2.FEJEZET

A faház várhatóan fabútorokkal volt tele, szóval olyan favágó házérzést keltett bennem, tiszta volt, tehát nekem tökéletesen megfelelt. Elfoglaltam egy lenti ágyat és a pakolás befejezte után elterültem a puha paplanon, aminek frissen mosott illata bekúszott az orromba. A fiúk egymást oltogatták, amikor benyitott az egyik osztálytársunk, hogy gyülekezzünk az ebédlőben. Ott eligazítást kaptunk a program lényegéről, amibe belecsöppentünk, ennek a tartalma nem mindenkinek tetszett. Főleg azoknak, akik a tanulás elől szerettek volna elmenekülni, hiszen az anyagot ugyan úgy leadják a helyszíntől független, mivel nem táborozni jöttünk. Iskola időben vagyunk itt, így én sejtettem, hogy a tanulás rajta lesz a teendők listáján, de kétség kívül izgalmasabb, mint az iskolapadban. Erdei iskola névre keresztelt projekt keretében a kiválasztottak, vagy is mi, megtapasztalhatjuk milyen a biológia óra a szabadban, vagy a technika óra anyagait, nem csak a kezedbe kapod, hanem meg kell dolgoznod érte. Önmagamban lelkesen bólogattam a tanár szavaira, de kívülről próbáltam annyi érdeklődést mutatni, mint amennyit a többiek árasztottak magukból. A hegyi beszéd után körbevezettek minket a tábor területén és ismertették velünk a házirendet. Az első hét lesz a szokatási idő, tehát ekkor még nem lesznek óráink. Ahogy a tanár mondta „Ezen a héten ez a ti játszóteretek” majd „Pihenjetek, mielőtt elkezdődik a kemény munka”.

Yongguk-ba belekarolva sétálgattunk a macskaköves úton, míg ő olyan izgatottan meséli a táborhoz fűzött reményeit én addig a földet fixírozva, hallgattam kellemesen dörmögő hangját. Elsétáltunk egy kisebb csoport mellett, akik körbe állva beszélgettek. Páran a lányok közül kiváltak a tömegből és sikítozva menekültek az őket üldöző fiúk elől. Egy bottal kergették a hidrogénezett szőkéket, aminek a végén alighanem a szóbeszéd szerint egy pók csücsült. Yongguk-kal egymásra mosolyogva mentünk tovább. Megtorpantunk ahogyan Ri Ta szaladt el előttünk, mögötte loholva barátunk, vagy egyesek testvére Seo Jin. A mellettem álló fiúval sejtelmesen egymásra néztünk, tökéletes összhangban ugyanarra gondolva. Tudjuk, hogy Seo Jin rég óta kedveli osztálytársnőnket Ri Ta-t, azonban ilyen kis csínytevékenységeken kívül nem utal a lánynak az érzelmeit illetően. De nem szólunk bele, hiszen egyikünk szerelmi élete sem volt mondható példaértékűnek, hogy most tanácsokat osztogassunk. Kezdve azzal, hogy Yongguk-nak túl nagy elvárásai vannak a nőkkel szemben, én pedig nem találtam olyan fiút, aki kimondottan tetszene. Plátói szerelmem Neil az amerikai cserediák pedig nem mondható éppen szerelmi életnek, és ennek is már két éve.

- Sziasztok! – kocogott hozzánk, Ha Na, az osztályunk diákelnökeként ismert vörös színre festett hajú lány. – A csapat nagy részével kitaláltuk, hogy sétálunk az erdőben, már ha körülvesz minket. A tanárnő engedélyt adott, szóval jöttök? – hadarta el pihegve. Gondolom, ő értesíti, a diákokat az ötletről ezért van így kifulladva. A mellettem álló fiú hamar beleegyezett, így én is bólintottam helyeselve. Vártunk egy kis csoporttal az erdő szélén pár percet, amíg az önkéntes diákok megérkeztek, hogy végre csapatostul elinduljunk a kisebb rögtönzött túránkra. Szemem sarkából kiszúrtam Kim Jong In-t, ahogy utolsóként még is csatlakozik a csapatunkhoz. Nem szenteltem neki több figyelmet, inkább a lábam elé néztem nehogy orra essek egy útban lévő faágban vagy kőben. Az erdő madár csicsergését a diákok beszélgetése és az alattunk roppanó faágak hangja szorította háttérbe, néhol nevetések hangzottak fel, vagy hevesen magyarázó emberek. A föld egy idő után fentről lefelé lejteni kezdett, így nagyobb erőfeszítésbe telt az emelkedőkön felmászni. Yongguk végig mellettem volt és erősen fogta a kezem, hogy ne essek el minden adandó alkalommal. Arrébb hessegettem, hogy segítsen szerencsétlen többieken, szóval vonakodva engedett utamra. Teljesen a lábam elé koncentrálva sétáltam tovább, de később még is az erdő szépsége a délutánba nyúló napszakban vált a figyelmem központjává. Ezzel el is értem, hogy megcsússzak a csúszós leveleken és nekiütődjek az egyik fának. A rücskös kérge pedig felsértette a könyökömet, odakaptam a kezemet és óvatosan tapogatni kezdtem a horzsolást, amiből egy kis vér is kibuggyant. A feltűrt pulcsi ujját ráhúztam a sebre és mintha nem történt volna semmi sétáltam tovább. Körbe kémleltem a környezetem, hogy megbizonyosodjak róla senki nem látta a szerencsétlenkedésemet, de akkor a tekintetem összekapcsolódott egy fekete csillogó szempárral. A többiek már pár méterrel előrébb jártak, csak ő meg én voltunk látóhatáron belül. A fülhallgató még most is ott lógott a fülében, valószínűleg még mindig zenét hallgatott. Elengedtem a tekintetét és elindultam a többiek után, de egy határozott kézmozdulattal megállítottak. Ujjait ahol a csuklóm köré fonta, a két bőrfelület érintkezésénél, olyan volt mintha szikrák pattantak volna a bőröm alatt. Meggondolatlanul kirántottam magam a szorításából, de ekkor a fájós könyököm újra nekiütődött a mögöttem lévő fának, amire fájdalmasan felszisszentem. Jong In átható tekintettel vizsgálta a karomat, majd gyengéden oldalra fordította, hogy lássa a sérülésemet. Szemeimmel követtem a tekintetét amint megláttam, hogy egy kis vér áztatja a pulcsim könyökrészét el akartam húzni a kezem, de az előttem álló fiú most nem engedte. Jobban is jártam, hiszen akkor megint bevertem volna a mögöttem lévő fába, ismét.

- Be kellene kötnöd. – szólalt meg egy idő után, mondandója alatt rám emelte fekete szemeit, de én még mindig a könyökömet tanulmányoztam. Lüktetést éreztem a kis seb körül és egy kis fájdalmat is. A legkisebb sebek fájnak a legjobban. – állapítottam meg.

- Jól vagyok. – motyogtam. A többiek irányába néztem, de már nem láttam őket és léptek zaját sem hallottam, vagy beszélgetést. Most tisztán hallgattam az erdő zajait. Körbenéztem, és a fákon kívül mást nem fedeztem fel. Most fogtam fel, hogy annyira koncentráltam idefelé, hogy egyáltalán nem néztem milyen úton, módon jutottam el idáig. És éreztem, ahogy az előttem álló fiú most csak is engem tüntet ki a figyelmével. Erre a helyzetre mondják azt, hogy csöbörből vödörbe. Vagy két szék közé esni.