ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

5.FEJEZET

- Hát, érezd magad otthon. – nyitotta ki Jeong Guk előttem a lakás ajtaját visszafogottan. Halkan elmormoltam egy köszönömöt, majd magammal vonszoltam a cuccaim egy részét a másik felét Jeong Guk hozta be nekem.

- Remélem nem gondoltad, hogy nekem adod az ágyat, mert nem egyezek bele. – szólaltam meg. – Enyém a kanapé.

- Udvariatlanság lenne, ha nem hagynám, hogy tiéd legyen az ágy. – vitatkozott. Meg sem hallottam az előbbi mondatát inkább belestem a szobák mögé. Az egyik szoba a hálószoba a másik pedig a fürdőszoba volt. A nappali, ebédlő és konyha egybenyílik. A hálószobában csak egy éjjeli szekrény és egy széles ágy volt, a szemközti falon pedig a szekrények sorakoztak. Nem volt tele mindenfélével, mint Jae háza, sokkal inkább csak annyi volt, ami a minimumnak számít.

- Akkor én, most itt hagylak, be kell érnem a munkahelyemre. – nézett be a szobába Jeong Guk.

- Rendben van. Én nappalos vagyok, szóval majd reggel találkozunk, ha akkor még itt leszek. – habogtam. Már azt hittem, hogy elment, még visszanézett és pár percig gondolkodott, de végül megszólalt: - Ne felejtsd el bezárni az ajtót. A pulton hagytam a kulcsaid.

- Oké.

Miután elment fel alá járkáltam. Olyan szokatlan volt ez a lakás. Ha belegondolok, még csak most járok itt másodjára. A hajfestés óta nem jártam erre. Végül elkezdtem kipakolni a holmijaimat a tusfürdőmet a fürdőbe a samponommal együtt, az egyik üres szekrénybe pedig bepakoltam a magammal hozott kávékészítményeket. Kíváncsiságból benéztem a hűtőbe és ugyan azok a viszonyok fogadtak akár csak otthon. Vagy nincs a hűtőben semmi vagy a fele már rég meg romlott. Az elején nem tudtam, hogy nyissam-e ki a fiókokat, hátha találok helyet a ruháimnak, de végül szétnéztem. Az ajtó felöli szekrény teljesen üres volt. Nem tudom, hogy Jeong Guk szabadította fel nekem a szekrényt, vagy eleve nem volt használva, de elkezdtem a ruháimat is elrendezni. A fele polcos volt és volt egy ív amire fogassal tehettem pulóvereket vagy kabátokat. Az utolsó ruhadarab, amit azóta is őrizgettem, letettem az ágy szélére összehajtva, hogy majd megtalálja reggel. Úgy döntöttem, hogy hamarabb megyek el, mintsem ő haza ér. Nem tudom, hogy mindig kínos lesz-e, vagy csak az elején, de úgy érzem, hogy kényelmetlenül érinti az, hogy beköltöztem.

Nehezebben aludtam el, mint szoktam és a szokásosnál is hamarabb keltem fel. Mivel nem tudtam mit kezdjek a plusz időmmel ezért lefőztem két adag kávét, az egyiket bögrébe töltöttem és megittam a másik adagot pedig termoszba töltöttem, hogy meleg maradjon Jeong Guk számára, ha hazaér. A nappaliban találtam párat azokból a cetlikből, amiket a munkahelyén használ és írtam neki egy üzenetet.

Kicsit rendet raktam és bevetettem az ágyat. Lefelé levittem a szemetet, ami nagy részben abból állt, amit, korán reggel kiselejteztem a hűtőből és képzeletben felírtam, hogy a műszakom után el kellene mennem bevásárolni.

- Hmm, férfi illatod van. – szagolt bele a levegőbe Sol Hye, úgy nézett ki, mint aki nem hisz az orrának.

- Akkor nem csak én érzem. – suttogtam, de Sol Hye meghallotta.

- Mesélj csak. – parancsolt rám.

- Nem az, amire te gondolsz. Ami azt illeti a szabadnapom igen eseménydúsan telt. Kilakoltattak, így most az egyik barátomnál lakom.

- Kilakoltattak? De miért? – kérdezte meglepődötten.

- Én sem tudom pontosan. De lejárt a bérleti szerződésem, és elméletileg a tulajdonos talált egy jobb ügyfelet, így meg sem tudtam újítani.

- Ez borzalmas. – ölelt meg Sol és együtt érzően paskolta a hátamat.

- De most lássunk munkához. – tereltem a témát. – Tiéd a vízi hulla. – szögeztem le elsőként.

- Jó, mert most rossz passzban vagy. – bólogatott.

- Hé! Egyébként is te lennél a soros! – kiáltottam a lány után, de ő csak haladt tovább a folyosón ügyet sem vetve rám. Én is elindultam a bonctermek felé, hogy hozzákezdjek valamelyik testhez, a főnököm hirtelen jelenik meg a folyosón valamelyik ajtó túloldaláról és lendülettel kezd el maga után húzni az alkaromnál fogva.

- Szükségem van minden korboncnokra most. – jelentette ki erélyes hangján. Csak bólintani tudtam mielőtt tovább nem állt. Mindenkit behívattunk az előtérbe, csak ott fértünk el mind kényelmesen. Meglepően nyugtáztam, hogy a kezdő dolgozóink is mind itt vannak. Mi az az eset, ami ennyi patológust kíván meg?

- Ha még nem láttátok a hírekben, akkor most elmondom. Egy busznak hajtott egy veszélyes hulladékot szállító kamion. Nagyon sok halottunk van így minden emberemre szükségem van. Minden ma nem dolgozó patológust behívattam. Arra kérlek, hogy kettesével üljetek be az egyik kocsiba és siessetek a helyszínre.

Sol Hye és én értünk ki a leghamarabb a helyszínre. Felmutattuk az igazolványainkat, így a kint álló rendőrök beengedtek minket a káosz kellős közepébe. Már sikerült eloltaniuk a tüzet, oldalt egy sátorba bújtatva fektették le a hallottakat a kíváncsi szemek elől. Nekünk kellett ellenőrizni az esetleges életjeleket majd mi biztosítottuk a szállítást. A rendőrök végezték az oroszlánrészt, ami a testek személyazonosságának kiderítése volt. Az orvosok az élőkkel foglalkoztak. A nagy káoszban, mintha Jeong Guk-ot is felismertem volna, de alig láttam egy pillanatra az arcát. Mivel tele lett a kocsink, visszaindultunk a Patológiai Intézetbe. Miután minden test beérkezett hozzánk, csak akkor kezdődött nálunk a munka. Elsőként az azonosítás tartott sok ideig, a főnök el volt havazva a családtagok értesítésével, mi pedig a megfelelő címkézéssel és konzerválással voltunk elfoglalva. Az égési sérültek a legnehezebb esetek, nem nagyon tudunk velük kezdeni sok mindent és a családtagoknak is az a legnehezebb, hogy a legtöbbjük a felismerhetetlenségig égett. Nekem az volt a feladatom, hogy minden testnek ellenőrizzem a tüdejét és, hogy megállapítsam a tűz volt-e a halál oka. Hajnali háromig folyamatosan talpon voltam. Négy órát tudtam aludni az irodában az íróasztalnak dőlve, mielőtt még egy végső ellenőrzést követően végre hazaengedtek.

Miután leszállok a buszról, még 15 percet kell sétálnom, hogy elérjek Jeong Guk lakásáig. A friss levegő jót tett, sokkal éberebbnek éreztem magam tőle.

Próbáltam hangtalanul becsukni magam után az ajtót és minél kevesebb nesszel mozogni, bizonyára a lakótársam is nehéz napon volt túl. Mivel nem láttam a kanapén ezért benyitottam a hálószobába. Összegömbölyödve aludt az ágy szélénél, a haja teljesen az arcába lógott a paplan pedig félig lecsúszott róla. Mikor mellé értem pont fordult egyet, de az ágy rossz irányába, még időben megtartottam a fejét, hogy ne essen le, óvatosan visszaengedtem a párnára, de úgy tűnt, hogy ébredezik. A sejtésem be is bizonyosodott, amikor lassan kinyitotta a szemeit.

- Jól vagy? – kérdeztem.

- Jól. És te? – kérdezte rekedt hangon. Felült az ágyon és pislogott párat. – Mikor jöttél haza?

- Az előbb. – válaszoltam. – Megint megnőtt a hajad. – állapítottam meg, miközben a füle mögé próbáltam tűrni pár tincset. – Éhes vagy? – kérdeztem hirtelen felindulásból.

- Kicsit. – gondolkodott el, ami azt illeti nem volt meggyőző, de ennyi is elég volt. Kisomfordáltam a konyhába és benéztem a hűtőbe. A francba. Úgy volt, hogy a műszakom végén elmegyek bevásárolni, de végül nem csak nappali műszak lett belőle és teljesen kiment a fejemből.

- El kell mennem a boltba. – jegyeztem meg, mikor hallottam a fiú, közeledő lépteit.

- Átöltözök. – bólintott, majd visszavonult a szobájába. Gyorsan magára kapott egy fekete pulóvert és egy farmert, a haját pedig megfésülte, de ennél több változást nem észleltem. Beültünk a kocsijába és csak a legközelebbi szupermarket parkolójában állította le a motort.

- Te is ott voltál a helyszínen? – kérdezte meg Jeong Guk néhány perc néma csend után. A zöldséges pultnak dőlve fürkésztem a kínálatot, fel sem néztem a zöldségekből mikor válaszoltam.

- Persze, minden munkatársam kint volt. – bólintottam. A komor és fáradt hangulat ránk telepedett, nem is igazán beszélgettünk később, ahogy haladtunk a bolt tömött sorai között.

Mivel mindent összeszedtünk, amire szükségem lehetett, már csak a hosszú sort kellett kivárnunk a kasszánál. Jeong Guk felpakolt mindent a futó szalagra, majd előkotorta a zsebéből a pénztárcáját. Ahogy őt figyeltem felmerült bennem egy kérdés. A saját fizetésemből kiindulva az övé sem ölthet hatalmas méreteket, még is egy szebb lakásban él és drágábbnak tűnő ruhái is vannak. Udvariatlanság lenne megkérdezni, hogy a szülei tehetősek-e, valamint nem is tartozik rám, de szerintem ez lehet a helyzet.

Gyorsan észbe kaptam és elkezdtem szatyrokba pakolni a vásárolt cikkeket, miután Guk fizetett, elvett tőlem pár szatyrot, hogy segítsen. Egész úton azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok Jeong Guk-ról, annak ellenére, hogy már 2 éve ismerem. Az egy dolog, hogy Young Jae gyerekkori barátja, de az én barátom is. És valószínűleg ő sem tudhat rólam sok mindent, ennek ellenére soha nem is kérdezősködött, de azonnal befogadott mikor bajba kerültem.

- Köszönöm. – nyögtem ki a kocsiút alatt, mivel szólt a rádió azt hittem nem hallotta meg, de aztán rám nézett összezavarodott tekintetével. – Remélem jobban meg tudjuk ismerni egymást ezúttal. – fejtettem ki a gondolatfoszlányom egy részletét. Látszott, hogy nem nagyon érti, honnan jött ez hirtelen, de szerényen bólintott.

Visszaértünk Jeong Guk lakásához, ahol Young Jae már ránk várt.

- Mi tartott ennyi ideig? – toporzékolt.

- Valami történt? – kérdezte Jeong Guk, valóban kicsit feszültnek tűnt önmagához képest.

- Un Byeol, emlékszel még Se Byun-ra?

Megfagytam egy pillanatra, a levegőben megálltam a szatyrok emelésével.

- Remélem, nem azt akarod mondani, hogy a városban van? – reménykedtem.

- Miről van szó? Beavatnátok engem is? – nézett ránk felváltja Jeong Guk zavartan.

- Se Byun az egyik volt barátnőm. – mondta a tényt.

- És engem utál. – folytattam szem forgatva.

- Ami azt illeti, van, amit nem mondtam el neked Guk. Mikor még az orvosira jártam volt egy barátnőm. Miután szakítottam Se Byun-nal, együtt voltunk egy rövid ideig Un Byeol-lal.

Jeong Guk pislogott párat, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Nem tudom eldönteni, hogy milyen érzések suhantak át az arcán, mert sosem voltam jó abban, hogy leolvassam az érzéseit, mindenesetre a megdöbbenés tisztán kivehető volt.

- Nem kell komoly dologra gondolni, csak fél évig voltunk együtt, rájöttünk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat barátként és így alakult. – vontam vállat, mintha nem lenne nagydolog. Persze ez nem teljesen volt őszinte, valamilyen szinten a közös emlékeink befolyásolják a barátságunkat, de mindketten vagyunk elég érettek hozzá, hogy kezelni tudjuk a személyes érzéseinket. Nem jelenti azt, hogy szakítottunk, és már nem szeretem, egyszerűen csak nem szerelemből, hanem barátságból.

- Tudtam, hogy közel álltok egymáshoz, de erre nem gondoltam volna. – vallotta be a fiú, kicsit csalódottan.

- A múlt már elmúlt. – erősítette meg Jae és kivett a kezemből pár szatyrot. Jeong Guk, ugyan abban a helyzetben állt és meredt maga elé, mondani akartam neki valamit, de amint kinyitottam a szám vissza is csuktam.

- Menjünk be. – mondtam és a kezébe adtam pár szatyrot. A hangomra visszatért a valóságba, még mindig a gondolataiba révedt, de már megmozdult. Jae már egy ideje az ajtó előtt várt, hogy beengedjék.

Lepakoltunk a konyhapulton és elkezdtem elpakolni az ebédhez nem szükséges árukat. Jae látta a fiú töretlen zavartságát, ezért elkezdett szabadkozni, hogy nem akarta eltitkolni ezt előle, csak nem akarta, hogy másképpen nézzen ránk. A Jeong fiú hitegette a barátját, hogy nem haragszik, csak meglepte a dolog, de nekem valami nagyon sántít ebben a vallomásban, látszik, hogy zavarja valami. Fél füllel hallgatóztam, ahogy beszélgetnek, de úgy tettem, mint aki teljes figyelmével dolgozik az ebéden.