DALSZERZÉS FT. DONG WOO

- Összeöltöztünk. – köszöntött hatalmas mosollyal Dong Woo a stúdiószoba előtt. Megmosolyogva a dolgot, a ruházatára tekintettem, nem öltözött túl a közös programhoz, csak egy fehér pólót viselt, ami kiemelte izmos vállait, lábaira pedig egy szűk szárú fekete farmert vett fel. Attól eltekintve, hogy az én pólómnak hosszú ujja van, valóban sikerült ugyan olyan ruhákban megjelennünk.

- Készen állsz? – fogtam rá a kilincsre, ami mögött a zeneszámkészítéshez szükséges eszközöket találjuk majd. A mai napon mi kaptuk meg Dong Woo-val a szobát a Woolliment jóvoltából, azzal a feltétellel, hogy egy remek dalt komponálunk a kis szürke lyukban. Izgatott voltam, hogy a híres rapperrel írhatok egy közös szerzeményt, de egyben ideges is, hiszen ez az első közös projektünk és féltem attól, hogy nem leszünk egy hullámhosszon vagy az alapnál, vagy a dalszövegnél.

A kezdeti munkálatokban nem igazán tudtam a férfi segítségére lenni, belevont a folyamatba kisebb nagyobb részben, de valójában csak hümmögtem, amikor az alapot próbálta összehozni a dalnak, csak annyiban tudtam a segítségére lenni, hogy kifejtettem a véleményem, helyeseltem, vagy esetleg kukába küldtem a nem tetsző dallamot. A gurulós székben ültem Dong Woo közvetlen közelében, hogy rálássak a szorgosan gépelő kezeire, amik különböző görbéket mozgattak a képernyőn. Én semmit nem értettem a többsávnyi kusza ritmusvonalból, de az énekes pontosan tudta helyettem is, hogy mit csinál. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de egy a dolgozók közül hozott fel ebédet a stúdióba, ebből gondoltam csak, hogy már a délutáni időkben járhatunk.

- Előbb egyél valamit, elég időnk van még befejezni. – noszogattam és kísértésként az orra előtt meglóbáltam az ételes szatyrot. Nagy eredményeket viszont nem értem el, a virtuóz zseni tovább variálta a ritmusokat én pedig, hogy hasznossá tegyem magam néha a szájába nyomtam pár darab sült krumplit. Mire befejeztük az evést a zenei alap is elkészült. Végig hallgattuk a készterméket egy jó párszor és megbeszéltünk dolgokat a szöveggel kapcsolatban, fejben próbáltuk meg összerakni a vázlatot. Dong Woo élettel teli atmoszférája engem is magával ragadott. Egy igazi energia bomba, akit olykor gyerekesnek, majd koraérettnek lehet látni.

Papírokra kezdtünk firkálni, majd a jól passzoló részeket ráillesztettük dallamilag a késztermékre. Papírgalacsinok vettek minket körül, dudorászásunkat pedig olykor a ceruza sercegése váltotta fel, ahogy a szavakat bővítettük, kihúztuk esetleg átírtuk. Az idő előre haladtával pedig Dong Woo írása is egyre olvashatóbb lett, többé nem kellett megfejthetetlen kódként tekintenem rá, mert ráállt a szemem a hanyag kézírásra onnantól a hangul kiolvasása gyerekjátéknak számított.

- Egyébként miért van több szakítós számotok, mint szerelmes? – az asztalra könyökölve gondolkodtam, miközben figyeltem a fiú mozzanatait.

- Mert többször szakítottunk, mint szerelmesek voltunk? – kérdezett vissza a fiú. Azt hiszem még sosem gondolkodott el ezen.

- És nem unjátok? Nem írhatnánk egy szerelem nélküli dalszöveget? – vetettem fel az ötletet félve, nem akartam megmondani mit kellene csinálnunk, egyszerűen csak ez szöget vert a fejemben.

- Mire gondolsz? – nézett fel a képernyőről és érdeklődő tekintetét az enyémekbe fúrta.

- Mondjuk, egy dalt, ami a barátságról szól. Nem csak a szerelem fontos egy ember életében, hanem a barátságok is.

Meg könnyebbültem, amikor Dong Woo nagyon is jól fogadta az ötletemet, annyira fellelkesült, hogy hamarabb összehoztuk a dalszöveget, mint reméltük. Otthonosabban mozgott a témában. Mindenki életében vannak fontos személyek, egy sokkal könnyedebb szöveget és hangulatot tudtunk teremteni. A végeredménnyel mindketten elégedettek voltunk. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogy melyik részt ki énekelje el.

- Szerintem a refrén részt énekelhetné felváltva Woo Hyun és Sung Kyu. - mutatott ceruzájával az említett részre. Szórakozottan bólintottam, majd a kezdő sorokra pillantottam.

- Kezdhetné L a legelső versszakkal. – böktem az elejére.

- Én a másodikat adnám inkább. – válaszolt Dong Woo, mire összeráncolt szemöldökkel vizslattam.

- És akkor ki kezdjen?

- Te. – válaszolt angyali mosollyal fűszerezve, azt hittem leszédülök a székről.

- Én? Ne, tudod, hogy lámpalázas vagyok. Biztosan elrontanám. – szabadkoztam és a fejemben lejátszódott minden lehetséges verzió, hogyan ronthatnám el, ezzel okot adva a további utálkozó üzeneteknek, hogy tönkre teszem a bandát.

- Elfelejtetted? Mind ott leszünk melletted. Nem fogod elrontani. – továbbra is mosolygott és megveregette a vállamat, hogy egy kis önbizalmat öntsön belém.

- És ha esetleg ketten énekelnénk? – vetettem fel az ötletet, sokkal jobban érezném magam, hogy ha nem egyedül kellene kezdenem.

- L-lel? – gondolkodott el, biztosan a hangunkat próbálta meg összeollózni, hogy megtudja passzolna-e.

- Veled gondoltam. – borzoltam össze a haját és elnevettem magam, az összezavarodott ábrázatán. – Próbáljuk meg. – kérleltem.

Dong Woo belement, így közösen elénekeltük az első versszakot, remekül hangzott, így el is dőlt az első versszak kérdése.