ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

8.FEJEZET

- Mi az már megint? Olyan .. zavartnak tűnsz. – Sol Hye kereste a megfelelő szavakat, hogy lefesse az állapotom. Letettem a kezemben forgatott tollat és nyújtózkodtam hátha akkor kicsit ellazítom az izmaimat.

- Szabadságot vettem ki a következő 2 napra. – említettem meg az összekuszálódott gondolatmenetem egyik hirtelen elkapott szálát. A barátnőm továbbra is engem vizslatott, még mindig nem értette miért vagyok frusztrált.

- Az jó. És mi a probléma? – kérdezett rá, mikor tudatosult benne, hogy nem fogok további magyarázatokba bonyolódni feltett kérdés nélkül.

- Jeong Guk és én együtt fogunk szilveszterezni, vagy valami ilyesmi. – motyogtam az orrom alatt, azonban ez kizárt dolognak számított, hogy nem érte el a barátnőm fülét, és nem is tévedtem. Valóban meghallotta, tisztán és érthetően.

- Oh. – fagyott le hirtelen. – Csak ti ketten?

- Azt hiszem. – válaszoltam bizonytalanul, nem rémlik, hogy említést tett volna másokról is. Jae sem említette, hogy őt is invitálta a szülővárosába. Bár, hogy ha jobban belegondolok nem is kell a meghívása, hiszen ők ketten gyerekkori barátok. Biztosan Young Jae is hazautazik az ünnepekre. De ez még mindig nem elég jó ok, hogy ne legyek ideges amiért Jeong Guk-kal kettesben leszünk egy házban távol a városunktól még hozzá egy ilyen nagy ünnepen.

- Ezért vagy olyan ideges? Mert kettesben lesztek? – érdeklődött Hye. Bingó! Bólintottam.

- Kedveled őt? – kicsit hátrahőköltem a nyílt kérdéstől, nem számítottam ilyen irányított kérdésre, még tőle sem. Kellemetlenül érzem magam. Az zavar leginkább, hogy nem tudom rá a választ. Persze, nőből vagyok és ő elég helyes férfi. Ezt én sem tagadom, de ha csak ennyi lenne, akkor nem érezném magam ennyire kínosan. A kinézet az egy dolog, de a belső. Hogyan nyilatkozhatnék erről, mikor még csak most kezdjük megismerni egymást?

- A hallgatás beleegyezés, Byeol. – sürgetett.

- Nem tudok igent mondani, de a nemet sem tudom ilyen egyszerűen rá vágni. Értesz? – frusztráltan túrtam a hajamba és kiengedtem egy fáradt sóhajt. Ha tovább gondolkodom azzal csak a fejfájásom fog rosszabbodni. Ha eljön az ideje, akkor tudni fogom, mit érzek. Már azért hülyének érzem magam, hogy eleve játszadozom a gondolattal, hogy ő és én. Hogy köztünk lehet bármi is. Tény. Jeong Guk nagyon helyes és a személyisége is eléggé jó. A probléma itt nem ő, hanem sokkal inkább én. Nem véletlenül nincs barátom, egyrészt, mert általában ijesztőnek találják a pasik a foglalkozásom, más részt, ha a munkámmal nem ijesztem el őket, akkor a személyiségem megteszi helyettem ezt. Nehéz olyan embert találni, aki képes elfogadni és kordában tartani a személyiségem. Jeong Guk hogyan kedvelhetne valakit, mint én? Teljesen elment az eszem. Vagy az övé.

Jeong Guk írt egy üzenetet, amiben az állt, hogy kint fog várni rám, amikor végzek a műszakommal. Magamra erőszakoltam a vastag kabátomat és pár tartozékomat az asztalról belesöpörtem a táskámba indulás előtt.

Lehet csak én éreztem kínosnak a hangulatot és számára csak egy újabb megszokott csend telepedett közénk a fűtött térben. A barátnőmmel folytatott késő éjszakai beszélgetés még mindig visszhangzott a fejemben. Nekidöntöttem a homlokom a hideg ablaküvegnek, hogy kicsit lenyugtassam magam és kényszerítsem a fogaskerekeket a megállásra. Persze ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Mikor végre visszatértem a kábulatból, hogy tanulmányozzam Guk vonásait meg is érkeztünk a célállomáshoz.

- Minden rendben? – kérdezte a mellettem ülő, mikor látta, hogy nem mozdulok. Észbe kaptam és kicsatoltam a biztonsági övem. Mindketten szedtük a lábainkat, hogy minél hamarabb a meleg lakásban találhassuk magunkat, a levegő extrém csökkenéseket produkál, az utóbbi pár éjszaka mínuszokba fordult át.

- Holnap reggel indulnunk kellene, hogy időben odaérjünk. Ez megfelel neked? – kérdezte udvariasan, lesütötte a szemét, ahogy várta a választ. Kicsit megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ideges. Lehet, hogy neki is ugyan azok a gondolatok fordultak meg a fejében? Jeong Guk mindig is rejtély volt számomra, bármennyire is próbáltam megfejteni a kifejezéseit, mindig is a sötétben tapogatóztam.

Az esti rutin közben, sőt még az elalvásom pillanatában is ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg el nem csendesedett minden. Beleburkolóztam a meleg paplanba és beletemettem az arcom a puha párnába.

Korán keltem, hogy reggelit készítsek, mielőtt elindulnánk. Épp lefőtt a kávé, mikor Jeong Guk álmos ábrázta feltűnt a konyhában. Ledobta magát az egyik székre és a szája elé tette a kezét annak érdekében, hogy elnyomjon egy kikívánkozó ásítást.

- Jó reggelt. – köszönt, kicsit rekedt hangon, majdhogy nem suttogásként préselődött ki a köszöntés az ajkai között. Viszonoztam a szavait meleg mosollyal fűszerezve, együtt érzően hümmögtem, teljesen meg tudom érteni az állapotát, hiszen én sem vagyok egy korán kelő típus. Ha nem iszom meg a reggeli kávémat, hozzám se lehet szólni egész nap, ami ironikus, mivel pont ezért kell korábban felkelnem, hogy elkészítsem.

- Éhes vagy? – tettem fel a költői kérdést, a szeme felcsillant az étel említésére. Kicsit éberebbnek tűnt pár perc néma csend után, minden további szó nélkül nekiláttunk a reggeli elfogyasztásának. Elé toltam a bögrébe kitöltött kávét cserébe pedig már a jól megismert hálás hümmögésekkel jutalmazott, amit hamarosan felváltott a fiú halk szürcsölése.

Jeong Guk bosszankodva zárta be maga mögött az ajtót, míg én az útra elkészített szendvicseket csomagoltam a csendéletünket lefestő reggeli után. Jeong Guk kiment, hogy behozzon valamit a kocsiból. Az arca kipirosodott a hidegnek köszönhetően, ledobta a kanapéra a lerángatott kabátját mikor visszaért a rövid útjáról.

- Elfagyott a kocsinak az egyik szelepe. Azt hiszem. fel kell hívnom Young Jae-t. – avatott be a fiú a fejleményekbe. Rövid beszélgetésnek voltam fültanúja ezek után. Jeong Guk nem volt beszédes, a másik vonalban lévő fél hangját pedig nem voltam képes kivenni tisztán.

- Szóval? – érdeklődtem. Lehet, még sem megyünk sehova. Ránéztem a szendvicsekre majd vissza a lakótársra.

- Kénytelenek leszünk Jae-vel menni. De azt mondta van egy feltétele. – a mondatok közt drámai hatásszünet növelte a feszültséget. Előre érzem, hogy ami most fog következni a legkevésbé sem fog tetszeni.

×

- Ne legyél ilyen nyuszi! Igyál. Vagy inkább levennéd a pólód? – győzködtem a fiút, aki bizonytalanul bámult a kezében tartott alkoholos italra. Az ismeretlen lány a köreinkben helyeslően hümmögött, ahogy látszólag elképzelte a rendőrt póló nélkül. Szinte vetkőztette Guk-ot a tekintetével. Még is ki ez a lány? Lakótársam hezitálva, de meghúzta az üveget. Ahogy egyre több alkohol került a szervezetembe én is egyre felszabadultabb lettem. Nem azért jöttem el idáig, Sol Hye buli ötlete elől menekülve, hogy egy másik buliban találjam magam, még is itt vagyok. Jelenleg pedig a ködös elmém nem is engedi, hogy érdekeljen ez a tény. Elértem a határaimat. A fejem zúgott, a hangos zenétől és már véresre haraptam a szám, annyi hímnemű egyedet kellett lekoptatnom ezen a fiatal éjszakán. Volt, aki elsőre is megértette nem vágyom egyéjszakás kalandra, és volt, akinél több eszközt kellett bevetnem ugyanazon cél érdekében. Azonban a kérők is elfogytak egy idő után.

Épp időben érkeztem, hogy elrántsam Jeong Guk személyét egy lánytól, akinek láthatóan nem tetszett, hogy elhúztam a majdnem elcsattanó csóktól. Egész éjszaka a fiú nyomában van, az elején próbálta Guk gátlásosan visszautasítani, ízlelgetve a szavakat, hogyan ne bántsa meg a láthatóan érdeklődő másik nemet, azonban idővel és pár feles után már elfelejtett ellenkezni.

Jae pont feltűnt a látókörömben, így Guk-ot ingujjánál fogva vonszoltam magam után. Alig bírt állni a lábán, így eszébe sem volt ellenkezni. Épp csak annyira funkcionált, mint amennyire feltétlenül szükséges volt.

- Hazamegyünk! – kiabáltam, próbáltam a hangommal elérni Jae fülét, hogy értse a beszédet a hangos zene ellenére is. Meg kellett ismételnem még egyszer a mondatot, ezúttal viszont közelebb hajoltam hozzá. – Elmegyünk, túl sok az alkohol. Guk-ot majdnem elcsábították, nekem, pedig ha még egyszer el kell ismételnem a ’nem akarok lefeküdni veled’ mondatot sikítani fogok. Nem nekünk való ez a szórakozás. – magyaráztam.

- Az miért baj? Hagynod kéne, hogy szerezzen valakit. Rád is rád férne egy kis móka. – rázta a fejét. Látszott rajta, hogy az alkohol befolyásolja az ítélő képességét.

- Én nem ilyen szórakozásra vágyom, Jae. És szerintem Guk sem.

Jae nem is nagyon tudta követni többé a beszélgetés menetét, hümmögött egyetértésének jeléül és már el is ment egy lány társaságában.

Egyikünk sem volt stabil, ahogy próbáltunk a kijárat felé araszolni. Ahogy kiértünk a hideg levegőre kicsit kitisztult a fejem. Kihorgásztam a telefonom a zsebemből és tárcsáztam az egyik taxi társaság telefonszámát, közben erősen zsonglőrködtem az egyensúlyommal, hogy ne essünk el Guk bizonytalan léptei miatt. A taxi hamar megérkezett, vagy csak annyira részeg vagyok, hogy többé nincs időérzékem, bemondtam a címet a mellettem ülő részeg fiú feje a vállamra esett, ahogy elszenderedett az út alatt.

- Jeong Guk, ébresztő. Megérkeztünk. – ráztam a vállát annak érdekében, hogy felébresszem. Egymást támogatva jutottunk el a házig, majd a konyháig. Mindkettőnknek töltöttem egy nagy adag pohár vizet és kényszerítettem magunkat, hogy megigyuk. Pár óra lézengés és céltalan ülés után kezdtem úgy érezni, hogy teljesen irányításom alatt tartom a testem. Többé nem éreztem magam részegnek, és ahogy láttam Guk is kezdett kijózanodni.

- Gyere, elviszlek az ágyig. – tudattam vele a tervem és átkaroltam, hogy ezzel is támogassam. Könnyebben ment, mint gondoltam. A lendület, amivel rádőlt az ágyra magával rántott engem is. A mellkasára támaszkodtam mindkét kezemmel, ahogy felemeltem a fejem az ajkaink súrolták egymást. Guk szeme csukva volt, a tenyerem alatt éreztem a gyorsan lüktető szívverését. Lehet, hogy az ital utóhatása, de a gondolataim veszélyes vizekre eveztek. Elgondolkodtam milyen lenne megcsókolni. Alig pár millimétert kell előrehajolnom és megízlelhetném. A rózsaszín ajkai enyhén elváltak egymástól és kipréselt magából egy szakadozott sóhajt.

- Nonna. – a státusz valahogy máshogy hangzott ezúttal, valami volt a hangjában, amit eddig nem fedeztem fel korábban. Árnyalatnyi vágy.

Próbáltam elcsendesíteni a hangokat a fejemben, minden önuralmamra szükségem volt, hogy cselekedjek, és kicsit távolabb kerüljek az alattam fekvő fiútól. Próbáltam lemászni róla, de ahogy áthelyeztem volna a súlyomat egy hirtelen mozdulattal megváltozott a helyzetünk. Jeong Guk felém tornyosuló alakja megdöbbentett. Az erőviszonyok sosem voltak egyenlőek, azonban sosem használta ki a fölényét. Ezért nem is tudtam, hogy ilyesmire is képes.

- Részeg vagy. – mondtam, figyelmeztetve, mielőtt még valami olyat tenne, amit megbán később. Annak ellenére, hogy bennem már rég eldőlt mit szeretnék, nem jelenti azt, hogy megengedhetem magamnak ezt a felelőtlenséget. Nem lenne fer ha kettőnk helyett döntenék.

- Nyílván. Mivel józanul sosem lenne elég bátorságom. – felelt. A közelsége nehezebbé tette a józan gondolkodást számomra, próbáltam elemezni és felfogni a szavainak jelentését. Megtámaszkodott a fejem mellett a testsúlyát a könyökére helyezte másik kezével pedig végigsimított a hajam vonalán, majd a keze megállapodott az arcom jobb féltekén. Mutató ujjával körberajzolta az arccsontom vonalát, majd az orromét. Nem voltam magamnál mikor hagytam, hogy hangosan felsóhajtsak az érintés okozta kellemes bizsergéstől. Mindennél jobban akartam azt a csókot.

Felindulásból változtattam a helyzeten és én támaszkodtam meg a fiú felett, ahogyan kezdetben voltunk. Átvetettem a lábamat a csípőjének oldalán és miután elhelyezkedtem visszadőltem, hogy ismét közel hozzam egymáshoz az arcunkat. Egymás tekintetébe révedtünk egy darabig, becsuktam a szemem, ahogy egy apró puszit hintettem a fiú homlokára. Adtam egy csókot a nyakának egyik pontjára, ami találkozik a váll vonalával, ezzel egy újabb sóhajt kényszerítve ki belőle.

- Mond el, mit szeretnél. Mit tegyek? – engem is meglepett a határozott és játékos hanglejtésem, ahogy a fiú füléhez hajoltam. Nem tettem semmi mást, csak vártam a válaszra közben pedig az arcát tanulmányoztam. Miután tudatosult benne, hogy rá várok a szeme felnyitódott. Bár ne tette volna, azt a tekintetet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Nonna, kérlek. – lehelte a szavakat, ujjaival beletúrt a hajamba és fülem mögé tűrt pár tincset. Szemeivel követte a kezének mozdulatait, majd ismét rám nézett. – Nem hiszem, hogy képes vagyok arra, hogy tovább várjak. – a hangja ezúttal nem halkult el félúton, türelmetlennek hangzott. A nyakamra simította mindkét kezét és lehúzott magához egy csókra. Majd kettőre. A hajam fátyolként hullott az arcunkba függönyt képezve köztünk és a külvilág között. Az elején csak az ajkunk ért össze, majd egyre türelmetlenebbek lettünk. Rabul ejtette az alsó ajkamat és enyhén megharapta a duzzadt bőrt, többször is elismételte ezt a cselekedetet mielőtt még a nyelvét is bevonta volna a műveletbe. Szaporán és egyeletlenül vettük a levegőt a csók hol megszakadt, hol folytatódott. Másodpercek, percek teltek el. Minden egyes elmélyült mozdulattal egyre közelebb éreztem magam a szakadék széléhez. Mintha már csak ez a pillanat tartana vissza a mélységtől, az elválasztó vonal, mielőtt lezuhannék. Mintha ezer háborút vívnék egyszerre, még is nyugalmat érzek, beteljesülést, boldogságot.

- Jeong Guk. – szólítom meg bizonytalanul az alattam pihegő fiút. Végleg elválva egymástól kiráz a hideg, a forró levegő hirtelen jéghideggé változott. A növelt távolsággal a pillanat intenzitása megcsappant a valóság kezdte beinni magát a tudatomba. Zavartan ugrottam fel az ágyról, a köztisztviselőnek háttal álltam, nem mertem a szemébe nézni féltem a visszautasítástól.

- Ne haragudj. – tőle két szó elég volt, hogy a hangulatom mérföldeket zuhanjon. Megbánta, tudom. Hiba volt engednem a kísértésnek. Tudtam, hogy ez lesz a vége még sem bírtam megfékezni magam. A szégyennel és az önmarcangolással karöltve indultam meg az ajtó irányába, semmi másra sem vágytam jobban most, minthogy elhagyjam ezt a szobát és azzal együtt az emlékeket.

- Várj. – ragadta meg a csuklómat hátulról megközelítve, az arcát ugyan nem láttam, de hangja nem volt annyira határozott, mint a szorító ujjai.

- Mire? Arra vársz, hogy én is bocsánatot kérjek? – próbáltam nem kiélezetten mutatni a kétségbeesettségemet és a haragomat, de mint már kiderült nem voltam olyan jó az érzelmeim kontrollálásában, ahogyan azt hittem. Ez okozta a problémát elsősorban.

- Nem értelek, mi bajod van hirtelen? – a szorítása enyhült de, érezhető volt a belül felgyülemlett feszültség. Többé már nem dallamosan ejtette a szavakat, elsietett hadarás volt az egész.

- Semmi bajom. – tagadtam annak ellenére, hogy én magam sem hittem volna el ezt fordított esetben. Semmi sem volt rendben.

- Kérlek, mond el mit csináltam rosszul. – könyörgött, szembe fordított magával és megragadta mindkét vállam ezzel megragadta a figyelmemet, minden elővigyázatosság ellenére ránéztem. A csokoládébarna szemek, amik megvilágítást nyertek a fakó lámpa fényétől fogvatartottak, hosszú végtelennek tűnő másodpercekig.

- Ne nézz így rám. – kértem, akaratlanul is az ajkaira tévedt a tekintetem miközben benedvesítette a kiszáradt ajkait, Jeong Guk szokása, mikor elgondolkodik vagy ideges. - Tudatosult.

- Hogyan nézek? – kérdezett vissza.

- Elveszett kiskutya szemekkel. Miért próbálsz meg engem beállítani rossz színben, mikor te voltál az, aki megcsókolt? Ennyire gyűlölöd a gondolatot?

- Semmi ilyesmi nem volt a célom. Igazából nagyon rég óta különleges érzéseim vannak veled kapcsolatban. – mintha nem is figyelte volna, milyen szavakat használ, ami igaz lehet, mivel ugyanannyira meglepte őt a vallomása, mint engem. Sosem érdeklődött irántam nyíltan, ha meg is voltak a jelek én nem láttam őket.

- Tetszett. A csók. – vallottam be habozva. – Én nem bántam meg, és én már nem vagyok részeg. – tettem hozzá gyorsan.

- Én sem vagyok részeg. – rázta meg a fejét, közelebb lépett egyet, alig észrevehető mosoly bukkant fel a szája sarkában, ami hamarosan egy ezer wattos mosollyá nőtte ki magát. Szorosan megölelt miközben a fülembe suttogta:

- Kedvellek, Un Byeol. 

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

4.FEJEZET

- Tetszett Jeong Guk-nak az ajándékod? – nézett fel kissé álmosan a papírmunkából Sol Hye. Ugyan azt a ruhát látom rajta, mint délelőtt.

- Igen. De te miért vagy itt ilyen korán? Te is esti műszakos vagy nem?

- Hamarabb behívtak, már 3 órája itt dekkolok. – fogta a fejét.

- Engem miért nem hívtak? – lepődtem meg. Ha ennyi a munka, akkor mindenkit berendelnek én még sem kaptam hívást.

- Mondtam, hogy szülinapi bulin vagy és, hogy megoldom egyedül is.

- Mi lett a vakrandiddal? – jutott hirtelen eszembe.

- Kész kudarc. Az istenek ez egyszer meghallgatták az imáimat és behívtak dolgozni, így le tudtam rázni a pasast.

- Annyira rossz volt? – simogattam meg a feje búbját, sajnálom, hogy nincs szerencséje a férfiak terén, pedig ő aztán tényleg próbálkozik.

- Menj haza, innentől átveszek mindent. – kapartam fel az asztalról.

- De dupla műszakom van. – szabadkozott.

- Vedd úgy, hogy átvettem. – segítettem felvennie a kabátját majd a sálját is a nyaka köré tekertem.

- Te vagy a legeslegjobb kolléganő, nem is. Te egy igazi angyal vagy. – bókolt.

- Inkább menjél, mielőtt meggondolom magam. – ráztam a fejem nevetve.

Futólag beszéltem a főnökkel és tájékoztattam, hogy Sol Hye-vel elcseréltük a műszakunkat, hümmögött válaszul, de eléggé szórakozottnak tűnt. Nekem is sokszor mondják, hogy szinte a munkahelyemen élek, még is a főnök ezt egy új szintre képes emelni. Mivel két holttestet jelentettek, a kollégámmal együtt mentünk a helyszínre, ezúttal ő vezetett. Általában Sol Hye-vel osztozkodom az ügyeletek során, így nem ismerem annyira jól a többi kollégámat, de párszor dolgoztam már együtt vele, így tudom, hogy nyugodtan rá bízhatom a másik testet. Láttam körvonalazódni az ismerős két fiút. Hyun Sik és Jeong Guk helyszíneltek a tetthelyen mikor kiértünk. Mivel Jun Gi, a kollégám még nem dolgozott velük, ezért bemutatkoztak. Hyun Sik-kal elindultak, hogy szemügyre vegyék a halott férjet, míg én a feleségnél maradtam Jeong Guk társaságában.

Nem helyénvaló, de megmosolyogtatott, hogy azt a dzsekit láttam rajta, amit tőlem kapott ajándékba. Próbáltam elrejteni a mosolyom, hiszen most dolgozom.

- Megnéznéd kérlek, van-e nála személyigazolvány? – kérte a fiú. Megnéztem mind a két zsebét, majd nemlegesen megráztam a fejem.

- Már kihűlt, az ízületek nem mozdíthatóak. – ellenőriztem. – A halál időpontja 8 és 36 óra közé tehető.

- Nincs külső látható sérülés. Sem lőtt seb, sem zúzódás vagy horzsolás. Kívülről teljesen egészségesnek néz ki. – vizsgáltam meg a testet tetőtől talpig.

- Várjunk csak. – néztem meg kissé tüzetesebben az áldozatot. - Beavatnál minket is? – tért vissza Hyun Sik és a korboncnok.

- Szerinted is mérgezéses esetnek tűnik? – tettem fel a kérdést Jun Gi-nak címezve. Aki egyetértően bólintott. Mivel nincs látható sérülés ez a legvalószínűbb eshetőség.

- A férfinek betört a koponyája. Mivel véres a padka széle, ezért beverhette oda, de nem vesztett elég vért, hogy abba haljon bele. – tájékoztatott.

- Az életben maradt kislányuk folyamatosan köhög, rázza a hideg és panaszkodott, hogy fáj mindene, már bevitték a kórházba. – tájékoztatott minket az egyik helyszínelő.

- Milyen ember mérgez meg egy átlagos családot?– tette fel az igen fontos kérdést Hyun Sik.

- Az a feladatunk, hogy ezt megtudjuk. – veregette meg a társa vállát Jeong Guk.

- Akkor mi megyünk is. – intettem Jun Gi-nak, hogy segítsen betenni a holttesteket a hullaszállítóba, majd visszamentünk az intézetbe, hogy elvégezhessük a testek feltárását.

A boncolás alapján kiderült, hogy nehézfém mérgezés történt, azon belül akut cinkmérgezésről van szó, ha mindenképpen fel kell állítanom egy diagnózist. Rövid időn belül nagy mennyiségű cinket vett fel a szervezet.

A mintákat elküldtem elemzésre, hogy biztosat tudjanak mondani, de nekem cinkmérgezésnek tűnik. Erről árulkodik a máj megnagyobbodása is. Felületesen kitöltöttem a boncjegyzőkönyvet, épp befejeztem a jegyzetelést mikor a két ügyért felelős férfi megjelent az ajtóban.

- Vese és a máj károsodott, végül összeomlott a keringési rendszer és ebbe haltak bele. – kezdtem magyarázni.

- Tényleg megmérgezték őket? – tudakolta Hyun Sik.

- Nehéz fémmérgezés. Ha engem kérdeztek cink, de amíg nincs meg a laboreredmény nem tudom biztosra mondani.

- Mik a cinkmérgezés tünetei? – érdeklődött Jeong Guk.

- Levertség, hidegrázás, köhögés, szapora lélegzet, izzadás, ízületi fájdalmak. – kezdtem el sorolni a tüneteteket, amik eszembe jutottak. – Mivel a kislány is ezeket a tüneteket produkálta ezért arra merek következetni, hogy ez lesz a bűnös.

- És gyógyítható? – kérdezte kissé bizonytalanul Hyun Sik, mint aki nem biztos, hogy hallani akarja a választ.

- Csak akkor, ha azonnal kezelik. Valamint a folyamat költséges és hosszadalmas. – nem ez az, amit a fiúk hallani akartak, de annak sem lenne értelme, ha hazudnék.

- Remélem, megoldjátok ezt az ügyet és elkapjátok a rohadékot, aki ezt tette.

Aprót bólintottak, majd elindultak, hogy hozzálássanak a nyomozáshoz.

Mivel végeztem a mérgezéses esetekkel, hozzáláttam a baseballütős gyilkossági holttesthez. Ma szintén forgalmas napunk van.

Hajnalban keveredtem haza a munkából, fogat mostam majd ledőltem a kanapéra szunyókálni, még az ágyig sem voltam képes elvonszolni magam egy duplaműszak után.

Még csak reggel nyolc volt, mikor a bérlő dörömbölt az ajtómon. Valami nagyon sürgős dologról lehet szó, mert egyébként sosem találkozom vele. Próbáltam még akkor is kidörzsölni a szememből az álmot, mikor valamilyen csoda folytán kinyitottam az ajtót, úgy éreztem, mintha csak 5 perce feküdtem volna le aludni.

- Miben segíthetek? – kérdeztem illedelmesen.

- Magát sosem lehet elérni. – bosszankodott a tulajdonos. – Csak közölni szeretném, hogy holnaptól lejár a bérleti szerződése.

- Értem, mikor kell megújítanom? – pislogtam az összekontyolt hajú nőre.

- Nem érti a lényeget kedvesem. Kaptam egy jobb ajánlatot, holnap mikor lejár a bérleti szerződése szeretném, ha kiköltözne.

- Mi? – nyíltak tágra a szemeim, az álmosság már csak távoli fogalomnak tűnt. Kétségbeesetten követeltem a válaszokat. – Holnap? De hogyan keressek egy másik lakást holnapig? Kérem, ne tegye ezt velem. – pánikoltam.

- Igazán sajnálom, de ezt önnek kell megoldania. Holnap estig költözzön ki, vagy kilakoltatom. – a nő hideg szavai tőrként álltak meg bennem. Becsuktam a tulajdonos távozása után az ajtót és csak meredtem magam elé. Élettelenül ültem pár percet és hagytam, hogy a kétségbeesés úrrá legyen rajtam. Mihez fogok kezdeni? Honnan szerzek még egy lakást ilyen alacsony áron és ilyen hamar? Mitévő legyek?

Felkiáltva arrébb ugrottam, ahogy a kezemre folyt a forró kávé, de nem csak rám jutott, hanem a pultra ömlött, alig pár csepp talált célt a bögrében. Hideg vizet folyattam a sebre, hogy megszűnjön az égető érzés. Elmentem fürödni hátha attól megnyugszom, de a hideg víz sem tudta kitisztítani a fejemet. Felöltöztem majd sietősen Young Jae kávézójához rohantam, ő biztos tud nekem tanácsot adni, mit tegyek. Az ajtó előtt díszelgett a zárva tábla, ezért valószínűleg ma van a takarítás nap. A csengő felettem megszólalt, ahogy kitártam a kávézó ajtaját Jeong Guk és Young Jae beszélgetett egy-egy pohárral a kezükben. Szinte beviharzottam a tág térbe és meg sem álltam, míg el nem értem az asztalukhoz.

- Jól vagy? – simított végig a vállam vonalán Young Jae. – Valami történt?

- Meg fogok halni! – temettem az arcomat a kezembe. Úgy éreztem magam, mint aki már haldoklik. Hamarosan földönfutóvá válok.

- Mi? Miről beszélsz?! – mindkét fiút letaglózta a hír, szinte láttam magam előtt, ahogy a legrosszabb forgatókönyveket írják magukban. Ami érthető is, mivel sosem voltam még ki ennyire idegileg.

- Nem szó szerint. Kilakoltatnak, értitek?! Nincs hová mennem. Holnapig ki kell költöznöm. – ahogy hallottam magam, még jobban kezdtem pánikba esni.

- Honnan jött ez hirtelen? – értetlenkedett Jae, megnyugtatóan simogatta a hátamat, de ez nem volt elég.

- Korán reggel közölte velem a tulajdonos, hogy kapott egy jobb ajánlatot és mivel holnap lejár a szerződésem kilakoltatnak.

- Ezt megteheti? – kérdezte Jeong Guk aggódással.

- Persze, hogy meg. – helyeseltem. Már fél órája idegroncs állapotban vagyok, de, hogy a fiúk így mellettem állnak kezdek kicsit visszatérni önmagamhoz és megpróbálok objektíven hozzáállni a dolgokhoz.

- Lakhatsz nálam, amíg nem találsz új lakást. – ajánlotta fel Jae.

- Köszönöm, de nem szeretném hallgatni, ahogy az aktuális barátnőiddel vagy együtt. – hurrogtam le az ötletet.

- Akkor lakj Jeong Guk-nál. – javasolja és rámutat a szóban forgóra.

- Nem kell ezt tenned. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – szabadkoztam, de sokkal tanácstalanabbul. Ha nem fogadom el az ajánlatot, akkor tényleg nincs hova mennem.

- Te is megtennéd értem. Nem hozol kellemetlen helyzetbe, egyébként sem vagyunk olyan sokat otthon. – húzta mosolyra a száját, hogy felvidítson egy kicsit.

- Köszönöm szépen, nagyon sokkal tartozom neked. – öleltem meg nagy hévvel a fiút, annyira, hogy majd felborítottam a székével.

- És velem mi van? Én javasoltam. – piszkálódott Jae, de most ügyet sem vetettem rá. Hogy ilyen közel vagyok hozzá, érzem a kellemes parfümjének illatát, nem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes lehet megölelni őt.

A varázs viszont elszállt, gyorsan elhúzódtam és ismét a tenyerembe temettem az arcomat. Ez olyan kínos.

- Azt mondtad holnapig ki kell pakolnod? – kérdezett rá Jae.

- Holnap estig, de igen. – helyeseltem.

- Akkor azt hiszem a szabadnapunkon pakolni fogunk. – sóhajtozott a fizikai munka hallatán.

- Ez a legkisebb probléma, ami azt illeti nincs sok cuccom, mivel nem sokat vagyok otthon. – vallottam be.

- Akkor tényleg összeillő lakótársak lesztek. – kontrázott rá Young Jae, mire két ütést szenvedett mindkét oldalról.

- Hé, mások ezért fizetni szoktak. – viccelődik tovább. Mire mindketten elfintorodunk.

- Fúj, Jae.

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

3.FEJEZET

- Most rám is haragszol, amiért nem szóltam? – duzzogott a telefonba Young Jae.

- Nem haragszom egyikőtökre sem. Csak egyszerűen nincs időm csevegni. Még fel kell boncolnom egy igen előrehaladott oszlásos esetet azokkal pedig több baj van, mert óvatosabban kell dolgozni, így sokáig fog tartani. – avattam be a részletekbe, kotnyeles barátomat. Tudtam, hogy amit a munkámról kezdek el beszélni a beszélgetést lezártnak tekinthetem. Jae még az Egyetemen orvosnak akart tanulni, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem bírja a vért, így átiratkozott vendéglátásra. Amikor csak szóba került a kórboncnoki munkám Jae elterelte a témát, vagy csak békén hagyott.

- Megértettem. Még egy utolsó kérdés, holnap szabadnapod van igaz?

- Éjszakás vagyok, de mondhatjuk azt is. Napközben ráérek. Miért?

- Remek! Jeong Guk-nak néztél már szülinapi ajándékot?

- Úristen!? Az holnap van? – csaptam a homlokomra. El sem hiszem, hogy kiment a fejemből.

- Sejtettem. Akkor délelőtt keress neki valamit, mert délután segítened kell megszervezni a bulit.

- Te mit vettél neki? – kérdeztem kíváncsian.

- Majd megtudod. Nem engedem, hogy lekopizd. – gúnyolódott Young Jae.

- Ez tudod mennyire igazságtalan? Általános óta ismeritek egymást, én pedig még csak pár éve ismerem. Ez egy nem fer játék. – panaszkodtam. Bármennyire erősen gondolkodom, egyszerűen nem jut eszembe olyan ajándék, amiben biztos lennék, hogy tetszene neki. Még az is megfordult a fejemben, hogy becsomagolom neki a pulóverét, de az nem lenne ajándék, hanem csak visszaszolgáltatás. Jae a hisztimmel nem törődve bontotta a vonalat és egyedül hagyott a gondolataimmal.

- Vagy vegyek neki egy pólót? – gondolkodtam hangosan.

- Kinek? – érdeklődött Sol Hye, frissen és üdén libbent be az üvegajtón, ahogy az megszokható volt tőle. Ezek szerint a szülei visszautazhattak, mert ismét nyugodtnak tűnt.

- Még nem vettem Jeong Guk-nak szülinapi ajándékot és holnap lesz a buli. – avattam be a helyzetembe.

- Mivel én is éjszakás vagyok, akkor elmehetünk délelőtt együtt nézni valamit. – ajánlotta fel készségesen barátnőm.

- Te vagy a legjobb. – öleltem meg futólag, de aztán inkább hozzáláttam a munkámhoz. Még ki kellett töltenem két halotti bizonyítványt és csak utána kezdtem neki a boncolásnak. Rutin munka volt, semmi különleges. Utoljára az előrehaladt bomlású testnek kezdtem neki, ami kísértetiesen hasonlított a tetoválásos sorozatgyilkos módszerére. Levettem a kenetet a kezéről, ha tényleg igazam van, akkor a toxikológia ki fogja mutatni a vas-oxidot és kadmium sót. Mivel a test igen előrehaladott állapotban van, szabad szemmel már nem látható az égési sérülés sem a tetoválás nyomai. Egy 9mm-es golyót szedtem ki a férfi mellkasából, de ez érdekes módon nem haladt át a szíven, ez a lépbe ágyazódott és annak perforációja okozta a halált. Lehet, hogy tévedek, de inkább felküldtem a mintákat ellenőrzésre. Elvégeztem a végső öltéseket a férfin, majd elhelyeztem az egyik tárolóban.

A mai nap meglehetősen csendesen telt, nem volt sok esetünk, így bőven volt időnk boncjegyzőkönyveket írni, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Nagyon rég nem volt részem ilyen eseménytelen napban.

Félbe kellett hagyjam a félig megrágott szendvicsemet, amikor a laborból hívtak. El faxolták nekem az eredményeket, míg vártam, hogy kinyomtassa a gép sikerült lenyelnem az utolsó falatokat. Ez már a harmadik barna tintával tetovált áldozat, nem lehet véletlen egybeesés. Fogtam a papírokat és sietősen magamra kaptam a kabátomat, a rendőrség épülete a korbonctan közelében helyezkedik el, így nem kell messzire mennem. Nem igazán ismerem ezt az épületet, és van olyan hatalmas, mint a mi intézetünk, ezért is tartott több ideig még elvergődtem magam Jeong Guk asztaláig. A többi asztallal ellentétben az övé tiszta volt. Papírírószer kellékek a kis henger alakú tartókban voltak összegyűjtve, az ügyakták pedig sorban a jobb oldali fiók felett. Mikor mellé értem, akkor láttam meg, mit tanulmányoz ennyire a számítógép képernyőjén. Logókat pörgetett végig, amiken valamilyen módon medve motívum volt található, egy cetlire ki volt gyűjtve pár cím, ami előtte hevert a klaviatúra mellett.

- Úgy látom te is ezen az ügyön dolgozol. – szólaltam meg, mikor láttam, hogy annyira elmélyült a munkában, hogy észre sem vett.

- Un Byeol nonna. – nézett fel a képernyőről meglepetten. Nekitámaszkodtam az asztal üres oldalának, majd odanyújtottam a nyomozónak a kezemben összegyűrődött lapokat. – Nem ismerős? – kérdeztem költőien.

- Ismeretlen férfi, barna tetoválással a bal kezén. De van valami, ami nem stimmel. – folytattam.

- Micsoda? – nézett fel a lapok közül. Fáradtan hátradőlt a székében és oldalra tűrte a hosszúra nőtt tincseit. Ráférne egy hajvágás.

- A halál oka a lépbe fúródott golyó. – tértem vissza a gondolatmentemhez.

- Nem a szívbe? – kérdezett vissza, megerősítésre várva. Nemlegesen megráztam a fejem.

- Honnan van a holttest? Ma még nem mentünk ki helyszínre.

- Tegnap este hozták be, de a nappalisokra hagyták a boncolást. A körülményeket nem tudom.

Jeong Guk elkezdett pötyögni a billentyűzeten, beírta a dátumot, majd kikereste a szóban forgó esetet.

- Egy fiatal házaspár talált rá a testre egy elhagyatott telken, amit egy hónapja örökölt a feleség a nem régiben elhunyt nagymamától. A ház évek óta üresen állt a telken. – olvasta hangosan a jelentést.

- Még várom a csontok kortani jelentését, így nem tudok még biztosat mondani. – tettem hozzá.

- Ha csak nem volt ennél korábbi áldozat is, akkor azt hiszem megtaláltuk a legelső gyilkosságot. – állt fel hirtelen a székből, majd elkezdett kutakodni a dossziék között. Időrendi sorrendbe rakta a 3 aktát, majd kinyitotta őket az első lapnál. Letépett egy másik cetlit a tömbről, majd felírta a közös vonásokat. Férfi, tetoválás, lőtt seb, 3 áldozat? – állt a fecnin elnagyolt írással.

- Akkor én, hagylak dolgozni. – szólaltam meg végül. – Oh, tényleg, holnap szabadnapos vagy igaz? – kérdeztem.

- Igen. Miért? – kérdezett vissza, furcsállóan.

- Young Jae felhívott és kötelezett minket, hogy menjünk besegíteni a kávézó takarításában délután kettőkor. – adtam elő a fedő sztorinkat.

- Már alig várom. – forgatta meg a szemét a fiú. Elfelejtette volna a születésnapját? Nem tűnik úgy, mintha gyanút fogott volna. Milyen helyszínelő az ilyen? Próbáltam leplezni a mosolyomat, mert ezzel tényleg feltűnést keltenék, de nehéz volt visszafogni magam.

- Köszönöm, hogy szóltál. – nézett fel még utoljára a papírokból. Kifelé menet összetalálkoztam Hyun Sik-kel is, Jeong Guk társával. Neki megemlítettem a születésnapi bulit, amit holnap rendezünk. Mielőtt még visszamentem volna dolgozni, megígértettem vele, hogy egy szót sem szólhat erről Jeong Guk-nak.

Kivételes alkalmak egyikének számított, hogy most leléptem mikor a nappali műszakom véget ért, általában mindig túlórázom valamennyit, de most mindennel készen voltam, amit beterveztem, ebben az évben az első nyugodt napnak köszönhetően. Bárcsak mindennap ilyen kevés haláleset történne, de persze ez nem így működik.

Kikapcsolódni is jutott időm, hosszú idő óta először vehettem a kezembe egy vastag könyvet, az ágyon elnyúlva szívtam magamba a betűket és hosszú órákig olvastam. Egy idő után éreztem, hogy elfáradt a szemem, így lefeküdtem aludni.

Korán keltem, hogy reggelit készítsek, amiért Sol Hye kedvesen felajánlotta, hogy eljön velem ajándékot nézni, meghívtam magamhoz, hogy reggelizzünk meg együtt és utána együtt indulhatunk el az egyik tömegközlekedési eszközzel.

- Mindenképpen ruhát akarsz neki venni? – kérdezte Sol Hye, ahogy nézelődtünk a kirakatokban.

- Fogalmam sincs. Ez csak egy ötlet volt. – néztem körbe tanácstalanul.

- Ő mit vett neked tavaly?

- Könyvet. – válaszoltam.

- Komolyan? – nevetett fel a barátnőm.

- Most mi a baj a könyvvel? – kérdeztem vissza, felháborodottan.

- Legalább jó könyv volt?

- Igen, tetszett. – mosolyodtam el. – De térjünk vissza az én ajándékomra. Te mit vennél egy fiúnak?

- Tavaly parfümöt vettem, ha jól emlékszem. – gondolkodott.

- Ha nincs pasid mikor vettél férfinak ajándékot? – kérdőjeleztem meg.

- Nem lehetnek fiú barátaim, mint neked? – háborodott fel kissé.

- Az apukádnak vetted igaz? – kérdeztem, csipkelődve.

- Igen. – duzzogott. Hirtelen elnevettem magam, mert az elején azt hittem, hogy csak viccel, de tényleg eltaláltam. – Mindig is irigyeltem, hogy neked vannak fiú barátaid. – mélázott el, a kirakatok nézegetése közben.

- Az a baj, hogy te randizni akarsz a fiúkkal és nem barátkozni. – karoltam át a nyakát a nálam pár centivel alacsonyabb lánynak.

- Az miért baj?

- Nem baj. Nem úgy értettem. – ráztam a fejem. – Mit szólsz ehhez? – mutattam az egyik kirakatra. A próbababán egy sötétkék színű farmerkabát volt, ami felkeltette az érdeklődésem.

- Kicsit drága. – nézte meg Sol Hye közelebbről.

- Mennyire? – fintorodtam el. Én is közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem az árcímként. Tényleg nem tartozott az olcsóságok közé, de láttam már drágább kabátot is. – Annyira nem vészes. De szerinted tetszeni fog neki? – kérdeztem aggódóan.

- El tudod képzelni, hogy felvesz egy ilyet?

- Én igen. – mondtam, miközben lelki szemeim előtt megjelent Jeong Guk a kabátban.

- Akkor próbáljuk meg. Max visszaváltjuk. – a boltban már csak egy méretet találtunk a kabátból, szemlátomást jónak tűnt, de nem vagyok tisztában Jeong Guk méreteivel.

Végül megvettük, ha tényleg nem jó, akkor hátha ki tudjuk cserélni egy nagyobbra vagy kisebbre amennyiben szükséges, mindesetre eltettem a számlát.

- Nekem mennem kell, ha időben ott akarok lenni. – nézett a karórájára Sol Hye.

- Hova mész? – érdeklődtem.

- Emlékszel, hogy anyám vak randit szervezett nekem? Pont oda megyek. – magyarázta, a legkevésbé sem lelkesen.

- Kitudja, lehet, hogy tetszeni fog. – próbáltam lelket önteni belé, kevés sikerrel. Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól, majd siettem, hogy elérjem a buszom. Rekordidő alatt értem Young Jae kávézójához, időközben, ő már elkezdte a készülődést. Lehúzta a redőnyöket, hogy ne lássanak be, így viszont kénytelenek voltunk felkapcsolni a villanyokat. Fél óra múlva megérkezett a rendelt torta. Jae kipakolt mindent az asztalokra, poharakat, tányérokat, villákat. Én felsepregettem és arrébb toltam az asztalokat, hogy több helyünk legyen.

- Mit vettél? – kérdezte Jae, hangosan szólt az aláfestő zene, így alig hallottam a kérdést.

- Találtam egy nagyon jó dzsekit. – mondtam el végül.

- Mond, hogy csak viccelsz. – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Ne, ugye nem azt vettél te is? – kérdeztem kétségbeesetten. Kaján vigyor jelent meg Jae arcán, ekkor már tudtam, hogy csak szívatni akart.

- Istenemre mondom, ha elkaplak halott ember vagy! – üldöztem az asztalok között, közben a parfissal ütöttem ahol csak értem. Az ajtóhoz erősített csengő zavarta meg a kis csetepaténkat. Jeong Guk és a társa lépett be a kávézóba, ránéztem az órára és igen csak hosszúra nyúlt a takarításunk.

- Boldog Születésnapot Jeon Jeong Guk! – kiáltottuk el magunkat egyszerre, de még utoljára kiporoltam Jae hátsóját, mielőtt letettem volna a seprűt. Hyun Sik elnevette magát a társa meglepett arckifejezésén. Ezek szerintem tényleg elfelejtette a születésnapját. Összesen 10-en voltunk, még jött pár ember aki Jae és Jeong Guk barátja, én viszont nem ismertem őket. Ettünk a tortából, körbeültük az egyik nagy asztalt. Egy kellemes társaság jött össze, sztorizgattak és élvezték ha Guk-ot zavarba hozhatták valamilyen régi sztori feltárásával. Mindenki átadta az ajándékát a vendégek közül, csak én és Jae maradtunk a végére. 2 órán keresztül voltak itt a vendégek, míg már csak hárman maradtunk. Először Young Jae nyomta a fiú kezébe az ajándékát, ami egy doboz hajfesték volt. Jeong Guk meredt a dobozra, majd Jae-re.

- Majd Un Byeol befesti neked. – kócolta össze Guk haját. Most tűnt fel, hogy visszább lett vágva és formailag is kicsit újított.

- És most én jövök. – toltam félre Jae-t. – Nem tudtam pontosan, hogy milyen méretet hordasz, remélem jó lesz. – nyújtottam át a fekete ajándéktasakot benne a gondosan összecsomagolt kabáttal. Levette a jelenlegi kabátját és felpróbálta az újat. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy pont úgy áll rajta, ahogyan kell.

- Köszönöm! Használni fogom. – mosolyodott el szélesen.

- Akkor most már levághatom a címként, így hogy nem kell cserélni. – emeltem fel az asztalról az egyik ollót.

- Köszönöm srácok. Teljesen kiment a fejemből milyen nap van ma. – tördelte a kezét, kicsit zavarban volt a figyelmességünk miatt.

- Már megint nem nézted meg az üzeneteidet? Anyukád mindig küld SMS-t. Írj vissza mielőtt, ideutazik, hogy szétrúgja a segged. – szidta meg Jae. Az ünnepelt elővette a telefonját, majd elkezdett bíbelődni az okos készülékkel.

- És akkor most már indulhatunk. – csapta össze a tenyerét Young Jae.

- Hova? És ki fog eltakarítani? – néztem körbe, hatalmas kupit hagytunk magunk után.

- Majd holnap elintézem. Most megyünk Jeong Guk-hoz, hogy befesthesd a haját. – megragadott mindkettőnket és vonszolt maga után a kijárat felé, egyikünk sem érette hova siet. Bepakoltuk Jeong Guk ajándékait a csomagtartóba, majd a két fiú előre ült én pedig hátra.

- Miért akarod mindenképpen most befestetni a haját? – intéztem a kérdésem Jae-hez.

- Mert mindketten elfoglaltak vagytok, most pedig nem. Valamint mindkettőtök hamarosan megy esti műszakra, szóval minél hamarabb el kell kezdeni. – sorolta az érveit, amivel nem igazán tudtunk vitába szállni. Mikor elérkeztünk a bérházhoz, kissé ideges lettem. Még sosem voltam Jeong Guk otthonában. Ismerem pár éve, de sosem alakult úgy, hogy be kellett néznem hozzá valamiért. Így belegondolva furcsa, mivel ő már párszor járt az én lakásomban.

- Minden szükséges kellék a tasakban van. – nyújtotta át nekem Jae a Jeong Guk ajándékát, belepillantottam és tényleg minden meg volt. Tál, amibe összekeverem a festéket, ecset és még egy sűrű fogazatú fésű is. Meglepően felkészült, ezt biztosan így tervezte el. Megkaptam a kulcsokat is, hogy kinyissam az ajtót, míg a fiúk behozták a maradék ajándékokat és ledobták őket a kanapéra. Én addig hozzákezdtem az előkészületekhez. Leterítettem az asztalra pár újságpapírt, hogy ne fogja össze a festék a fát, abban az esetben, ha lecsöppenne és húztam egy nejlonzsákot a szék karfájára is.

- Van olyan törölköződ, ami nem baj, ha festékes lesz? – kérdeztem. Jeong Guk, bólintott, majd eltűnt egy kis időre az egyik szobában.

- Kész vagyok, ülj le. – mutattam a mellettem lévő kihúzott székre. Engedelmesen leült, ekkor ráterítettem a törölközőt. Jae elkezdte kinyomni a tálba a festéket. Jeong Guk megijedt, amikor szürke színű festék jött ki a tubusból.

- Nyugalom, nem szürke lesz a hajad, később bebarnul. – nyugtattam a fiút.

- Miért vettél neki hajfestéket Jae? – kérdeztem meg végül, amikor megláttam a festéket megfogalmazódott bennem a kérdés, de végül nem tettem fel azonnal.

- Amióta elkezdett dolgozni szingli, hátha egy új imázs majd hoz neki egy barátnőt.

Belemártottam az ecsetet a festékbe majd elkezdtem felvinni a hajának tövével kezdve. Mikor kész voltam egy csíkkal, a fésűvel ráfésültem egy új adag hajrészletet.

- Még fiatal, miből gondolod, hogy barátnő kell neki? Valamint a te segítséged nélkül is tud szerezni, ha akar. – néztem fel egy pillanatra a munkából, majd visszatértem a festéshez.

- Neked hány pasid volt mióta a hullaházban dolgozol? – fonta össze maga előtt az ujjait Jae, várva a nyilvánvaló válaszomat.

- Tudod, hogy egy se. Nehéz úgy randizni, hogy egy hullaházban dolgozom, még is ki akarna egy ilyen lánnyal randizni? – sóhajtottam lemondóan. Nem arról van szó, hogy nem akarnék kapcsolatot, egyszerűen csak nem tudok kapcsolatot létrehozni, ez általában nem is zavar, mert eléggé lefoglal a munkám. De néha napján igazán jó lenne valaki.

- Nem azért nincs barátod, mert egy hullaházban dolgozol. Ha a szerelem szembe köpne, se vennéd észre. – rázza a fejét Jae rosszallóan.

- Nem váltanánk témát? – kérdeztem kicsit ingerültebben.

- Akkor térjünk vissza Jeong Guk szerelmi életére. – vigyorgott Jae.

Jeong Guk bosszúsan felmordult mire elnevettem magam. Mivel nem olyan hosszú a haja a fele festék megmaradt. Belemasszíroztam a fejbőrébe a festéket, majd vártunk, hogy hasson.

- Látod, mondtam, hogy be fog barnulni. – mutattam a tálban lévő sötétbarna színű festékre.

- Hogy haladtok az üggyel? – érdeklődtem.

- Már megint csak a munka. – pufogott azonnal Young Jae.

- Akkor beszéljünk a te szerelmi életedről? – kérdeztem csipkelődve. Bár ő oktat ki minket, neki sem fényesebb a szerelmi kapcsolata.