a hisztimmel nem törődve bontotta a vonalat és egyedül hagyott a gondolataimmal.
- Vagy vegyek neki egy pólót? – gondolkodtam hangosan.
- Kinek? – érdeklődött Sol Hye, frissen és üdén libbent be az üvegajtón, ahogy az megszokható volt tőle. Ezek szerint a szülei visszautazhattak, mert ismét nyugodtnak tűnt.
- Még nem vettem Jeong Guk-nak szülinapi ajándékot és holnap lesz a buli. – avattam be a helyzetembe.
- Mivel én is éjszakás vagyok, akkor elmehetünk délelőtt együtt nézni valamit. – ajánlotta fel készségesen barátnőm.
- Te vagy a legjobb. – öleltem meg futólag, de aztán inkább hozzáláttam a munkámhoz. Még ki kellett töltenem két halotti bizonyítványt és csak utána kezdtem neki a boncolásnak. Rutin munka volt, semmi különleges. Utoljára az előrehaladt bomlású testnek kezdtem neki, ami kísértetiesen hasonlított a tetoválásos sorozatgyilkos módszerére. Levettem a kenetet a kezéről, ha tényleg igazam van, akkor a toxikológia ki fogja mutatni a vas-oxidot és kadmium sót. Mivel a test igen előrehaladott állapotban van, szabad szemmel már nem látható az égési sérülés sem a tetoválás nyomai. Egy 9mm-es golyót szedtem ki a férfi mellkasából, de ez érdekes módon nem haladt át a szíven, ez a lépbe ágyazódott és annak perforációja okozta a halált. Lehet, hogy tévedek, de inkább felküldtem a mintákat ellenőrzésre. Elvégeztem a végső öltéseket a férfin, majd elhelyeztem az egyik tárolóban.
A mai nap meglehetősen csendesen telt, nem volt sok esetünk, így bőven volt időnk boncjegyzőkönyveket írni, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Nagyon rég nem volt részem ilyen eseménytelen napban.
Félbe kellett hagyjam a félig megrágott szendvicsemet, amikor a laborból hívtak. El faxolták nekem az eredményeket, míg vártam, hogy kinyomtassa a gép sikerült lenyelnem az utolsó falatokat. Ez már a harmadik barna tintával tetovált áldozat, nem lehet véletlen egybeesés. Fogtam a papírokat és sietősen magamra kaptam a kabátomat, a rendőrség épülete a korbonctan közelében helyezkedik el, így nem kell messzire mennem. Nem igazán ismerem ezt az épületet, és van olyan hatalmas, mint a mi intézetünk, ezért is tartott több ideig még elvergődtem magam Jeong Guk asztaláig. A többi asztallal ellentétben az övé tiszta volt. Papírírószer kellékek a kis henger alakú tartókban voltak összegyűjtve, az ügyakták pedig sorban a jobb oldali fiók felett. Mikor mellé értem, akkor láttam meg, mit tanulmányoz ennyire a számítógép képernyőjén. Logókat pörgetett végig, amiken valamilyen módon medve motívum volt található, egy cetlire ki volt gyűjtve pár cím, ami előtte hevert a klaviatúra mellett.
- Úgy látom te is ezen az ügyön dolgozol. – szólaltam meg, mikor láttam, hogy annyira elmélyült a munkában, hogy észre sem vett.
- Un Byeol nonna. – nézett fel a képernyőről meglepetten. Nekitámaszkodtam az asztal üres oldalának, majd odanyújtottam a nyomozónak a kezemben összegyűrődött lapokat. – Nem ismerős? – kérdeztem költőien.
- Ismeretlen férfi, barna tetoválással a bal kezén. De van valami, ami nem stimmel. – folytattam.
- Micsoda? – nézett fel a lapok közül. Fáradtan hátradőlt a székében és oldalra tűrte a hosszúra nőtt tincseit. Ráférne egy hajvágás.
- A halál oka a lépbe fúródott golyó. – tértem vissza a gondolatmentemhez.
- Nem a szívbe? – kérdezett vissza, megerősítésre várva. Nemlegesen megráztam a fejem.
- Honnan van a holttest? Ma még nem mentünk ki helyszínre.
- Tegnap este hozták be, de a nappalisokra hagyták a boncolást. A körülményeket nem tudom.
Jeong Guk elkezdett pötyögni a billentyűzeten, beírta a dátumot, majd kikereste a szóban forgó esetet.
- Egy fiatal házaspár talált rá a testre egy elhagyatott telken, amit egy hónapja örökölt a feleség a nem régiben elhunyt nagymamától. A ház évek óta üresen állt a telken. – olvasta hangosan a jelentést.
- Még várom a csontok kortani jelentését, így nem tudok még biztosat mondani. – tettem hozzá.
- Ha csak nem volt ennél korábbi áldozat is, akkor azt hiszem megtaláltuk a legelső gyilkosságot. – állt fel hirtelen a székből, majd elkezdett kutakodni a dossziék között. Időrendi sorrendbe rakta a 3 aktát, majd kinyitotta őket az első lapnál. Letépett egy másik cetlit a tömbről, majd felírta a közös vonásokat. Férfi, tetoválás, lőtt seb, 3 áldozat? – állt a fecnin elnagyolt írással.
- Akkor én, hagylak dolgozni. – szólaltam meg végül. – Oh, tényleg, holnap szabadnapos vagy igaz? – kérdeztem.
- Igen. Miért? – kérdezett vissza, furcsállóan.
- Young Jae felhívott és kötelezett minket, hogy menjünk besegíteni a kávézó takarításában délután kettőkor. – adtam elő a fedő sztorinkat.
- Már alig várom. – forgatta meg a szemét a fiú. Elfelejtette volna a születésnapját? Nem tűnik úgy, mintha gyanút fogott volna. Milyen helyszínelő az ilyen? Próbáltam leplezni a mosolyomat, mert ezzel tényleg feltűnést keltenék, de nehéz volt visszafogni magam.
- Köszönöm, hogy szóltál. – nézett fel még utoljára a papírokból. Kifelé menet összetalálkoztam Hyun Sik-kel is, Jeong Guk társával. Neki megemlítettem a születésnapi bulit, amit holnap rendezünk. Mielőtt még visszamentem volna dolgozni, megígértettem vele, hogy egy szót sem szólhat erről Jeong Guk-nak.

Kivételes alkalmak egyikének számított, hogy most leléptem mikor a nappali műszakom véget ért, általában mindig túlórázom valamennyit, de most mindennel készen voltam, amit beterveztem, ebben az évben az első nyugodt napnak köszönhetően. Bárcsak mindennap ilyen kevés haláleset történne, de persze ez nem így működik.
Kikapcsolódni is jutott időm, hosszú idő óta először vehettem a kezembe egy vastag könyvet, az ágyon elnyúlva szívtam magamba a betűket és hosszú órákig olvastam. Egy idő után éreztem, hogy elfáradt a szemem, így lefeküdtem aludni.
Korán keltem, hogy reggelit készítsek, amiért Sol Hye kedvesen felajánlotta, hogy eljön velem ajándékot nézni, meghívtam magamhoz, hogy reggelizzünk meg együtt és utána együtt indulhatunk el az egyik tömegközlekedési eszközzel.
- Mindenképpen ruhát akarsz neki venni? – kérdezte Sol Hye, ahogy nézelődtünk a kirakatokban.
- Fogalmam sincs. Ez csak egy ötlet volt. – néztem körbe tanácstalanul.
- Ő mit vett neked tavaly?
- Könyvet. – válaszoltam.
- Komolyan? – nevetett fel a barátnőm.
- Most mi a baj a könyvvel? – kérdeztem vissza, felháborodottan.
- Legalább jó könyv volt?
- Igen, tetszett. – mosolyodtam el. – De térjünk vissza az én ajándékomra. Te mit vennél egy fiúnak?
- Tavaly parfümöt vettem, ha jól emlékszem. – gondolkodott.
- Ha nincs pasid mikor vettél férfinak ajándékot? – kérdőjeleztem meg.
- Nem lehetnek fiú barátaim, mint neked? – háborodott fel kissé.
- Az apukádnak vetted igaz? – kérdeztem, csipkelődve.
- Igen. – duzzogott. Hirtelen elnevettem magam, mert az elején azt hittem, hogy csak viccel, de tényleg eltaláltam. – Mindig is irigyeltem, hogy neked vannak fiú barátaid. – mélázott el, a kirakatok nézegetése közben.
- Az a baj, hogy te randizni akarsz a fiúkkal és nem barátkozni. – karoltam át a nyakát a nálam pár centivel alacsonyabb lánynak.
- Az miért baj?
- Nem baj. Nem úgy értettem. – ráztam a fejem. – Mit szólsz ehhez? – mutattam az egyik kirakatra. A próbababán egy sötétkék színű farmerkabát volt, ami felkeltette az érdeklődésem.
- Kicsit drága. – nézte meg Sol Hye közelebbről.
- Mennyire? – fintorodtam el. Én is közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem az árcímként. Tényleg nem tartozott az olcsóságok közé, de láttam már drágább kabátot is. – Annyira nem vészes. De szerinted tetszeni fog neki? – kérdeztem aggódóan.
- El tudod képzelni, hogy felvesz egy ilyet?
- Én igen. – mondtam, miközben lelki szemeim előtt megjelent Jeong Guk a kabátban.
- Akkor próbáljuk meg. Max visszaváltjuk. – a boltban már csak egy méretet találtunk a kabátból, szemlátomást jónak tűnt, de nem vagyok tisztában Jeong Guk méreteivel.
Végül megvettük, ha tényleg nem jó, akkor hátha ki tudjuk cserélni egy nagyobbra vagy kisebbre amennyiben szükséges, mindesetre eltettem a számlát.
- Nekem mennem kell, ha időben ott akarok lenni. – nézett a karórájára Sol Hye.
- Hova mész? – érdeklődtem.
- Emlékszel, hogy anyám vak randit szervezett nekem? Pont oda megyek. – magyarázta, a legkevésbé sem lelkesen.
- Kitudja, lehet, hogy tetszeni fog. – próbáltam lelket önteni belé, kevés sikerrel. Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól, majd siettem, hogy elérjem a buszom. Rekordidő alatt értem Young Jae kávézójához, időközben, ő már elkezdte a készülődést. Lehúzta a redőnyöket, hogy ne lássanak be, így viszont kénytelenek voltunk felkapcsolni a villanyokat. Fél óra múlva megérkezett a rendelt torta. Jae kipakolt mindent az asztalokra, poharakat, tányérokat, villákat. Én felsepregettem és arrébb toltam az asztalokat, hogy több helyünk legyen.
- Mit vettél? – kérdezte Jae, hangosan szólt az aláfestő zene, így alig hallottam a kérdést.
- Találtam egy nagyon jó dzsekit. – mondtam el végül.
- Mond, hogy csak viccelsz. – nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Ne, ugye nem azt vettél te is? – kérdeztem kétségbeesetten. Kaján vigyor jelent meg Jae arcán, ekkor már tudtam, hogy csak szívatni akart.
- Istenemre mondom, ha elkaplak halott ember vagy! – üldöztem az asztalok között, közben a parfissal ütöttem ahol csak értem. Az ajtóhoz erősített csengő zavarta meg a kis csetepaténkat. Jeong Guk és a társa lépett be a kávézóba, ránéztem az órára és igen csak hosszúra nyúlt a takarításunk.
- Boldog Születésnapot Jeon Jeong Guk! – kiáltottuk el magunkat egyszerre, de még utoljára kiporoltam Jae hátsóját, mielőtt letettem volna a seprűt. Hyun Sik elnevette magát a társa meglepett arckifejezésén. Ezek szerintem tényleg elfelejtette a születésnapját. Összesen 10-en voltunk, még jött pár ember aki Jae és Jeong Guk barátja, én viszont nem ismertem őket. Ettünk a tortából, körbeültük az egyik nagy asztalt. Egy kellemes társaság jött össze, sztorizgattak és élvezték ha Guk-ot zavarba hozhatták valamilyen régi sztori feltárásával. Mindenki átadta az ajándékát a vendégek közül, csak én és Jae maradtunk a végére. 2 órán keresztül voltak itt a vendégek, míg már csak hárman maradtunk. Először Young Jae nyomta a fiú kezébe az ajándékát, ami egy doboz hajfesték volt. Jeong Guk meredt a dobozra, majd Jae-re.
- Majd Un Byeol befesti neked. – kócolta össze Guk haját. Most tűnt fel, hogy visszább lett vágva és formailag is kicsit újított.
- És most én jövök. – toltam félre Jae-t. – Nem tudtam pontosan, hogy milyen méretet hordasz, remélem jó lesz. – nyújtottam át a fekete ajándéktasakot benne a gondosan összecsomagolt kabáttal. Levette a jelenlegi kabátját és felpróbálta az újat. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy pont úgy áll rajta, ahogyan kell.
- Köszönöm! Használni fogom. – mosolyodott el szélesen.
- Akkor most már levághatom a címként, így hogy nem kell cserélni. – emeltem fel az asztalról az egyik ollót.
- Köszönöm srácok. Teljesen kiment a fejemből milyen nap van ma. – tördelte a kezét, kicsit zavarban volt a figyelmességünk miatt.
- Már megint nem nézted meg az üzeneteidet? Anyukád mindig küld SMS-t. Írj vissza mielőtt, ideutazik, hogy szétrúgja a segged. – szidta meg Jae. Az ünnepelt elővette a telefonját, majd elkezdett bíbelődni az okos készülékkel.
- És akkor most már indulhatunk. – csapta össze a tenyerét Young Jae.
- Hova? És ki fog eltakarítani? – néztem körbe, hatalmas kupit hagytunk magunk után.
- Majd holnap elintézem. Most megyünk Jeong Guk-hoz, hogy befesthesd a haját. – megragadott mindkettőnket és vonszolt maga után a kijárat felé, egyikünk sem érette hova siet. Bepakoltuk Jeong Guk ajándékait a csomagtartóba, majd a két fiú előre ült én pedig hátra.
- Miért akarod mindenképpen most befestetni a haját? – intéztem a kérdésem Jae-hez.
- Mert mindketten elfoglaltak vagytok, most pedig nem. Valamint mindkettőtök hamarosan megy esti műszakra, szóval minél hamarabb el kell kezdeni. – sorolta az érveit, amivel nem igazán tudtunk vitába szállni. Mikor elérkeztünk a bérházhoz, kissé ideges lettem. Még sosem voltam Jeong Guk otthonában. Ismerem pár éve, de sosem alakult úgy, hogy be kellett néznem hozzá valamiért. Így belegondolva furcsa, mivel ő már párszor járt az én lakásomban.
- Minden szükséges kellék a tasakban van. – nyújtotta át nekem Jae a Jeong Guk ajándékát, belepillantottam és tényleg minden meg volt. Tál, amibe összekeverem a festéket, ecset és még egy sűrű fogazatú fésű is. Meglepően felkészült, ezt biztosan így tervezte el. Megkaptam a kulcsokat is, hogy kinyissam az ajtót, míg a fiúk behozták a maradék ajándékokat és ledobták őket a kanapéra. Én addig hozzákezdtem az előkészületekhez. Leterítettem az asztalra pár újságpapírt, hogy ne fogja össze a festék a fát, abban az esetben, ha lecsöppenne és húztam egy nejlonzsákot a szék karfájára is.
- Van olyan törölköződ, ami nem baj, ha festékes lesz? – kérdeztem. Jeong Guk, bólintott, majd eltűnt egy kis időre az egyik szobában.
- Kész vagyok, ülj le. – mutattam a mellettem lévő kihúzott székre. Engedelmesen leült, ekkor ráterítettem a törölközőt. Jae elkezdte kinyomni a tálba a festéket. Jeong Guk megijedt, amikor szürke színű festék jött ki a tubusból.
- Nyugalom, nem szürke lesz a hajad, később bebarnul. – nyugtattam a fiút.
- Miért vettél neki hajfestéket Jae? – kérdeztem meg végül, amikor megláttam a festéket megfogalmazódott bennem a kérdés, de végül nem tettem fel azonnal.
- Amióta elkezdett dolgozni szingli, hátha egy új imázs majd hoz neki egy barátnőt.
Belemártottam az ecsetet a festékbe majd elkezdtem felvinni a hajának tövével kezdve. Mikor kész voltam egy csíkkal, a fésűvel ráfésültem egy új adag hajrészletet.
- Még fiatal, miből gondolod, hogy barátnő kell neki? Valamint a te segítséged nélkül is tud szerezni, ha akar. – néztem fel egy pillanatra a munkából, majd visszatértem a festéshez.
- Neked hány pasid volt mióta a hullaházban dolgozol? – fonta össze maga előtt az ujjait Jae, várva a nyilvánvaló válaszomat.
- Tudod, hogy egy se. Nehéz úgy randizni, hogy egy hullaházban dolgozom, még is ki akarna egy ilyen lánnyal randizni? – sóhajtottam lemondóan. Nem arról van szó, hogy nem akarnék kapcsolatot, egyszerűen csak nem tudok kapcsolatot létrehozni, ez általában nem is zavar, mert eléggé lefoglal a munkám. De néha napján igazán jó lenne valaki.
- Nem azért nincs barátod, mert egy hullaházban dolgozol. Ha a szerelem szembe köpne, se vennéd észre. – rázza a fejét Jae rosszallóan.
- Nem váltanánk témát? – kérdeztem kicsit ingerültebben.
- Akkor térjünk vissza Jeong Guk szerelmi életére. – vigyorgott Jae.
Jeong Guk bosszúsan felmordult mire elnevettem magam. Mivel nem olyan hosszú a haja a fele festék megmaradt. Belemasszíroztam a fejbőrébe a festéket, majd vártunk, hogy hasson.
- Látod, mondtam, hogy be fog barnulni. – mutattam a tálban lévő sötétbarna színű festékre.
- Hogy haladtok az üggyel? – érdeklődtem.
- Már megint csak a munka. – pufogott azonnal Young Jae.
- Akkor beszéljünk a te szerelmi életedről? – kérdeztem csipkelődve. Bár ő oktat ki minket, neki sem fényesebb a szerelmi kapcsolata.

2018. május 25., péntek

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)


2.FEJEZET
- Ugye tudod, hogy nagyon korán jöttél? – néztem összeszűkített szemekkel Young Jae-re. Kényelmesen terpeszkedett az egyik széken a konyhapulttal szemben, míg én az előbb kezdtem el készíteni a vacsorát.
- Jeong Guk is bármelyik pillanatban megérkezhet. – tájékoztatott.
- Mi? Miért? – kezdtem el pánikolni. Sehol se tartok a vacsorával, vagy is inkább ebéddel, ami azt illeti, mert még nagyon korán van. Csak azért kezdtem neki, mert Young Jae hirtelen megjelent az ajtómban és azt hittem kicsúsztam az időből. – Azt hittem vacsorában egyeztünk meg.
- Így volt. De Jeong Guk esti műszakos, így azt mondtam akkor ebédeljünk együtt.
- Nem úgy volt, hogy szabadnapos? – kérdeztem összezavarodva.
- Tudod, hogy megy ez. Ha be kell mennie, akkor be kell mennie. – rántott vállat könnyelműen.
- Akkor jobb, ha hozzálátok. – motyogtam magamnak bosszankodva. Épp elkezdtem volna kockákra vágni a húst, mikor csengettek. Megtöröltem a kezem az egyik konyharuhába, majd gyorsan ajtót nyitottam. Jeong Guk mosolygó alakja lépte át a küszöböt egy szatyrot tartva maga elé.
- Hoztam sütit. – jelentette ki. Young Jae jókedvűen kivette a kezéből, hogy meglesse a finomságokat.
- Remélem, még nem vagytok éhesek, mert még csak nem rég kezdtem hozzá. – kicsit ingerülten hangzottam, pedig nem akartam az lenni.
- Az én hibám a változtatás. Nagyon sajnálom, ha gondot okoztam. – érezte meg a hangulatom Jeong Guk és illedelmesen meghajolt. Még is, hogy haragudjak így?
- Nem arról van szó. – szabadkoztam. – Csak valaki elfelejtette megemlíteni nekem. – néztem ekkor szúrós szemekkel Young Jae-re. – De már ha mind itt vagytok, akkor segíthettek is nekem. – mosolyodtam el gonoszul. Ekkor fagyott le Young Jae arcáról a pimasz mosoly. Tudom, mennyi utál főzni, ezért is terveztem ezt a kis visszavágót.
Megvártam, míg mind a két fiú kezet mos. Jeong Guk nem tűnt, úgy hogy bánná, amiért segítenie kell, Young Jae arcán pedig annál inkább láttam mennyire nem akarja. Ismerem ezt a nézést, mivel én is mindig ilyen arcot vágtam, amikor a szüleim a kerti munkára akartak rávenni. Szerencsére a panelházakban nincsenek nagy kertek.
A két fiúnak kiadtam, hogy darabolják fel a zöldségeket én addig hozzákezdtem a húshoz. Young Jae amilyen hamar csak lehetett feltűnésmentesen kivonta magát a munkából, Jeong Guk azonban segített, amiben tudott. Látszott raja, hogy nem főz sokat, de nem is kezdő. Bizonyára alapdolgokat meg tud csinálni, hiszen ő is egyedül él.
Utoljára maradt a szósz, amivel bevonjuk a húst, aztán már csak egy tepsibe kellett beledobálni mindent. Csak annyi volt a dolgunk, hogy megvárjuk, míg lejár a sütési idő.
- Lisztes lett a pulóvered.  – kezdtem el törölgetni Jeong Guk pulóverének ujját. – Add ide, kimosom. – elkezdtem lehúzni a pulóver cipzárját, mikor láttam, hogy Jeong Guk kissé zavarban van, így eltávolodtam tőle és hagytam, hogy ő maga vegye le. Miután észrevettem mit csinálok, én is zavarban éreztem magam. Bedobtam a mosógépbe és elindítottam egy rövidprogramot, addig is volt időm, hogy arcot mossak. Young Jae mikorra visszaértem már megterítette az asztalt. Leültünk bár még az ebéd sült.
- Szóval milyen az első közös ügyetek? – érdeklődött Young Jae, titokban lopott egyet a Jeong Guk által hozott sütiből. Rosszallóan megráztam a fejem, nem hiszem el, hogy nem bírja ki ezt a 10 percet evés nélkül.
- Sorozatgyilkosság. Elég bonyolult ügynek néz ki, ha engem kérdezel. – válaszoltam elmélázva.
- Mivel már általános iskola óta barátok vagyunk, hogy őszinte legyek már az teljesen ledöbbentett, hogy rendőrnek akartál menni, az meg, hogy a bűnügyi osztályon vagy valami még hihetetlenebb. – bokszolt Jeong Guk vállába Young Jae.
- Ne kezd megint. – bosszankodott a fiú.
- A tesi órán egy kör után már úgy lihegtél, mint aki lefutotta az egész maratont. – nevetett fel a szemben ülő csipkelődő fiú, ezt én sem bírtam ki és szélesen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem.
- Te még most sem bírsz lefutni egy kört sem, menőmanó. – cukkoltam Young Jae-t. Aki színpadiasan a szívére tette a kezét.
- Ezzel most vérig sértettél. – felelt torzított hangon. Mind hangos nevetésben törtünk ki. A konyhából kezdtek jó illatok terjengeni, így felálltam, hogy elzárjam a sütőt. Mindannyian szedtünk az ételből azonban még túlforró volt, hogy azonnal hozzálássunk.

A pulóverről teljesen elfelejtkeztünk. Este mikor be akartam indítani egy adag mosnivalót, vettem ki a dobból az elfelejtett ruhadarabot. Felakasztottam a fogasra és a szekrény egyik jól látható helyére függesztettem, hogy ne felejtsem később visszaadni.
Az ágyba dőlve mindig ugyan az jut eszembe elsőként, a napok olyan hamar eltelnek.
Reggel miután beértem a munkahelyemre kíváncsiságból elkértem az általam begyűjtött eset jegyzőkönyvét. A szemem megakadt a toxikológiai jelentésen. Vas-oxid és kadmium só.
- Jó reggelt. – köszönt Sol Hye, kevesebb lelkesedéssel, mint szokott. Felnéztem a dokumentumokból és láttam mennyire elnyúzott képe van kolléganőmnek.
- Nem úgy fest, mintha neked az lenne. – kétkedtem.
- A szüleim tegnap meglepetésszerűen Szöulba utaztak. Nem értem miért érdemeltem ki ezt a büntetést. Előző életemben biztos elárultam az országot. – nyöszörgött.
- Ugyan, nem lehetnek olyan rosszak. – bíztattam.
- Ha megismernéd őket nem ezt mondanád. Anyám már vak randit szervezett nekem ma estére. Azt hazudtam, hogy ügyeletes vagyok, de ekkor meg fel akarta hívni a főnököm. – fogta a fejét Sol Hye, míg felidézte a reggeli borzalmakat. – Mindig, amikor meglátogatnak, azt hallgatom, hogy miért nincs barátom, és hogy gyorsan szerezzek valakit, aki elvisel, mert egyedül fogok meghalni.
- Ismerős helyzet. A nővérem ugyan ezeket vágja a fejemhez, minden együtt töltött ünnepkor. – kontrázok rá, együtt érző hangszínt megütve. – Szerencsére idén külföldön szilveszterezik a férjével, ezért most nem kellesz ezt hallgatnom. – osztom meg vele örömteljes híreimet.
- Akkor most nem tudsz lerázni és elmegyünk egy jó kis szilveszteri buliba és bepasizunk. Ha belegondolsz nincs már messze az újév. – gondolt bele Sol Hye. Elmerült a tervezgetésben, mikor a főnök megjelent az irodánk ajtajában és munkára utasított minket.
A napi autóbalesetes adagommal kezdtem, majd egy fojtogatásos esetet boncoltam.
- Hallottátok mi történt tegnap este? – ütötte meg a fülem az egyik mellettem dolgozó kolléga hangja.
- Annak a sorozatgyilkosnak az ügyére gondolsz? – kérdezett vissza egy másik férfi.
- Azt hallottam, hogy egy rendőr is megsérült.
- És még újonc is, szegény elég rosszul kezdett. – értett egyet a kollégájával.
- Ki sérült meg? – szálltam be a beszélgetésbe. Letettem a szikét az egyik kisasztalra, majd odasétáltam a másik asztalhoz, ahol a két pletykás korboncnok dolgozott.
- Ha jól emlékszem a nevére, akkor Jeon nyomozónak hívták. – válaszolt az egyik.
- Jeon Jeong Guk? – kérdeztem ijedten. – Biztos vagy benne? – kértem megerősítést, de már bújtam is ki a köpenyemből. – Ah, sajnálom, de most el kell mennem egy kis időre. Megtenné valamelyikőtök, hogy ezt befejezi? Már csak össze kell varrni. – magyaráztam félig az ajtóból.
Rohamos léptekkel haladtam az utcákon, leintettem egy taxit majd bemondtam a kórház címét. Ez a legközelebbi a városban, tehát biztosan a Hyan Memorial-ba szállították. A recepción megtudtam, hogy a második emelet 205-ös szobájába vitték az orvosa pedig Dr. Kim Myung Min. Az emeleten sikerült elkapnom a névtáblára kiírt nevet így tudtam váltani pár szót az orvossal. Elmondta, hogy a műtét során minden rendben ment és, hogy a golyó nem ért létfontosságú szervet, hamarosan ki is engedik, de még a mai nap bent tartják, hogy biztosan ne lépjen fel semmilyen komplikáció.
Nem volt egyedül a szobában, a társa a mellé húzott széken kuksolt és beszélgetett a beteggel. Az ajtó csapódására mindketten rám emelték a tekintetüket.
- Young Jae elmondta? – kérdezte, mikor az ágya mellé értem. Óvatos mozdulatokkal felült az ágyon, miközben a hasfalát fogta.
- Tehát nekem nem is akartál szólni? – kérdeztem kissé kiakadva. – Jae nem szólt egy szót sem. Viszont pletykás emberek vannak a Patológiai Intézetben.
- Sajnálom. – csak ennyit nyögött ki. Nem nézett rám, hanem végig lesütötte a szemét.
- Khm, akkor én megyek, és iszok egy kávét. – szabadkozott Hyun Sik.
- Nem kell. Már úgy is menni készültem. – feleltem hátat fordítva a fiúknak.
- Várj egy kicsit. – ragadta meg Jeong Guk a csuklómat, hogy megállítson a távozásban. Így maradtunk, míg Hyun Sik elhagyta a kórtermet.
- Haragszol? – kérdezte halkan. Most én voltam az, aki nem nézett rá.
- Aggódtam érted, és még csak fel sem hívtok, hogy köszi, jól vagyok. – sóhajtottam. Persze nem állunk olyan közel, mint ő Jae-vel, de azt hittem mi is barátoknak számítunk. Megérdemeltem volna legalább egy telefonhívást.
- Sajnálom. – ismételte el, bűnbánóan.
- Vissza kell mennem, dolgozni. – mondtam pár perc néma csend után. – Vigyázz magadra. – suttogtam. Közelhajoltam és adtam egy apró puszit a hajára. A folyosón összefutottam a bolyongó Hyun Sik-kel.
- Ne neheztelj rá sokáig, biztos csak nem akarta, hogy aggódj miatta. – védte meg készségesen társát.
-  Igazából nincs jogom, hogy nehezteljek. Csak egy közös baráton keresztül ismertük meg egymást és nem is igazán állunk közel. Az utóbbi időben mondjuk azt hittem, hogy kicsit jobban kijövünk egymással, de lehet csak belegondoltam. – vakartam meg a nyakam kissé kínosan. Nem is értem miért mondtam el mind ezt.
- El tudnád mondani nekem mi történt? Ha nem kérek ezzel sokat. – kérdeztem félénken. Nem tudom mennyire szabad egy civilt beavatnia a történtekbe.
- Egy rég óta körözött sorozatgyilkos nyomára bukkantunk tegnap este, követtük a nyomokat egy házig. A gyilkos elkezdett menekülni és mikor sarokba szorítottuk lövöldözni kezdett, későn reagáltam így csak akkor lőttem, mikor Guk már a földre került. – mesélte, bűntudat csengett ki a hangjából. Biztosan sokszor lepörögtek már az agyában az események és abban is biztos vagyok, hogy magát ostorozza a társa sebesülése miatt, holott nem az ő hibája.
- Értem. – bólintottam. – Nekem most vissza kell mennem dolgozni, így is tovább maradtam a kelleténél. Vigyázzatok magatokra. – köszöntem el.
- Te is. – kiáltott még utánam.
Mikor visszaértem a munkahelyemre kaptam egy alapos fejmosást, hogy nem léphetek le csak úgy a munka kellős közepén.
- Sajnálom. Nem fog újra előfordulni. – álltam mereven lehajtott fejjel.
- Mivel sokat túlórázol ezért természetesen nem tekinthető ez nagy problémának. Csak mielőtt lelépsz, rendezd el rendesen a holttestet, ennyit kérek. – váltott könnyedebb hangvételre a főnök, ezzel a tudtomra adni, hogy nem haragszik, csak legyek felelősségteljesebb. Érthető, hiszen a patológia nagyon fontos része az igazságszolgáltatás zökkenőmentes működéséhez, ezért kell professzionálisan és kifogástalanul dolgozni, hogy később ne tudják megkérdőjelezni azt.
Ezzel mind tisztában vagyok, csak egy percre elvesztettem a fejem.