9.FEJEZET
A tekintetem továbbra
is ködös volt, bármennyire is próbáltam nyitva tartani a szemem több lapos pislogás
kellett, mire teljesen kitisztult a környezetem ismerősen ismeretlen sziluettje,
nem teljesen voltam képes elhagyni az álom mélyre nyúló meleg ölelését, de
ahogy a nap erős fényével áthatolt a függöny résein kezdtem nagyobb figyelmet
szentelni a körülöttem lévő dolgoknak. A takaró súlyosan nehezedett rám egy
bizonyos ponton alig pár centivel a csípőm felett, szememmel követtem egy kart
ami ujjakban végződött. A vastag anyag összegyűrődött a szorítása alatt, majd
ellazult, ahogy kicsit közelebb húzódott a meleget árasztó test és nem sokra rá
éreztem ahogy a lehelete csiklandozza a tarkómat. Jeong Guk? Meg
kellett győződnöm, hogy nem csak képzelődöm amilyen óvatosan csak tudtam, hogy
ne keltsem fel az alvó fiút megfordultam az ölelésében, de bár ne tettem volna.
Az arca vészesen közel helyezkedett el az enyémhez, a haja kócosan takarta be a
fél arcát, alsó ajka pedig kissé lebiggyedve egyre ellenállhatatlanabbá tette a
álomvilágban fogvatartott rendőrt. Eszembe jutottak a rémálmai, de ahogy a
békés arcát néztem némán elvetettem magamban az ötletet. Még sosem láttam ilyen
nyugodtan és gondtalanul aludni valakit. Szinte irigylem, tudni akarom miről
szólnak az álmai amikben ilyen biztonságban érzi magát. Az időérzékem elveszett,
ahogy mozdulatlanul néztem az eddig érzett álmosság távoli emléknek tűnt,
éberebb vagyok, mint valaha meglepetten, a szemem hatalmasra nyílt mikor az
arca kezdett egyre közelebb és közelebb érni, majd végül egy lomha mozdulattal
inkább a nyakamba temette az arcát a haja csiklandozta az államat a
levegővételeit pedig éreztem a kulcscsontomon. A gyomromban érzett kellemes bizsergés
idegennek hatott, mintha nem is én lennék, mintha ezek az érzések nem is az
enyémek lennének. A sok, figyelmen kívül hagyott jel szinte egyszerre tudatosul
bennem.
Nem sokáig veszhettem
el a kusza gondolataim tengerében, mivel Jeong Guk egyre gyakrabban kezdett el
mocorogni, biztosra vettem, hogy hamarosan felkel, csak még nem érez rá elég
erőt. Valahonnan mélyről feltörő bátorságot megragadva öleltem magamhoz a fejét
és ujjaimat fésűként használva elkezdtem megigazítani a rakoncátlan tincseket, párszor
végig fésültem a haját, a megszokott csendben Guk sóhaja váratlanul ért,
megálltam félúton a cselekvésben, mikor lenéztem az arcára, ami már többé nem a
nyakamba temetve pihent egy barna szempárral szembesültem. Némán néztünk egymásra,
amíg teljesen ki nem pattant Guk szeme, beharapta az ajkát és az arca enyhén
piros színekben pompázott, mint aki részeg vagy lázas, de tudom, hogy egyik sem
lehet az elpirulásának az oka.
- Jó reggelt. –
szólaltam meg elsőként, sikerként könyveltem el, hogy nem tört meg a hangom és
nem is hallatszottam rekedtnek.
- Jó reggelt. – viszonozta
a szája széle mosolyra görbült majd félénken ismét a nyakamba temette az arcát,
alig hallottam a szavait, ahogy szorosan magához ölelt és a hajam elnyelte a
szavainak visszhangját.
Nem nagyon tudom mit
kellene most tennem, még mindig kétségeim vannak. Egyrészt nem vagyok biztos
benne, hogy a tegnapi napot nem csak álmodtam, de azzal, hogy mellette ébredtem bíztatónak érzem és a gondolataim nem vezetnek félre, másrészt hallani akarom
újra, hogy azt mondja kedvel, de nem akarom még jobban zavarba hozni.
- Engedj el, reggelit
kell készítenem. – szavaimat nyomatékosítva végigsimítottam Guk hátán, jelezve,
hogy engedjen a szorításából, de csak még közelebb húzott, a torkából egy
kelletlen morgás tört fel, ami a reggeli rekedt hangjával egy gyilkos párosítás,
nem mintha eddig olyan jól ellenálltam volna neki. A tegnapeste képeivel az elmémben
pedig nem nehéz megállapítanom, hogy borzalmas vagyok saját magam önmegtartóztatásában.
De lehet, hogy ez egyszer kétszer egészen kifizetődő.
- Még egy kicsit. –
suttogta, alig bírtam ellenállni a csábításnak, de elég volt ránéztem az órára
és már is képes voltam kitörni az ölelésből, a lendülettől majdnem még az
ágyról is leestem.
- Nem hiszem el, hogy ilyen
sokáig aludtunk. – adok hangot a döbbenetemnek, kikerekedett szemekkel bámulok
az órára ami vészesen közeleg a tizenegy órához. A telefonomat felvéve az
éjjeliszekrényről több olvasatlan üzenettel találom magam szembe, de egyelőre
nem nyitom meg őket.
- Pihenj még egy
kicsit, szólok ha kész vagyok a kajával. – mikor próbálta felemelni a fejét a
párnáról a mozdulatot megakadályozva visszanyomtam, Guk megjutalmazott egy
szúrós tekintettel, de nem próbálta meg eltolni a kezem, hagyta, hogy végig simítsak
a haján, miután sikeresen meggátoltam abban, hogy felkeljen.
- Kegyetlenül fáj a
fejem. – panaszkodott, arcát még jobban beletemette a párnába, így nem láttam a
szenvedő arckifejezését, de még így sem tudtam visszatartani az önelégült
mosolyom.
- Ilyen ez a
másnaposság. – gúnyolódtam, de tompán nekem is fájt a fejem, ezt viszont eszem
ágában sem volt, hogy beismerjem. Túlságosan élvezem a nyomozó szivatását a
korai órákban. Kitudja mikor lesz legközelebb lehetőségünk ilyen felhőtlenül
beszélgetni, ha visszaérünk Szöulba, akkor mindketten nagyon elfoglaltak
leszünk és Guk ügye is éppen most kezdett beindulni. Az utolsó nyom, amit találtam
a szórakozóhely, érzem, hogy egy kritikus tényezője az ügynek.
- Mi a baj? – nézett rám
aggódóan az álmos képű fiú, mosolyogva megráztam a fejem. Igaz is, most még nem
kellene ezzel foglalkoznom, ezen ráérek hazaúton is agyalni.
- Kaphatok egy ölelést?
– hirtelen felindulásból kérdeztem rá, valójában nem tudom, hogy szükséges
volt-e. Guk tágra nyílt szemekkel nézett rám, pislogott párat majd sután
bólintott, de biztosított arról, hogy komolyan gondolja, mert kitárta felém a
karjait rám várva. Ahogy körbezárt karjaival átjárt a melegség és megcsapott a
parfümjének ismerős illata. Még mindig nem tudom mit érzek, de egy valamit
tudok. Azt, hogy Jeon Jeong Guk nem közömbös számomra.
- Most már elengedhetsz.
Tényleg reggeliznünk kéne. – épp végszóra még a hasam is morogni kezdett,
zavaromban azt sem tudtam hova nézzek, csak akkor néztem fel, mikor Guk öblös nevetése
a szokásosnál hangosabban törte meg a csendes teret.
Bekapcsoltam a rádiót
háttérzajként, és neki láttam a tojások feltörésének, nem maradt sok időnk így
nem próbáltam meg bonyolultabb reggeli után kutatni, csak annyira kell a
reggeli, hogy ne haljunk éhen úton hazafelé. Guk-nak esti műszakja van, nekem
pedig a délutáni műszak hamarabb kezdődik.
- Ne tűnj olyan lenyűgözöttnek,
nem mintha most csinálnék először reggelit. – összeszűkített szemekkel nézek a
fiúra, mikor csillogó szemekkel leül az asztalhoz, rám emeli a tekintetét, amit
eddig az elé rakott tálra szegezett és szokatlanul vidám mosollyal figyelt
engem, gyanús, ezt a tekintetet eddig még talán nem is láttam, nem mintha
ellenvetésem lenne, valójában elég aranyos.
- Lehet, de ez az első
alkalom, hogy a barátnőm csinálja. – a szavai mantraként ismétlődnek a fejemben,
nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan fog beszélni.
- Ami azt illeti nem
kérdezted meg, de figyelembe véve, hogy eddig sem tetted meg az első lépéseket,
hagyom, hogy kihagyd a nagy kérdést és csak beleegyezek. – nem tudtam
visszatartani a mosolyom, elsőre ugyan gúnyosnak hangozhatott, de tudom, hogy
rájött ez csak a védekező mechanizmusom és valójában nagyon boldog vagyok.
Mindkettőnknek gyakorolnia kéne, hogyan fejezzük ki az érzéseinket nyíltan, de
a mi munkákkal veszélyes és nehéz komoly kapcsolatot kiépíteni, bár nagyon
remélem, hogy ez most ránk nem lesz igaz. És ha nem is lesz kikövezve az utunk,
de szeretném, ha legalább végig tudnánk csinálni együtt a nehézségek ellenére
is.
Huh meghaltam... Ez nagyon édes volt! Szeretem az ilyen aranyos, romantikus részeket :D JungKookie meg egyemmegdecuki!
VálaszTörlésRemélem hamar hozod a következőt, fighting!
Nem számítottam rá, hogy valaki még olvas, de kellemesen csalódtam, nagyon örülök, hogy tetszett, én is imádtam írni és mindenképpen akartam egy nyugis részt, mielőtt beindulnak az események. Habár még nem tudom mikor fejezem be a következő részt. :)
Törlésölel, Helena Z. B.