10.FEJEZET

Oda-vissza kapkodtam a fejem az asztal társasága és a hívatlan vendégek között. Nem tudtam mitévő legyek, mert ha elárulom, hogy valójából szó sincs erről, akkor Sehun jönne ki belőle rosszul, de Jong In érzelemmentes arckifejezését bámulva a bűntudatom hatalmas méreteket öltött. Újabb kérdések záporoztak a megdöbbent és szüntelenül mérges lányoktól, én pedig próbáltam minél távolabb kerülni tőlük, majdhogynem Sehun mögé rejtőzve. Valószínűleg ő is megunta a dolgot, mert velem együtt felállt és kiviharzott az ebédlőből maga után húzva. Az egyik faház mögé húzódtunk, hogy senki se lásson minket. Egy darabig csak csendben álltunk egymás mellett, mindketten próbáltuk megemészteni a dolgokat. Hatalmas teherként nehezedett a vállunkra a felelősség, talán Sehun-t még jobban nyomasztotta, hiszen az ő hibájából keletkezett ez a probléma.

- Most mi lesz? – szólaltam meg elsőként a fiúra szegezve a pillantásomat. Félve nézett rám, de mikor látta, hogy nem vagyok dühös már magabiztosabban méregetett. Semmit sem oldanék meg azzal, ha most leszedném a fejét, hogy mit képzelt. Sokkal ésszerűbb, ha azon kezdünk el mihamarabb gondolkodni, hogyan másszunk ki ebből a felettébb kínos helyzetből.

- Én csak arra gondoltam, hogy így majd békén hagynak titeket és nyugodtan barátkozhattok. Nem gondoltam bele teljesen, mielőtt még kinyitottam volna a számat. Nagyon sajnálom.

- Én, megértem. Azt hiszem. Nem is haragszom, mivel tudom, hogy jót akartál. Végül is egyébként se jöhettünk volna ki jól ebből a beszélgetésből, ha azt mondom, hogy nem, akkor sem hagytak volna békén, de legalább így most Jong In-t és engem is békén hagynak, viszonylag. Legalább Jong In jól járt. – motyogtam gondolataimban összerakva a fonalat, de csak is Jong In arckifejezésére tudtam gondolni.

- És mi lenne, ha nyilvánosan szakítanánk? – vetette fel az ötletet.

- De azonnal nem lehet, az túlságosan feltűnő lenne. – mondtam, a szám rágcsálását abba hagyva. – Csak később kivitelezhető, addig is el kell játszanunk, hogy egy pár vagyunk, vagy mi.

- Jong In-nak nem fog tetszeni. – húzta el a száját Sehun. – Ha most azonnal bejelentenénk, hogy vicceltünk, még akkor se biztos, hogy hamar megbocsátana. - rázta a fejét a mondandója végén, mintha teljesen abszurd lenne az ötlet.

- Legjobb barátok vagytok, biztosan nem vette be ezt a hülyeséget. – folytattam az eszmecserét. Bár a tekintete nem erről árulkodott, hogy felismerte volna a kamuzást. Teljesen felesleges ezen gondolkodom, ha valóban járnék Sehun-nal akkor sem kellene kiakadnia, hiszen köztünk nincs semmi. Az már teljesen egyéni dolgom, hogy Sehun-nal nem valószínű, hogy járnánk, mivel minden figyelmemet Jong In figyelése kötötte le, így esélyem se volt nézelődni a másik nem után.

- Szerintem, ha elmondjuk neki, hogy miért mondtad, akkor egy rossz szava se lehet, maximum annyi, hogy miért nem avattuk be. – vállrántással lezártnak is tekintettem a témát. De belül még mindig ezen aggódtam, csak nem akartam, hogy Sehun tovább agyaljon, mert már így is majdnem falfehérré vált. Most biztos önmagában szitkozódik, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozta saját magát.

Az első óráról sikeresen elkéstünk, és az, hogy Sehun-nal egyszerre érkeztem meg, még inkább táplálta a pletykákat, amik már így is túlnőttek rajtunk. Próbáltam beszélni Jong In-nel, de mindig elintézte, hogy ne legyen egyedül, valamint Sehun se járt sikerrel, neki pedig megtagadta a megmagyarázás lehetőségét és elküldte. Nekem pedig csak szimplán kihasználta azt, hogy nem megyek oda hozzá, ha olyan társaságban van, akiket egyébként sem kedvelek és ők sem szívlelnek engem. Ez azért szíven ütött. Nem gondoltam soha egy percig se, hogy meg kellene utálnom Jong In-t, de most erős késztetést éreztem rá, hogy igen is a makacssága elég ok arra, hogy soha többé ne akarjak vele beszélni. A rossz tulajdonságok egyike, amit nagyon nem bírok, ha valaki a saját kis elképzelését azonnal elkönyvelte, hogy az úgy volt, és már semmit és senkit nem hallgat meg a témával kapcsolatban, mert az illető biztosan hazudna neki, ha nem az a történet következne, amit ő fejben összerakott. A makacsság legirritálóbb formája, ami csak létezhet. Hiszen a makacsság lehet jó is, de ez minden értelemben a negatív része. Egyre csak a gondolataimban szidtam a fiút, már azt kezdtem érezni, hogy az agytekervényeim nem bírják tovább a nyomást és egyéb szitokszó sem maradt, ami a szótáramban létezik. A végére már különböző nyelveken is elhangzott ugyan az a szó.

- Jól vagy? – kérdezte félve Sehun. Tenyerét a homlokomra simította, kellemesen hűvös volt, így nem ellenkeztem. Már egyébként is egy párnak vagyunk titulálva, akkor pedig ez semmi.

- Majd szétrobban az agyam, annyira felidegesítettem magam. – nyögtem ki végül. Kinyitottam a szemem és tekintetem találkozott Sehun fekete íriszeivel, ami csillogott az aggodalomtól. Intéztem felé egy kisebb mosolyt megnyugtatásként, biztosan emészti magát eléggé, nem kell, hogy még a lelkiismeretére játsszak.

- Jong In totális idióta, amiért nem hallgat meg téged.

Halkan felnevettem a szörnyű felvidítási módszeren, de azért jól esett a gesztus. Elvettem a kezét a homlokomról, majd az ölelésembe vontam a fiút. Kellemes illata megnyugtatott egy kicsit. Szorosabban öleltem, amit viszonzott, a fejemet pedig a nyakába temettem, mint egy szeretethiányos kiscica. Mikor felemeltem a fejem Jong In-nal összeakadt a tekintetünk, de elfordítottam, mielőtt ő tette volna meg és folytattam Sehun ölelését. Majd ha lehiggad, akkor úgy is meghallgatja az igazságot. Addig pedig, higgyen, amit akar. Az idegesség beszélt belőlem, még is kicsit jobban éreztem magam, ahogy elképzeltem a fiút, aki most szúrós szemekkel méreget.

Megveregettem Sehun hátát, ahogy megszólalt a csengő, így kibontakoztunk egymás öleléséből. Leült a mellettem lévő székre és kezdetét vette a földrajz óra. Ez egy olyan tantárgy volt, amiből nagyon rossz voltam, szóval rengeteg odafigyeléssel és gyakorlással sikerült mindig is fent tartani az ötös szintet, aminek egyébként mindig az alsóhatárát súroltam, de a tanár látta az igyekezetemet szóval minden alkalommal megadta a jó jegyet. Ami nagyon zavart az, hogy Sehun nagyon jó volt ebből a tantárgyból minden tanulás nélkül, így segítséget kértem tőle órán, hogy magyarázzon nekem pár dolgot. A fiú pedig nagyon élvezte a helyzetet, hogy végre ő okíthat valamiből.

Viccekbe bújtatva magyarázta el az anyag bonyolultabb részeit, ami tényleg segített abban, hogy hamar felfogjam. Együtt kuncogni kezdtünk néha, ami a tanárnőnek annyira nem tetszett. Próbáltam is leállítani Sehun-t, de tovább folytatta a viccelődést.

- Nem ismerek rád, Ni Ki, a következő órán kérem tartózkodj Oh Sehun-tól. Remélem, legközelebb nem látlak titeket egymás mellett ülni. – mondta a tanár kettőnkre felváltva nézve, mi pedig komoly arccal próbáltuk végighallgatni a tanárnő szavait.

A következő órán újra úrrá lett rajtam a pánikszerű hangulat. Yongguk-kal és Seo Jin-nel a közös testnevelés óra gondolata rémisztett meg. Valószínűleg a fiúk is hallották a híreket, miszerint lett egy pasim. Miután átöltöztem azonnal megkerestem a két fiút, akik szerencsére meghallgatták a magyarázatomat.

- Akkor miért nem mondjátok el, hogy nem igaz? – kérdezte Yongguk, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ránézek egy amolyan, „ez komoly kérdés volt?” fejjel, és magyarázni kezdtem, hogy ez nem olyan egyszerű. Ha elmondjuk, akkor Sehun bűnbakká válik, amit nem szerettem volna. Nem mellesleg, hogy a többség kitalálta volna, hogy én vettem rá a fiút, hogy ezt mondja, ami pedig nekem nem lett volna előnyös. Még tesi közben is a fiúk ötleteléseit hallgattam, egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy legalább ők hajlandóak hinni nekem és biztatni, ami nem mondható el egyesekről.