Kínos
csendben kezdtünk el egymás mellett lépkedni ám hamar szemet szúrt
mindkettőnknek, hogy a csapatot, amivel idáig eljutottunk elnyelte az erdő. Az
ismerős szituációtól kezdtem megint pánikba esni. El sem hiszem, hogy megint
eltévedtem az erdőben és megint csak sikerült elmarni magam a csapattól.
Idegesen beletúrtam a hajamba és nyakamat nyújtóztattam, hogy hátha meglátok
valakit, de semmi eredménye nem volt.
-
Most mit csináljunk? – kérdeztem a fiútól. Nagyon reménykedtem, hogy van valami
frappáns ötlete. Ha mást nem, akkor elindulunk visszafelé, egyszer már bejött, csak
az az aprócska gond támadt, hogy most egyáltalán nem egyenes irányban
haladtunk, hanem kitérőket tettünk és minden egyes fa ugyan úgy nézett ki, mint
a 110. darab. Yongguk is tanácstalannak tűnt. Mindketten ez idáig el voltunk
foglalva a gondolatainkkal és nem igazán figyeltük, hol kanyarodtunk vagy
haladtunk el, ez pedig most elég nagy probléma lett. Yongguk elővette a
telefonját és tárcsázni kezdett. A beszélgetésből kiderült, hogy az öccsét
hívta. Seo Jin pedig szólt a tanárnak, hogy visszamegyünk a táborba. Miután
meggyőződtünk arról, hogy tudjuk, merre megyünk Yongguk lerakta a telefont. A
társaságra újra csönd telepedett. Lehet még is inkább meg kellett volna
kockáztatni a hosszabb utat, hogy megtaláljuk a csapatatot, de kényelmesebbnek
tűnt, ha inkább a tábort célozzuk meg, nagyobb volt az esélye, hogy egy fix
pontot megtaláljuk, mintha most rohangászni kezdünk a csoport után.
-
Azt hiszem, ezen túl nem járok ebbe az erdőbe. Valahogy mindig eltévedek. –
morogtam magamnak, de Yongguk magasra emelte a szemöldökeit és rám meresztette
a szemeit. Ő nem tudhatott az előző incidensről, hiszen úgy tudta, hogy csak
visszafordultam, mert Ha Na ezt mondta neki, eszemben sem volt említeni, hogy
Jong In társaságában történt az egész, így csak elmeséltem a velős lényeget.
-
Vigyázz! – kiáltottam fel, amikor a fiú figyelmetlenül lelépett egy magasabb
kőről, a fiú után kaptam, de megbotlott, így mindketten végighemperegtünk a
sárban és a levelekben. Felnevettem a szerencsétlenségünkön. Később a fiú is
csatlakozott, valószínűleg ő is nevetségesnek találta a helyzetet, én minden képen.
-
Jól vagy? – kérdeztem meg, de még mindig mosolyogtam. Feltápászkodtunk és
amennyire tudtuk leporoltuk magukat. Koszosak voltunk és levelek tapadtak a
ruháinkhoz. Úgy éreztem magam, mint a mocsári szörny 2016-os verziója.
-
Persze. És te?
Bólintottam.
A fiú megragadta a térdhajlatomat és a hátára húzott, a hirtelen egyensúly
vesztés miatt azonnal a nyakába csimpaszkodtam, Yongguk pedig felegyenesedett
velem és elindult valamerre.
-
Mondtam, hogy jól vagyok. Nem kell cipelned. – nyugtattam meg, de továbbra sem
eresztett. A vállára hajtottam a fejem és próbáltam valami témát keresni
köztünk. Valahogy most annyira nehéznek tűnt ez a dolog, olyan érzés mintha év
eleje lenne és magyaron megszeppenten Yongguk mellé ültetnek, majdnem ugyan
ilyen idegen érzés volt. Mintha visszafele haladnánk és nem előre.
-
Mit fogunk mondani Seo Jin-nek? – tettem fel a kérdést. A csendben majdnem
kiabálásnak hallatszott.
-
Már tudja. – válaszolt tömören. Tud mit? Tudja, hogy szerelmes vagy belém?
Tudja, hogy elmész? Mit tud?
-
Ezt hogy érted?
-
Tudja, hogy elmegyek. Azt mondta, hogy velem jön. Nem akarom, hogy ti rosszban
legyetek, így nem tud semmit rólunk, vagy, hogy tetszenél nekem. – magyarázta fanyar
hangon.
-
Hiányozni fogtok. – suttogtam, de olyan közel volt a feje hozzám, hogy biztosra
vettem, hogy hallotta.
-
Egyet se félj, jövőre minden olyan lesz, mint régen. – mosolygott hamiskásan,
nem tudom eldönteni ezzel engem, akar nyugtatni vagy magát.
-
Melyik régen? Az ismeretlen fiú, vagy pedig a legjobb haver fiú? Nem mindegy.
Ha nem tudsz tovább lépni, akkor ne is keress. – mondtam kemény hangon. Annyira
nyomott volt a hangulat, nem bírtam tovább. Miért nekem kell rosszul járnom,
amiről nem tehetek? Sosem tudattam vele azt, hogy többet szeretnék, mint
barátság. Sosem tettem félreérthető dolgokat. Nem értettem, hogy történt ez. És
azt sem, hogy miért nekem kell rosszul éreznem magam miatta. Pedig így volt,
piszkosul nehezen viseltem, hogy a legjobb barátom elmegy és fél évig nem ír,
nem mosolyog rám, nem beszél velem. Egy hülye szerelem érzés miatt, ami jön és
megy az életben, de a jó barátokat nem akarom elveszíteni, mint a szerelmet. Jó
barátot nem minden nap találok, de helyes pasit minden nap láthatok.
-
Adhatok még egy utolsó baráti tanácsot? – szólal meg egy idő után Guk. Oldalra
fordítja a fejét, hogy rám nézzen, de én nem viszonozom a pillantást, csak
bólintok.
-
Sosem mondtam neked, de Jong In-t már régebbről ismerem. Együtt jártunk óvodába
és a családjaink jó barátok voltak, így sokat játszottunk együtt. Ezzel azt
akarom mondani, hogy bár Jong In a felszín alatt jó ember és nem olyan macsó,
menő gyerek, mint mutatja, attól még legyél arra tekintettel, hogy mit
szeretnél és ő megadhatja-e neked. Te is tudod, hogy nem mozogtok egy körben.
-
Persze, hogy tudom. – sóhajtottam. – De nem jelenti azt, hogy nem próbálhatom
meg. Alakul, ahogy majd alakul. Ha kiderül, hogy nem vagyunk egymásnak valók,
akkor is én megpróbáltam.
-
Akkor sok sikert. – a hangja kedves volt, mint régi barát szólt hozzám hosszú
idő óta először. Yongguk jó ember, és most áldását adta rám.
Végül
megérkeztünk a táborba, lemostuk magunkról a sarat és koszt, majd bedobtuk a
ruhákat a mosó gépbe. Csak most vettem észre, hogy Guk és Jin valóban
összepakoltak. Már csak az én cuccaim voltak szétpakolva és két bőrönd állt a
sarokban magányosan. A gyomrom összezsugorodott, ahogy néztem az üres szobát,
amit holnaptól már csak én fogok birtokolni.
-
Minden hónap végén küldök majd neked egy „x”-et, hogy tudd, jól vagyok. Nem
kell aggódnod miattam. – szólalt meg Guk visszatérve a fürdőből. Rámosolyogtam
és bólintottam.
-
Srácok! – robbant be Seo Jin a szobába. A komor hangulattól sem zavartatta
magát és mesélni kezdte a túra részleteit, amit kihagytunk. Igazi felüdülés
volt őt hallgatni, egy vidám és életteli hangot. Nagyon fog hiányozni ő is. Ez
a srác volt az első barátom és neki köszönhettem egy másikat is. Remélem, túljutunk
ezen a mélyponton és folytatódik a hármas barátságunk.
-
Nagy buli lesz, sajnos pia nélkül mivel itt vannak a tanárok, de azért jó móka
lesz. Remélem nem akartatok korán lefeküdni. – vigyorgott Jin. – Ne csináld már
haver, az utolsó napunk a mai itt! Kérlek hyung! – rángatta a testvére vállát a
fiú és kiskutya szemekkel ostromolta a kedvetlen alanyt. Végül beadta a derekát
és mind a hárman elindultunk a lányok háza felé. Elég nagy tömeg gyűlt össze a
ház előtt és hangos zene mellett táncoltak jó páran, és néhányan alkoholmentes
sört szürcsöltek. Csak egy kinti lámpa világított, szóval majdnem teljesen
sötét volt, csak foltokat lehetett látni a tömegből. Odacsoszogtam a táncolók
széléhez, egyszer csak valaki megragadta a csuklómat és berántott a tömegbe.
Nekiütköztem pár embernek, de mintha meg sem érezték volna tovább táncoltak, nagyon meleg volt, megszédültem a hirtelen levegőváltozástól és meg is
ijedtem, hiszen nem láttam az arcát annak, aki berántott ide.
-
Csak én vagyok, nyugodj meg. – hajolt oda a fülemhez a fiú és ismerős illata
azonnal megcsapta az orromat. Jong In kezdett kirajzolódni abban a gyenge
fényben, ami uralta a teret. Átkarolt és toporgott a pár négyzet centis helyen.
Valami táncféleséget próbált produkálni, de nem volt elég helyünk a sok ember
között. Hozzá bújtam és hagytam, hogy ringasson. Egy pillanatra teljesen
elfelejtkeztem a romokban heverő barátságomról, a bűntudatomról, az aggodalmamról.
Csak ő volt és én.
Kiscica, megint nagyon jó rész lett *.*, de olyan rossz, hogy a két fiú lelép. Mondjuk a végét jól feldobtad, akár a tegnap estém ;) xD Mondjuk nekem az jutott eszembe ettől a tánctól, hogy valaki nem fogja e észrevenni őket, mert elvileg a csaj Sehunnal jár. De ez végül is nem feltétlen, mert sötét van ott, a csaj se tudta először hogy ki húzta magához. Na, mind1, csak gondolkoztam. (igen néha szoktam én is xD)
VálaszTörlésDana <3
:D Hát igen, már nekem is hiányzik az a két fiú, pedig csak most ment el. xD :) Már megijedtem, hogy nem tetszik. Úgy gondoltam, hogy nem lesz nagy dolog belőle, hiszen sötét van és jelenleg senkit sem érdekel a csaj. :D Néha észre szoktam venni, hogy szoktál, azért meg ne erőltesd magad baba.
Törlésxx ölel, Hel.
xD még a végén kiderülne, hogy van agyam
TörlésOmomomomo nem is tudom mit mondjak TT
VálaszTörlésOlyan szomorú, hogy elmennek a fiúk Gondolom (legalább is én) Guk megpróbált megbékélni azzal, hogy Jongin és Niki között nagyon alakul a dolog és elmondta azt a kis infót neki.... Kitudja, lehet, hogy lesz majd jelentősége annak :'D
És a vége *O* nekem is kell egy ilyen a való életben *single mod activated* olyan aranyos TT köszi a részt és várom a következőt :3 <3
Igen, a két fiú valóban egy kis színfolt volt a sztoriban, de most már csak is a négy srácra kell koncentrálnom és remélhetőleg az is tetszeni fog. :) Egyet értek, mindenkinek egy Kim Jong In-t.
Törlésxx ölel, Helena Z. B.