ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

8.FEJEZET

- Mi az már megint? Olyan .. zavartnak tűnsz. – Sol Hye kereste a megfelelő szavakat, hogy lefesse az állapotom. Letettem a kezemben forgatott tollat és nyújtózkodtam hátha akkor kicsit ellazítom az izmaimat.

- Szabadságot vettem ki a következő 2 napra. – említettem meg az összekuszálódott gondolatmenetem egyik hirtelen elkapott szálát. A barátnőm továbbra is engem vizslatott, még mindig nem értette miért vagyok frusztrált.

- Az jó. És mi a probléma? – kérdezett rá, mikor tudatosult benne, hogy nem fogok további magyarázatokba bonyolódni feltett kérdés nélkül.

- Jeong Guk és én együtt fogunk szilveszterezni, vagy valami ilyesmi. – motyogtam az orrom alatt, azonban ez kizárt dolognak számított, hogy nem érte el a barátnőm fülét, és nem is tévedtem. Valóban meghallotta, tisztán és érthetően.

- Oh. – fagyott le hirtelen. – Csak ti ketten?

- Azt hiszem. – válaszoltam bizonytalanul, nem rémlik, hogy említést tett volna másokról is. Jae sem említette, hogy őt is invitálta a szülővárosába. Bár, hogy ha jobban belegondolok nem is kell a meghívása, hiszen ők ketten gyerekkori barátok. Biztosan Young Jae is hazautazik az ünnepekre. De ez még mindig nem elég jó ok, hogy ne legyek ideges amiért Jeong Guk-kal kettesben leszünk egy házban távol a városunktól még hozzá egy ilyen nagy ünnepen.

- Ezért vagy olyan ideges? Mert kettesben lesztek? – érdeklődött Hye. Bingó! Bólintottam.

- Kedveled őt? – kicsit hátrahőköltem a nyílt kérdéstől, nem számítottam ilyen irányított kérdésre, még tőle sem. Kellemetlenül érzem magam. Az zavar leginkább, hogy nem tudom rá a választ. Persze, nőből vagyok és ő elég helyes férfi. Ezt én sem tagadom, de ha csak ennyi lenne, akkor nem érezném magam ennyire kínosan. A kinézet az egy dolog, de a belső. Hogyan nyilatkozhatnék erről, mikor még csak most kezdjük megismerni egymást?

- A hallgatás beleegyezés, Byeol. – sürgetett.

- Nem tudok igent mondani, de a nemet sem tudom ilyen egyszerűen rá vágni. Értesz? – frusztráltan túrtam a hajamba és kiengedtem egy fáradt sóhajt. Ha tovább gondolkodom azzal csak a fejfájásom fog rosszabbodni. Ha eljön az ideje, akkor tudni fogom, mit érzek. Már azért hülyének érzem magam, hogy eleve játszadozom a gondolattal, hogy ő és én. Hogy köztünk lehet bármi is. Tény. Jeong Guk nagyon helyes és a személyisége is eléggé jó. A probléma itt nem ő, hanem sokkal inkább én. Nem véletlenül nincs barátom, egyrészt, mert általában ijesztőnek találják a pasik a foglalkozásom, más részt, ha a munkámmal nem ijesztem el őket, akkor a személyiségem megteszi helyettem ezt. Nehéz olyan embert találni, aki képes elfogadni és kordában tartani a személyiségem. Jeong Guk hogyan kedvelhetne valakit, mint én? Teljesen elment az eszem. Vagy az övé.

Jeong Guk írt egy üzenetet, amiben az állt, hogy kint fog várni rám, amikor végzek a műszakommal. Magamra erőszakoltam a vastag kabátomat és pár tartozékomat az asztalról belesöpörtem a táskámba indulás előtt.

Lehet csak én éreztem kínosnak a hangulatot és számára csak egy újabb megszokott csend telepedett közénk a fűtött térben. A barátnőmmel folytatott késő éjszakai beszélgetés még mindig visszhangzott a fejemben. Nekidöntöttem a homlokom a hideg ablaküvegnek, hogy kicsit lenyugtassam magam és kényszerítsem a fogaskerekeket a megállásra. Persze ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Mikor végre visszatértem a kábulatból, hogy tanulmányozzam Guk vonásait meg is érkeztünk a célállomáshoz.

- Minden rendben? – kérdezte a mellettem ülő, mikor látta, hogy nem mozdulok. Észbe kaptam és kicsatoltam a biztonsági övem. Mindketten szedtük a lábainkat, hogy minél hamarabb a meleg lakásban találhassuk magunkat, a levegő extrém csökkenéseket produkál, az utóbbi pár éjszaka mínuszokba fordult át.

- Holnap reggel indulnunk kellene, hogy időben odaérjünk. Ez megfelel neked? – kérdezte udvariasan, lesütötte a szemét, ahogy várta a választ. Kicsit megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ideges. Lehet, hogy neki is ugyan azok a gondolatok fordultak meg a fejében? Jeong Guk mindig is rejtély volt számomra, bármennyire is próbáltam megfejteni a kifejezéseit, mindig is a sötétben tapogatóztam.

Az esti rutin közben, sőt még az elalvásom pillanatában is ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg el nem csendesedett minden. Beleburkolóztam a meleg paplanba és beletemettem az arcom a puha párnába.

Korán keltem, hogy reggelit készítsek, mielőtt elindulnánk. Épp lefőtt a kávé, mikor Jeong Guk álmos ábrázta feltűnt a konyhában. Ledobta magát az egyik székre és a szája elé tette a kezét annak érdekében, hogy elnyomjon egy kikívánkozó ásítást.

- Jó reggelt. – köszönt, kicsit rekedt hangon, majdhogy nem suttogásként préselődött ki a köszöntés az ajkai között. Viszonoztam a szavait meleg mosollyal fűszerezve, együtt érzően hümmögtem, teljesen meg tudom érteni az állapotát, hiszen én sem vagyok egy korán kelő típus. Ha nem iszom meg a reggeli kávémat, hozzám se lehet szólni egész nap, ami ironikus, mivel pont ezért kell korábban felkelnem, hogy elkészítsem.

- Éhes vagy? – tettem fel a költői kérdést, a szeme felcsillant az étel említésére. Kicsit éberebbnek tűnt pár perc néma csend után, minden további szó nélkül nekiláttunk a reggeli elfogyasztásának. Elé toltam a bögrébe kitöltött kávét cserébe pedig már a jól megismert hálás hümmögésekkel jutalmazott, amit hamarosan felváltott a fiú halk szürcsölése.

Jeong Guk bosszankodva zárta be maga mögött az ajtót, míg én az útra elkészített szendvicseket csomagoltam a csendéletünket lefestő reggeli után. Jeong Guk kiment, hogy behozzon valamit a kocsiból. Az arca kipirosodott a hidegnek köszönhetően, ledobta a kanapéra a lerángatott kabátját mikor visszaért a rövid útjáról.

- Elfagyott a kocsinak az egyik szelepe. Azt hiszem. fel kell hívnom Young Jae-t. – avatott be a fiú a fejleményekbe. Rövid beszélgetésnek voltam fültanúja ezek után. Jeong Guk nem volt beszédes, a másik vonalban lévő fél hangját pedig nem voltam képes kivenni tisztán.

- Szóval? – érdeklődtem. Lehet, még sem megyünk sehova. Ránéztem a szendvicsekre majd vissza a lakótársra.

- Kénytelenek leszünk Jae-vel menni. De azt mondta van egy feltétele. – a mondatok közt drámai hatásszünet növelte a feszültséget. Előre érzem, hogy ami most fog következni a legkevésbé sem fog tetszeni.

×

- Ne legyél ilyen nyuszi! Igyál. Vagy inkább levennéd a pólód? – győzködtem a fiút, aki bizonytalanul bámult a kezében tartott alkoholos italra. Az ismeretlen lány a köreinkben helyeslően hümmögött, ahogy látszólag elképzelte a rendőrt póló nélkül. Szinte vetkőztette Guk-ot a tekintetével. Még is ki ez a lány? Lakótársam hezitálva, de meghúzta az üveget. Ahogy egyre több alkohol került a szervezetembe én is egyre felszabadultabb lettem. Nem azért jöttem el idáig, Sol Hye buli ötlete elől menekülve, hogy egy másik buliban találjam magam, még is itt vagyok. Jelenleg pedig a ködös elmém nem is engedi, hogy érdekeljen ez a tény. Elértem a határaimat. A fejem zúgott, a hangos zenétől és már véresre haraptam a szám, annyi hímnemű egyedet kellett lekoptatnom ezen a fiatal éjszakán. Volt, aki elsőre is megértette nem vágyom egyéjszakás kalandra, és volt, akinél több eszközt kellett bevetnem ugyanazon cél érdekében. Azonban a kérők is elfogytak egy idő után.

Épp időben érkeztem, hogy elrántsam Jeong Guk személyét egy lánytól, akinek láthatóan nem tetszett, hogy elhúztam a majdnem elcsattanó csóktól. Egész éjszaka a fiú nyomában van, az elején próbálta Guk gátlásosan visszautasítani, ízlelgetve a szavakat, hogyan ne bántsa meg a láthatóan érdeklődő másik nemet, azonban idővel és pár feles után már elfelejtett ellenkezni.

Jae pont feltűnt a látókörömben, így Guk-ot ingujjánál fogva vonszoltam magam után. Alig bírt állni a lábán, így eszébe sem volt ellenkezni. Épp csak annyira funkcionált, mint amennyire feltétlenül szükséges volt.

- Hazamegyünk! – kiabáltam, próbáltam a hangommal elérni Jae fülét, hogy értse a beszédet a hangos zene ellenére is. Meg kellett ismételnem még egyszer a mondatot, ezúttal viszont közelebb hajoltam hozzá. – Elmegyünk, túl sok az alkohol. Guk-ot majdnem elcsábították, nekem, pedig ha még egyszer el kell ismételnem a ’nem akarok lefeküdni veled’ mondatot sikítani fogok. Nem nekünk való ez a szórakozás. – magyaráztam.

- Az miért baj? Hagynod kéne, hogy szerezzen valakit. Rád is rád férne egy kis móka. – rázta a fejét. Látszott rajta, hogy az alkohol befolyásolja az ítélő képességét.

- Én nem ilyen szórakozásra vágyom, Jae. És szerintem Guk sem.

Jae nem is nagyon tudta követni többé a beszélgetés menetét, hümmögött egyetértésének jeléül és már el is ment egy lány társaságában.

Egyikünk sem volt stabil, ahogy próbáltunk a kijárat felé araszolni. Ahogy kiértünk a hideg levegőre kicsit kitisztult a fejem. Kihorgásztam a telefonom a zsebemből és tárcsáztam az egyik taxi társaság telefonszámát, közben erősen zsonglőrködtem az egyensúlyommal, hogy ne essünk el Guk bizonytalan léptei miatt. A taxi hamar megérkezett, vagy csak annyira részeg vagyok, hogy többé nincs időérzékem, bemondtam a címet a mellettem ülő részeg fiú feje a vállamra esett, ahogy elszenderedett az út alatt.

- Jeong Guk, ébresztő. Megérkeztünk. – ráztam a vállát annak érdekében, hogy felébresszem. Egymást támogatva jutottunk el a házig, majd a konyháig. Mindkettőnknek töltöttem egy nagy adag pohár vizet és kényszerítettem magunkat, hogy megigyuk. Pár óra lézengés és céltalan ülés után kezdtem úgy érezni, hogy teljesen irányításom alatt tartom a testem. Többé nem éreztem magam részegnek, és ahogy láttam Guk is kezdett kijózanodni.

- Gyere, elviszlek az ágyig. – tudattam vele a tervem és átkaroltam, hogy ezzel is támogassam. Könnyebben ment, mint gondoltam. A lendület, amivel rádőlt az ágyra magával rántott engem is. A mellkasára támaszkodtam mindkét kezemmel, ahogy felemeltem a fejem az ajkaink súrolták egymást. Guk szeme csukva volt, a tenyerem alatt éreztem a gyorsan lüktető szívverését. Lehet, hogy az ital utóhatása, de a gondolataim veszélyes vizekre eveztek. Elgondolkodtam milyen lenne megcsókolni. Alig pár millimétert kell előrehajolnom és megízlelhetném. A rózsaszín ajkai enyhén elváltak egymástól és kipréselt magából egy szakadozott sóhajt.

- Nonna. – a státusz valahogy máshogy hangzott ezúttal, valami volt a hangjában, amit eddig nem fedeztem fel korábban. Árnyalatnyi vágy.

Próbáltam elcsendesíteni a hangokat a fejemben, minden önuralmamra szükségem volt, hogy cselekedjek, és kicsit távolabb kerüljek az alattam fekvő fiútól. Próbáltam lemászni róla, de ahogy áthelyeztem volna a súlyomat egy hirtelen mozdulattal megváltozott a helyzetünk. Jeong Guk felém tornyosuló alakja megdöbbentett. Az erőviszonyok sosem voltak egyenlőek, azonban sosem használta ki a fölényét. Ezért nem is tudtam, hogy ilyesmire is képes.

- Részeg vagy. – mondtam, figyelmeztetve, mielőtt még valami olyat tenne, amit megbán később. Annak ellenére, hogy bennem már rég eldőlt mit szeretnék, nem jelenti azt, hogy megengedhetem magamnak ezt a felelőtlenséget. Nem lenne fer ha kettőnk helyett döntenék.

- Nyílván. Mivel józanul sosem lenne elég bátorságom. – felelt. A közelsége nehezebbé tette a józan gondolkodást számomra, próbáltam elemezni és felfogni a szavainak jelentését. Megtámaszkodott a fejem mellett a testsúlyát a könyökére helyezte másik kezével pedig végigsimított a hajam vonalán, majd a keze megállapodott az arcom jobb féltekén. Mutató ujjával körberajzolta az arccsontom vonalát, majd az orromét. Nem voltam magamnál mikor hagytam, hogy hangosan felsóhajtsak az érintés okozta kellemes bizsergéstől. Mindennél jobban akartam azt a csókot.

Felindulásból változtattam a helyzeten és én támaszkodtam meg a fiú felett, ahogyan kezdetben voltunk. Átvetettem a lábamat a csípőjének oldalán és miután elhelyezkedtem visszadőltem, hogy ismét közel hozzam egymáshoz az arcunkat. Egymás tekintetébe révedtünk egy darabig, becsuktam a szemem, ahogy egy apró puszit hintettem a fiú homlokára. Adtam egy csókot a nyakának egyik pontjára, ami találkozik a váll vonalával, ezzel egy újabb sóhajt kényszerítve ki belőle.

- Mond el, mit szeretnél. Mit tegyek? – engem is meglepett a határozott és játékos hanglejtésem, ahogy a fiú füléhez hajoltam. Nem tettem semmi mást, csak vártam a válaszra közben pedig az arcát tanulmányoztam. Miután tudatosult benne, hogy rá várok a szeme felnyitódott. Bár ne tette volna, azt a tekintetet nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Nonna, kérlek. – lehelte a szavakat, ujjaival beletúrt a hajamba és fülem mögé tűrt pár tincset. Szemeivel követte a kezének mozdulatait, majd ismét rám nézett. – Nem hiszem, hogy képes vagyok arra, hogy tovább várjak. – a hangja ezúttal nem halkult el félúton, türelmetlennek hangzott. A nyakamra simította mindkét kezét és lehúzott magához egy csókra. Majd kettőre. A hajam fátyolként hullott az arcunkba függönyt képezve köztünk és a külvilág között. Az elején csak az ajkunk ért össze, majd egyre türelmetlenebbek lettünk. Rabul ejtette az alsó ajkamat és enyhén megharapta a duzzadt bőrt, többször is elismételte ezt a cselekedetet mielőtt még a nyelvét is bevonta volna a műveletbe. Szaporán és egyeletlenül vettük a levegőt a csók hol megszakadt, hol folytatódott. Másodpercek, percek teltek el. Minden egyes elmélyült mozdulattal egyre közelebb éreztem magam a szakadék széléhez. Mintha már csak ez a pillanat tartana vissza a mélységtől, az elválasztó vonal, mielőtt lezuhannék. Mintha ezer háborút vívnék egyszerre, még is nyugalmat érzek, beteljesülést, boldogságot.

- Jeong Guk. – szólítom meg bizonytalanul az alattam pihegő fiút. Végleg elválva egymástól kiráz a hideg, a forró levegő hirtelen jéghideggé változott. A növelt távolsággal a pillanat intenzitása megcsappant a valóság kezdte beinni magát a tudatomba. Zavartan ugrottam fel az ágyról, a köztisztviselőnek háttal álltam, nem mertem a szemébe nézni féltem a visszautasítástól.

- Ne haragudj. – tőle két szó elég volt, hogy a hangulatom mérföldeket zuhanjon. Megbánta, tudom. Hiba volt engednem a kísértésnek. Tudtam, hogy ez lesz a vége még sem bírtam megfékezni magam. A szégyennel és az önmarcangolással karöltve indultam meg az ajtó irányába, semmi másra sem vágytam jobban most, minthogy elhagyjam ezt a szobát és azzal együtt az emlékeket.

- Várj. – ragadta meg a csuklómat hátulról megközelítve, az arcát ugyan nem láttam, de hangja nem volt annyira határozott, mint a szorító ujjai.

- Mire? Arra vársz, hogy én is bocsánatot kérjek? – próbáltam nem kiélezetten mutatni a kétségbeesettségemet és a haragomat, de mint már kiderült nem voltam olyan jó az érzelmeim kontrollálásában, ahogyan azt hittem. Ez okozta a problémát elsősorban.

- Nem értelek, mi bajod van hirtelen? – a szorítása enyhült de, érezhető volt a belül felgyülemlett feszültség. Többé már nem dallamosan ejtette a szavakat, elsietett hadarás volt az egész.

- Semmi bajom. – tagadtam annak ellenére, hogy én magam sem hittem volna el ezt fordított esetben. Semmi sem volt rendben.

- Kérlek, mond el mit csináltam rosszul. – könyörgött, szembe fordított magával és megragadta mindkét vállam ezzel megragadta a figyelmemet, minden elővigyázatosság ellenére ránéztem. A csokoládébarna szemek, amik megvilágítást nyertek a fakó lámpa fényétől fogvatartottak, hosszú végtelennek tűnő másodpercekig.

- Ne nézz így rám. – kértem, akaratlanul is az ajkaira tévedt a tekintetem miközben benedvesítette a kiszáradt ajkait, Jeong Guk szokása, mikor elgondolkodik vagy ideges. - Tudatosult.

- Hogyan nézek? – kérdezett vissza.

- Elveszett kiskutya szemekkel. Miért próbálsz meg engem beállítani rossz színben, mikor te voltál az, aki megcsókolt? Ennyire gyűlölöd a gondolatot?

- Semmi ilyesmi nem volt a célom. Igazából nagyon rég óta különleges érzéseim vannak veled kapcsolatban. – mintha nem is figyelte volna, milyen szavakat használ, ami igaz lehet, mivel ugyanannyira meglepte őt a vallomása, mint engem. Sosem érdeklődött irántam nyíltan, ha meg is voltak a jelek én nem láttam őket.

- Tetszett. A csók. – vallottam be habozva. – Én nem bántam meg, és én már nem vagyok részeg. – tettem hozzá gyorsan.

- Én sem vagyok részeg. – rázta meg a fejét, közelebb lépett egyet, alig észrevehető mosoly bukkant fel a szája sarkában, ami hamarosan egy ezer wattos mosollyá nőtte ki magát. Szorosan megölelt miközben a fülembe suttogta:

- Kedvellek, Un Byeol. 

ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

7.FEJEZET

- Olyan elgondolkodott vagy ma, minden rendben? – lökött oldalba Sol Hye. Felocsúdtam és aprót bólintottam.

- Valami nagyon furcsa nekem a tintás gyilkosságokkal kapcsolatban. – motyogtam az orrom alatt, ahogy ismét a kezembe vettem az áldozatok feljegyzéseit.

- Mire gondolsz? – nézett el a vállam fölött Sol Hye, hogy ő is vessen egy pillantást a feljegyzésekre.

- Még én sem tudom. Megvizsgálom még egyszer a testet. Nem tudnád helyettem elvégezni a kiírt boncolást? – fordultam a kérésemmel barátnőm felé.

- Az autóbaleset? – kérdezett vissza, mire megerősítésképpen bólintottam.

Megkerestem a tárolót, amiben a férfi feküdt és kihúztam a tálcát. Mindkét karján elszíneződésekre lettem figyelmes. Mély belső szöveti sérülések lehettek, mivel sokkal később jöttek ki a hullafoltok, mint egyébként szoktak. Egy gondolat ötlött fel a fejemben, megnéztem a többi testet is és náluk semmi védekezésre utaló jelet nem találtam. Valamivel el kellett kábítania az áldozatait, hogy azok ne ellenálljanak, ami igen nehéz feladat, főleg ha fegyverrel céloznak rád. A tetoválás és a lőtt seb valahogy nem kapcsolódik össze számomra, és még ez is. Az első áldozat erősen védekezett, míg a többi nem. Vettem mintát a többi áldozat szemcsarnok vízéből és felküldtem elemzésre. Bár ennyi idő elteltével nem reménykedhetek abban, hogy bármelyik áldozatnál kimutasson valamit.

Az egyik gyakornok megállított a folyosón és mélyen meghajolva üdvözölt és elnézést kért, ha esetleg megzavart. Villantottam egy kedves mosolyt, hogy bíztassam kicsit az esetlen gyakornoklányt.

- Miben segíthetek? – kérdeztem készségesen.

- Ezt az áldozatnál találtam. Leejtettem a telefonját, mikor zacskóztam a bizonyítékokat és ez esett ki a tokból. Tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna odaadnom, de beleejtettem a formalinba és nem akartam bajba kerülni, mert tönkre tettem egy bizonyítékot. – magyarázta a lány bűnbánóan.

- Emlékszel mi volt pontosan ezen a papíron? – kérdeztem, miközben tüzetesebben megnéztem a papírlapot. A formalin majdnem teljesen feláztatta a tinta nagy részét.

- Igen. Onnan ismerem, mert a bátyám gyakran jár szórakozó helyekre. A Galsaeg Gom belépő jegye.

- Nagyon köszönöm, sokat segítettél. – simítottam végig a vállán, majd sietősen végigtrappoltam a folyosón. Útban voltam a rendőrségre, mikor megláttam Hyun Sik alakját kiszállni az egyik járőr kocsiból az utcán.

- Téged kereslek. – rohantam le a fiút, aki meglepődve pislogott felém párat. Elmagyaráztam neki mi történt, hogy talán találtunk egy új nyomot a tintás gyilkoshoz.

- Felettébb különös szerintem, hogy valaki medvetetoválással rendelkező embereket öl és pont találunk az első áldozatánál egy belépőt a barnamedve nevezetű night clubba.

- Felhívtad Jeong Guk-ot? – kérdezett rá, válaszként megráztam a fejem.

- Szerintem nézzük meg, később is ráérünk neki szólni. – vetettem fel ötletként. Kelletlenül, de belement abba, hogy vele tartsak.

- Ne kószálj el és hagyd a beszéd részét rám. Ha Jeong Guk rájön, hogy megengedtem, hogy velem gyere, kitekeri a nyakam. – aggodalmaskodott, mikor már elértünk a szórakozóhelyhez. Kiszálltunk a kocsiból és egy marcona férfi állta el az utunkat a bejáratnál. Hyun Sik felmutatta az igazolványát, így a pasas kelletlenül arrébb állt.

 - Hol találom a tulajdonost? – fordult oda az egyik pultoshoz a nyomozó, sorosan a sarkában loholtam, és mint egy csendes árnyék figyeltem az eseményeket.

- Ki kérdezi? – szólt vissza a férfi csöppet sem barátságos hangon, mire Hyun felmutatta az igazolványát ismételten. Pusmogott valamit az egyik őrrel majd eltűnt egy távolabbi zárt ajtó mögött. Pár perc múlva beinvitáltak minket az egyik szobába, ahol már egy harmincas éveiben járó férfi köszöntött minket. Mindenkétséget kizáróan ő volt a tulajdonos. Helyet foglaltunk az íróasztalával szemben, elsőként megkínált minket alkoholos folyadékkal, amit mi elutasítottunk.

- A hölgy is helyszínelő? Milyen hálátlan feladat egy ilyen gyönyörű ifjú hölgynek. – nézett rám sötét szemeivel a férfi, mire hátrébb húzódtam a székben. Nem tetszett a hangneme, sem a szavai.

- Ismerős magának egy bizonyos barnamedve tetoválás. – tért a lényegre Hyun Sik az asztalra terítve az áldozatok karjáról készült fotókat.

- Én itt csak egy kezet látok. – tolta vissza flegmán a férfi a lapokat.

- És itt? – vett elő egy másik képet, amin a forma volt megtalálható, a rekonstrukcionált verzió.

- Ez a VIP belépőnek az ára. – mutatott a mintára, majd az asztalon összefont kezére támaszkodott.

- Milyen klubnak van belépő gyanánt tetoválása? – tette fel a kérdést a mellettem ülő.

- Ez egy új keletű klub. – vont vállat.

- Szükségünk lenne a VIP tagok listájára. – jelentette ki Hyun Sik, mire a férfi szemöldöke megrándult alig észrevehetően.

- Sajnálom, de nem adhatok át ilyen jellegű információt. – hárított diplomatikusan. – Attól tartok távozniuk kell. – állt fel a székéből.

- Felfogta, hogy emberek haltak meg? – állt fel Hyun Sik is a székből, állta a tulajdonos fagyos tekintetét.

- Nem szeretnék erőszakhoz folyamodni. – jelentette ki a férfi, de a két biztonsági őr elindult felénk a szavai értelmének ellenére. Hyun Sik mellé húzódtam, de nem nézett rám a tulajjal nézett farkas szemet, majd lemondóan felsóhajtott.

- Kitalálunk magunktól is. – mondta, majd hátat fordított a férfinek. Szótlanul követtem a kijáratig, az ott dolgozók pedig egészen addig minket bámultak, míg ki nem léptünk az ajtón. Hyun Sik elgondolkodva meredt maga elé, a kormányt ütötte ritmusosan az ujjbegyeivel és a bejáratra révedt.

- Itt valami nagyon nincs rendben. – szólalt meg végre, mikor beindította a motort.

- Biztosan titkolnak valamit. Szerintem többet tudnak a gyilkosságokról, mint ahogy azt elsőre gondoltuk. – értettem vele egyet.

- Hazaviszlek, későre jár. – váltott témát Hyun Sik, ahogy egyre távolodtunk a klubtól.

- Tudod, hol lakik Jeong Guk? – kérdeztem rá.

- Igen. Miért? – kérdezte különösen nézve rám.

- Lakótársak vagyunk. – tájékoztattam. Ezek szerint nem tudott róla. Azt gondoltam volna, hogy a társával több mindent megoszt, bár még csak nem rég óta dolgoznak együtt ezért még biztosan nincsenek olyan baráti viszonyban, ha jobban belegondolok.

Mikor az apartmanhoz értünk épp akkor érkezett meg Jeong Guk kocsija is, egyszerre szálltunk ki.

- Hát ti? – kérdezte, látszott az arcán mennyire váratlanul érte ez a helyzet. – Nem voltál bent, azt hittem hazamentél. De akkor ezek szerint nem. – ekkor Guk rám nézett és furcsán méregetni kezdett. Nem tudtam hova tegyem a viselkedését.

- Bemehetek? Lenne valami, amit meg kell beszélnünk. – magyarázta a társának Hyun Sik, ettől még inkább nem tudtam eldönteni, hogy mi járhat Jeong Guk fejében. Szó nélkül engedett be minket a lakásba, körbeültük az ebédlőasztalt egy csésze teával, majd Hyun Sik beavatta Guk-ot a mai fejleményekbe. Elmesélte szóról szóra a beszélgetést és azt, hogy milyen tartózkodó lett, mikor a VIP vendéglista szóba került.

- Miért vitted magaddal Un Byeol-t? Tudod, hogy milyen veszélyes a munkánk. – szólalt meg kicsit erélyesebben Jeong Guk, Hyun Sik-ot hibáztatva.

- Azt csinálok, amit akarok, tudtommal nem kell az engedélyed. Azért vitt el, mert megkértem rá. Az, akire mérgesnek kell lenned csak is én vagyok. – válaszoltam ugyan olyan erélyesen. Ki ő, hogy megmondja, mit tehetek és mit nem?

- Nyugodj le Byeol, Jeong Guk csak jót akar neked. – csitítgatott Hyun Sik, a becenév hallatán Guk arca kicsit elkomorodott, de nem szólt egy szót sem. Helyette felállt az asztaltól és bement a szobájába.

Hyun Sik mielőtt még beült volna a kocsijába villantott egy nekem szánt bocsánatkérő mosolyt, mire csak legyintettem egyet. Nincs miért bocsánatot kérnie, mert nem tett semmi rosszat. Megvártam, míg elindul a kocsival és csak utána mentem vissza a házba. Guk még mindig a szobájában lehet, mivel a konyhában nem volt. Elkezdtem előkészíteni a zöldségeket a vacsorához, valami könnyű zöldséglevest akarok főzni, de még nem döntöttem el biztosan, hogy azt fogom elkészíteni.

Egy darabig haboztam, hogy megkérdezem akar-e enni végül viszont bekopogtam. Mikor már azt hittem nem fog válaszolni egy gyenge ’igen’ hagyta el a száját. Az ágyon feküdt elterülve, időközben biztosan átöltözött, mert már nem ugyan az a ruha volt rajta. A farmer helyett egy melegítőben volt és egy egyszerű rövid ujjú fekte pólóban, elmosolyodtam, ahogy megláttam a fehér zoknit a földre dobálva az ágy előtt.

- Nézd..

- Szóval.. – kezdtük el egyszerre egymás szavába vágva. Elnevettem magam, pont mikor felegyenesedett az ágyon. Gesztikulált, hogy kezdjem előbb én.

- Szóval, éhes vagy? Készítettem egy kis zöldség levest. – mutattam hüvelykujjammal a konyha irányába.

- Igen. – bólintott, mindketten leültünk az asztalhoz és csendben enni kezdtünk. A tányér levesem végénél jártam, mikor végül mégis megszólalt.

- Ne haragudj a korábbiért. Igazad van, tényleg nincs jogom ahhoz, hogy megszabjam mit csinálhatsz. De a mi munkánk nagyon veszélyes. Nem szeretném, ha bajod esne. – miközben magyarázott végig a levesbe merített kanállal játszott.

- Nagyon jól tudom milyen veszélyes a munkád Guk. De én találtam a nyomot, ami a klubhoz vezetett és tényleg a végére akarok járni ennek az ügynek annyira, mint te. – osztottam meg vele az én álláspontomat is.