4. Gang Seo

- És milyen Suga? – férkőzött Hyo Ji a közelembe, későn jöttem rá, hogy az ételemre fáj a foga, csak akkor, amikor már elmajszolta a tőlem lopott mézes gombócot. Kicsit arrébb húztam a tányért és felszúrtam a villámra egy másikat.

- Rendesnek látszik. Nem igazán volt még alkalmunk beszélni, de megtudtam, hogy jobban szereti a teát, mint a kávét.

Miután az utolsó falatokat is eltüntettem a mosogatóba helyeztem a piszkos tálat. Kezet mostam és leültem az asztalhoz, mert biztos voltam benne, hogy még egy darabig kérdezgetni fognak a mai napról.

- Akkor jobb, ha nem szórakozik veled, mert neked már szinte kávé folyik az ereidben. Szegény gyerek. – dramatizálta túl Ro. Nem volt titok, hogy minden napot kávéval indítok, és hogy a mottóm az volt mindig is én+kávé egyenlő forever. Valóban minden italnál jobban szerettem a koffeinnel teli barna löttyöt, de egyáltalán nem bántam, hogy a fiúval nem egyezik, ezen véleményünk.

- És mit szólt az öltözetedhez? – vágott közbe Hyo Ji, aki egy almát fogyasztott éppen.

- Semmit. – húzogattam a vállam. – Ő sem öltözött annyira elegánsan, hogy csövesnek nézzek ki mellette. – biztosítottam a lányt, majd leírtam neki a mai ruházatát. Csak mélyeket hümmögött és megjegyezte mennyire is szexin nézhetett ki. Biztos voltam benne, ha én vettem volna fel ezt a ruhát és nem imádott rappere, akkor nem dicsérné így az összeállítást. Ro-val, mi csak megforgattuk a szemünket és folytattuk a csevejt.

Már kilenckor lefeküdtünk aludni a lányokkal, hiszen korán reggel indul a vonatuk, hogy hazavigye őket. Reggel velük keltem, hogy hatalmas öleléssel elbúcsúzzak tőlük egy időre. Erősködtem, hogy kikísérem őket a vasútállomáshoz, de azt akarták, hogy inkább feküdjek vissza aludni. Arra fogták, hogy ha meglátják, a szomorú kiskutyapofimat berántanak magukkal a vonatba, hogy ne hagyjanak egyedül. Még utoljára szorosan ölelésbe invitáltam a két félkómás lányt, majd útjukra engedtem őket, nem szerettem volna, ha miattam lekésik az indulást. Bár mehettek volna kocsival is, jobban szerettek volna hagyományos úton hazajutni, ahogyan két éve még nagy álmokat kergetve megérkeztek.

Egyedül maradtam a házban, ami hirtelen túl nagynak tűnt egy embernek. Csak az én cuccaim voltak még itt, de azoknak a fele is a bőröndben volt már. Én is pakolni kezdtem, hiszen a hétfői napon beköltözöm a hotelbe, ahol lehetőségem nyílik megismerni az új partnerem. A telefonom társaságában dőltem vissza az ágyba és beállítottam, hogy véletlenszerűen játssza le a zenéimet a lejátszási listából. Visszabóbiskoltam egy kicsit, de miután újra indult az utolsó dal, inkább folytattam a pakolást.

Mindent szépen rendben és kicsire összehajtva rendeztem el a nagy táskában, hogy minden kellően beférjen. Pont annyit pakoltam, ami két hétig elég kell legyen.

Lefolytattam egy hosszú telefonbeszélgetést a szüleimmel, akiknek körvonalasan elmeséltem, miért is nem töltöm a megérdemelt szünetemet otthon. Csalódottnak tűntek, hogy a bandán kívül is kötöttem egy szerződést ezzel ellehetetlenítve attól, hogy gyakran találkozzam vagy beszéljek velük. Kezdetben persze hálás lennék, ha otthon kellene tengetnem a napjaimat, de egy idő után megunnám és visszakívánkoznék ehhez az életformához, amilyen jól ismerem magam, elég hamar bekövetkezne. Így a felett is szemet hunyok, hogy ugyan annyira kevés szabadidőm lesz, mint egészen idáig.

Váltottam pár szót a húgommal is, de letettem magas telefonszámlára hivatkozva, amikor anyuék újból megkaparintották a készüléket.

A nap hátralévő részében csak filmet néztem és bepótoltam a sok lemaradást a kedvenc drámáim részeivel. A szombat gyorsan elrepült, ahogy a vasárnap is. Aznap este kaptam egy üzenetet Suga-tól, amiben azt írta értem jön kocsival, hogy együtt menjünk a szállodába. Megírtam neki a címem, ő pedig írt nekem egy pontos időt, amikorra legyek kész. Mindezt a beszélgetést mosolygós jelekkel megtűzdelve.

Reggel két órával Suga jelenése előtt felkeltem, hogy gyorsan le tudjak fürödni és gondolkodhassak, egy kicsit mit fogok itt hagyni. A szükséges dolgokat pedig csak akkor tudtam bepakolni, amikor megszárítottam a hajam, felöltöztem és minden oda érdemes dolgot beledobáltam a kézitáskámba. Még eltettem a hajkefét, a fogkrémet és fogkefét a bőrönd tejére, amit könnyű szerrel összecipzáraztam, majd körbenéztem az üres házban.  Kikapcsoltam minden elektronikai eszközt, hiszen most két hétig senki sem fogja ide betenni a lábát.  Az pedig nem hiányzik, hogy villanyszámlát csináljon a távollétemben bármi is.

A csengő megszólalt én pedig kibaktattam a bejárati ajtón. Suga kedvesen köszöntött és elvette a bőröndömet, amíg én a ház bezárásával bajlódtam. Egy pasztell kék színű furgonba kellett beszállnom, ami alighanem a fiú saját járműve volt. Nem volt elég csicsás, hogy a cég adja, mert nem sütött róla, hogy drága autó lenne. Tetszett, látszott rajta, hogy foglalkoztak vele, attól függetlenül, hogy nem luxusautó volt. És ezzel Suga is egyre jobb embernek tűnt a szememben, akit látszólag nem vakított el a hírnév, amit a BTS-sel szerzett meg.

- Kávét? – kérdezte a srác és mosolyogva nyújtott felém egy koffeinnel teli poharat. Hatalmas mosollyal az arcomon vettem ki a mancsai közül és belekortyoltam a szerzeménybe.

- Kicsit édes, de köszönöm. – mondtam.

- A keserű kávét szereted? – érdeklődött, majd elindította a kocsi motorját, lefordult a felüljáróról és elindult egyenesen az úti cél felé. A Gang Seo kerületbe.

- Igen. Neked melyik tea a kedvenced? Az erdei gyümölcsös, amit akkor kaptál? – folytattam a társalgást. Örömmel kommunikáltam vele, hiszen igazán megérintett, hogy emlékezett a kávé szeretetemre és még hozott is nekem az útra. Rosszul éreztem magam, hogy én nem kedveskedtem neki semmivel.

- Ha tehetem, azt iszom, de még a citromosat is kedvelem. Szóval, ha nincs, akkor az is megteszi. – fejtette ki a fiú, egy pillanatra rám nézett, de tekintete visszavándorolt az útra, mint egy tisztességes sofőrnek.

- Melyik étel a kedvenced? – folytattam a kérdések sorát.

-  Szeretem a jajangmyeon-t. – válaszolt egy kis gondolkodás után. Próbáltam fejben megkeresni a receptet, vagy akár egy bevillanó képet az ételről, de végül arra jutottam, hogy még sosem ettem ilyet. Hümmögtem egyet, mintha érteném, miről van szó, de nem lehettem elég meggyőző, mert rögtön ezután jött a magyarázat.

- Ez egy fekete bab szósszal leöntött zöldséges, húsos, tésztás étel. – magyarázta. Így sem rémlett, hogy láttam volna, de már el tudtam képzelni.

- Sosem ettem ilyet. – ráztam nemlegesen a fejem. Bár az sem kizárt, hogy az ízről felismerném. Több koreai ételt ettem amióta itt vagyok, de a neveiket nem feltétlenül jegyzem meg, csak amit rendszeresen eszek. Az is előfordulhat, hogy már ettem ebből, csak nem emlékszem rá.

- Akkor megbeszéltük mi legyen a reggeli. – kontrázta, utalva arra, hogy meg szeretné mutatni kedvenc ételének ízét. – Neked mi a kedvenc ételed?

- Sokszor eszek mézes szezámmagos csirkét rizzsel. Ez inkább kínai kaja, én nagyon szeretem az ízét.

Ahogy az ételről beszéltünk egyre inkább csak arra vártam, hogy megérkezzünk, és végre ehessek. A folytonos diéta miatt, amit be kellett tartanom, sajnos nem ehettem annyiszor ahányszor akartam, de legalább azt nem szabták meg, hogy mit egyek. Nem igazán vágytam rá, hogy Suga feletesse velem az egész étterem menüjét, szóval remélem, hogy nem vette kihívásként, hogy nem mozgok otthonosan a koreai ételek világában.

Lassan de biztosan megérkeztünk a kitűzött célhoz. A bőröndjeinkkel sétáltunk be a magasodó fehér vakolatú épületbe és udvariasan elkértük a szobáink kulcsát a recepcióstól. Meglepődtem, ahogy csak egy kulcsot kaptunk, tehát csak egy szoba volt lefoglalva. Azon gondolkodtam, hogy biztosan eltévesztette, de világosan elmagyarázta a pult mögött álló nő a helyzetet.

- Két ágyas szoba, az ötödik emeleten balra forduljatok. 403-as ajtó. – tájékoztatott mosolyogva minket a kedves idősödő hölgy és Suga kinyújtott tenyerébe tette a kulcsot. Illedelmesen meghajoltunk és beszálltunk a liftbe.

- Remélem, nem horkolsz. – löktem oldalba a fiút a liftben, aki mosolyogva beleborzolt a hajamba.

- Csak ha te sem. – válaszolt. A lift megállt az ötödik emeletet mutatva a kijelzőn, majd szétnyitotta az ajtókat. Balra fordultunk, ahogy a kedves nő mondta és hamar meg is találtuk a 403-as szobát. A bejárati ajtó melletti sarokba helyeztük a bőröndöket, hogy ne legyen útban és Suga azonnal használatba vette a szobaszerviz szolgáltatását és ledarálta a reggeliként kívánt étel nevét. Nem igazán tartottam reggelinek valónak, ha hihetek annak amit az ételről mondott, de a már megrendelt menüt csak nem mondatom vissza.

Ahogy láttam a fiún nem most azonnal szeretett volna kipakolni és nekem sem volt túl sok kedvem hozzá, így a bőröndök ott maradtak.

- Nézd milyen jó ez az ágy. – invitált Suga miközben ülőhelyzetben ugrált az ágy szélén, tesztelve annak puhaságát. Oda somfordáltam és keresztbe elfeküdtem az ágyon, valóban tapasztaltam, hogy puha az ágynemű és jó illatot is áraszt magából. Biztos kényelmesen lehet itt aludni. A fiú is eldőlt, csak azt nem vette számításba, hogy egy egyszemélyes ágyon voltunk. A feje ott volt az oldalamnál, mivel a lába lent lógott a felsőteste elfért, de úgy döntöttem, hogy átmászok a saját ágyamra. Megszakítva a kialakult T betű formájú alakzatot.

A reggelit meghozták szóval leültünk az asztalhoz. Amikor levettük a fém fedelet egyből megéreztem az étel kellemes illatát, ismerős volt, és ahogy megkóstoltam beugrott egy emlék a lányokkal körbeült asztalnál még tavaly ettünk ilyet egyszer.

- Finom? – kérdezte teli szájjal. Felszippantotta az utolsó tésztadarabot, ami kilógott a szájából és felém fordult várva az ítéletre. Letöröltem az államon csöpögő fekete szószt és letettem a szalvétát az asztalra.

- Finom. – bólintottam és a számba tömtem még az ínycsiklandó tésztás csodából.  

Most már teljesen az evésre koncentráltunk, az utolsó babszószos levet is kiittam a tálból, amikor a zsebemben lévő telefonom a csengőhangomat kezdte el játszani.

A kijelzőn Min Ah mosolygós arca nézett vissza rám, így gondolkodnom sem kellett felvegyem-e a telefont. Már majdnem egy hete, hogy visszautazott a szülővárosába és most hallok először hírt róla. Nem lepődtem meg, hiszen két évig egymást boldogítottuk nem feltétlenül otthon is velem akarna foglalkozni, biztosan sok időt töltött a családjával és barátaival, na meg lustálkodással, szóval nem is vártam az azonnali hívását.

- Min Ah! – mosolyodtam el, de ezt a vonal túlsó végén telefonáló lány nem láthatta.

- Szia! Azért, hívlak, hogy nem-e tudnád megmondani mi volt az a leves, amit egyszer készítettél.

- A húslevesre gondolsz? – kérdeztem elgondolkodva. Néha csináltam nekik Európában népszerű ételeket, amiket én is szívesen ettem otthon, a legnagyobb sikere pedig a húslevesemnek volt, ezért feltételeztem, hogy erre utal.

- Igen, az az. Elküldöd nekem a receptet? – tudakolta lelkesen. A háttérben kutya ugatás hallottam és egy kisfiú nevetését. Teljesen otthonos zajok voltak ezek, amik megmosolyogtattak.

- Persze, SMS-ben elküldöm neked a hozzáválókat meg az elkészítést. – tudattam a lánnyal.

- Ah! Ez forró. – kiáltott fel mellettem Suga aki elkapta a kezét a teával teli bögréről.

- Vigyázz vele, látszik, hogy forró. – ráztam meg a fejem rosszallóan és próbáltam visszatérni a telefonhoz.

- Mi forró? És mi volt ez a felkiáltás? – érdeklődött kíváncsian a lány a vonal másik végéről.

- Csak Suga megégette a kezét a forró teával. – tájékoztattam miközben a fiút figyeltem, ahogy legyezgeti az érintett testrészét.

- Suga? Az a Suga? Miért iszik nálunk teát? Otthon vagy egyáltalán? – kérdezgetett tovább. Csak később jöttem rá, hogy már nem volt ott, amikor a két lánynak meséltem a szerződésről és a tervekről, így azt sem tudhatta, hogy éppen egy szállodában vagyok a BTS egyik tagjával.

- Gang Seo-ban vagyok és éppen ismerkedőset játszunk a partneremmel. Majd valamikor tüzetesebben elmesélem, de ez a lényege. – magyaráztam majd a kávéból kihalászott jégkockát a fiú teájába dobtam, hogy hamarabb iható legyen számára. Hamar elolvadt benne a hőmérséklet különbség miatt, és lehűlt tőle annyira, hogy a fiú kortyolgatni kezdje. Remélem a jégkockától nem lett vízízű vagy esetleg kávé ízű az eredetileg tea néven ismert ital, de nem láttam semmi fintort, hogy elrontottam volna az íz világot. Sőt így legalább csendben maradt és beszélgethettem még egy kicsit Min Ah-val.