Kim Jong In szemszöge:
Épp
letettem az eddig olvasott könyvet az asztalra, amikor hallottam, hogy valaki
benyit a szobába. Kíváncsian szegeztem az ajtóhoz a pillantásom, ekkor szembe
találtam magam egy szőke lánnyal, aki olyan óvatosan lépett be, mintha legalább
az oroszlánbarlangba érkezett volna meg. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte
és innen is hallottam, ahogy kulcs zörög a zárban. Ni Ki villám sebességgel
fordult meg és rángatni kezdte a kilincset, de az cseppet sem mozdult.
-
Nyisd ki! – kiabálta a lány és tenyerével ráütött a fa ajtóra.
-
Eszem ágában sincs, amíg nem beszélitek meg a kettőtök dolgát! – ordibált
kintről Ha Na.
-
Ha kijutok innen, esküszöm, hogy megverlek! – fenyegetőzött. Rám sem nézett,
csak akkor, amikor én is odasétáltam az ajtóhoz és ellenőriztem, hogy az ajtó
valóban be van-e zárva. Egyszerre engedtük ki egy fáradt sóhajt, mire
mindketten egymás szemébe bámultunk halálos szinkronban, de nem voltunk olyan
helyzetben, hogy élvezzem azoknak a szemeknek a pillantását, így elkaptam a
fejem. Idegesen szorította a füléhez a telefont és beletúrt a hajába, kérdés
sem volt kit tárcsázott.
-
Nem! – vágta rá azonnal. Még mindig az ajtóval próbálkoztam, de sejtettem, hogy
nem fog kinyílni varázsütésre. Valahol lennie kell egy pótkulcsnak, de őszintén
megmondva fogalmam sem volt hol keressem.
- Csak
mond el neki és vagy figyel, vagy nem! – felkaptam a fejem a vékony hisztérikus
hangra, ami a telefonból jött, elég hangos volt, hogy én is halljam. A lány
eltartotta a fülétől a telefont, majd amikor a vonal másik végén lévő Ha Na
rendes hangnemre váltott újra csevegni kezdett vele cseppet sem türelmesen.
Eddig is tudtam, hogy nem szereti a váratlan helyzeteket. Ha nem lettem volna
mérges rá, akkor még fel is nevettem volna a hihetetlenül akaratos lányon,
akinek mindene volt az irányításmániája.
Volt
időm megfigyelni, elég szembetűnő volt, amikor a teremben kikapta a négyesre
sikerült angol dolgozatot és láttam, ahogy önmagában hatalmas hisztit csapott,
még jobban megerőltette magát és csak azért is kitűnően megtanulta a következő
anyagot. Ni Ki olyan ember volt, aki utálta az olyan dolgokat amiket nem
irányíthatott, vagy pedig nem úgy alakult, ahogy eltervezte. A
visszaemlékezésből visszatérve csoszogtam oda az ágyhoz és magamra húztam a
takarót. Felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát, ahogy a szőkeség kérte
és már alvást akartam imitálni, amikor beszélni kezdett.
- Ne
zavarj, csinálj bármit, de ne szólj hozzám. – vágtam a lányhoz félbeszakítva a
monológja előtt és átfordultam a hátamra, szememet a plafonra szegeztem,
hallottam, ahogy a lány fájdalmasan felsóhajt, már azt hittem, hogy feladja.
Kicsit elszomorodtam, hogy ilyen hamar képes voltam lerázni, eddig pedig olyan
lázasan szerette volna elmondani mi történt közte és Sehun között. Ahogy a két
nevet egymás mellett említettem, majdhogy nem elkapott a hányinger. Ni Ki szép
volt, a maga különleges európai vonásaival, szép kékeszöld szeme, pisze orra és
vékony keskeny ajkai vannak, akár egy angyalnak, nem volt meglepő, hogy a
legjobb barátomnak is szemet szúrt. Tudtam, hogy a lány mennyire is esztétikus.
De az, hogy Sehun ilyen szinten hátba támadott volt a legrosszabb érzés, csak
is azért, mert sejthette, hogy érdekel a lány, amióta csak mellé kerültem az
első angol órán. Az elején azt gondoltam azért, mert máshogy nézett ki, mint a
többi nőnemű egyed, de ahogy kezdtem megismerni, annál jobban megtetszett az a
konzervatív személyiség, amit eddig csak az iskolapadból figyelhettem.
A
hideg megcsapott, ahogy lehúzták rólam a takarót. Hirtelen már csak annyit észleltem,
hogy a dühös tekintetű nő ráül a csípőmre és a fejem mellé szegezi a
csuklóimat.
-
Meg fogod hallgatni amit, mondani akarok. Nem hagyom, hogy úgy viselkedj, mint
egy sértődött óvodás. – hangja kimért volt és magabiztos. A hosszú haja
csiklandozta az arcomat, kellemes illatot árasztott magából. A felbátorodott
lány elérte, hogy már én is cselekedjek, ezzel lerombolva a magának tudott
előnyét.
-
Emlékeztetlek, hogy nálam van az erő fölény. – morogtam, és könnyeden
változtattam a helyzeten, ez már nyilvánvalóan nem tetszett a lánynak, hogy
újból ő került a rosszabb pozícióba. Hevesen magyarázni kezdett az alattam
tekergő lány és mindenféle szavakkal illetett, hogy kompenzálja mennyire nem
ura a helyzetnek. A mondat, amire igazán felfigyeltem, amikor elárulta magát.
– A közeledben majdhogy nem híresnek érzem
magam, mintha bűn lenne az, hogy érdekelsz. – utolsó szavainál ráharapott az
ajkaira és zavartan visszavett a hangerejéből, most tudatosult benne, hogy
valójában elszólta magát.
-
Ezért Sehun-hoz menekülsz? – kérdeztem fanyar arckifejezéssel. Nem teljesen
győzött meg a magyarázatával, de a közelségétől kezdtem elgyengülni. Egyre
inkább azon járt az eszem, hogy azokat a csípős mondatokat kiejtő ajkakat
elhallgattassam, sajátos módon.
-
Hát ő jobb választás volna. – vágott vissza élesen. Fejét felemelte a
párnákról, ezzel teljesen megcsapva édes illatával, már nem akartam
gondolkodni, csak is cselekedni.
-
Mond csak, Sehun tud ilyet? – kérdeztem már szinte a szájába suttogva a
szavakat. Nem vártam választ azonnal birtokba vettem azokat az ajkakat, amik
még pár pillanattal ezelőtt minden létező dolognak tituláltak. Az elején
dühösen tenyereivel a mellkasomat ütötte, de ahogy nem eresztettem el a
csókból, egyre gyengült, majd el is maradt az ellenkezés. A lány már nem
próbálkozott semmivel, elmélyítettem a csókunkat, testemmel ránehezedtem mire
egy halk nyögés szökött ki ajkai közül, ezzel tökéletes lehetőséget adva, hogy
a nyelvemmel is felfedezzem a lány száját. Kezeivel hátratúrta a hajam, hogy ne
lógjon a szemembe, és ha még lehetséges volt még közelebb húzott magához. Azt
akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Több barátnőm is volt már, túl
voltam egy-két kapcsolaton, de, hogy valami olyan után vágyódjak ennyire, ami
nem is az enyém, új dolog volt. Fogalmam sincs mit művel velem ez a nő, de
teljesen elveszi a józan eszem. A hangja, a szemei, az arca, ahogy szája
összepréselődik, miközben mosolyog, minden tette annyira vonzóvá teszi
számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése