7.FEJEZET

Miután rájöttem mit művelek, próbáltam eltolni magamtól a fiút, de sikerrel nem jártam. Végül kénytelen elválni tőlem, ajkához kapja a kezét, majd rám néz, mint aki nem hisz a szemének.

- Te megharaptál? – majdhogynem elnevette magát a feltételezésen.

- Meg, és ha megint közelebb jössz, nem csak az ajkaidba harapok bele. – mondtam figyelmeztetően magam elé emelve a kezeimet. Jong In-t nagyon mulatatta a mondandóm, mivel újra elmosolyodott. Nem éppen úgy nézett ki, mint akit meghatottak a szavaim és teljesen úgy tűnt mintha csak én érezném kínosnak és abszurdnak ezt a helyzetet.

- Hamarabb is leállíthattál volna. – mondta lazán nekidőlve a korlátnak. Megborzongtam, ahogy eltávolodott és a nagymennyiségű hideg levegő beáramlott közénk. Meglehet, de amikor megcsókoltál, azt is elfelejtettem hogyan hívnak, nem hogy leállítsalak.

- A végeredmény ugyan az. – motyogtam. Ez a beszélgetés kezdett egyre kínosabbá válni. És fáztam is, eddig, hogy nem érzékeltem a hideget?

- Jobban is felöltözhettél volna. – dorgált le, majd rám terítette a kabátját. Pislogtam párat a fiúra pillantgatva, aki értetlen szemekkel nézett vissza rám. Ez a Jong In, más, mint aki pár perce letámadott engem. Megráztam a fejem és jobban összehúztam magamon a kölcsönvett kabátot. Ahogy a szél feltámadt Jong In illatát egyre erősebben éreztem, észrevétlenül közelebb húztam magamhoz az anyagot, hogy érezzem a bódító édes illatot, ami egy kis mentolos cigi illattal is keveredett.

- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem. A kérdés ott lógott a levegőben, már épp azon gondolkodtam, hogy elviccelve visszaszívom, amikor Jong In felsóhajtott és szólásra nyitotta a száját:

- Olyan dolgokat, amiket el sem tudsz most képzelni.

- Miért?

- Mit miért? – kérdezett vissza.

- Miért pont tőlem?

- Aish, erre a bosszantó részre még én magam sem jöttem rá.

Csendben álltunk egymás mellett, mint két szerencsétlen. Szerintem már egyikünk sem tudta merre tart ez a beszélgetés.

- Bocsánat. – törte meg a csendet végül mézédes hangja. – Hogy engedély nélkül megcsókoltalak, sajnálom. Nem teszem többet, ha nem akarod. De cserébe kérek valamit.

Kíváncsiságomnak engedve az arcára vezettem a tekintetem, de csak, mint az elején a semmibe bámult.

- Mit? – szólaltam meg végül, láthatóan elgondolkodott. Valószínűleg nem várta, hogy belemegyek.

- Ismerjük meg egymást.

Ekkor végül rám nézett, szemében őszinte kíváncsiság lapult. Valahogy most egy aranyos kiskutyára hasonlított, a nagy sötét szemeivel. Arckifejezése pedig semmilyen hátsó szándékról nem árulkodott. Nehéz is volt feldolgozni, hogy létezik ennek a fiúnak ilyen oldala is.

Végül is, Kim Jong In, most felajánlotta életem legnagyobb esélyét. Hogy a kíváncsiságom iránta megválaszolódjon. Hányszor hajtogattam azt, hogy „nem kedvelem, csak érdekel”. Talán végre megtudhatom, miért tesz ennyire kíváncsivá a fiú. Miért ragadja meg ennyire a tekintetem?

- Rendben. – válaszoltam egy halovány mosoly kíséretében. Meg akarom próbálni. Meg akarom tudni, ki ez a Jong In, aki fél éve elrabolta a gondolataimat.

- Holnap találkozunk. – mondtam csendesen, még mindig az események kábulatában. Miután elköszöntem tőle és vissza adtam a kabátját a faházamba siettem, éppen indultam, hogy vegyek egy forró zuhanyt, de egy mellkas elállta az utamat. Felnézve Yongguk ideges ábrázatával találtam magam szemben. Mégis mit műveltem megint?

- Hol voltál? – vont kérdőre.

- Csak sétáltam a friss levegőn. – hazudtam. Nem tartottam jó ötletnek, hogy belevonjam Jong In-t is a történetbe.

- Akkor miért van cigi szagod? – kérdezte fintorodva beleszagolva a levegőbe. Megszagoltam a ruhámat, de én nem éreztem. Biztosan már megszokta az érzékszervem.

- Cigiztek mellettem. – rántottam vállat könnyelműen. Próbáltam kikerülni a fiút, hogy bejussak a fürdőbe, de csak nem tágított.

- Az a valaki véletlenül nem az imádott Jong In volt? – hangszínét megszállta a gúny árnyalata, én pedig hatalmas szemekkel néztem a fiúra. Miért utálja ennyire Jong In-t? Tudtommal sosem beszéltek, akkor még is mi baja van vele?

- Nem áll, jól amikor így beszélsz. – mondtam félretolva Yongguk még mindig dühös ábrázatát. – Én lezártam a témát, hagyj békén. – motyogtam neki, már a fürdő túlsó végéből.

Hitetlenkedve bámultam az ajtó irányába, valahogy nem akartam elhinni, hogy ilyen is lehet ez a kedves és gondoskodó fiú. Még is mi ütött belé?

Mosolyogva végignyaltam az alsó ajkamat, ahogy visszatértem az álmodozásomba. Most valóban megcsókolt? Vagy hamarosan felkelek és mind ez csak álom lesz. Beálltam a zuhany alá és áztattam magam egy kicsit. Miután megmosakodtam és felöltöztem kellően elnyújtva mind két tevékenységet, félve kukucskáltam ki az ajtó mögül. Szerencsére Yongguk már az ágyában aludt, így én is veszekedésmentesen bújhattam a kényelmes ágyba.

Mikor felkeltem egyik fiút sem találtam a helyén békésen aludni. Értetlenül álltam a dolgok előtt, fogalmam sincs hova tűnhettek. Megnéztem a telefonom kijelzőjét, ami hétfő reggel 8-at mutatott. Végre arcon csapott a felismerés, hogy ezzel a nappal megkezdődtek a tanórák. Gyorsan felöltöztem és rendbe raktam az ágyamat, indulni akartam, amikor megláttam egy cetlit a hűtőre ragasztva.

„Első óra biológia, te a második csoportban vagy, így nem kelltettünk fel. xx Seo Jin”

Fellélegezve dőltem le az egyik székre. Azt hittem elkéstem. Mibe, hogy Yongguk ötlete volt, hogy ne ébresszen fel, ezzel akar bosszút állni, amiért nem hagytam befejezni a „beszélgetést”.

Rendbe szedtem magam rendesen, most már sokkal nyugodtabban léptem ki az ajtón. Az ebédlőbe mentem, ahol a diákok fogyasztották a reggelit, így én is csatlakoztam közéjük. Meg láttam, Ha Na vörös haját, ezért leültem mellé, meg még pár lány mellé akiket nem különösebben ismertem.

- Oh, te is a második csoportban leszel? – kérdezte mosolyogva a lány. Sután bólintottam majd beletúrtam a tésztába.

- A többiek? – kérdeztem körbe pillantva.

- Akik az első csoportban vannak azok hamarabb reggeliztek, mert hamarabb kezdődik a biológia. Nekünk csak később lesz, amikor ők végeztek. – magyarázta.

Lehet jobb is, nem igazán van erőm arra, hogy álljam Yongguk szúrós pillantásait, amit nem csak nekem szánna, de még Jong In-nek is jutna bőven.

Miután csendben megreggeliztünk, addigra a másik csoport végzett, így nekünk következett a tanóra. Valamilyen szerencsétlenség folytán megint Sehun mellé kerültem. Ami azt illeti annyira nem bántam, mert egész jó véleménnyel vagyok róla mostanság. A nyomott hangulatomat is segített leküzdeni, ahogy elkezdődött az óra. Először megbeszéltük a szabályokat és házirendet a tanárnővel. Utána kimentünk az erdőbe a csoporttal, hogy ott beszéljen nekünk a szóban forgó növényekről, amikről ma kellett tanulnunk. Én nagyon érdekesnek tartottam. Sehun irányított engem, hogy hova lépjek, és mikor ne mozduljak, míg én szorgosan jegyzeteltem, amit a tanár mondott. Mindkettőnknek kedvező volt a helyzet mivel ő nem akart jegyzetelni én meg elesni, szóval alkalmaztam a jegyzetekért cserébe.

- Vigyázz! Mondtam, hogy állj meg. – bosszankodott Sehun, kezei a derekamat fogták, hogy ne essek el egy méretes kőben. Közelebb húzott magához, távolabb a kőtől. Meg akartam köszönni a segítséget, amikor a tanár megelőzött mondandójával.

- Gyerekek örülnék, ha figyelnétek, attól, hogy nem az iskolapadban ültök, nem engedem meg az enyelgést. – mutogatott kettőnkre. A csoport nagy része kuncogni kezdett, az én fejem pedig pirosodni kezdett. Sehun pedig viccesnek találta a történteket és még közelebb húzott magához.

- Eressz. – sziszegtem neki bosszúsan. Nevetve elengedett, ekkor belékaroltam és folytattam a jegyzetelést.

- Miért volt rossz kedved reggel? – kérdezte a fiú mellettem lépdelve.

- Nem áll szándékomban elmondani neked. Nem vagyunk olyan viszonyban. – válaszoltam, de még mindig a jegyzetelésre összpontosítva.

- Szerintem pedig elég jó viszonyban vagyunk, az előző félévhez képest.

- Igaz, már válaszolok, ha kérdezel. – mosolyodtam el, ahogy eszembe jutott minden beszélgetési kísérlete. Egyetlen beszélgetési sikere volt, amikor a tanárnő haját szidtuk.

- Már kezdtem azt hinni, hogy nem kedvelsz. – mondta nevetve.

- Valóban nem kedveltelek. – talán túl őszintén beszéltem, féltem, hogy rosszul esik majd neki, de nem úgy tűnt, mint aki elgondolkodott ezen.

- Szóval már kedvelsz? – húzogatta a szemöldökét. Tette megnevetetett, nagyon vicces összhatást keltet.

- Csak elvisellek. És most már hagyj békén, hogy jegyzetelhessek.

Úgy is tett, ahogy kértem és csendesen jött mellettem. Az óra végéhez közeledve visszamentünk a terembe, ahol összefoglalta a kint látottakat és elmagyarázta, hogyan rendezzük össze a jegyzeteket. Nem igazán tudtam figyelni, hiszen Sehun állandóan piszkált, próbáltam úgy tenni, mintha nem zavarna, de akkor sem hagyta abba. Néha megillettem egy két szúrós pillantással, teljesen hasztalanul. Mikor vége lett az órának, úgy éreztem hálát kell adnom istennek. Sehun annyira lefárasztott, hogy nem tudom, mit fogok kezdeni magammal a következő technika órán.

Volt a két óra között egy 10 perces szünet, amit én arra használtam, hogy egyek egy szendvicset a konyhán. Kicsit késésben értem vissza a tanterembe, de nem kaptam ledorgálást, mivel még a tanár úr sem volt bent. Park tanár úr köszöntött minket és újra elmondta az unalmas házirendet, kicsit úgy érzem magam, mint évelején. Akkor kell mindig végighallgatni ezt a sok szabályt, ami aztán úgy sem fogja akadályozni a diákokat. Legalábbis eddig nem jött be.

- Páros feladatot fogtok kapni, meg kell építenetek egy kis faházat, amit aztán majd kihelyezünk a madarak számára. Mindenki keressen párt. – sürgette a csoportot a tanár. Hamar észrevettem, hogy Kim Jong In ebbe a csoportba tévedt, hiszen egyből megrohamozták a kérésekkel. Én meg csak álltam, mint egy bábu, aki csodára vár. Egyszer összeakadt a pillantásom Jong In-nel, és mintha segítséget kért volna. Körbenéztem, hogy van-e még itt rajtam kívül valaki, de ez a tekintet csak is nekem szólt. Most vagy soha. – gondoltam.

Megindultam a csoportosulás felé és kihúztam Jong In-t csuklójánál fogva a tömegből.

- Sajnálom, de erre az órára kénytelenek lesztek más párt keresni. – mondtam, engem is meglepő magabiztossággal.