ALWAYS BUSY WITH YOU (2018)

1.FEJEZET

- Már megint vörösre festetted a hajad? – hitetlenkedett Young Jae és két ujja közé fogta az egyik tincsemet.

- Ennyire üres a kávézó, hogy az én hajammal kell foglalkoznod? – bosszankodtam és kissé erélyesebben vettem fel az asztallapról a forró kávémat.

- És mintha ugyan az a ruha lenne rajtad, mint tegnap. Megint a hullaházban éjszakáztál? – folytatta a faggatózást legjobb barátom. Válaszra sem méltattam csak belekortyoltam az italomba, azonban nem tudtam visszafogni magam, hogy legalább a szememet ne forgassam meg.

- Áh és megérkezett a másik munkamániás. Jeong Guk! – barátom hirtelen felállt az asztaltól és hevesen integetni kezdett az ajtó felől érkező egyénnek. Egészen addig, amíg magára nem vonta a fiú figyelmét, ami nem volt nehéz tekintve, hogy csak hárman voltunk a hajnali órákban.

- Jó reggelt. – köszönt tisztelettudón, amint köreinkbe ért. A kávésbögrémből felnézve elém tárult Jeong Guk fáradt ábrázata és karikás szemei, amikben még így is javában csillogott a fiatalság tüze. Ugyan nem ismerem jól a fiút, sokkal inkább Young Jae-hez áll közel, annyit tudok, hogy nagyon elkötelezett a rendőri munkájával kapcsolatban.

- Ne mond, hogy te sem mentél haza éjszaka. – veregette meg az éppen leülni készülő rendőr vállát, próbálta humorosra venni a figurát. Ám a három emberből kettő keményen dolgozó polgár, így nem nagyon értékeltük a viccet. Young Jae hátrasietett, hogy elkészítse a fiú rendelését, így az asztalra csend telepedett. Megszokott volt közöttünk a csend, nagyon ritkán alakult úgy, hogy mi ketten beszélgetünk. Sokkal inkább a saját gondolatainkkal szoktunk elfoglaltak lenni. Ma még is úgy döntöttem, hogy beszélgetést kezdeményezek.

- Ma a szokásosnál is fáradtabbnak tűnsz. Történt valami? – érdeklődtem, de nem mertem a fiúra nézni, féltem, hogy attól zavarba jövök. Így is össze kellett szednem a bátorságomat, hogy megszólaljak.

- Tegnap átkerültem a bűnügyi osztályra, elég hosszú éjszakám volt. – magyarázta Jeong Guk és beletúrt kócos hajába.

- Oh, elég nagy váltás. – néztem fel a fiúra meglepetten. Nem úgy tűnt, hogy váltani szeretne és az iroda munka helyett inkább a terepen dolgozna szívesen, ezért is ért olyan nagy meglepetésként.

- Miről maradtam le? – csatlakozott köreinkbe a kávézó tulajdonos ismét és a fiú elé tette az elkészített koffeines italt, felváltva nézett minket, várta, hogy vele is megosszuk a csevegés tárgyát.

- Áthelyeztek a bűnügyi osztályra. – osztotta meg Jeong Guk az újonnan érkezővel ezt az információt. Young Jae reakcióját nézve nem csak engem lepett meg ez a háromszázhatvan fokos fordulat.

- Debak, ezek szerint gyakran fogjátok látni egymást. – vigyorgott Young Jae. Jeong Guk-kal félénken összenéztünk, de nem tartottuk sokáig a szemkontaktust, mindketten megértettük a hangsúlyt, ahogyan a közös barátunk furcsa következtetést von le. Nem Jeong Guk-kal van bajom, egyszerűen csak nagyon furcsa lenne egy nálam fiatalabb fiúval bármiféle romantikus kapcsolatot kezdeni. Valamint nem sok közös vonással rendelkezünk, képtelenek lennénk közelebb kerülni a másikhoz, nem beszélve arról, hogy egyikünk sem éppen egy nyitott személyiség.

- Mennem kell dolgozni. – sóhajtottam, miközben a karórámra vezettem a pillantásomat.

- Elvigyelek? – állt fel, meglepetésemre, Jeong Guk, mikor már a kabátomat erőszakoltam magamra. Hirtelen nem is tudtam mit mondjak, így csak aprót bólintottam. Összeszedtük a cuccainkat és beültünk a fiú kocsijába. A kezei remegtek a kormányon, az arcán nem látszott, de apró rezdülésekben észrevettem az idegesség jeleit. Az új munkaköre váltotta ezt ki belőle? Megeshet. Hiszen nagy felelősség pihen a vállán ettől a naptól kezdve, én is most visszaemlékezve, mennyire féltem az első napomon a hullaházban. Minden új volt, új volt a felelősség és a környezet.

- Mivel gyakran fogunk találkozni azt hiszem itt az ideje, hogy telefonszámot cseréljünk. – fordultam Jeong Guk felé, aki éppen a biztonsági övét csatolta be. Tenyeremet felé tartva vártam, hogy a markomba helyezze a készülékét. Mikor végre megkaptam a telefont, gyorsan belepötyögtem a számomat és, hogy én is megszerezzem a fiúét megcsörgettem a saját számomat.

- Mit írjak a névjegyzékbe? – kérdezte kissé összezavarodva Jeong Guk, nem nézett rám, hanem a telefonja képernyőjét bámulta.

- Úgy szólítasz, ahogyan szeretnél. – válaszoltam magabiztosan, ekkor a fiú gépelni kezdett a mobilon, majd egy hosszú perc elteltével felém fordult.

- Nem baj, ha Noona-nak szólítalak?

- Nem baj. – mondtam. Az út a hullaházig csendesen telt, de mielőtt még kiszálltam volna a kocsiból az épület előtt Jeong Guk-hoz fordultam.

- Köszönöm. És ne aggódj, remek munkát fogsz végezni. – bíztattam és végül egy mosollyal is megjutalmaztam a zavarodott fiút.

A munkatársam Sol Hye épp akkor ért az épülethez, mikor én kiszálltam a kocsiból. Bevárt, amíg én is az ajtóhoz nem sétáltam, hogy együtt menjünk be. Öleléssel köszöntöttük egymást, majd elindultunk a fehér épület belsejébe. Köszöntünk a portásnak, majd az öltözők felé vettük az utunkat, hogy magunkra kapjuk a fehér köpenyünket.

- Szereztél egy sofőrt Un Byeol? Azt hittem találkozunk a metrón. – biggyesztette le az ajkát munkatársam. Összefontam a hajam és magamra vettem a köpenyemet, majd az öltözőszekrényemben kezdtem kutakodni, hogy megtaláljam a szemüvegemet.

- Csak egyszeri alkalom volt. Young Jae kávézójában voltam és az egyik barátja felajánlotta, hogy elhoz. – magyaráztam.

- Barátja? Ez a barát egy hím nemű egyed esetleg?

- És mi van, ha az? – forgattam meg a szemeimet.

- Sol Hye, fiatalabb, mint én. – bosszankodtam, mikor megláttam a lány szemöldök húzogatását.

- És mennyivel?

- Egy évvel. – válaszoltam monoton.

- Az semmi. Csapj le rá, vagy örökké egyedül maradsz. – osztotta meg velem Sol Hye bölcsességét és egyedül hagyott az öltözőben. Megmostam az arcomat mielőtt még mentem volna dolgozni.

- Jó reggelt lányok. – köszöntött minket a főnökünk, mikor beléptünk a boncterembe. Éppen könyékig gázolt a munkában, szó szerint értve.

- Azt hiszem, valaki más nem mondhatja el ugyanezt. – utalt Sol Hye a főnök boncasztalán fekvő testre.

- Mi történt vele? – kérdeztem, miközben felhúztam a sterilizált gumikesztyűmet.

- Cserbenhagyásos gázolás. De ne ezzel foglalkozz. Ma reggel hoztak be egy hullát, még fel kell boncolni, rád hagynám ezt a feladatot.

- Melyik tároló? – érdeklődtem a főnökömtől. Épp válaszolni akart, amikor Sol Hye közbe vágott.

- És velem mi van? Számomra nincs munkád? – élcelődött a lány. Yong Su a legkedvesebb mosolyát vetette be, hogy közölje a rossz hírt.

- Sajnálom, de ma begyűjtened kell. Apropó, Un Byeol, mivel az öreg Joon Hwa nyugdíjba vonult egy új nyomozót küldenek, szóval avasd be rendesen a részletekbe és legyél vele tapintatos. Vagy is ne orrold meg, ha kérdezni mer valamit.

- Értettem. – bólogattam.

- Valamint hanyagold előtte a morbid vicceidet. Ha meg is próbálod, előtte bizonyosodj meg, hogy bírni fogja a gyomra.

- Yong Su, ne problémázz már annyit. Megígérem, hogy rendesen fogok viselkedni, rendben?

- Nemzeti ünneppé kellene nyilvánítani ezt a napot! – replikázott Sol Hye.

- Még mindig itt vagy? – kérdezte félig viccesen és félig komolyan a főnök, mire a szélvész lány eltűnt az ajtó mögött. Végre hozzáláthattam a munkámnak.

Már a felnyitott seb összevarrásán dolgoztam, amikor Yong Su jelent meg a boncteremben ezzel megszakítva a koncentrációban.

- Megérkezett a két rendőr, készen vagy?

- Már csak össze kell varjam. – válaszoltam, miközben a cérnával ügyködtem. Alig volt hátra pár öltés, így azt mondtam, hogy nyugodtan küldje be a város védelmezőit. Levettem a kezemről a véres gumikesztyűt, majd sebtében összefogtam a hajamat, mert időközben kijött a fonat.

- Itt van a két fiatal nyomozó, Park nyomozó és.. – a főnököm elkezdte bemutatni a jövevényeket, mikor felnéztem a boncasztaltól.

- Jeong Guk! – néztem farkas szemet a fiúval. Sejtettem, hogy találkozni fogunk, de hogy ilyen hamar.

- Ismeritek egymást? – kérdezte Jeong Guk társa, a fiúnak címezve a kérdést.

- Nem lényeges, szóval a hulla miatt jöttetek nem igaz? – váltottam gyorsan témát, és a fiúk kezébe nyomtam a boncolási jegyzőkönyvet.

- Bár a golyó normál esetben nem érhette volna el a szívet, ez a golyó irányt változtatva haladt egyenesen a szívhez, a bent maradt golyó szétroncsolta a belső szerveit. – magyaráztam, majd átnyújtottam a kioperált lövedéket a műanyagzacskóban.

- Találtál még valamit? – kérdezte Jeong Guk koncentrált figyelemmel. Hogy őszinte legyek elég imponáló, hogy nem lett rosszul már az első alkalommal. Nem gondoltam volna, hogy Jeong Guk erős idegzettel rendelkezik, mondhatni kellemes csalódás ért.

- A jobb csuklón, láthatjátok, hogy égési sérülést szenvedett. Különösnek találtam, mivel a test más részén nincs ilyen jellegű sérülés. A toxikológia kimutatta, hogy a bőrön található vas-oxid és kadmium só.

- És ez mit is jelent pontosan? – kérdezte Park nyomozó.

- Azt, hogy ennek a férfinak tetoválása volt. A vas-oxid és a kadmium só a barna tintának az összetevői közé tartozik.

- Valaki nem akarja, hogy megtudjuk, mit ábrázol a tetoválás. – gondolkodott el Jeong Guk. Bár inkább magának mondta, mint nekem, még is egyet kellett értenem a feltételezéssel.

- Csak ennyivel szolgálhatok fiúk. – mondtam és elkezdtem betakarni a testet, már csak annyi a dolgom, hogy elhelyezzem a neki fenntartott tárolóban. Az én munkám itt véget ért.

- Tessék, itt vannak a fotók a sérülésekről. – nyújtottam egy újabb dossziét, amit Park nyomozó vett el a kezemből.

- Köszönjük, nem is raboljuk tovább az idődet. –köszönt el a két rendőr. Sol Hye szinte berepült a helyiségbe, mintha vidámparkba érkezett volna, nem pedig egy boncterembe. Mindig is furcsálltam a jó kedélyét munka közben. A mi munkánk nem éppen hálás feladat.

- Szóval ketten vannak. Róluk beszélt a főnök korábban? – mutatott az ajtó irányába, ahonnan nem rég távozott a két rendőrtiszt.

- És neked, hogy ment a begyűjtés? – kérdeztem.

- Ne is említsd. Sok dolgunk lesz ma. Tiéd ezúttal a vízi hulla. Múltkor én boncoltam. – fintorodott el a lány, bizonyára még mindig a szagok hatása alatt áll. – Nem értem, miért nem tudják egyszerűen elásni? Ezek a bűnözők sosem tanulnak? – tette fel a költői kérdését Sol Hye. Megvontam a vállam, majd hozzáláttam a következő soron lévő cserbenhagyásos gázolásos eset előkészítéséhez.

Ezen az eseten kívül még 3 másik munkám akadt, majd olyan 4 óra körül ki kellett mennem egy helyszíneléshez, azon kívül már csak a rengeteg papírmunkát és halotti bizonyítványokat kellett kitöltenem. Ahogy minden egyes munkanap, ez is nagyon hamar eltelt és a szokásos túlórába nyúltam bele, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a falióra már hajnali egy órát ütött.

Megmozgattam az elgémberedett végtagjaimat, pont azelőtt, hogy a főnököm benyitott volna az irodámba. Riadtan néztem fel a hirtelen látogatómra, annyira hozzászoktam a csendhez, hogy teljesen váratlanul ért.

- Hál istennek, hogy még itt talállak. – könnyebbült meg. – Ki kéne menni még egy esethez. – tájékoztatott bűnbánóan. Ránéztem az órámra, majd lemondóan bólintottam. Ha viszek még egy műszakot, akkor egy egész napos szabadnapot is bezsebelhetek, próbáltam meg pozitívan hozzáállni. A köpenyemet felakasztottam az egyik fogasra, majd belebújtam a kabátomba. Zokon esett a hajnali hideg levegő. A felakasztott kulcsok közül elhoztam az egyik hullaszállító kocsiét, arra sem volt időm, hogy igyak egy kávét mivel azonnal indulnom kellett, hogy időben odaérjek. Meglepetésemre Jeong Guk és a társa volt a felelős a helyszínelésért. Mikor megláttak mindketten köszöntek, megnyugtató, hogy nem csak én vagyok az egyedüli, aki nem aludt már egy napja. Biztosan sok dolguk volt a gyilkossági esettel és most itt van még egy. Mikor lehajoltam a holttesthez azonnal szembetűnt az égésnyom a karon, akár csak a délutáni esetemnél.

- Nézzétek! – emeltem fel a bal kezet, hogy a két rendőr is megfigyelhesse.

- Egy újabb tetoválás. – jelentette ki a nyilvánvalót.

- Így van Park nyomozó. – helyeseltem. Majd elkezdtem a táskámban kotorászni, hogy megtaláljam a májhőmérséklet mérőt.

- Hívj csak Hyun Sik-nak. – legyintett Park nyomozó. Egy pillanatra felnéztem az arcára, bólintottam, majd tovább kutattam a táskámban.

- Mennyi ideje lehet halott? – tette fel a kérdést Jeong Guk.

- Mivel a test még meleg és az ízületek is könnyen mozdíthatóak, úgy gondolom, hogy legfeljebb 3 órája lehet halott. – állapítottam meg.

- Segítenétek megfordítani? – kértem, Hyun Sik oldalra fordította a testet, hogy megvizsgálhassam, van e golyó kimeneti sebe. Volt. – A golyó átment a szíven, majd távozott a testből. Sajnálom fiúk, de nektek kell megkeresni a golyót.

Visszafordítottuk fekvő helyzetbe, aztán elkezdtem bezsákolni a testet.

- Előzetesen annyit tudok mondani, hogy a lőtt seb okozta a halálát, elvérzett. Valamint nagyon hasonlít a délutáni esetre amit én boncoltam. – fejtettem ki a véleményem, most már felegyenesedve.

- Mi az partner? Látom valami nem hagy nyugodni. – intézte a kérdését Jeong Guk-hoz a társa. Valóban úgy tűnt, hogy erősen gondolkodik valamin.

- A lőtt seb szöge. Olyan, mint ha egy sokkal alacsonyabb ember tartotta volna a fegyvert.

- A gyilkos lehet egy nő is akár. – folytattam a gondolatmenetet.

- Nagyon sok furcsa részlete van ennek az ügynek. Például a titokzatos tetkó. – fűzte hozzá Hyun Sik.

- Majd a toxikológia megmondja, hogy ugyan az a pigment anyag található-e a sebben. Ha igen, akkor már van egy elindulási pontotok.

- A laborosok a tinta alapján meg tudtak állapítani egy mintázatot. Egy medve tetkó volt. – magyarázta nekem címezve az információt Hyun Sik.

- Medve? Furcsa választás.

Az első, amire gondoltunk, hogy valami banda jele, vagy szervezeté. De ők inkább sárkányt vagy kígyót tetováltatnak magukra. – egészítette ki a társa eszmecseréjét Jeong Guk. Becipzáraztam a holttestet, majd a fiúk segítségével feltettük a kocsira.

- Mivel még a munkaidő kezdetéig van pár óra, csak utána tud hozzálátni valamelyik kollégám a boncoláshoz. – közöltem a rendőrökkel.

- Nem te boncolod? – kérdezte Jeong Guk.

- Biztos, hogy nem. Már régen túlléptem a munkaidőmet egy napja nem aludtam és már legalább 12 órája dolgozom. A főnök SOS-ben küldött, hogy gyűjtsem be, mert csak engem talált még az épületben. Nem akarlak titeket a panaszkodásommal untatni, de nagyon szeretnék végre átöltözni és lezuhanyozni. – nevettem fel kissé, annyira fáradt vagyok, hogy már nem forog az agyam.

- Hidd el, mi teljesen megértünk. – mosolyodott el Hyun Sik. Elköszöntem a két férfitől, majd visszaautóztam a hullaházba. Gyorsan elhelyeztem egy asztalon, ami a boncolásra váró testeknek van fenntartva, majd felmentem az irodába, hogy elhozzam a táskámat.

- Minden rendben ment? – kérdezte a főnök, akivel összefutottam a folyosón.

- Igen. Remélem nem gondoltad, hogy én boncolom? – kérdeztem meg félve.

- Dehogy, majd a nappalisok megcsinálják. Menj haza és egy napig ne is lássalak. – mosolygott a főnök.

- Attól nem kell félni. – nevettem fel. Sikerült elérnem egy korai járatot, amivel haza tudtam menni. Bezártam magam után az ajtót, majd beborultam az ágyba. Amint a fejem a párnához ért én már önkívületi állapotban voltam. Olyan érzés volt, mintha ezer éve nem aludtam volna ki magam.

A következő nap kipihentem keltem fel a déli órákban, csigalassúsággal ittam meg a kávémat, majd szörnyülködve néztem be a hűtőbe. Nem igazán bővelkedik élelmiszerekben, és ami van is már mind megromlott. A munkám miatt nem vagyok annyit otthon, mint kellene, ezért gyakori nálam az élelmiszer megromlása, a kupi és szennyes ruha hegyek. Amikor délelőttös vagyok és az esti műszakban is besegítek, jár egy teljes nap szabadság, ekkor végzem el a mosást, takarítást. Első dolgom a vásárlás előtt az volt, hogy végre lefürödjek és hajat mossak. Míg vártam, hogy megszáradjon a hajam addig takarítottam egy kicsit és elmosogattam.

Gyalog indultam el Young Jae kávézójába, ami alig volt pár saroknyira a házamtól. A délutáni órákban már igen zsúfolt volt a kávézója, így kivártam, míg jut egy kis ideje rám is. Meg sem kellett szólalnom, de már mosolyogva az orrom alá dugott egy frissen lefőzött kávét.

- Tudod, hogy mennyire szeretlek. – adtam puszit az arcára, majd belekortyoltam a forró kávéba.

- Szabadnapod van? – kérdezte nevetve.

- Még szép. Különben mikor láttál engem ide délután jönni? – válaszoltam. – Mindenesetre, nem maradok sokáig, mert még be kell vásárolnom. – tettem hozzá.

- Már ha szabadnapod van, akkor nincs kedved együtt vacsorázni? – vetette fel az ötletet.

- Ha jól sejtem ez azt jelenti, hogy nálam és én főzök. – ráztam a fejem hitetlenül.

- Ha jól emlékszem, akkor Jeong Guk is ma szabadnapos. Meghívom őt is akkor.

- Jól van. Akkor én most megyek. – köszöntem el.

- Akkor áll a vacsora meghívás? – kiált még utánam. Nem is válaszolok, hiszen tudja, hogy igen. Egyébként is sokkal kellemesebb társaságban vacsorázni, mint egyedül. Legalább a kis lakásom megtelik egy kis élettel.