8.FEJEZET

- Sajnálom, de erre az órára kénytelenek lesztek más párt keresni. – mondtam, engem is meglepő magabiztossággal.

A lányok nagyon ellenségesen néztek rám, majdhogynem félnem kellett nehogy valamelyik, úgy gondolja, hogy ő nem szeretne mégis más párt találni. Végül megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ahogy a tanár kimondta a végszót. Jong In-nel leültünk az egyik asztalhoz.

- Köszönöm. - suttogta, hogy csak én halljam meg, a körülöttünk lévők pedig ne. Aprót biccentettem, még mindig zavarban voltam, ahogy eljátszottam a kemény csajt pár perccel ezelőtt.

- Jól van, úgy látom, mindenkinek van párja. – nézett végig a társaságon a tanár. – Az alapanyagok előttetek vannak, ezt az előző csoport gyűjtötte össze szóval nem kell ezzel bajlódnotok. Csak arra koncentráljatok, hogy egy jó madáretetőt készítsetek. Jó munkát! – amint befejezte a Park tanár úr a beszédet, halk beszélgetés lepte el a termet. Magam elé csúsztattam egy nagyobb fadarabot és kezembe vettem a kézi fűrészt is, készen arra, hogy megalkossam a madáretető alapzatát.

- Biztos, hogy jó ötlet ez? – kérdezte Jong In, aggódó tekintettel vizslatva a kezemben lévő éles tárgyat.

- Nem vagyok olyan szerencsétlen, mint látszik. – emeltem felé mutatóujjamat, egyenesen kikértem magamnak a kételkedését.

- Hagy segítsek legalább. – mondta, majd megragadta a fűrész másik végét. Először be pozicionáltuk a helyét, majd felém kezdtem húzni, majd cseréltünk és a fiú felé mozdult a fűrész. Végül 5 perc kemény munka árán elvágtuk a fa kellő részét és lefektettük az asztal közepére. Még vágtunk kisebb darabokat, ami a ház oldalaként fog funkcionálni, azután már végleg letettük a vágó szerszámot.

- Látod, nem lett semmi bajunk. – mosolyogtam a fiú felé „én meg mondtam” pillantást küldve. Ő is csak mosolyogva megforgatta a szemét, majd hozzákezdtünk a ragasztáshoz. Én nyomtam a ragasztó csíkot, ő pedig oda helyezte a fadarabot.

- Ez nem egyenes. – figyelmeztettem, majd a helyére csúsztattam a fát. Zavartan kaptam el a kezem Jong In kezéről.

- Bocsánat. – motyogtam. Ingatta a fejét, biztosítva arról, hogy nincs baj. Csendesen folytattuk a munkát, de később már sokkal, fesztelenebb hangulattal tudtunk barkácsolni tovább.

- Nagyobb kell, szerinted, hogy fér be ide egy madár is? – néztem felváltva a fiúra, majd az ajtónak titulált lyukra.

- Megoldja. – mondta összehúzott szemöldökkel az ajtót bámulva, mintha csak attól, hogy nézi majd nagyobb lesz.

Nevetve megráztam a fejem, majd vágtam egy nagyobb nyílást, így végül felkerült a szemben lévő oldal is egy nagyobb méretű ajtóval. Odavittük a tanárhoz, aki meg dicsérte a munkánkat és elengedett minket 15 perccel hamarabb. Fogalmam sem volt, mit kezdjek a hirtelen rám szakadt szabadidővel. Ez volt az utolsó óra, így nem is volt más dolgom.

- Mit csináljunk? – kérdeztem a mellettem sétáló fiútól. Láthatóan elgondolkodott, de nem úgy tűnt, mintha bármi értelmes is az eszébe jutott volna.

- Elmehetünk a faházamba beszélgetni. – mondta pár perc gondolkodás után. – Úgy értem, tényleg csak beszélgetni akarok, nem tervezek semmit. – kezdett el mentegetőzni, mire elnevettem magam. Amíg nem mondta eszembe nem jutott volna ezt gondolni.

- Értem én, benne vagyok. – bólintottam.

Elbaktattunk a házáig, ahol aztán elnyúltam az ágyon. Jong In törökülésben mellém telepedett, majd megigazította a haját, ami ismét a szemébe hullott.

- Hogy-hogy saját faházad van? – kérdeztem meg az első dolgot, ami már nagyon fúrta az oldalamat a buli estéje óta.

- Zsúfoltak a szobák a fiúknál és pont elférnek, hogy a két testvér ugye veled lakik, így én kaptam egy sajátot. – rántotta meg a vállát könnyelműen.

- Értem, szóval ezért. – bólogattam. – De nem rossz egyedül itt? – néztem körbe a szobában. Most már én is feltornáztam magam ülési helyzetbe.

- Legalább tudok aludni. Sehun kegyetlenül horkol. – mondta egy kis fintorral az arcán, amitől kuncognom kellett.

- Yongguk is szokott, amikor zenét hallgatok este még azon át is hallom. – ráztam meg a fejem rosszallásomat kifejezve.

- Képzeld el ha Sehun-nal egy szobába kerülne, megindulna a földrengés. – humorizált, mindketten nevetni kezdtünk és visszadőltünk az ágyra.

- Hah, nem akarok vissza menni a házba. – sóhajtottam pár perc múlva. – Yongguk mostanában nagyon hamar mérges lesz, és mindig csak veszekszünk. – panaszkodtam.

- Féltékeny, hogy a kis antiszoc Ni Ki másokkal is barátkozni merészel. – gúnyolódott, és megpróbálta utánozni a szobatársam mély hangját, eléggé kevés sikerrel, de engem megmosolyogtatott.

- Várj, te most le antiszocialistáztál? – kérdeztem vissza.

- De hiszen az vagy. Fél éve ülök melletted angolon és még sosem láttam, hogy beszéltél volna valakihez a két fiún kívül. De látom a fejlődést, Ha Na-val úgy látom, jól kijössz, meg Sehun-nal is. – mikor Sehun-t említette, mintha egy kis neheztelés lett volna a hangjában.

- Te sem vagy éppen olyan nagymenő dzsigoló, mint az iskolában tűntél. – vágtam vissza. – Egész kedves vagy. – helyesbítettem, majd mutatóujjammal megböktem a homlokát.

- Szerinted milyen vagyok? – kérdezte komoly arccal. A szemembe nézett közben, míg én gondolkodni kezdtem.

- Fogalmam sincs, csak azt látom, amit mutatni akarsz. – kezemmel oldalra túrtam a hajam, hogy én is akadálymentesen tudjak nézni a fiú fekete szemeibe.

Jong In csábosan elmosolyodott. Már jócskán benne jártunk a délutánban és a nap kezdett lemenni, de én még mindig itt fekszem Jong In ágyán és beszélgetek vele.

- Itt maradhatnék éjszakára? Nem akarok most Yongguk-kal veszekedni és biztos kezdené, amint belépek az ajtón. – forgattam meg a szemeimet.

- Maradhatsz, ha megígéred, hogy nem horkolsz. – vette viccesre a figurát, az előbbi beszélgetésünkre utalva. Nevetve megütöttem a mellkasát és rosszallóan ránéztem. 

Átmásztam a másik ágyra és ruhástól beletemettem magam a paplanba. Még beszélgettünk egy kicsit, de mindketten fáradtak voltunk már.

- Add a kisujjad. – szólal meg egy idő után Jong In. Értetlenül oldalra fordítom a fejemet és kérdőn nézek a fiúra, aki látszólag nem viccnek szánta az előbbi kijelentését. Keze kint lógott az ágy szélén, félénken, de engedelmesen ugyan úgy kinyújtottam a kezemet, hogy lelógjon az ágyról, Jong In pedig összefonta a kisujjainkat.