CÍMLAP FORDÍTÁS FANFICTION NOVELLA

2016. június 17., péntek

6.FEJEZET


Az ebédlőben majdhogynem holt csend volt, mindenkit annyira lefárasztott a takarítás, valamint a kijózanodás folyamata. Mindenki frissen mosott, vagy parfüm illatot árasztott, így a pia szagon kívül minden más megérezhető volt. Szinte már fullasztóan. El is ment az étvágyam, így inkább csak kapargattam az ételt. A tanárok kapkodták a fejüket a diákok között, hogy mi történt itt, amíg nem voltak, de mindenhol falakba ütköztek még a személyzetnél is. Egy jól összetartó kijózanodó közösséget alkottunk jelenleg, akik jól szórakoztak tegnap.
Miután befejeztem az ebédet, amiből, igazából csak pár kanállal ettem bevonultam a szobámba, hogy felhívjam a szüleimet. Nem akartam a sötét szobában telefonálni, így felkaptam az ágyról a mobilt és sétálgatni kezdtem a tábor körül. Elmeséltem anyának a dolgokat, amik érdekelhették, küldtem neki képeket a táborról is. Mindent elmeséltem kivéve a bulit, valamint a szerencsétlenségemet, hogy első nap eltévedtem az erdőben. Annak a hírnek, hogy szereztem egy lány barátot, pedig kimondottan örült. Jó volt hallani a hangját, ennek ellenére hamar bontottuk a vonalat.
Zsebre tettem a telefonom és csatlakoztam a fiúkhoz a kosárpályán. Az elején győzködtem őket, hogy csak szurkoló leszek, de végül én is beszálltam a játékba. Yongguk hátulról átölelve próbálta meg elszedni a labdát, Seo Jin pedig nevetve integetett, hogy dobjam oda. Átpasszoltam a labdát, ekkor Yongguk elengedett és a testvére felé vette az irányt, amikor pedig már odaért, Seo Jin idepasszolta nekem vissza, én pedig második próbálkozásra, miután Seo Jin felemelt a palánkhoz, sikeresen bedobtam a kosarat a palánkba. Lepacsiztam a fiúkkal és nevetve karoltam át őket. Tudtam, hogy teljesen szabálytalanul játszunk, és valójában hagynak nyerni én még is annyira örültem neki, amikor sikerült. És néha még ők is meglepődtek, amikor volt egy két profi pillanatom. Sötétedésig játszottunk, utána ledőltünk a faházban, majd egyenként zuhanyozni indultunk. Én azonnal át is öltöztem pizsamába, hogy azzal a lendülettel már aludhassak is.
A másnap reggel szokásosan indult. 8 órakor reggelizni indultunk, követve a tömeget. De csendesen ebédelő diákok helyett, panaszos diákok ültek a székükön toporzékolva valamilyen technikai eszközzel a kezükben. Oda mentünk a fiúkkal Ha Na-hoz, aki szintén a telefonját szorongatta és ide-oda mozgatta a levegőben.
- Mi történik itt? – kérdezte a barna hajú lánytól Seo Jin.
- Nincs térerő reggel óta. És Wifi sincs. – folytatta. Abba hagyta a képernyő nézegetését és felénk fordult. A két fiú leellenőrizte a hallottakat és meggyőződtek arról, hogy igaz, amiről beszélt. Nem volt térerő, sem internetkapcsolat. A tanárok csitítgatták a panaszos diákokat, de eltartott egy darabig, amíg csendet nem teremtettek a helyiségben.
- A tanárokkal arra gondoltunk, hogy elmegyünk a busszal a legközelebbi városba és szólunk a szolgáltatóknak. És hogy nektek is legyen, belőle hasznotok elmegyünk vásárolgatni is, szóval kaptok szabad órákat a városnézésre. Olyan lesz akár egy osztálykirándulás. – mesélte az ötletet Min tanárnő.
A tanárnő tudja, mitől döglik a légy. –gondoltam. A társaság egyből a kirándulást kezdte el tárgyalni, hogy mit fognak enni, inni, vagy vásárolni. Ha Na is eléggé fellelkesült, még a két fiú is, akik általánosságban nem szeretnek vásárolgatni. Én vagyok az egyetlen, aki nem esik hasra az ötlettől?
Most majdnem elsőként futottam fel a buszra és leültem az utolsósorban lévő székre. Így ha még is Jong In mellé kerülnék, az már nem az én hibámból történne. Ha Na le szeretett volna ülni mellém, de az egyik lány lehúzta a mellette lévő székre. Bocsánatkérően felém nézett, mire én csak legyintettem egyet, hogy nem gond. Nem először ülök egyedül a buszon. Általában a két fiú egyébként is egymás mellé szokott ülni, így én mindig automatikusan egyedül. Az elején voltak veszekedések, hogy ki üljön mellém, és én úgy oldottam meg, hogy egyik mellé sem ültem le és hagytam, hogy egymást boldogítsák. Azóta így megy a dolog és fiúk is beletörődtek egy ideje. Fülhallgatóval a fülemben nyomtam neki a fejem az üvegnek és hagytam, hogy lecsukódjon a szemem. Egy kicsit elbóbiskoltam. Fáradtnak éreztem magam, de nem aludtam el. Éreztem, ahogy mellettem besüpped az ülés, és hamarosan a busz is elindult. A kellemesen ismerős illat bekúszott az orromba és egyre jobban éreztem, hogy elálmosodom. Felhúztam a székre a lábaimat és oldalra dőlve, valaki vállára hajtottam a fejem. Fél óráig, félálomban hol ébren, hol pedig alva dülöngéltem a váll és az üveg között. Mikor végre átment rajtam az álmosság felemeltem a fejem valaki válláról, és oldalra néztem, hogy meglássam a tulajdonosát.
- Azt hittem végig fogod aludni az utat. – mosolygott rám Sehun, teljes valójában. Pislogtam párat, majd lassan kezdtem felfogni, hogy aki mellém ült, az valójában Sehun volt. Egy kicsit csalódott voltam, hogyan is gondolhattam, hogy önszántából mellém ülne. A gondolataimban forgó személy egyedül foglalt el két ülést. Valószínűleg ezért jött mellém száműzetésbe Sehun.
- Még visszaaludhatok. – mondtam kedvetlenül.
- A-a. Most én jövök. – forgolódott, majd a vállamra hajtotta a fejét, teljesen kényelmesen elfeküdve. Kezeit még az ölembe is kinyújtóztatta. Selymes haja hozzá lapult a nyakamhoz, a hajvégei pedig csiklandozták a tarkómat. Egészen aranyos képet mutatott az álmos Sehun. – Mit csinálsz? – kérdezte, mikor fejemet ráhajtottam a vállamon fekvő fejére.
- Fáj a nyakam. – mondtam. Sehun elmosolyodott, de szemét továbbra is csukva tartotta. Nem aludtam vissza, de továbbra is pihentettem a szemem. Sehun az út alatt kellemes alvó társ volt. Nem gondoltam volna, hogy a közelsége ilyen megnyugtató lehet számomra.
A diákok már megkezdték a leszállást a kisbuszról, csak én és Sehun ültünk még a helyünkön. A nyakamban egy kisebb görcs futott végig, ahogy egyenesbe fordítottam, felemelve Sehun még mindig alvó buksijáról.
- Sehun. – szólítottam meg, majd megráztam finoman a vállát. – Sehun, kelj már fel végre. – motyogtam indulatosabban. Azon gondolkodtam, hogy mindjárt felpofozom, amikor hirtelen megteszi valaki más. Összerezzenek a csattanástól és Jong In alakjára bámulok ijedten.  – Normális vagy? – kérdeztem megrökönyödötten, majd Sehun arcélére simítottam a kezem pontosan a pofon helyére. A fiú időközben felkelt, megmozgatta a nyakát, valószínűleg neki is elgémberedett, mint nekem.
- Fáj az arcod? – kérdeztem tőle, a kézfejemet az egyre pirosodó pontra nyomva. Megrázta a fejét és féloldalasan elmosolyodott. Én is kikászálódtam a helyemről és leszálltam a buszról otthagyva a két fiút. Elmeséltem Ha Na-nak halkan a történteket, aki szint úgy csodálkozva hallgatta a történetem. Még ha a legjobb barátodat ébresztgeted, akkor sem vágod pofon. Főleg, hogy helye is maradjon. Szerintem túl messzire ment. Megijedtem, hiszen még sosem láttam ezelőtt Jong In-t megütni bárit is.
A továbbiakban nem tudtam, Ha Na lelkesedésére koncentrálni, a szememmel mindig az előttem haladó két fiút néztem, akik csendben ballagtak egymás mellett. Jong In nem tűnt jó kedvűnek és ezt Sehun is észrevette, mert ha jól hallottam épp azt próbálta kiszedni belőle miért is haragszik most rá.
- Ne bámuld már őket, majd kiesik a szemed. – figyelmeztetett kuncogva a lány.
- Én nem is. – tiltakoztam. Hogy eltereljem a figyelmemet, be húztam Ha Na-t egy ruha boltba. Elkezdtem nézelődni és a végére már el is felejtettem Jong In-t és barátját. Aki most jelenleg kellemes csalódásként él a fejemben. Ha Na-val vitatkoztam egy sort, hogy nem akartam végül megvenni azt a két pulcsit, amit kinéztem magamnak. Mert mind szép és jó, de nem tartottam jó ötletnek már az első héten elkölteni a pénzt, amit a szüleim majdnem egy fél hónapra adtak. Igaz, hogy kajára nagyon nem kell költenem, mert az benne van az eredeti költségekben, még is pénzkidobásnak éreztem a ruhavásárlást, mikor volt elég. Végül közösbe megvettük, feleztük az árat és megbeszéltük, hogy így mindketten hordjuk majd. Ezzel megoldottuk a problémát és végre nekiállhattunk valami kajáldát keresni. A délután nagyon szórakoztató volt, és sajnos hamar véget ért. Miután a tanárok elintézték a telefonhívásokat és ők is vásárolgattak egy kicsit, visszamentünk a buszhoz, ahonnan már visszatartottunk a táborba. Végül, Ha Na mellém tudott ülni, két lánnyal beszélgetett akik előttünk ültek, én meg csak hallgattam ahogy ötletelnek mivel kéne elütni a délután hátra levő részét és a későestét. Az egész bagázs fellelkesült, ahogy a tanárok rábólintottak a tábortűz ötletére.
Mikor visszaértünk a táborba, bár nem volt térerő sem wifi, mindenki élettel volt teli. A fiúk elkezdték rakni a tüzet, a lányok pedig a pillecukorról és a kóláról gondoskodtak. A szeleburdi lány is eltűnt a szervezőkkel együtt, én pedig a faházba mentem, hogy átöltözzek. A kabátot felakasztottam az arra kijelölt helyre, majd kivettem az egyik pulcsit a zacskóból és rádobtam az ágyra. A bordó kötött pulóvert vettem fel, a zöldet pedig visszatettem a szatyorba azzal a szándékkal, hogy majd odaadom Ha Na-nak. Gyors kontyba összefogtam a hajam a fejem tetejére és ezzel le is tudtam a készülődést, mielőtt még kiléptem az ajtón lekapcsoltam a villanyt és a lányokhoz mentem, hátha akad valamilyen munka számomra is. Nem vettem vissza a kabátot ezért egy kicsit fáztam, de már túl lusta voltam, hogy visszamenjek érte. Annyiban hagytam, hogy majd a tűznél úgy sem fogok fázni.
Mind körülültük a tűzrakást, amíg egy fiú műanyag poharakban osztogatta a kólát. Mielőtt még megkóstoltam volna beleszagoltam az italba, ami meg volt tűzdelve egy kis alkohollal is. Az illata nem volt taszító, ezért belekortyoltam. Később rájöttem, hogy a folyadék, amit iszok boros kóla. Még is mennyi piát hoztak ezek magukkal, hogy még azután, a buli után is vannak tartalékok? Az eszem megáll. Az elején csendesen sztorizgattak a többiek én pedig csak bénán körbebambultam. Az jutott eszembe, mintha valami hiányozna. Mikor újra körbenéztem rájöttem, hogy az évfolyam közepe, Kim Jong In, nem tisztel meg minket a jelenlétével. Az is megfordult a fejemben, hogy talán már részeg.
A társaság őrült hangos karaokéba kezdett, amit az elején viccesnek találtam, de később egyre zavaróbb volt a sok hamis hang, így inkább ott hagytam őket. Egyébként sem kavartam nagy port ott, valószínűleg az sem tűnt fel senkinek, hogy leléptem. Talán csak annyira, hogy felszabadult egy ülőhely.  Kicsit messzebb sétálva a faházak árnyékában megláttam, ahogy valaki az egyik ház teraszán cigarettázik. Nem olyan volt, mint a rendes cigi, sokkal inkább olyan mentolos illata volt, egyáltalán nem taszító. Hamarosan a személy is észrevette, hogy őt bámulom én pedig zavaromban elindultam az ellenkező irányba. Szememmel a legközelebbi fát kerestem ahova elbújhatok.
- Ni Ki? – szólított a nevemen egy ismerős hang. Csigalassúsággal fordultam a hang irányába, a hold sugara pontosan kivilágította Kim Jong In kellemes vonásait. Mélyen ülő fekete szemeivel engem nézett, majd szívott egyet a cigiből.
- Kim Jong In? – kérdeztem rá én is. Bár rég tudtam erre a helyes választ. Csak nem tudtam mi mást reagálhatnék.
- Kérsz? – nézett rám kérdőn, majd felém nyújtotta hosszú karját, kezében az elektromos cigarettával. Közelebb araszoltam hozzá és felmentem a házhoz tartozó teraszra. Megtámaszkodtam a fiú mellett a korlátban, majd óvatosan kivettem a kezéből a tárgyat. Teljesen profin használtam az eszközt és képzeletben vállon veregettem magam, amiért nem kezdtem el köhögni. Visszaadtam a fiúnak, aki nem sokkal később megint beleszívott. Némán próbáltam magamban összerakni a képet, hogy miért cigizek Kim Jong In oldalán. Egyáltalán mi vitt rá, hogy igent mondjak az ajánlatra? A hegyi levegő biztos elvette az eszem. Már a saját gondolataimat sem hallottam az egyre kalapáló szívverésemtől. A fiú egyik lábáról áthelyezte a súlyát a másikra, ekkor a vállunk lazán összeért, engem pedig kirázott a hideg.
- Fázol? – kérdezte felém pillantva. Egy kis gondolkodási idő után nemlegesen megráztam a fejem, rendeztem a vonásaim és kémlelni kezdtem a tájat.
- Miért nem vagy a tűznél? – bukott ki belőlem a kérdés. Sután oldalra pillantottam, de a fiút valami nagyon lekötötte a távolban.
- Nem vagyok olyan hangulatban, hogy jó pofizzak a csodálóimnak. Inkább vagyok annak a lánynak társaságában, aki nem kedvel. – hangja érzelemmentesen csengett, nem tudtam mire véljem a mondandóját.
- Ugyan, mindenki odáig van érted. – mondtam unalmas hangsúllyal, ez egy olyan tény volt, amit én is nagyon jól tudtam.
- Egy valaki nem. – szólalt meg, ekkor rám nézett, de vissza is vezette a tekintetét a hegyek vonulataihoz. Te csak azt hiszed.
Lépteket hallottunk meg a távolból kiszűrődni. Park tanár úr hangja csendesebb éneklést kért a diákoktól, amíg beszélt, hallottuk, ahogy egyre csak a faház felé közeledik, ahol pedig mi voltunk. A mellettem álló fiú gyorsan kapcsolt és elrejtette a készüléket a zsebében, csuklómat megragadva behúzott a fal takarásába. Mutató ujját a szája elé helyezte ezzel néma csendre intve. A szívem csak úgy zakatolt a mellkasomban, és nem csak a lebukás veszélye késztette a szívemet ilyen nagy munkára, hanem maga a fiú közelsége. Észrevettem, hogy akárhányszor közelebbi kapcsolatba kerülök vele, valahogy mindig meghülyül a szervezetem és egyáltalán nem tetszett az a gondolat, hogy valamit nem tudok kontrollálni. A szívverés, pedig ilyen dolog volt.
Vánszorogtak a percek, amíg a tanár úr végre elhagyta a lakrész ezen, szakaszát. Mikor végre hallótávolságon kívülre esett kiengedtem a bent tartott levegőt és egy kicsit én is lenyugodtam. Aztán a pulzusom megint az egekbe szökött, ahogy belenéztem az előttem tornyosuló fiú, csillogó szempárjába. Ahogy láttam ő is megkönnyebbült, ahogy elmúlt a veszélyhelyzet.
- Ez közel volt. – suttogtam. Ennél nagyobb hangerőre nem is volt szükség, hiszen így is eléggé a személyes teremben helyezkedett el, hogy még a légzésemet is hallhatta, és érezhette, ahogy kifújom a forró levegőt, de az éppen most a tüdőmben rekedt.
- Mitől vagy ilyen zaklatott? – kérdezte, de látszólag jól mulatott a saját kérdésén. Az arcát önelégült mosoly csúfította el. Nem lehet. Észrevette volna, mennyire ideges vagyok? Olyan közel van, biztos hallja a zakatoló szívem. Aish, ez annyira kínos.
- Most már kiléphetnél a személyes teremből. – mondtam normál hangerőn, magamat is meglepve, azt hittem remegni fog a hangom, vagy egyáltalán nem jön ki rajta semmi.
Hm, nekem tetszik így. – motyogta. Bosszúságomra még közelebb araszolt, ezzel arra kényszerítve, hogy teljesen neki simuljak a falnak.
- Most már tényleg … - kezdtem bele a mondandómba fejemet kicsit előrébb döntve, de a mondat közepén elakadtam a szavakkal, ahogy ráeszméltem csak pár centi választott el Jong In íves, rózsaszín ajkaitól. Hirtelen húztam vissza a fejem, amit egy puffanás kísért, mivel sikeresen bevertem a fejem. A helyzetet teljesen kiélvező fiú jóízűen nevetni kezdett a szerencsétlenségemen, nekem pedig már teljesen pírban ázott fejem még fájni is kezdett és tompán lüktetni az elszenvedett ütéstől.
- Yah, ez a te hibád. – morogtam bosszúsan. Jong In végre abbahagyta a nevetést, de lehet sokkal jobb választás lett volna a nevető fiú, mint egy némán bámuló.

- Mivel engesztelhetnélek ki? – kérdezte csábos egyre halkuló hanglejtéssel. Ajkai vészesen közeledtek az én ijedt arcomhoz, már épp megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy életem első csókját itt kellesz átélnem Kim Jong In-nal, de meglepetésemre, a nyakamra tapasztotta nedves ajkait. Megvárta hogyan reagálok és mikor rájött, hogy nem ellenkezem haladni kezdett fel a nyakam vonalánál ajkait végighúzva a bőrömön, majd ugyanazt a vonalat később puszikkal hintette be. Kezét a tarkómra kulcsolta, bebiztosítva, hogy egy óvatlan mozdulatommal ne fejeljem le megint a falat, másik kezével pedig arrébb túrta az útban lévő hajam. Az egész testemben éreztem, ahogy száguldozik a vér és eddig nem létező izgalom járt át. Szemem automatikusan csukódott le, hogy csak az érzésre tudjak koncentrálni. Szemem azonban kipattant, ahogy ajkait rányomta az enyémekre. A fiú rövidnek mondható szempillája csikizte az orromat, de egyáltalán nem éreztem késztetést a mosolygásra. Nem mozdult meg, csak éppen találkoztak az ajkaink. Elszakadt tőlem, már azt hittem, hogy távolodni fog, ahogy szétváltak ajkaink, de e helyett, mutatóujjával gyengéden szétfeszítette őket. A felső részt közrefogta sajátjával és kezdetét vette a valódi csók. Nem tudtam mit csinálok, csak önmagától mozdultak meg az ajkaim ezzel akaratlanul elmélyítve a csókunkat. 

2 megjegyzés:

  1. Nekem. Kell. A. Folytatás.
    Egyszerűen asdvjjjdvj uristen Jongin, hogy lehetsz ilyen??!?!??
    Várom a folytatást nagyon *___*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 örülök, hogy tetszett. A következő részt már meg tudod nézni. :)
      xx ölel, Helena Z. B.

      Törlés