CÍMLAP FORDÍTÁS FANFICTION NOVELLA

2016. december 26., hétfő

5.FEJEZET

A tenyerem izzadt a szívem pedig fénysebességgel száguldozott a mellkasomban. Jong In mellett álltam, a táncterem túloldalán pedig lazán elhelyezkedve a négy pár, akiknek most meg kell tanítanunk a táncot. Kicsit aggódom, hiszen ez olyan táncra sikerült, ahol figyelned kell a párodra és két emelés rész is található benne, nem is beszélve a majdnem folytonos érintkezést a párok között, ezzel pedig szerintem csak nekünk van problémánk, akik ezt kitaláltuk, de meg kellett felelnie a balladaszerű szerelmes számhoz.
A fiúk sorban leültek a tükrök elé, hiszen előbb a lányoknak kellett megtanítanom a részeket. A párossal kezdem, hiszen a fiúk is itt vannak, tehát azt tudjunk inkább gyakorolni az egyéni részt külön-külön is megtaníthatom.
- Először el kéne táncolnotok, hogy tudjuk, miről van szó. – szólalt meg Dol Mi. Én, pedig ha tudnék ölni a tekintetemmel már halott lenne. Eléggé ciki volt a próbákon is, nem kell, hogy még mindenki végig is nézze. Végül sajnos mindenki egyetértett az ötlettel, így amikor felcsendült a zene szembe kellett néznem Kai-val. Az idegességem egyre nőtt, amikor egymás felé sétáltunk. Behunytam a szemem, amikor mögém került, hátha ezzel kicsit átszellemülök. Ez csak egy tánc. – mondogattam magamnak. Követtem a tekintetemmel Kai kezeit, ahogy egyesével tette a vállamra őket, majd a lábammal egy fél kört írtam le miközben megfogtam a felém nyújtott kezét. Hátrafelé léptem, míg ő előre, egy forgást követően pedig szemben találtam magam vele. Bal keze a derekamon volt jobb kezével pedig végigsimított a hajamon. Ezt követte az a rész amikor Kai hátradöntött, majd végre meg kezdődött az egyénileg végrehajtott mozdulatsor. Kicsit hátrébb állt meg és ugyan azokat a mozdulatokat ismételtük el. Azt sem fogtam fel igazán, amikor az emelős rész következett, csak akkor, amikor már a levegőben voltam majd átfontam a lábaimmal a fiú derekát. Közelebb bújtam hozzá ő pedig megpörgetett a levegőben, olyan közel volt. A nyakunkon éreztük egymás lélegzetvételét. Ahogy elengedett a kinyújtott karjainkat v alakba helyeztük el majd ismét egyedül táncoltunk. A zene tovább ment, de mi megálltunk, elég volt a tánc első részletét megmutatni nekik egyelőre. A többiek tátott szájjal néztek ránk. Én hamar zavarba jöttem a tekintetektől, de ahogy láttam Kai is hasonló állapotban volt.
- Úristen! Ezt ti találtátok ki? Ez fantasztikusan jó! – lelkendezett elsőként Baek Hyun, majd a többiek is csatlakoztak hozzá. Miután a felettébb kínos beszélgetés véget ért, elkezdhettem megtanítani a lépéseket a lányoknak. Egyenként vettem őket elő, majd lépésről lépésre megmutattam nekik a táncot, majd mikor már úgy gondoltam, hogy egy részt gyakorolhatunk beálltam a fiút helyettesítve. Hiszen az EXO-s fiúknak jelenleg nem veszem hasznát, mivel Kai még nem került sorra, hogy megtanítsa. Felváltva tanítjuk a tagokat, ezért Dol Mi-t követően Kai Baek Hyun-t vette kezelésbe és elismételte a procedúrát, mint én. Mivel Kai nem állhatott be a lány helyére azt a szerepet is én helyettesítettem. Baek Hyun-nal nem volt olyan kínos, mivel őt inkább tekinthettem a diákomnak, aki most táncot tanul. Kai-val ez nem lehetséges, egyéb okok miatt. Baek Hyun felemelte a kezeit, mint egy balett lépésnél én pedig átbújtam a karjával alakított hurkon.
- Az ujjaidat tedd szét egy kicsit, amikor megfogod a csípőjét, hogy stabilan tudd tartani. Tartsd fel, majd engedd el egy kicsit, de a kezeidet tartsd a háta mögött, hogy ne essen le. – magyarázta Kai, míg a tanuló fiú félve tette meg a rá vonatkozó utasításokat. Ám elvesztette az egyensúlyát így mindketten elestünk.
- Úristen, jól vagy? – kérdeztem nevetve, közben pedig próbáltam lekászálódni róla.
- Ne haragudj. – simított végig bűnbánóan a vállamon. – Nem sérültél meg ugye?
- Ezt nekem kellene kérdeznem, végül is, én estem rád. – ráztam meg a fejem mosolyogva. Meg is könnyebbült a fiú, ám amikor a tánctanára megkeményedett alakjára pillantott azonnal alább hagyott a mosolya.
- Nagyon figyelj oda, ha ez a színpadon történik meg az egész gyakorlás a semmibe veszett és az előadás is. – szidta le az énekest, aki bőszen bólogatni kezdett. Végül nem gyakoroltuk el még egyszer, Kai azt mondta, hogy hagyjuk, így én következtem a következő lánnyal.
- Karolj át, majd mikor elengedlek, a lábaidat fond át a csípőmön jó erősen, nehogy eless. – adtam az instrukciókat, bár a Baek Hyun-nal való esésem után nem nagyon merte Ji Un megcsinálni az emelős részt.
- Jó, most eressz el. – nevettem el magam, amikor még mindig belém csimpaszkodott. Lehet nem a legnehezebb résszel kellett volna indítanunk. Mire mindenkin végigmentünk mindenki hulla fáradt lett. Azok között is mi ketten, mivel a dolog nagy része ránk hárult, tehát egész idő alatt táncolnunk kellett.
- Jaj, szegény csípőm. – panaszkodtam Dol Mi-nak, miközben az érintett testrészemet dörzsölgettem. Holnapra lehet egy kis lila folt fog ott keletkezni. Nem arra lett kitalálva, hogy mindenféle emberek itt nyomorgassák szegényt.
- Jaj de sajnállak. Borzalmas lehet, hogy ennyi pasi emelget téged. – kontrázott rá a lány szarkasztikusan, mire egy szemforgatással jutalmaztam. Nem találtam viccesnek, tényleg fáj, ha ennyire megragadják a csípődet. Na, majd meglátom, hogy ha eleget gyakorolnak mit fognak majd mondani.
Szerencsére másnap nem volt közös gyakorlás egy interview miatt, amire az EXO volt hivatalos. Így volt időm a lányokkal foglalkozni, hogy megtanítsam nekik az egyéni táncot. És a másik ok, amiért örültem ennek, hogy a csípőm jelenleg nem élt volna túl egy visszavágót. Késő estig bent voltunk, addig gyakoroltunk, amíg tökéletesre meg nem tudta csinálni mindenki.
Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Életvidám emberek, akik élvezik, amit csinálnak, még ha a tánc nem is mindegyik tag erőssége igyekszik, hogy egyre jobb lehessen. Emiatt pedig nagyon büszke vagyok rájuk.
×
Meglepődtem, amikor másnap reggel a lányokat a táncteremben találtam. Tudtommal nem beszéltünk meg újabb gyakorlást, így nem értettem mit keresnek itt.
- Mindig olyan korán bejössz gyakorolni úgy gondoltuk ez egyszer veled tartunk. – szólalt fel mosolyogva Dol Mi a csapat nevében, én pedig hatalmas ölelésbe vontam a csapatot. Elindítottam a zenét, én a lány között járkálva figyeltem a mozdulataikat, kijavítottam őket helyenként, de sok segítség már nem volt szükséges. Végül beálltam Ri Ta mögé, mint fiú és újból eltáncoltuk a koreográfiát. Időközben az EXO-s fiúk is megérkeztek és felsorakozva nézték, ahogy táncolunk. Mikor végeztünk beálltak közénk azok a tagok, akik részt vesznek a táncban, azok a tagok, akik nem pedig csak továbbra is figyeltek. Mivel 5 lány van a csapatomban velem együtt nem kerülhetett be a táncba az összes tag. Akik nem vesznek részt benne azok: Kyung Soo, Chan Yeol és Chen. Ők továbbra is a szoba szélében leülve nézték a gyakorlás.
Egy hetet vártunk még a dalszövegre, de végül Dol Mi és Baek Hyun összehozták azt is. 14-en zsúfolódtunk be egy kicsi szobába, hogy meghallgassuk, és amikor azok ketten elénekelték. Libabőrös lettem annyira szép szám született belőle. A dalszöveg pedig egy olyan szerelmes dal, ami egyáltalán nem tipikus. Nem szakítós, nem is a túlcsöpögős féle. A hangsúly arra terelődik, hogy mi lesz évek múlva, hogy gyerekeik lesznek és, hogy együtt lesznek, míg meg nem halnak. Akár a mesékben.
×
- Biztos nem lesz belőle baj, ha kipróbálom? – simítottam végig a szőke tincseimen, megszoktam, a paróka sötét szálait ezért furcsa volt takarás nélkül lenni. A Seven Season Entertainment előterében ácsorogtunk, U-Kwon pedig türelmesen végighallgatta a vészmadárkodásomat.
- Figyelj Ai, beszéltünk a menedzsereddel, beszéltünk az én menedzseremmel is. Mi volt a válasz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve miközben megragadta a vállaimat.
- Azt mondták, hogy próbáljam ki. – válaszoltam és bólintottam önmagamnak, hogy valóban nincs mitől tartanom. Minden engedélyt megkaptam arra, hogy egy napig a Block B körül legyeskedjek és belelássak az idolok és staffosok munkájába is egyaránt. A menedzser is azért bólintott rá, mert így tapasztalatot szerzek debüt előtt, hogy mi vár rám a későbbiekben. És ha valaki kérdezi, hol vagyok, azt mondja, hogy egy rám bízott feladaton dolgozom.
- Nem haragszol, ha itt magadra hagylak? A staffos tagok vezetője hamarosan itt lesz és elmagyarázza neked a dolgokat. – mosolygott felém bíztatóan én pedig csak bólogattam, hogy nyugodtan menjen a dolgára, így is több időt pocsékolt el a velem való veszekedéssel, mint kellett volna. A staffosok vezetőjét Soo Hyun-nak hívják és egy nagyon aranyos lány. Körbevezetett és minden zugban körbenézhettem ahol a staffosoknak belépése lehetett elmagyarázta mennyi fajta segítő létezik és azt is elmagyarázta, hogy a mai napon én melyik kategóriába fogok tartozni.
- Mint gondolom, tudod a Block B-hez vagy beosztva. Az lesz a feladatod, hogy segítsd őket, mivel a mai napjuk elég sűrű a feszített tempó miatt nagy szükség lesz rád, hogy a dolgok akadálymentesen és gyorsan történjenek. Gondolok ilyen apró dolgokra, hogy vizet viszel nekik, odaadod a ruháikat. Ezzel megkönnyíted a dolgukat, mivel nem nekik kell ezt mind keresgélni és így időt spórolunk. Érted?
- Igen. – helyeseltem nagy lelkesedéssel. Talán túlságosan is lelkes lettem, mivel Soo Hyun furán kezdett méregetni.
- Még valami. Ezt minden staffosnak elmondom, neked nem akartam mivel csak egy napig leszel itt, de végül csak szóbahozom. Nem tudom, hogy rajongó vagy-e vagy sem, de szeretném, ha természetesen viselkednél velük, és ami a legfontosabb, hogy ne tartsd fel őket feleslegesen. Ez most bunkón hangozhat, de remélem, érted miért mondom ezt.
- Persze, teljesen világos. Mindent meg fogok tenni, hogy hasznos legyek és a legjobb tudásom szerint végzem majd a munkát. - hajoltam meg és elmondtam a tipikus új dolgozó szöveget. Ennek ellenére mindent komolyan gondoltam, attól pedig nem kell félni, hogy elkap a fangirl láz, hiszen nap, mint nap idolokkal találkoztam az utóbbi időben. Még Jong In mellett is kibírtam, hogy ne szóljak be, amivel elárulhatnám magam, így úgy gondolom a Block B semmilyen hatást nem tud rám gyakorolni. Nem is beszélve arról a táncról, amit Kai-val kellett végigcsinálnom.
- Helyes. – mondta a nő megenyhült tekintettel, majd odavezetett a csapat öltözőjéhez. Nemes egyszerűséggel nyitott be én pedig abban a pillanatban eltakartam a szemem. Azért még sem kellene betörni egy fiúkkal teli öltözőbe.
- Ne legyél nyuszi. Semmi olyat nem fogsz látni, amit eddig még nem. – bíztatott kuncogva a staffos lány, amire ha lehet még inkább zavarba jöttem, de azért szorosan követtem Soo Hyun-t, be a szobába.
- Srácok bemutatnám az új staffos tagot, aki ma veletek lesz és segít nektek, fogadjátok szeretettel. Oh, tényleg, mi is a neved? – fordult hátra a nő. Most mit mondjak? Ai? Nem lehet az a színpadi nevem, de az eredeti nevemet sem akarom megosztani velük. Gyorsan ki kellene találnom egy nevet? Mit tegyek?
- Min Hye! – kiáltotta el magát Yoo Kwon és szorosan magához ölelt. Min Hye? Mi a franc?
- Áh, szóval Min Hye. Oh, várjunk csak, ti ismeritek egymást? – mutogatott ránk összezavarodottan Soo Hyun. A meglepődöttség csak úgy sütött a szemeiből, ami nem is olyan meglepő. Még én is teljesen lesokkolódtam.
- Régi barátok vagyunk. Egy iskolába jártunk mindig segített nekem a tanulásban. – magyarázkodott U-Kwon. Úgy adta el a hazugságát, hogy majdnem én is bedőltem neki, pedig én tudtam, hogy semmi közünk nem volt egymáshoz a hit the stage-s fellépésünk előtt. Végül Soo Hyun itt hagyott a tagokkal, én pedig illedelmesen bemutatkoztam a U-Kwon által kreált névvel. 

4.FEJEZET

- 3, 2, 1. – számoltam vissza, miközben beálltam a kezdő pozícióba. A dal elindult én pedig megkezdtem a táncot. Yoo Kwon hamarosan becsatlakozott és már együtt alakítottuk a mozdulatokat még nem volt tökéletes az összhang, de éreztem, hogy jó úton haladunk afelé. Az ezt következő mozdulatsor után a koreográfia szerint Kwon megforgatott a tengelyem körül majd átkaroltam a nyakát miközben megpördült velem a levegőben. Az intenzív gyakorlástól a szapora lélegzetvételeink betöltötték a próbatermet. Mikor észbe kaptunk már 9 szempár bámult ránk én pedig még mindig U-Kwon karjai közt voltam. Zavarba jöttem a figyelő tekintetektől így elsőként a táncpartnerem szólalt meg.
- Próbátok lesz? Ne haragudjatok, azt hittük nem lesznek utánunk, még gyakorolni akartunk egy kicsit. – szabadkozott a furcsálló tekintetek kereszttüze alatt, de egyáltalán nem volt zavarban, ellenben velem.
- Mire gyakoroltok? – kérdezte barátságosan Lay, a többi fiú pedig elkezdte lepakolni a cuccait. A tekintetemmel szándékosan kikerültem Jong In-t, nem akartam ennél is zavarba ejtőbb helyzetet.
- A Hit the Stage-n fogunk fellépni hamarosan, de eddig nem nagyon volt időnk gyakorolni. – szólaltam meg végül én. Magamat is megleptem vele milyen gördülékenyen jöttek a szavak. A partneremmel összepakoltuk a cuccainkat és hagytuk, hogy az EXO birtokba vegye a tánctermet. Kíváncsiságból fél szemmel Kai-ra sandítottam, aki már is elkezdte a bemelegítést. Miért is hittem egy pillanatra is, hogy érdekli, kivel táncolok? A Block B énekesével elhagytuk a termet és eldöntöttük, hogy együtt vacsorázunk. A pletykákkal ellentétben szerintem Yoo Kwon egy nagyon rendes fickó így nem okoz gondot vele dolgozni, sőt felszabadulás. Jong In-nel pont az a probléma, hogy nem jövünk ki egymással, ezért nem tudunk összedolgozni, pedig a tánc kitalálásával, is foglalkoznunk kellene lassan, de ahhoz képest még egyszer sem tudtunk bemenni a táncterembe, hogy ötleteljünk. Aznap mikor egyedül lettünk hagyva a táncteremben minden szó nélkül lelépett. Elhiszem, hogy nem akar velem dolgozni, de még sem szállhat szembe a SM-mel. Ők pedig minket egy csoportba osztottak be hogy a táncért feleljünk.
- Valami baj van? Csak nem a tánctermes dolog? – kérdezett rá U-Kwon, mire megráztam a fejem és rámosolyogtam, próbáltam elhessegetni magamtól a nem rég felgyülemlett idegességemet. Ezt hozza ki belőlem az a fiú már a gondolatával is.
- Az tény, hogy elég rossz pillanatban nyitottak be, de nincs bűntudatom miatta vagy ilyesmi. Nem csináltunk semmit, szóval semmi okom nincs rá. – magyarázkodtam, bár amerre terelődött a téma kicsit érzékenyen érintett.
- Teljesen igazad van. – nyugtatott meg és kedvesen rám mosolygott, hogy enyhítsen a kislányos zavaromon. – Holnap reggel összehozhatnánk egy próbát, hogy kitaláljuk hogyan tovább. A tánc első fele ugyan meg van, de még mindig nincs koreográfiánk 2 percre. – tanakodott miközben a szájába gyömöszölt egy kis tésztát a zöldséges leveséből.
- Egyetértek, már csak 2 hetünk van a fellépésig. – helyeseltem. Annyira azért nem aggódtam, mint tűnhetett, bíztam U-Kwon-ban és hittem abban, hogy nagyon hamar össze tudunk dobni valami látványos kis táncot. Persze azért nem vehetem könnyűszerrel.  Számára fontos ez a fellépés, hiszen mindenképpen tovább akar jutni, így nekem is mindent bele kell adnom, hogy a legjobb formámat nyújtsam.
- Még egyszer ne haragudj, hogy ilyenre kértelek ilyen rövid időkorláttal. De azért örülök, hogy együtt dolgozhatunk. – szabadkozott két falat között. Én is lenyeltem a levesem maradékát, hogy válaszolhassak.
- Ugyan már. Nem tehetsz arról, hogy a partnered lesérült. Én pedig szívesen segítek neked, szeretek veled dolgozni. – mondtam őszintén, ami hatalmas mosolyra késztette az idolt.
- Kérnék tőled egy szívességet, viszont ha nem bánnád. – kezdtem bele zavartan, a fiú ellenben bólintott, hogy nyugodtan folytassam. Mivel az SM falain kívül is találkoztunk akárcsak most nem vettem fel a maszkomat, azzal magamra vontam volna a figyelmet. Tehát a befutott idol ismeri, a valódi kinézetemet ez pedig nyugtalansággal tölt el. Nem nézem ki belőle, hogy kiírja twitterre, de azért szeretném megerősíteni, hogy bízhatok-e benne. – Tudod a bandámmal az SM-hez úgy léptünk be, hogy a személyazonosságunk titokban maradhatott, tehát mindenki csak a művészneveinket ismeri és a parókás állarcos lányokat. Szeretném, hogy ha titokban tartanád, ki vagyok a cég falain belül és kívül is.
- Akkor ez legyen a mi közös titkunk. – mosolygott a férfi majd jelképesen lakatott tett a szájára és eldobta a kulcsot. A paródiája megnevetett. – Mivel én tudom egy titkodat ezért én is elárulok neked valamit holnap. Bemegyek hozzád az SM-hez és elviszlek valahova, ha nem bánod.
- Nincs programom tudtommal. – tájékoztattam.
- Szuper. – csapta össze a tenyereit jókedvűen, majd intett a pincérnek, hogy felvennénk a számlát. Tiltakoztam, hogy a fiú fizesse a vacsorámat, de végül az ő makacssága nyert és a pincér türelmetlenkedése. Elköszöntünk egymástól az étterem előtt. Mikor kiléptünk az ajtón már baseballsapkában és maszkban váltunk el, mivel engem senki sem ismer, így nekem nem kellett álcázással bajlódnom, neki viszont igen. Meg is jegyezte még utoljára, hogy a titkom biztonságban van, majd elhajtott a kocsijával én pedig fogtam egy taxit.
×
A menedzser másnap reggel eljött értem, hogy bevigyen az SM Entertainment-hez és míg a kocsiban ültünk megkérdezte tőlem mit tervezek a mai napra. Elmondtam neki a U-Kwon-nal való gyakorlást terveztem és azt, hogy azután elmegyünk valahova. Nem volt ellenvetése, csak figyelmeztetett, hogy vigyázzak, amikor valamelyik idollal az SM épületén kívülre megyek, hiszen így én is könnyen lebukhatok, ha nem vigyázok. Tudomásul is vettem és nem is akartam kockáztatni semmit. De az sem megoldás, ha nem megyek sehova. Ahogy beígértük a táncteremben gyakoroltunk és nagyjából összeállítottuk a koreográfiát a tovább 2 percre. Lefürödtünk és felfrissítettük magunkat azután indultunk el Yoo Kwon kocsijával a helyre, amit mutatni akart nekem. Meglepődtem, amikor a Seven Seasons Entertainment kapujában találtam magam. Mit akar mutatni a saját ügynökségénél? Egy percig elbizonytalanodtam. Beléphetek oda úgy, hogy más ügynökséghez tartozom? Yoo Kwon is megláthatta rajtam a kétségek jeleit, mivel belém karolt és úgy vonszolt be az épületbe, ezek után már magamtól követtem a fiút. Még az SM-ben sem ismerem ki jól magam, így ha egyedül lennék, biztosan eltévednék ezért ügyeltem arra, hogy ne tévesszem szem elől a vöröses fürtökkel ellátott fiút. Haladtunk az emeleteken, míg nem elérkeztünk egy szobához, amibe benyitott. Egy stúdiószobának tűnt, teljesen úgy volt berendezve, mint az SM-nél. U-Kwon elvett a sarokban felállított gitárok közül egyet, majd játszani kezdet rajta pár akkordot. Én helyet foglaltam az egyik fotelban és figyeltem a fiút. Levettem a maszkomat, itt bent nem volt rá szükségem. A fiú a húrok lefogása mellett énekelni is elkezdett. Egy dallamos számot játszott el, egyáltalán nem találtam ismerősnek, így biztos, hogy eddig még nem hallottam ezt a dalt. A szövege arról szólt, hogy az emberek állarcokban járnak és elrejtik a valódi tulajdonságaikat. Néha nehéz volt nem személyesre venni a szöveget és nem hozni párhuzamba a jelen helyzetemmel. Fantasztikus szám volt. Mikor az utolsó hang is elhalt akkor szólalt meg:
- Ez az én titkom. Én írtam ezt a dalt és te vagy az első, akinek ezt megmutattam. – árulta el. Félve nézett fel rám, bizonyára a reakcióm miatt lett ideges. Kíváncsi mit szólok hozzá és attól tart, hogy esetleg nem tetszett. Széles mosolyra húzom a számat és tapsolni kezdek.
- Nem hiszem el, hogy ez az első saját dalod. Olyan mintha már ezer éve ezzel foglalkoznál. Had hallgassam meg még egyszer. – kértem. A fiú gitárral a kezében kifújta, a bent tartott levegőt, majd újra eljátszotta nekem a dalt. Remek dal volt, nem volt szomorú hangzata, pörgős dallam volt, a szöveg pedig tele volt tartalommal. Teljesen lenyűgözött. Nagyon jól esik, hogy egy ilyen dolgot megosztott velem, nem kis bátorságra lehetett szüksége. Még is csak a féltve őrzött dalát énekelte el nekem kétszer is.
- Mostantól akár lehetnénk legjobb barátok is. Ismerjük egymás titkait. – hozta fel a témát a fiú, miután letette a hangszerét.
- Éppen ezért sose vesszünk össze, hogy a titkaink biztonságban legyenek. – helyeseltem, mire a fiú is hevesen bólogatott. Sokkal felszabadultabbnak nézett ki, biztos örül annak, hogy végre valaki meghallgatta a dalát és jó visszajelzéssel fogadta. Még ha nem is vagyok szakértő, fülem nekem is van.
- Ha akarnál, se tudnál most már levakarni magadról, barátom. – mondta mosolyogva és összekócolta a hajamat.
- Akkor mostantól, hogy hívjalak? – kérdeztem.
- Az Oppa-t hanyagoljuk, nem vagyunk testvérek se szerelmesek. Mit szólsz ha hyung-nak hívnánk a másikat?
- Hyung? De én lány vagyok nem igazán helyes nyelvtanilag. De tetszik. – bólogattam. Mindketten a másik számához azt a nevet írtuk be, hogy a „legjobb Hyung” így ha hívjuk a másikat ez fog villogni a képernyőn.
Az idő gyorsan eltelt, U-Kwon-nak próbálnia kellett a csapatával így én visszamentem az SM-be. 
×
- Hogy van a lábad? – kérdeztem.
- Jól. – válaszolt tömören, miközben a telefonján kapcsolgatta a bemelegítéshez használható zenéket. Miután visszatértem az SM-hez a menedzser letámadott, hogy menjek le a próbaterembe és barátkozzak meg Kai-val. Azt is hozzátette, hogy jó lenne, ha körvonalazódna bennünk már egy koreográfia.
- Az összes számotokra tudom a táncot, tehát használhatjuk azt is bemelegítésnek. – szólaltam meg végül, amikor észrevettem a tanácstalanságát. Látszott rajta, hogy meglepődik, de végül elindította az egyik számukat, aminek a Call me baby volt a neve. A formációkat nem tartottuk be, végig egymás mellett táncoltunk és egyénileg hajtottuk végre a mozdulatokat. Van egy rész a táncban ahol nem tökéletes a mozdulatsorom összekapcsolása a refrén előtti soroknál és ezt Kai is észrevette. Anélkül kezdte el nekem megmutatni lassan a lépéseket, hogy felfogta volna, ezzel segíteni akar nekem. Hamar kapcsoltam és ugyan olyan tempóban megismételtem párszor. A varázs viszont hamar tovaszállt és ismét ugyan olyan bunkó lett, mint volt. Gyerekes. Ennél gyerekesebb férfit még nem láttam. Nem kérem, hogy szeressen, de a munkában félre kéne tennie az előítéleteit vagy bármit, amit gondol rólam. Nem is beszélve, hogy ő hagyott el engem, nekem minden okom meg van, hogy utáljam őt, még is én vagyok a türelmesebb vele.
- Még a szám sincs, kész nem értem miért kell akkor gyakorolnunk. – panaszkodtam, csak később jöttem rá, hogy ez a mondat hangosan is kicsúszott a számon. Megigazítottam a maszkomat majd a feszültség levezetése képen elkezdtem mozogni és hagytam, hogy az érzéseim elragadjanak és csak random alakítottam a fejemben megfogalmazódott lépéseket. A tükörben figyeltem a mozdulatok tisztaságára, de fél szememmel Jong In-t vizslattam. Nehéz elhinni, hogy az az idő is eljött, amikor nem én figyelem őt tánc közben. Vajon az érzéseim is megváltoztak? Azt hajtogatom, hogy utálom, de még is segítettem neki, amikor elesett tánc közben. Józanul gondolkodva ott kellett volna hagynom és hazamennem. Még sem tettem meg, persze ezt foghatjuk a kötelességtudatomra. A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolataimból, D.O neve villant a képernyőn, kérdő tekintettel meredtem a készülékre, de végül felvettem.
- Szia. – köszöntem.
- Szia! Jong In-nel szeretnék beszélni, úgy tudom, együtt gyakoroltok.
- Igen, de miért nem hívod a mobilján?
- Ilyenkor hívhatom, de amint belép, a táncterembe teljesen elérhetetlenné válik. – bosszankodott a fiú, mire elmosolyodtam.
- Kim Jong In-t keresik telefonon. – mondtam hivatalosan, majd átnyújtottam neki a telefonomat.
- Kyung Soo? .. Igen.. miért? ..igen, megyünk. – telefonálás közben bólogatott arra a kocsi díszre emlékeztetett. Meg is van, bólogató kiskutya!
- Hova mész? – kérdeztem, mikor visszavettem a készüléket tőle.
- Te is jössz, a dalról van szó. Most kapjuk meg a dallamot, amire majd építenünk kellesz a táncot. – magyarázta és összeszedte a cuccait, követtem a példáját és én is összeszedtem a holmimat. 

3.FEJEZET

Az éjszakámat álmatlanul hánykódva töltöttem el a lakásomban. Másnap reggel pedig olyan fáradtnak éreztem magam, mint aki hetek óta nem aludt 5 óránál többet. Kisomfordálva a konyhámba két kávéadagot összeöntve készítettem el az energia bombámat, hogy nyitva tudjam tartani a szemem a nap hátralevő igen hosszú részében. Az igazgató azt kérte tőlünk, hogy kezdjünk el gondolkodni az első dalunkon. Ha elég jóra írjuk meg, akkor még a debütáláshoz is felhasználhatjuk, de ha nem sikerül egy valaki más által írt számot kellesz felénekelnünk, ezt az opciót pedig senki sem akarta a csapatban. Ennek a tehernek az oroszlánrésze pedig Jin Soo-nak jutott ki, mivel közülünk ő az, aki korábban is eszkábált dalokat, ebben az esetben nem nagyon tudunk segíteni neki, csak is támogatni tudjuk. Ami számomra meglepő volt, hogy a menedzser maga akart velem négyszemközt beszélni és a nap folyamán meg is keresett, míg az épületben lézengtem. Leültünk az irodájában és feszített figyelemmel vártam, hogy előálljon egy okkal, amiért hivatott. Elmondta nekem a körítést, miszerint úgy sincs jobb dolgom jelenleg, elvállalhatnék egy egyéni munkát, amit nem rég ajánlottak fel a cégnek és engem találtak rá a legalkalmasabbnak. Érdeklődve hallgattam a részleteket, de egy kicsit megijedtem, amikor szóba került a fotózás szó.
- Bizonyára nem ismeretlen neked az EXO énekese D.O Kyung Soo neve. Vele kellene dolgoznod egy nap erejéig egy fotósorozat keretében. A koncepció az ősz és az őszi kollekcióhoz keresett idolokat a Vogue magazin. Rád gondoltunk, de rajtad áll, hogy elfogadod-e az ajánlatot.
- Miféle képekről lenne szó? – érdeklődtem.
- Semmi zavarba ejtőt nem kell csinálnod ettől, nem kell tartanod.
Rábólintottam. Még mondott nekem pár információt a helyszínről valamint megnevezte a napot, amikor ez az egész megrendezésre kerül. Meglepően közeli dátum volt. Aláírtam a kinyomtatott szerződést, majd meghajolva távoztam. Csatlakoztam Dol Mi-hez a büfében és elmeséltem neki miért hivatott a menedzser.
- Nagyon büszke vagyok rád! Azt gondoltam volna, hogy tőből visszautasítod a felkérést. – veregetett vállon a lány, mire én arrébb húzódtam, hogy ne tudjon tovább ütögetni. Belekortyoltam a poharamba, Dol Mi pedig elkezdte rágni a félig otthagyott szendvicsét.
- Miből gondolod, hogy egyből visszautasítom?
- Igaz, most D.O-ról van szó. Csak Kai-t utasítanád vissza. – koppintott a fejére a lány, mintha valami fontos dolgot kevert volna össze. A mondat hatására félrenyeltem a kortyolgatott vizet és kikerekedett szemekkel bámultam a barátnőmre. Valóban azt hallottam, amit mondott?
- Még is miből gondolod ezt? – kérdeztem hisztérikusan. Nem úgy tűnt, mint aki találgat, úgy mondta, hogy a mondat telibe találjon, bele a közepébe.
- Szívem. – tette a kezét a vállamra és lesajnálóan pislogott párat, mintha valami nagyon egyszerű és érthető dolgot kellene elmagyaráznia. – Mindenkit emberszámba veszel Kai-n kívül, ergo nagyon hülyének kell lenni, hogy ne tűnjön ez fel. Főleg a legjobb barátnődnek. Csak azt nem tudom mivel ártott neked szerencsétlen.
- Ne folyj bele olyan dolgokba, amit nem érthetsz meg. – közöltem vele szárazon. Mit tudsz te? Állítólag a legjobb barátnőm vagy, az én pártomon kellene állnod nem pedig Jong In-t szegénykézni. Minden további szó nélkül felálltam, amit a barátnőm furcsa pillantásokkal jutalmazott azonban túlságosan felhúztam magam, hogy érdekeljen. Miért vagyok ilyen ingerlékeny, ha róla van szó? Miért nem tudok egyszerűen közömbösséget érezni iránta? Gyűlölöm, amiért még mindig befolyásolja az életemet.
×
A napokban nem hozta fel a témát Dol Mi amiért hálás voltam. Nem szeretek rossz viszonyban lenni vele, de ha Jong In-ról van szó, nem tudom magamban tartani a véleményem. A táncterembe vonultam, hogy táncoljak egy kicsit, talán az valamiképpen feloldja a feszültséget bennem. De minden átkozott terem, minden átkozott mozdulat rá emlékeztet. Mintha képtelen lennék szabadulni tőle és ez az érzés minduntalan fojtogat. Miután az órára pillantottam egyszer csak bevillant, hogy ma kell mennem a fotózásra, én pedig még mindig az SM tánctermében állok izzadtan. Villám gyorsan kapartam össze a cuccaimat és fogtam egy taxit, hogy minél előbb hazaérhessek. Lezuhanyoztam és felöltöztem egy átlagos öltözetbe, az idő is ott volt, szóval alig lettem kész mikor a menedzser megnyomta a lakáshoz tartozó csengőt, de pont belefértem az időbe hála annak, hogy sminkelnem vagy a hajammal nem kellett foglalkozzak.
A menedzsernek egy ezüstszínű autója állt kint, így ő vitt el engem a fotózás helyszínére. Mivel nem a szabadban tartjuk, hanem a négy fal között ezért egy fotóstúdiónál szálltunk ki. Lenyűgözött az építmény mérete, de kellett is ennyi hely, hiszen sok teret vesz igénybe egy ilyen helyszín felállítása. Nagyon újnak éreztem magam ezért idegességemben az ujjaimat tördelve haladtam szorosan a menedzser széles háta mögött. Hogy őszinte legyek ötletem sincs, mit kellene itt produkálnom. Tudják, hogy kezdő vagyok igaz? Remélem nincsenek nagy elvárások az irányomban. Amint beértünk a dolgok sűrűjébe ki sem láttam a sok sürgölődő stábtagtól. Az én felkészítésemmel megbízottak pedig azonnal megkezdték a munkálatokat. Először a hajamat oldották meg. Levették a parókát majd egy ahhoz hasonlóval tértek vissza. A fodrász még felfogta az eredeti szőke hajamat majd gondosan elhelyezte rajta a műhajat. Ügyelt arra, hogy tökéletesen természetesnek tűnjön. Ezek után egy halvány sminket kaptam és végül csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a ruhát, amit adtak és a maszkomat. Több furcsa pillantást kapok mindegyes nap az állarc miatt, de már egészen megszoktam. Nagyon tetszettek azok az őszi darabok, amik a kezem ügyébe kerültek szóval jól éreztem magam bennük. Már csak magával a fotózással voltak kisebb nagyobb problémáim.
Az egyik staff-os tag azt mondta, hogy a kezdésig ismerkedjek meg a másik féllel mivel még 10 perc áll rendelkezésemre. Azt is elmondta, hogy ezzel megkönnyítem a dolgom, hiszen könnyebben dolgozol egy olyan személlyel, akit szimpatikusnak vélsz. Ezzel egyet is értettem. Mikor kiléptem az öltözőből meg is láttam az említett személyt, ahogy teljes harci szerelésben várakozik az egyik kanapén.
- Örülök a találkozásnak, Ai vagyok. – mutatkoztam be, mikor a fiú látótávolságába értem ő pedig viszonozta a gesztusomat. Összeszorítottam a remegő kezeimet és próbáltam kevésbé idegesnek tűnni, amikor helyet foglaltam mellette a kanapén.
- Ne izgulj annyira. Majd én segítek neked, hiszen ez az első fotózásod. Csak annyi a dolgod, hogy élvezd egy kicsit. – nyugtatott, majd ujjaival mosolyt varázsolt az arcára, amitől jobb kedvem lett.
- Mire kell számítanom?
- Hát, mivel ez egy címlapfotózás ezért valószínűleg képeken lesz, illusztrálva hogyan kell pózolnunk. Csak azt kellesz tenned, amit látsz. – avatott be. Teljes testével felém fordult és megnyugtatóan mosolygott miközben elsorolta a tudnivalókat. Eddig nem láttam belőle túl sokat, de kedves embernek tűnt. Miután ezeket megtudtam inkább arra koncentráltunk a fennmaradó 5 percben, hogy jobban megismerjük egymást. Ezzel együtt a beszélgetés a díjátadón nyújtott előadásunkra is kitért valamint az EXO munkásságára is, amit az ő szájából érdekesnek találtam. Jong In sosem mesélt nekem a munkájáról, míg együtt voltuk, nem igazán volt beszédtéma így nem is nagyon tudtam semmit arról, amit átélt a fiúkkal. Kyung Soo vicces történeteket is mesélt nekem, amitől sokkal felszabadultabb lettem és egy percre teljesen elfelejtettem, hogy nem sokára ki kell állnom a kamera elé.
Viszont az a pillanat is elérkezett. Ahogy Kyung Soo mondta korábban valóban meg kellett néznünk 3 képet és azt hasonlóan lemintázni. Az elején azonban még csak rutin fotók voltak, csak egymás mellett kellett állnunk és a kamerába néznünk. Nem volt nagy ördöngösség. Aztán a következő szintre léptünk és már meg kellett fognunk egymás kezét. Azt hittem jobban fogok izgulni, de valóban segített az, hogy nem ebben a pillanatban kellett szembesülnöm a fiúval. Sokat segített, hogy előtte beszélgettünk. Egyáltalán nem éreztem cikinek az egészet. Ahogy telt az idő egyre jobban egymáshoz szoktunk, hiszen egész nap tartott a fotózás. Mindketten kezdtünk önmagunk lenni a másik előtt és mindkettőnkből előjött az a gonosz csipkelődő természet, de egyikünk sem sértődött meg egy-egy beszóláson. Úgy éreztem, hogy valóban egy hullámhosszon vagyunk. A végére nagyon elfáradtunk, mielőtt még elhagytuk volna a helyszínt, vagy is én elhagytam volna, mivel Kyung Soo volt olyan kedves és meg várt, míg értem jött a menedzser, addig is egy kicsit tovább beszélgettünk és a búcsú pillanatában végül telefonszámot is cseréltünk.
A Dormban lelkesen meséltem el mindent a napomról a lányoknak, akik olvadozva hallgatták az EXO-s fiúról szóló beszámolómat és végül azt is megemlítettem, hogy meg van a száma. Erre még ők sem számítottak.
Másnap összefutottunk a büfében az SM épületében így közös megegyezés alapján tartottunk egy közös ebédet. Ez alatt a rövid idő alatt nagyon megkedveltem Kyung Soo-t. Sosem gondoltam volna, hogy valaha jóban leszek bármelyik EXO-s taggal is, Kai után. De D.O minden várakozásomat felülmúlta. Kyung Soo az egyik filmjéről beszélt, aminek nemrég ért véget a forgatása és megosztott velem pár vicces sztorit. Mindketten hangosan felnevetünk, amikor valaki megszólította D.O-t. Mikor hátranézek a szemem előtt az egész EXO közelít felém és ebben a társaságban Kai is benne van. Baekhyun hevesen integet, amire D.O csak szemforgatással válaszol. Kezdtem pánikba esni, felálltam az asztaltól és szabadkozások közepette eliszkoltam mielőtt még a többi tag a közelembe ért volna. Még nem állok készen ennyi fiút megismerni. Bőven elég nekem egyelőre egy is. Mivel Chanyeol volt hozzám a legközelebb ezért kénytelen voltam köszönni neki, amit viszonzott is, de leléptem mielőtt még beszélgetés kezdődhetett volna. Próbáltam lecsillapítani a hevesen dobogó szívemet, ez nagyon meleg helyzet volt. Nincs problémám a többi fiúval a bandából, de fogalmam sincs, mire számítsak tőlük. Megvártam, míg elmennek és csak azután kommandóztam ki a helyiségből.
A stúdiószobába igyekeztem, hogy csatlakozzam a lányokhoz, amikor az EXO tagok hangját véltem felismerni a közeledő zajforrásban. Egyre hangosabban hallottam a nevetésüket. Jobbra és ballra tekintgettem Dol Mi pedig pont abban a szent percben sétált elém a folyosón. Mielőtt bármit is mondhatott volna berántottam a jobb oldalamon lévő raktárba és csendre intettem. Kérdő tekintete szinte lyukat vájt a mellkasomba én viszont a kinti zajokat figyeltem.
- Nincs semmi baja veletek, egyszerűen csak félénk és nem ismer titeket ezért rohant el. – magyarázta Kyung Soo. Ezek most rólam beszélnek?
- Hol találkoztál vele, hogy ilyen jóban vagytok? – tette fel a kérdést Baekhyun hangja, magát az arcát csak elképzelni tudtam a csukott ajtó miatt.
- Tegnap együtt voltunk a fotózáson.
- És láttad az arcát? Kíváncsi vagyok, hogy néz ki a maszk nélkül. – szólalt meg most Xiumin, ha jól ismerem a hangját. A csapat zaja viszont már egészen messze hallatszott így kimerészkedtem a folyosóra. Dol Mi pedig végre hangot adhatott a nem értésének.
- Mi a franc folyik itt? Miért is bujkálsz az EXO elöl? A legfontosabb pedig, hogy mióta vagy te az EXO beszédtémája? – csípőre tett kézzel várta a választ, amit én meg is adtam neki. Persze minden olyan fontos információt miszerint régen kapcsolatom volt az egyik taggal nyilván nem említettem meg.
×
Bár tudtam, hogy nagy az esély arra, hogy ismét összefussak Kai-val még is bent maradtam késő estig, hogy zongorázzak, mint azon a napon is, amikor felborította a seprűt és így észrevettem. A D.O-val kötött barátságom örömére most hanyagoltam Kelly Clarkson-t és valami vidámabb dallamot vettem elő. Jó érzés, hogy szereztem egy barátot. Ellenben hamar kifogytam a vidám dallamokból és úgy döntöttem, hogy ideje hazamennem. Mikor a recepció mellett haladtam el, ami ebben az időben természetesen már üres volt, a fülemet megütötte a halk zene. Végül is, ő is meglesett engem a múltkor, miért ne adhatnám neki vissza. – futott át az agyamon a gondolat és a lábam magától útnak indult. Le a hosszú lépcsősoron, ahogy közelebb értem a próbatermekhez egyre hangosabb lett a zene és már kezdtem részleteket kivenni a szövegből. Bekukucskáltam a terembe és láttam, ahogy Jong In táncol. Pont úgy, ahogy az emlékeimben él. Mikor táncol, semmi más nem érdekli, azt sem venné észre, ha most besétálnék, az ajtón annyira elvan a kis világában. Pár percig még figyeltem a kecses mozdulatokat, majd hátat fordítottam a teremnek. Ideje volt, hogy tényleg haza menjek. Pár lépést tettem meg a lépcsők irányába, amikor hatalmas puffanásra lettem figyelmes. Ijedten fordultam vissza az üveghez, hogy megnézzem mi történt. Jong In a földön ült és zihálva vette a levegőt. Egy darabig mozdulatlanul tartotta ugyan azt a pózt, de amikor próbált felállni a jobb lábára eltorzult az arca. Nem kiáltott fel, de látszott rajta, hogy fáj neki. Eltört? Vagy kificamította? Miért próbál még így is táncolni? Pihennie kéne, nem megerőltetni magát. Miután ráeszméltem, hogy tulajdonképpen most azért a fiúért aggódom, aki összetörte a szívemet. Díjat érdemelnék. A legnagyobb bolond címmel. Nem bírtam tovább nézni, ahogy feláll és gyakorol, amíg újból elég rosszul nem lép, hogy a földön kössön ki. Mindig csak a bohókás Jong In-t láttam, aki élvezi a táncot. Sosem gondoltam bele, hogy valójában min megy keresztül, hogy azokat a táncokat ilyen jól előadja. A későesti gyakorlások és most ez is. Mikor újból hallottam, ahogy a földre rogy össze nem bírtam tovább idegekkel és minden gondolkodás nélkül rontottam be a terembe. Olyan zajt csaptam az ajtó kinyitásával, hogy az lett volna a csoda, ha nem néz fel. Nagyon jól tudtam, hogy minden teremben kell lennie elsősegély készletnek ezért bőszen keresgélni kezdtem majd mikor odaértem Kai-hoz leguggoltam, hogy egy szintben legyünk.
- Mutasd. – parancsoltam rá. Nem ellenkezett, még sokkban volt, hogy mit keresek itt. Vagy az sokkolta le, hogy valaki először látta a gyakorlásának szenvedéseit. A bokája kiugrott a helyéről, biztosan maga alá csavarodott a lába, amikor elesett. Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, nem súlyos sérülés, magától is rendbe jön, de azért piszkosul fájhat. A dobozból elővettem egy köteg fáslit és elkezdtem mumifikálni a bokáját.
- Fel tudsz állni? – kérdeztem, sokkal lágyabb volt a hangom, mint szerettem volna. Sután bólintott. Amikor a fájós lábát is letette a talajra újra megingott, de én elég gyorsan utánakaptam, hogy ne essen el megint.
- Szerencséd, hogy sokáig gyakoroltam ma. Elment az eszed? És mit csinálsz, ha nem vagyok itt? – a hangom számon kérő volt, mintha bármivel is tartozna nekem. Kezdtem egyre jobban összezavarodni. Fogalmam sincs, miért viselkedem így. De azt is tudom, hogy csak úgy nem tudtam volna elsétálni mellette, amikor fájdalmai vannak. Legyen az Jong In, Teréz anya vagy egy ismeretlen.
Jong In lehajtott fejjel állt mellettem még mindig belé voltam karolva, hogy stabilan tartsam. A haja belelógott a szemébe, automatikusan odanyúltam, hogy kisöpörjem onnan. Nehéz ellenállni a régi megszokás hatalmának. – Elvitte a cica a nyelved? Vagy talán nem érted a koreait? – kérdezgettem tovább.
- Ki vagy te, hogy prédikálj nekem? – hangja fölényes volt. Sosem hallottam még így beszélni, az állam a földet súrolta a meglepettségtől. De azt is tudtam, hogy valójában igaza van. Semmi jogom nem volt hozzá, hogy kioktassam. Attól függetlenül nem hagyom szó nélkül.
- Moderáld magad Kim Jong In, mert nem akarlak itt hagyni, de ha így folytatod, akkor megfordulok és elmegyek. – olyan idegenül hangzott a számból a neve, míg régen szinte énekelve ejtettem ki a szótagokat, most szinte köptem a szavakat. Hihetetlen mennyi minden változhat meg egy röpke év alatt.
- Senki sem kért arra, hogy segíts. – vágott vissza és próbált kiszabadulni a tartásomból.
- Az isten szerelmére maradj nyugton. Nem kell, hogy kedvelj. Hogy őszinte legyek, én, nem kedvellek. De akkor sem hagylak itt. Nem megyek el, amikor tudom, hogy segíthetek. Ha a férfiúi büszkeségedet félted, akkor biztosítalak, hogy ami itt történt köztünk marad. És most arra kérlek, hogy fogd be.
Nagyon lassan tudtunk haladni felfelé a lépcsőn. Míg felértünk egy szót sem szóltunk egymáshoz. Jong In is csak annyira támaszkodott rám, amennyire muszáj volt. Hívtam neki egy taxit, de mielőtt még beszállt volna odaköpött egy köszönömöt.
- Ezt meg sem hallottam. Majd akkor mondj ilyet, ha komolyan is gondolod. – e szavakkal búcsúztam tőle és kissé sem diszkréten rácsaptam a taxi ajtaját.
×
Az azt követő napokban nem mentem be a céghez inkább otthon tengettem a napjaimat arra hivatkozva, hogy otthoni környezetben sokkal jobban tudok dalt írni. Kényelmesebb is volt otthon lenni, mivel így nem kellett állandóan viselnem a maszkomat. Valóban dolgoztam egy dalszövegen, de nagyon kezdetleges volt, a szöveg pedig tele ellentmondással. De persze ez nem okozott meglepetést. Nem fog a dalszövegem rendezetten összeállni, ha még a gondolataimat sem tudom összerendezni. Minden egyes nap, mióta láttam Jong In-t megsérülni érte aggódok.  Azon kapom magam, hogy meg akarom tudni jól van-e, hogy eszik rendesen, vagy, hogy pihen eleget. Megőrjítenek ezek a fajta gondolatok és nem tudok megálljt parancsolni nekik. Már az ötödik papír fecnit gyűrtem össze és dobtam el a szobában. Annyi összegyűlt, hogy egy tengert meg tudnék vele tölteni. Dol Mi csörtetett be a szobába és kihajtogatta az egyik papírlapot.
- Ez nem is dalszöveg. – mutatta azt a cetlit, amire a „bunkó paraszt” jelzőt firkantottam.
- Az nem is. Az csak egy felettébb kedves jelző. Elvétve találsz ennél jobbat is. – morogtam frusztráltan. A barátnőm mosollyal válaszolt a szarkasztikus kijelentésemre majd lehuppant mellém az ágyra.
- És kit tisztelsz meg vele?
- Kettőt találhatsz. – replikáztam cseppet sem jókedvűen. A lány csak nevetve megpaskolta a hátamat.
- Akkor jó hír lehet számodra, hogy ma nem jött be az SM-be.
Tudom jól. Még szép hogy nem ment be kificamított bokával. Ha megtette volna én magam siettem volna a céghez, hogy megfojtsam. Inkább visszanyeltem a kikívánkozó szavaimat és firkálni kezdtem az egyik lapra. „Barna szem, elbűvölő mosoly, tökéletes álca.” Dol Mi sokatmondóan pillantott a csúnya kézírással készített szószerkezetekre, nagyon úgy tűnt, hogy elég sok mindent sejt.
Abbahagytam a dalszerkesztéssel járó szenvedéseket és kivonultam a többiekhez vacsorázni. Az asztalnál az SM-nél töltött időnket beszéltük át, hogy mik a hátrányai és előnyei. Átbeszéltük a különszerzett tapasztalatokat és az is szóba került, hogy az igazgató szeretne velünk beszélni. Még csak fél hónapja vagyunk a szórakoztató iparban így nem hiszem, hogy valami kifogása lenne ellenünk. De ezen kívül pedig nem tudtuk elképzelni mit szeretne tőlünk személyesen az igazgató. Másnap, a szombati napon kénytelenek voltunk mindannyian bevonulni az SM Entertainment-hez.
Amit ott hallottam az rendesen megdolgoztatta az agytekervényeimet. Először a fotózásom, most pedig ez. Egyre több akadályba ütközöm, de ezúttal nem vagyok biztos abban, hogy el tudom gördíteni az utamból ezt a hatalmas problémát. A Debüt dalunk előtt azt akarja az igazgató, hogy dolgozzunk egy közös dalon az EXO-val. Ez jót tenne nekünk, mivel így kevesebb reklámmal is felkeltjük az emberek érdeklődését. Csalásnak érezem ezt az egészet, de nem igazán volt választási lehetőségünk. A csapatom többi tagja pedig egyenesen a fiúk karjaiba ájulnának amint lehetséges, egyáltalán nem voltak ellene a dolognak, nem úgy, mint én.  Ami ezek után tetőzte a helyzetet az volt, hogy Kai is színre lépett. És amikor már végleg lehervadt az arcomról a mosoly abban a pillanatban történt, amikor a csapatok szétosztásának eredményét hallgattuk.
- Kai és Ai felelősek a tánc részéért. – ejtette ki a súlyos szavakat a menedzser, aki el lapról olvasta fel a végleges döntéseket. Mindenkinek volt egy adott feladata. A csapat tagjai pedig egy az én lányaimból és egy az ő fiúikból álltak. Egymás mellett nagyon hülyén hangzott a nevünk. Mindenki megtudta ez által, milyen kreatív vagyok. A színpadi nevem a Kai-ból született egy k elhagyásával. De a kreatívnál még jobb tulajdonságom a hatalmas ostobaságom és szerencsétlenségem együttes ütő ereje. Pedig annyira reménykedtem, hogy Kyung Soo-val osztanak egy csoportba. Valamivel kivívhattam az égiek haragját mivel fél hónapja kő keményen szívat. Amint a nevünk elhangzott a tekintettünk összetalálkozott, mindketten kikerekedett szemekkel bámultuk a másikat. De mielőtt még túl feltűnő lett volna az ellenszenvünk egymás iránt, ellenkező irányba néztünk és többet nem is néztem rá. Még bele sem akartam gondolni, hogy kettesben kelljen táncot kitalálnunk egyáltalán azt sem akartam, hogy közünk legyen egymáshoz. De ha valóban meg kell tennünk és már pedig ez a feladatunk, akkor kommunikálnunk kell egymással, de ez a legutóbbi beszélgetésből leszűrve nem lesz éppen kulturált. Hogy dolgozzak egy olyan emberrel, akit szívből gyűlölök?
Ketten maradtunk a táncteremben, többé nem volt hova futnom és elmenekülni sem tudtam. Csak is ő és én maradtunk a teremben és hamarosan be is állt a kínos csend, mivel már nem voltak itt az emberek, hogy fecsegjenek helyettünk. 

2.FEJEZET

Olyan tökéletes. Követtem a szememmel minden mozdulatát, ahogy újra és újra elismétli a lépéseket, figyeli magát a tükörben és javítja a mozdulatok tisztaságát. Még egy elnyúlt melegítőben és fehér pólóban is úgy nézett ki, mintha a GRAZIE címlapjából lépett volna ki. Megbabonázva figyeltem könyökömre támaszkodva, csodáltam a nem mindennapi kilátást. Mikor táncol, mindig úgy érzem, hogy valójában nem is ember. Csak is egy angyal lehet. Angyali hanggal és angyali kecsességgel. A tartásában is megmutatkozik, hogy balettot is tanult több más táncstílussal egyetemben. Mintha Jong In megérezte volna magán a tekintetem. Észre sem vettem, hogy megállt a mozdulatsorban és a tükrön keresztül néz rám, mikor találkozott a tekintetünk zavartan elfordítottam a fejem.
- Min agyalsz ennyire? – kérdezte kissé pihegve. A nyaka köré tekerte a törölközőjét majd tett felém pár lépést.
- Csak a szokásoson. – próbáltam hárítani a témát, de Kai nem nagyon szerette a megválaszolatlan kérdéseket. Főleg azokat, amik velem kapcsolatosak. Elmondása szerint lehetetlen megfejteni mire gondolok és ilyenkor az arcomról sem tud leolvasni semmit, egyébként sem túl jó a burkolt jelek és célzások megértésében. Ezt már volt alkalmam megtapasztalni.
- Eun Soo. – mondta ki a nevem, mosolyogva guggolt le elém, kezeit a térdén pihentette és átható tekintettel méregetett.
- Nagyon jól táncolsz, ez minden. Konkrétan arra gondoltam, hogy ezt el tudnám nézni egész nap. Most boldog vagy? – morogtam durcásan. Zavarban éreztem magam, hogy ezt ki kellett mondanom hangosan és éreztem, ahogy az arcom egyre forróbb lesz.
- Nagyon édes vagy, amikor zavarodban próbálsz megkarmolni. – simított végig a hajamon a fiú ezzel is még jobban kihangsúlyozva a mondandója átvitt értelmét.
- Te most úgy kezeltél, mint egy macskát? – kérdeztem hitetlenkedve majd ellöktem a kezét. Ezt egy csöppet lekezelőnek érzem, de az az édes mosoly, ami a szája szélén ékeskedik, megnyugtat arról, hogy valóban semmilyen rossz szándék nem vezérelte.
- Szeretnéd, ha megtanítanálak táncolni? – Jong In megragadta a csuklómat és álló helyzetbe tornázott, tiltakozni sem volt időm, mellém állt és magyarázni kezdett. Lassan és türelmesen elmondta, hogy mikor melyik lábamat emeljem, hogyan alakítsam a kézmozdulataimat és még meg is mutatta nekem, hogyan csináljam. Lassan haladtunk, de nem úgy tűnt, hogy Kai-t zavarná. Mikor már ötödjére próbáltam el a kézmozdulatot sikertelenül Jong In a hátam mögé lépett és körbefonta az ujjait a csuklómon. Az előttünk elterülő tükörben teljes rálátásom volt a fiúra, aki velem párhuzamban csinálja a tánclépést nekem csak annyi volt a dolgom, hogy hagyjam irányítani a karomat.
×
A dal már véget ért, én viszont folytattam a táncot. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy semmit sem érzékeltem magam körül, még az időközben érkező csapattársamra sem reagáltam, pedig egy ideje már szólongathatott. Keserű mosoly, valahogy mindig eszembe jutnak ezek az apró emlékek, amik először melegséggel töltenek el, boldog vagyok, hogy a részese lehettem. Másrészről viszont el akarom felejteni őket, hogy ne tudjam mit veszítettem el, és mi nem az enyém már.
- Még mindig nem akarod elmondani, hogy mi nyomja a pici lelkedet? – kérdezte meg reménykedve Dol Mi, aki a legközelebb ál hozzám az ötfős csapatunkból. Elkezdett bemelegíteni, de azért a szemét rajtam tartotta hátha megtörök.
- Vannak olyan dolgok, amikről nem érdemes beszélni. – replikáztam lemondóan.
- Gondolj kiskutyákra, az majd felvidít. – bolondozott a festett szőke, amit csak egy szemforgatással jutalmaztam. Ha tudná, hogy még a kiskutyákról is ő jut eszembe. – Gondolkoztál már az ajánlaton, amit kaptunk? – terelte a témát más mederbe.
- Hogy az SM Entertainment híres idol csapatot farag belőlünk? Igen, gondolkodtam rajta egy keveset. – bólogattam, próbáltam vissza szellemülni a gyakorláshoz, de egy kérdés csak nem hagyott nyugodni. – A többiek mit gondolnak róla?
- Nagyon izgatottak miatta. Már ott azonnal elfogadták volna a felajánlást, de te vagy a leader. Neked kell döntést hoznod. – rántotta meg a vállát, mintha ez olyan egy egyszerű döntés lenne. Persze, ez egy nagy lehetőség és nem kellene, hogy az egyik ott dolgozó idol miatt ne fogadjam el a szerződést. Még is félek alászignózni a nevem, mert ez azt jelentené, hogy gyakran összefutnék vele. Fájna, ha nem ismerne fel, de az is fájna, hogyha úgy tenne, mintha ismerne.
Hosszasan elgondolkoztam a témán. Végül pedig arra jutottam, hogy nem frontálisan, de apránként fogok szembe nézni vele és az apró lépés kezdete az, hogy ha szerződünk az SM-hez. A lányok boldogok voltak, hogy dűlőre jutottam és hatalmas nagy csoportölelésbe zártak. Ők ünnepeltek, de én nem nagyon voltam képes a leg szívből jövőbb mosolyomat mutatni nekik.
Megkaptuk a legelső menedzserünket, aki részletesen tájékoztatott minket a legégetőbb fontosságú dolgokról. Azzal a feltétellel egyeztünk bele az egészbe, hogy a személyazonosságunk titokban marad. Minden eseményen, próbán vagy fellépésen maszkban mutatkozhatunk és csak is a személyzet tud a valódi kinézetünkről és kilétünkről. Az elején nagyon idegennek éreztem, hogy amíg az SM falain belül voltam a fekete fellépő maszkomat kellett viselnem és a sötét frufrus parókámat, ami elrejtette a hamvas szőke tincseimet. Végül volt időm megszokni. Az EXO két hétig másik városban volt, így esélyem sem volt, hogy összefussak velük a cégnél, ami megnyugtató volt. Azonban nem tudom örökké elódázni a találkozást, egyszer meg kell történnie, és szörnyűbbnél szörnyűbb forgatókönyvek játszódtak le a szemem előtt hogyan sülhet el a legkevésbé sem előnyösen.
Késő este volt, a teremben ahol voltam csak egy lámpát kapcsoltam fel, hogy elég fényt szolgáltasson, de ne vakítson el, ezért félhomályban derengett a stúdió. Azt remélve, hogy már mindenki elment és senki sem hallja a bánatom kifejezését, amit Kelly Clarkson dalába próbáltam belesűríteni. Az angol kiejtésemen még volt mit javítani, de azért szépen ejtettem a szavakat. Ez a dal a kedvencem és ez tükrözi a legjobban az érzéseimet, ezért is szerethettem meg ennyire. Felszántottam az ujjaimmal a zongora billentyűzetét, majd az előjátékot követően belekezdtem a dal éneklésébe is: „Because of you, I never stray too far from the sidewalk, Because of you, I learned to play on the safe side so I don’t get hurt. Because of you, I find it hard to trust not only me, but everyone around me, Because of you. I am afraid.”
A dallam csak úgy sodort magával, a szöveg pedig annyira a szívembe mart, hogy a sírás határán álltam. Mert minden igaz. Minden, amit most egy másik nyelven éneklek egy megtört lány utolsó segélykiáltásai. Le sem tudnám tagadni mennyire megértem ezeknek a soroknak a jelentését. Miatta. Mikor befejeztem a dalt csak magam elé bámultam. A kotta mellé hajított maszkomat fixíroztam, kellett pár perc, hogy felocsúdjak a dal hatalmas ereje miatt, annyi érzelem játszódott le bennem ez alatt, a négy perc alatt. Ami végleg felébresztett a transzszerű állapotból az egy parfis csapódása a földön. Felkaptam a maszkomat majd sebesen takartam el vele az arcom, csak ekkor fordultam hátra, hogy megnézzem a zaj forrását. Ekkor egyenesedett fel a férfi, aki a zajt csapta. A nyitott ajtón keresztül majdnem teljes egészében láttam az alakját, de közelebb is lépett ekkor lépett be a lámpa hatósugarába, ekkor láttam meg az arcát. Még is mit keres ő itt?
- Ne haragudj nem akartalak megzavarni. Általában senki sincs már itt rajtam kívül ilyenkor így meglepődtem, amikor hangokat hallottam. – zavarában a fülét kezdte el piszkálni. Mindig ezt csinálja, amikor ideges. Jó látni, hogy van, ami sosem változik. – Te vagy annak az új bandának a legidősebb tagja, ha jól emlékszem. – ezúttal a nyakát kezdte el dörzsölgetni, lerítt róla, hogy zavarban van. Kevesen tudják róla, de a színpadon kívül valójában egyáltalán nem egy rossz fiús alkat és önbizalma is csak a színpadon mutatkozik meg.
- Igen, örülök a találkozásnak Ai vagyok. – mutatkoztam be egy rövid meghajlás kíséretében szándékosan a színpadi nevemet használva.
- Örülök a találkozásnak, Kim Jong In vagyok. – mutatkozott be ő is illendően formális beszédstílussal. Nem ismert fel, bár a tompa világítás és a maszkom eltakar. Még is, a hangomat sem ismerte fel. Ilyen hamar elfelejtett volna? Neki az az egy év, amíg együtt voltunk semmit sem jelentett? Bizonyára.
- Akkor én megyek is. – gyors léptekben haladtam el mellette, minél távolabb akartam kerülni tőle. A puszta jelenléte fájdalmat okozott, nem bírtam. A folyosó végén azonban utolért.
- Ne kísérjelek el? Késő van…
- Nem szükséges köszönöm. – válaszoltam elutasítóan, rá se néztem csak haladtam előre. Megérezhette a negatív energiáimat felé, mivel ezt követően nem próbálkozott, de az SM bejáratáig némán jött mellettem. Minden energiámat felemésztette az, hogy ne vágjak fájdalmas grimaszt. Még nevetnék is ezen az abszurd helyzeten, ha valaki nekem mesélné, de így megélve elment a kedvem a tréfálkozástól.

1.FEJEZET

Foltos macskám dorombolása felületesen ér el hozzám és, mint egy melankolikus lágy dallam taszít az álmok mezejére. A szemem lecsukódik és a színes égősor, aminek eddig a figyelmemet szenteltem kialszik, a szemhéjamon keresztül csak halvány fénye jut el a tudatomig. Várni akartam rá, hogy együtt szenderüljünk álomba, ám a hét folytonos rohanása teljesen lemerítette az elemeimet. A felületes alvásomnak köszönhetően viszont felébredtem a matrac süppedésére, amit egy érkező test okozott, valamint a hideg ujjakra, amik fésűként szántottak bele kócos tincseimbe, hogy elsöpörje azokat, amelyek a szemembe lógtak. Somolyogva bújtam a hideg vendéghez, aki azonnal a karjaiba zárt és kellemes férfi hangján a fülembe suttogott: - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. – bűnbánó hangja járta be az aprócska szoba csendéletét. Mikor végre a szemeim is kipattantak találkozhatott a tekintetünk. Ittam magamba az előadóművész minden fáradt vonását és szemei barnaságába kapaszkodva próbáltam megállítani ezt a percet, amiből egy örökkévalóság is kevés lenne. Telt ajkait mosolyra húzta, majd azokkal hintett lágy csókot a homlokomra. Noszogatott, hogy feküdjek vissza aludni, de nem akartam azzal pocsékolni az időt, amikor épp hogy csak megérkezett.

- Inkább neked kellene egy kis szépítő alvás. – mondtam, miközben törökülésbe tornáztam magam, hogy Jong In-nal szemben lehessek, majd arca két oldalát a tenyerembe vettem és hüvelykujjaimmal végigsimítottam a szemei alatt húzódó karikákon, amit a stressz vagy az alvás hiánya okozott makulátlan arcbőrén. Szemeit lehunyva hagyta, hogy ujjperceimmel körberajzoljam karakteres vonásait, majd magához ölelve dőlt az ágyra magával húzva engem is. Kisimítottam a szeméből a karamell színbe öltöztetett fürtöket és csendesen játszottam rakoncátlan tincseivel. A szupersztár légzése hamarosan egyenletessé vált, ekkor tudatosult bennem, hogy álmaim férfija közvetlenül mellettem alussza az igazak álmát rám bízva teste minden apró porcikáját, míg az öntudatlan. Minden sajátos tulajdonságával ez a férfi egyre nagyobb helyet foglal el magának a szívemben, kezdve a kisfiús Golden Retrievereket megszégyenítő mosolyával, melegséget árasztó szemeivel és biztonságot nyújtó karjaival.

Az idilli álomból telefoncsörgés keltett fel, de nem csak engem, a mellettem fekvő fiú is mocorogni kezdett és még közelebb húzott magához, ne hogy véletlenül is elérjem a készüléket. Az óra kismutatója a 10-es számra érkezett, mikor végül is kikecmeregtem az ágyból. Később kiderült, hogy anyám keresett a reggeli órákban azzal a céllal, hogy megtudja jól vagyok-e. Mint mindig, most sem hagyhatta ki a zaklatásomat, nem viseli jól a tényt miszerint saját lakásba költöztem egyedül, ahol már nem képes az ellenőrzése alatt tartani.

- Jó reggelt. – jelent meg az ebédlőajtóban az álmos Jong In ábrázata, hogy aztán rekedtes hangjával kora reggel a frászt hozza rám. Hatalmasat ugrottam a székemben a hirtelen köszöntés miatt ezzel majdnem magamra borítva a kávéadagomat. Az ebédlőben a nem rég lefőtt kávé illata és Jong In öblös nevetése tölti ki a rendelkezésére álló teret, el sem tudnék képzelni ennél jobb kezdést. Kitöltöttem még egy csésze forrókávét majd a rapper kezébe nyomtam. Az egész testem beleremegett, ahogy Jong In apró csókot lehelt a kávé itatta számra, nem volt több az ajkak összeérintésénél bennem még is egy felfoghatatlan láncreakció indult el. Zavaromban kortyoltam egyet az italomból, a pír pedig azonnal elöntött, amikor Jong In úriasan megnyalta az ajkait, mintha csak valami finom édesség utóízét szeretné tovább megtartani. Ez a fiú mindig tud nekem meglepetéseket okozni, otthon is váltogatja a személyiségeit. Egyszer Jong In, a bohókás, az anyukák kedvence, másodszor pedig a színpadon szexin táncoló férfi, aki megolvasztja a női szíveket. Magam sem tudom, melyiket szeretem jobban.
×
Szomorúságomat lenyelve erőltettem mosolyt az ajkaimra és vártam, hogy a függöny felemelkedjen. Eldöntöttem, hogy nem fogom keresni, még is szemeim önálló életre keltek és csak egy ponton nyugodtak meg. Csak mikor megtalálták azt a sötét tekintetet, ami ugyan úgy csillogott, mint akkor a színes égősor fényében. De azzal az idővel ellentétben, ebben a percben semmi meghittség nem vett körül minket, csak több ezer híresség. Nem maradt sok időm a mélázásra a zene üteme lüktetni kezdett a hangszórókon keresztül nekem pedig meg kellett mozdulnom a dallam kezdetekor. A már jól begyakorolt lépéseket a testem önmagától hajtotta végre. Összeszedtem magam és mikor az én ének részem következett mindent beleadtam, hogy tiszta hangok hagyják el a torkomat. Majd amilyen gyorsan jöttünk olyan gyorsan hagytuk el a színpadot a fellépésünket követően. A kitervelt akció a lehető legjobban sült el, mi pedig hatalmas mosollyal beszélgettünk a BTS reakciójáról. De mikor a kocsiban lehunytam a szemem csak is egy szempár jelent meg előttem, aki meglepődöttségtől eltorzult arccal és árgus szemekkel bámult az irányomba, míg én fekete maszk mögé bújva figyeltem és játszottam a szerepem.