ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

2.FEJEZET

- Ugye tudod, hogy nagyon korán jöttél? – néztem összeszűkített szemekkel Young Jae-re. Kényelmesen terpeszkedett az egyik széken a konyhapulttal szemben, míg én az előbb kezdtem el készíteni a vacsorát.

- Jeong Guk is bármelyik pillanatban megérkezhet. – tájékoztatott.

- Mi? Miért? – kezdtem el pánikolni. Sehol se tartok a vacsorával, vagy is inkább ebéddel, ami azt illeti, mert még nagyon korán van. Csak azért kezdtem neki, mert Young Jae hirtelen megjelent az ajtómban és azt hittem kicsúsztam az időből. – Azt hittem vacsorában egyeztünk meg.

- Így volt. De Jeong Guk esti műszakos, így azt mondtam akkor ebédeljünk együtt.

- Nem úgy volt, hogy szabadnapos? – kérdeztem összezavarodva.

- Tudod, hogy megy ez. Ha be kell mennie, akkor be kell mennie. – rántott vállat könnyelműen.

- Akkor jobb, ha hozzálátok. – motyogtam magamnak bosszankodva. Épp elkezdtem volna kockákra vágni a húst, mikor csengettek. Megtöröltem a kezem az egyik konyharuhába, majd gyorsan ajtót nyitottam. Jeong Guk mosolygó alakja lépte át a küszöböt egy szatyrot tartva maga elé.

- Hoztam sütit. – jelentette ki. Young Jae jókedvűen kivette a kezéből, hogy meglesse a finomságokat.

- Remélem, még nem vagytok éhesek, mert még csak nem rég kezdtem hozzá. – kicsit ingerülten hangzottam, pedig nem akartam az lenni.

- Az én hibám a változtatás. Nagyon sajnálom, ha gondot okoztam. – érezte meg a hangulatom Jeong Guk és illedelmesen meghajolt. Még is, hogy haragudjak így?

- Nem arról van szó. – szabadkoztam. – Csak valaki elfelejtette megemlíteni nekem. – néztem ekkor szúrós szemekkel Young Jae-re. – De már ha mind itt vagytok, akkor segíthettek is nekem. – mosolyodtam el gonoszul. Ekkor fagyott le Young Jae arcáról a pimasz mosoly. Tudom, mennyi utál főzni, ezért is terveztem ezt a kis visszavágót.

Megvártam, míg mind a két fiú kezet mos. Jeong Guk nem tűnt, úgy hogy bánná, amiért segítenie kell, Young Jae arcán pedig annál inkább láttam mennyire nem akarja. Ismerem ezt a nézést, mivel én is mindig ilyen arcot vágtam, amikor a szüleim a kerti munkára akartak rávenni. Szerencsére a panelházakban nincsenek nagy kertek.

A két fiúnak kiadtam, hogy darabolják fel a zöldségeket én addig hozzákezdtem a húshoz. Young Jae amilyen hamar csak lehetett feltűnésmentesen kivonta magát a munkából, Jeong Guk azonban segített, amiben tudott. Látszott raja, hogy nem főz sokat, de nem is kezdő. Bizonyára alapdolgokat meg tud csinálni, hiszen ő is egyedül él.

Utoljára maradt a szósz, amivel bevonjuk a húst, aztán már csak egy tepsibe kellett beledobálni mindent. Csak annyi volt a dolgunk, hogy megvárjuk, míg lejár a sütési idő.

- Lisztes lett a pulóvered.  – kezdtem el törölgetni Jeong Guk pulóverének ujját. – Add ide, kimosom. – elkezdtem lehúzni a pulóver cipzárját, mikor láttam, hogy Jeong Guk kissé zavarban van, így eltávolodtam tőle és hagytam, hogy ő maga vegye le. Miután észrevettem mit csinálok, én is zavarban éreztem magam. Bedobtam a mosógépbe és elindítottam egy rövidprogramot, addig is volt időm, hogy arcot mossak. Young Jae mikorra visszaértem már megterítette az asztalt. Leültünk bár még az ebéd sült.

- Szóval milyen az első közös ügyetek? – érdeklődött Young Jae, titokban lopott egyet a Jeong Guk által hozott sütiből. Rosszallóan megráztam a fejem, nem hiszem el, hogy nem bírja ki ezt a 10 percet evés nélkül.

- Sorozatgyilkosság. Elég bonyolult ügynek néz ki, ha engem kérdezel. – válaszoltam elmélázva.

- Mivel már általános iskola óta barátok vagyunk, hogy őszinte legyek már az teljesen ledöbbentett, hogy rendőrnek akartál menni, az meg, hogy a bűnügyi osztályon vagy valami még hihetetlenebb. – bokszolt Jeong Guk vállába Young Jae.

- Ne kezd megint. – bosszankodott a fiú.

- A tesi órán egy kör után már úgy lihegtél, mint aki lefutotta az egész maratont. – nevetett fel a szemben ülő csipkelődő fiú, ezt én sem bírtam ki és szélesen elmosolyodtam, ahogy elképzeltem.

- Te még most sem bírsz lefutni egy kört sem, menőmanó. – cukkoltam Young Jae-t. Aki színpadiasan a szívére tette a kezét.

- Ezzel most vérig sértettél. – felelt torzított hangon. Mind hangos nevetésben törtünk ki. A konyhából kezdtek jó illatok terjengeni, így felálltam, hogy elzárjam a sütőt. Mindannyian szedtünk az ételből azonban még túlforró volt, hogy azonnal hozzálássunk.

A pulóverről teljesen elfelejtkeztünk. Este mikor be akartam indítani egy adag mosnivalót, vettem ki a dobból az elfelejtett ruhadarabot. Felakasztottam a fogasra és a szekrény egyik jól látható helyére függesztettem, hogy ne felejtsem később visszaadni.

Az ágyba dőlve mindig ugyan az jut eszembe elsőként, a napok olyan hamar eltelnek.

Reggel miután beértem a munkahelyemre kíváncsiságból elkértem az általam begyűjtött eset jegyzőkönyvét. A szemem megakadt a toxikológiai jelentésen. Vas-oxid és kadmium só.

- Jó reggelt. – köszönt Sol Hye, kevesebb lelkesedéssel, mint szokott. Felnéztem a dokumentumokból és láttam mennyire elnyúzott képe van kolléganőmnek.

- Nem úgy fest, mintha neked az lenne. – kétkedtem.

- A szüleim tegnap meglepetésszerűen Szöulba utaztak. Nem értem miért érdemeltem ki ezt a büntetést. Előző életemben biztos elárultam az országot. – nyöszörgött.

- Ugyan, nem lehetnek olyan rosszak. – bíztattam.

- Ha megismernéd őket nem ezt mondanád. Anyám már vak randit szervezett nekem ma estére. Azt hazudtam, hogy ügyeletes vagyok, de ekkor meg fel akarta hívni a főnököm. – fogta a fejét Sol Hye, míg felidézte a reggeli borzalmakat. – Mindig, amikor meglátogatnak, azt hallgatom, hogy miért nincs barátom, és hogy gyorsan szerezzek valakit, aki elvisel, mert egyedül fogok meghalni.

- Ismerős helyzet. A nővérem ugyan ezeket vágja a fejemhez, minden együtt töltött ünnepkor. – kontrázok rá, együtt érző hangszínt megütve. – Szerencsére idén külföldön szilveszterezik a férjével, ezért most nem kellesz ezt hallgatnom. – osztom meg vele örömteljes híreimet.

- Akkor most nem tudsz lerázni és elmegyünk egy jó kis szilveszteri buliba és bepasizunk. Ha belegondolsz nincs már messze az újév. – gondolt bele Sol Hye. Elmerült a tervezgetésben, mikor a főnök megjelent az irodánk ajtajában és munkára utasított minket.

A napi autóbalesetes adagommal kezdtem, majd egy fojtogatásos esetet boncoltam.

- Hallottátok mi történt tegnap este? – ütötte meg a fülem az egyik mellettem dolgozó kolléga hangja.

- Annak a sorozatgyilkosnak az ügyére gondolsz? – kérdezett vissza egy másik férfi.

- Azt hallottam, hogy egy rendőr is megsérült.

- És még újonc is, szegény elég rosszul kezdett. – értett egyet a kollégájával.

- Ki sérült meg? – szálltam be a beszélgetésbe. Letettem a szikét az egyik kisasztalra, majd odasétáltam a másik asztalhoz, ahol a két pletykás korboncnok dolgozott.

- Ha jól emlékszem a nevére, akkor Jeon nyomozónak hívták. – válaszolt az egyik.

- Jeon Jeong Guk? – kérdeztem ijedten. – Biztos vagy benne? – kértem megerősítést, de már bújtam is ki a köpenyemből. – Ah, sajnálom, de most el kell mennem egy kis időre. Megtenné valamelyikőtök, hogy ezt befejezi? Már csak össze kell varrni. – magyaráztam félig az ajtóból.

Rohamos léptekkel haladtam az utcákon, leintettem egy taxit majd bemondtam a kórház címét. Ez a legközelebbi a városban, tehát biztosan a Hyan Memorial-ba szállították. A recepción megtudtam, hogy a második emelet 205-ös szobájába vitték az orvosa pedig Dr. Kim Myung Min. Az emeleten sikerült elkapnom a névtáblára kiírt nevet így tudtam váltani pár szót az orvossal. Elmondta, hogy a műtét során minden rendben ment és, hogy a golyó nem ért létfontosságú szervet, hamarosan ki is engedik, de még a mai nap bent tartják, hogy biztosan ne lépjen fel semmilyen komplikáció.

Nem volt egyedül a szobában, a társa a mellé húzott széken kuksolt és beszélgetett a beteggel. Az ajtó csapódására mindketten rám emelték a tekintetüket.

- Young Jae elmondta? – kérdezte, mikor az ágya mellé értem. Óvatos mozdulatokkal felült az ágyon, miközben a hasfalát fogta.

- Tehát nekem nem is akartál szólni? – kérdeztem kissé kiakadva. – Jae nem szólt egy szót sem. Viszont pletykás emberek vannak a Patológiai Intézetben.

- Sajnálom. – csak ennyit nyögött ki. Nem nézett rám, hanem végig lesütötte a szemét.

- Khm, akkor én megyek, és iszok egy kávét. – szabadkozott Hyun Sik.

- Nem kell. Már úgy is menni készültem. – feleltem hátat fordítva a fiúknak.

- Várj egy kicsit. – ragadta meg Jeong Guk a csuklómat, hogy megállítson a távozásban. Így maradtunk, míg Hyun Sik elhagyta a kórtermet.

- Haragszol? – kérdezte halkan. Most én voltam az, aki nem nézett rá.

- Aggódtam érted, és még csak fel sem hívtok, hogy köszi, jól vagyok. – sóhajtottam. Persze nem állunk olyan közel, mint ő Jae-vel, de azt hittem mi is barátoknak számítunk. Megérdemeltem volna legalább egy telefonhívást.

- Sajnálom. – ismételte el, bűnbánóan.

- Vissza kell mennem, dolgozni. – mondtam pár perc néma csend után. – Vigyázz magadra. – suttogtam. Közelhajoltam és adtam egy apró puszit a hajára. A folyosón összefutottam a bolyongó Hyun Sik-kel.

- Ne neheztelj rá sokáig, biztos csak nem akarta, hogy aggódj miatta. – védte meg készségesen társát.

-  Igazából nincs jogom, hogy nehezteljek. Csak egy közös baráton keresztül ismertük meg egymást és nem is igazán állunk közel. Az utóbbi időben mondjuk azt hittem, hogy kicsit jobban kijövünk egymással, de lehet csak belegondoltam. – vakartam meg a nyakam kissé kínosan. Nem is értem miért mondtam el mind ezt.

- El tudnád mondani nekem mi történt? Ha nem kérek ezzel sokat. – kérdeztem félénken. Nem tudom mennyire szabad egy civilt beavatnia a történtekbe.

- Egy rég óta körözött sorozatgyilkos nyomára bukkantunk tegnap este, követtük a nyomokat egy házig. A gyilkos elkezdett menekülni és mikor sarokba szorítottuk lövöldözni kezdett, későn reagáltam így csak akkor lőttem, mikor Guk már a földre került. – mesélte, bűntudat csengett ki a hangjából. Biztosan sokszor lepörögtek már az agyában az események és abban is biztos vagyok, hogy magát ostorozza a társa sebesülése miatt, holott nem az ő hibája.

- Értem. – bólintottam. – Nekem most vissza kell mennem dolgozni, így is tovább maradtam a kelleténél. Vigyázzatok magatokra. – köszöntem el.

- Te is. – kiáltott még utánam.

Mikor visszaértem a munkahelyemre kaptam egy alapos fejmosást, hogy nem léphetek le csak úgy a munka kellős közepén.

- Sajnálom. Nem fog újra előfordulni. – álltam mereven lehajtott fejjel.

- Mivel sokat túlórázol ezért természetesen nem tekinthető ez nagy problémának. Csak mielőtt lelépsz, rendezd el rendesen a holttestet, ennyit kérek. – váltott könnyedebb hangvételre a főnök, ezzel a tudtomra adni, hogy nem haragszik, csak legyek felelősségteljesebb. Érthető, hiszen a patológia nagyon fontos része az igazságszolgáltatás zökkenőmentes működéséhez, ezért kell professzionálisan és kifogástalanul dolgozni, hogy később ne tudják megkérdőjelezni azt.

Ezzel mind tisztában vagyok, csak egy percre elvesztettem a fejem.